Magyarország és az ASEAN-országok külgazdasági kapcsolatai, különös tekintettel az agrártermékek kereskedelmére

Kozár László – Neszmélyi György

Kulcsszavak: Délkelet-Ázsia, regionális integráció, keleti nyitás, agrár-külkereskedelem, Q17, R11, N75

A jelen tanulmány szerzői az ASEAN-régió államai között fél évszázada megkezdődött gazdasági integrációs folyamat fejlődésének rövid áttekintésén túl a Magyarország és az ASE AN közötti kapcsolatok gazdasági, társadalmi és politikai vonatkozásainak elemző feltárására vállalkoztak. A kutatási téma aktualitását alátámasztja, hogy a Kormány megkülönböztetett fontosságot tulajdonít az ázsiai gazdaságokkal történő külgazdasági kapcsolatok erősítésének. Ezt a szándékot fejezi ki a 2012-ben megfogalmazott ún. keleti nyitás külgazdasági stratégiája, ám ez a hazai külkereskedelmi statisztika adatainak tükrében egyelőre nem látszik kiugróan sikeresnek.
Mivel meggyőződésünk, hogy a fokozottabb keleti nyitás gondolata Magyarország gazdasági érdekei szempontjából mindenképpen pozitív, fontos és kívánatos irány, úgy gondoljuk, hogy az eddigi visszafogott eredmények hátterében elsősorban a célországok piaci mechanizmusai, a helyi ellátási lánc szereplői és a potenciális partnerek nem kellő ismerete áll. Úgy gondoljuk, hogy a magyar külgazdasági törekvések eredményesebbé tételéhez a helyi sajátosságok, beleértve az adott célpiacokon felmerülő tényleges kereslet alaposabb vizsgálatára, megismerésére van szükség. Mindez nemcsak az ázsiai „nagyokra” – mint Kína, India, Japán –, hanem a náluk kisebb, de népesség és gazdasági teljesítmény tekintetében – összességében – egy további gazdasági nagyhatalom mutatóit magáénak tudó ASEAN-országokra is érvényes.
A tíz délkelet-ázsiai ország alkotta tömörülés ráadásul szintén gyorsan fejlődik, világgazdasági súlya növekszik. Az ASEAN-régióban zajló dinamikus gazdasági és társadalmi fejlődés – és ezzel párhuzamosan a növekvő fizetőképes kereslet – elvben ösztönzően hathat a magyar vállalkozásokra is. A gyakorlatban azonban még mindig meglehetősen kevés magyar vállalkozás kész és képes a régió országainak piacára belépni és ott hosszabb távon is eredményesen működni.
Ismert tény, hogy a rendszerváltozás óta a magyar külkereskedelem erősen, talán túlzottan is erősen koncentrált az EU-tagországok irányában. Az ASEAN-országok értelemszerűen már csak a földrajzi távolság miatt sem válhatnak az uniós piac alternatívájává, ugyanakkor segíthetik e túlzott koncentráció bizonyos fokú oldását és pótlólagos lehetőségeket nyújtanának a magyar áruk és még inkább a magyar szolgáltatások, illetve know-how exportjának.
Az ASEAN-régió részesedése a teljes magyar külkereskedelmi forgalmon belül ma igen kicsi, ráadásul a külkereskedelmi forgalmi számadatok alapján Magyarország számára ez a térség inkább importforrást, mint exportpiacot jelent. Önmagában nem tekinthető problémának, ha az import összege meghaladja az exportét ebben a relációban, ez csupán annyit jelent, hogy más országok beszállítói helyett érdemesebb ezekből az országokból vásárolni.
Mindez nagyjában-egészében vonatkozik az agrár-külkereskedelem szűkebb területére is: Magyarország számos olyan terméket szerez be az ASEAN-országokból, amelyek éghajlati vagy más okok miatt nem állíthatók elő belföldön vagy akár Európában (fűszerek, déligyümölcsök stb.). A régió nyilvánvalóan nem lehet hosszú távon sem a magyar agrárexport fő célpiaca, ugyanakkor a jelenlegi forgalom növelésére, a kapcsolatok ezen a területen való bővítésére még bőven adódna mozgástér. Erre lehet egy jó példa a tanulmány utolsó fejezetében Vietnám vonatkozásában felvázolt lehetőség.
Az ASEAN-országok többségével ellentétben a magyar–vietnámi politikai és külgazdasági kapcsolatok nem a rendszerváltozás idején kezdődtek, hanem sokkal korábbra nyúlnak vissza.
Ennek potenciális előnyeit – a Magyarországon végzett vietnámi szakemberek kapcsolati tőkéjét, szimpátiáját, a magyar agrártermékek és technológiák, valamint az agrárium területén elért kutatási-fejlesztési eredményeink jó hírét – az utóbbi kéthárom évtizedben magyar részről nem sikerült megfelelően kamatoztatni. Vietnám, bár politikai berendezkedése még mindig szocialista, ám gazdaságfejlesztési stratégiája, gazdaságpolitikája egyre inkább piacgazdasági alapokon áll. A kilencvenmilliós ország gyorsan és igen eredményesen fejlődik, hiba lenne az ebből adódó lehetőségeket kihasználatlanul hagyni.

Teljes cikk