Álvita a tagállam földre fennálló önrendelkezésének közösségi jogalapjáról

Tanka Endre

Kulcsszavak: birtokpolitika, földtulajdoni és földbérleti piac, Római Szerződés, közösségi jogalap, Európai Bíróság gyakorlata

A földpiac kötelező közösségi jogalapot a Csatlakozási Szerződés (CsSz) a Római Szerződés (RSZ) 56. cikkében rögzíti. Az EB által ehhez fűzött jogértelmezés megvilágítja a tőke kivételes korlátozhatóságát, tehát azt is, amivel a közösségi jog a földügyben lehetővé teszi a tagállami érdeknek a közösségi értékrenddel egyeztethető érvényesíthetőségét. Történetileg és tulajdoni rendjüket tekintve, az EU 15 tagállama az RSZ 295. (ma 345.) cikkével kizárja, hogy az EU beavatkozzék az államterületüket érintő földtulajdoni önrendelkezésükbe. E jogintézmény a keleti belépőknél – így esetünkben is – az RSZ 56. cikkének kötelező érvénye és tartalma miatt elesik. Nem cáfolható, hogy az EU-15, másfelől az EU-12 tagjainak földjogi státusát ma két, lényegesen eltérő közösségi jogalap szabályozza, amely az előbbieknek korlátozott szuverenitást enged, míg az utóbbiaktól a szuverenitást egészében elvonja.
Az EKB (Európai Közösségek Bírósága) – a CsSz-től eltérően – nem ad(hat) más jogalapot a földre fennálló tagállami önrendelkezésre, mint ahogy a tőke kivételesen megengedett korlátozhatóságát sem rendel(het)i a CsSz megkötésekor, a szerződés keretében meghatározott feltételrendszertől eltérő jogi támpontok alá. Ezért – és a miatt, mert az EKB birtokpolitikai döntései mindmáig csak a Tizenötök földviszonyaiból eredő jogvitákra vonatkoznak – a Korom Ágoston által hivatkozott gyakorlat a hazai földügyben irreleváns. Az EKB ítélkezését jól hasznosíthatjuk a mezőgazdasági üzemszabályozásról szóló törvény megalkotásakor.

Teljes cikk