Az alternatív élelmiszer-ellátó rendszerek meghatározásának és csoportosításának tényezői

Kujáni Katalin

Kulcsszavak: alternatív élelmiszer-ellátó rendszer, rövid ellátási lánc, termelői hálózat, helyi termék

A Közös Agrárpolitika 2015–2020 közötti időszakában az unió kiemelten kezeli a termelő és fogyasztó kapcsolatának megerősítését, ennek céljából külön támogatási területként a rövid ellátási lánc tematikus alprogramot hozta létre. A program hangsúlyos szerepet kap a hazai vidékfejlesztési programok között is, aminek megvalósítására a Magyarországra jutó 3,4 milliárd euró támogatás nyújt lehetőséget. Ezért a rövid ellátási lánc mint új eszköz adja a tanulmány aktualitását, amelynek elsődleges célja a napjainkban használt szerteágazó fogalmak rendszerezése. Az alternatív élelmiszer- ellátó hálózat, a területhez kötődő élelmiszerrendszer és a rövid élelmiszerellátó lánc megnevezéseket gyakran alkalmazzák egymás szinonimájaként, mégis lényeges különbségek akadnak a fogalmak között.
A tanulmány második célkitűzése egy domináns európai modell megnevezése és adaptálása a nemzeti vidékfejlesztési programokhoz. A definíciók értelmezése és európai esettanulmányok elemzése mutatott rá a modelleket befolyásoló tényezőkre (helyi termék, minősített termék, biogazdálkodás, állami/regionális támogatás, szabályozás, direkt értékesítés, rövid élelmiszerlánc, csoportos kezdeményezések, innováció, szaktanácsadás és oktatás). Ezek összehasonlító vizsgálatai alapján megállapítható, hogy nincs egy általános modell, amely egységesen alkalmazható lehetne más országokba. Minden régió sajátos adottságaitól és lehetőségeitől függ, hogy mely csatornákat, védjegyeket, szabályozási formákat vezeti be.
Az európai vidéki élelmiszer-ellátó rendszerek diverzitását bizonyítja a tényezők szerinti csoportosítás eredménye is. Eszerint megkülönböztethetők erősen fejlett közvetlen értékesítéssel és rövid élelmiszerláncokkal rendelkező régiók (Közép-Pireneusok [Fr], Abruzzo [IT]), fejlett termelői szövetkezetek által a rövid élelmiszerláncokban részt vevő régiók (Bajorország [G], Alentejo [P], Andalúzia [E]) és végül hagyományosan fejlett közvetlen értékesítéssel rendelkező régiók (Tesszália [GR], Nicosia [CY], Dél-Alföld [HU]).
Az élelmiszer-ellátáson túl a területi igényekhez kötött élelmiszer-ellátó rendszerek jelentős vidékfejlesztési funkcióval is bírnak. A tényezők és esettanulmányok alapján elvégzett második csoportosítás támasztotta alá ezt a hipotézist. Ennek alapján háromféle, jól elkülöníthető helyi rendszer nevezhető meg: „társadalmi felelősségvállalásra épülő kapcsolatok”, „helyi termékekre épülő kereskedelmi rendszerek” és végül „horizontális termelői kapcsolatrendszerek”.