A magyar agrárgazdaság napjainkban

Kapronczai István

Kulcsszavak: Áchim L. András, birtokpolitika, nemzetgazdasági szerep, üzemszerkezet, versenyképesség, jövőkép

Áchim L. András parasztpolitikus a nagybirtok elleni harc jelentős vezetője a XIX–XX. század fordulóján. A cikk a halálának centenáriuma alkalmából tartott emlékkonferencián elhangzott előadás alapján készült azzal az igénnyel, hogy bemutassa napjaink magyar agrárgazdaságát, és megkíséreljen párhuzamot vonni a 100 évvel ezelőtti kor, illetve a mai agrárgazdasággal szemben álló kihívások között.
A 100 évvel ezelőtti viszonyok és a maiak között meglepő párhuzamok rajzolódtak ki: földosztás, a nagybirtokok parcellázása; a kisparasztok (családi gazdaságok) preferálása a nagybirtokkal szemben; szegény emberek (munkanélküliek) állami munkába történő bevonása; igazságos adó- (támogatási) rendszer igénye; törekvés hatásos érdekképviseletek létrehozására. Mindezek mellett a kornak is voltak hasonlóságai: akkor is, ma is válsághatások érték az ágazatot; mind a két korszakot hasonló megosztottság, békétlenség jellemezte; Áchim korában az élelmiszer még stratégiai termék volt, napjainkban pedig újra egyre inkább azzá kezd válni.
Ugyanakkor óvatosan szükséges bánni azokkal a – Áchim korában még igencsak helytálló – politikai véleményekkel, amelyek az ágazatnak „húzó” szerepet szánnak a magyar nemzetgazdaságban. Indokolt tudomásul venni, hogy a mezőgazdaság a fejlett – vagy közepesen fejlett – gazdaságú társadalomban már soha nem lehet „húzóágazat”, de lehet sikerágazat! A magyar mezőgazdaságnak célszerű erre törekednie, okos, kiegyensúlyozott agrárirányítással és politikával, ennek elérését ajánlatos célként kitűzni.
A történelem során és napjainkban is éles vita folyt (folyik) arról, hogy egyes mezőgazdasági tevékenységeknél mekkora az az ágazati méret, amely a szerény megélhetést biztosítja. Az ágazati költség-jövedelem adatok alapján számításokat végezve megállapítható, hogy szántóföldi gabonatermelésben 70-100 hektár, kézimunka-igényes zöldségfajoknál 7-11 hektár, gyümölcsültetvényeknél 15-20 hektár szükséges a megélhetéshez. Tejelő tehénből a megélhetéshez 30-35 egyed és hozzá kapcsolódó 30-35 hektár takarmánytermő terület, vágósertésből 800-900 egyed évi kibocsátás és hozzá kapcsolódó 90-100 hektár szántó szükséges. Az okszerű ágazati struktúra és megfelelő méret mellett elkerülhető az a helyzet, hogy egyes családi gazdaságok adnak ugyan munkát, de megélhetést nem, míg mások adnak megélhetést, de munkát nem.
A XIX–XX. század fordulóján a mezőgazdaság meghatározó szerepet játszott az országok, így hazánk nemzetgazdaságában is. Stratégiai jelentőségű volt a helyi élelmiszer-ellátás, mivel az élelmiszerek széles rádiuszú szállítási lehetősége – az élelmiszer-tartósítás hagyományos módszerei, valamint a fejletlen logisztika mellett – korlátozott volt. Az élelmiszeripar és az élelmiszer-logisztika rohamos fejlődése csak Áchim kora után kezdődött, ami jelentősen bővítette az élelmiszerek világkereskedelmét. Ennek következtében az agrárgazdaság vesztett stratégiai jelentőségéből, a népesség élelmiszer-ellátása külpiacokról is megoldható, s egyre inkább az ipar és a szolgáltatás vált a fejlődés motorjává. Fokozatosan kialakult az a napjainkra is jellemző szemlélet: „gyárts olcsón élelmiszert, azután jól – és drágán – csomagold be, mert a termék sokat fog utazni”.
Az elmúlt fél évtized folyamatai azonban arra utalnak: az elkövetkező években keresleti piac jellemzi majd az élelmiszerek világkereskedelmét, az élelmezés és élelmiszer-biztonság kérdései egyre inkább újra stratégiai ágazattá teszik az élelmiszer-gazdaságot.

Teljes cikk