Kié lesz a föld?

Csete László – Barcza Gabriella

Kulcsszavak: válsághelyzet, földtulajdon, vidékfejlesztés, fenntarthatóság, üzemi struktúra

Eltelt két évtized és hazánk, valamint az agrárvilág újra attól hangos, mint két évtizeddel ezelőtt, hogy kié lesz a föld? Ebben sok minden közrejátszott, de mindenekelőtt az, hogy a rendszerváltozáshoz ziláltan érkezett az agrárgazdaság, a vidék, s a földek reprivatizációja helyett kárpótlásra került sor, elmaradt a parasztság rehabilitációja, s főleg hogy egyetlen kormány sem foglalkozott stratégiai, szociális, környezetfenntartó súlyának megfelelően a vidékkel, a mezőgazdasággal. Ugyan 2001-ben korlátozott lépéseket kezdeményeztek a családi gazdaságok felkarolására, de ez nem folytatódott. Nem jött létre korszerű üzemi szerkezet, a gazdák tőkehiánnyal küszködnek, és összefogás, hatásos érdekképviselet, érdekérvényesítő képesség híján kiszolgáltatottak a közvetítő és más kereskedőknek, feldolgozóknak.
Okulva az elmúlt két évtized mulasztásaiból, a kétharmados parlamenti többség lehetőségeire és felelősségére támaszkodva remélni lehet, hogy a kormány vidékbarát agrárpolitikájában irányt mutat a termőföld tulajdonlásán túlmenően annak fenntartható hasznosításáról, a vidék, a mező-erdőgazdaság fejlődési irányairól, koncepciójáról, megoldási feltételeiről. A jövőképben kulcsfontosságú annak megjelölése is, hogy a döntéshozók milyen szerepet várnak a vidéktől, a vidéki településektől, a mező-erdőgazdaságtól az élelmiszer-ellátás és minőség biztosításában, a foglalkoztatásban, a külkereskedelmi egyensúlytöbbletben, a vidék elnéptelenedésének, szegényedésének, öregedésének csökkentésében, a környezetfenntartó, közjavakat szolgáltató tevékenységben, a kívánatos üzemi struktúrában és természetesen mindezek szellemi-pénzügyi-anyagi-műszaki feltételeiben. Mindezen belül sürgető az üzem jogszabályi meghatározása, majd az üzemszabályozás, az elhanyagolt piaci munka középpontba állítása, s ami mindennél fontosabb, a valóságos helyzet messzemenő számításba vétele.

Teljes cikk