A regionális fejlesztés új megközelítésben

Gáspár Tamás

Kulcsszavak: regionális fejlesztés, hálózatok, objektív és szubjektív mérési rendszerek, életminőség, nevelés

A regionális és vidékfejlesztés is megújulásra kényszerül a szaktudományok fejlődése alapján. Nemcsak módszertanát indokolt felülvizsgálni, hanem alapkérdéseit is szükséges átgondolni. A fejlettségértelmezés számos ponton megújulásra szorul.
A fejlettség újradefiniálásának kulcsfogalmait a kapcsoltságban és a kultúratudatossági szintben véljük megragadni. Az előbbi az egyre szélesebb körben kutatott hálózatelméletből következik, ahol egy térség fejlettsége nem egyszerűen a tényezőadottságoknak és ezek teljesítményének függvénye, hanem az adott régióban kialakuló kapcsolatok mennyiségének és minőségének bővülése, sűrűsödése. A regionális szerveződés azért kiemelt szerepű, mert a kapcsolatszorosságnak az egyik leghatékonyabb szintje.
A kultúra és tudatosság központi szerepe a közgazdaságtan új eredményeiből és a neveléselméletből is következik. Egyfelől a GDP-re épülő mérések kritikája alapján bővültek és az emberi, környezeti viszonyok alapján módosultak az objektív fejlettségmutatók, másrészt egyre inkább kiegészülnek szubjektív mutatókkal, amelyek az objektív viszonyok pszichés megélését, tudatosságát is figyelembe veszik. Értelmezésünkben azonban a fejlettség mint kulturáltságtudatosság-megközelítés nem váltja fel a tényezőmegközelítést vagy ennek mérését, nem marad elvont. A változás az, hogy a természeti, fizikai, humán, társadalmi és spirituális tőkét éppen a kulturáltság és a tudatos életvitel különböző dimenzióiként fogják fel. Nem elvont a megközelítés azért sem, mert a kapcsoltságot közvetlenül nem anyagi formában kifejező társadalmi és spirituális tőke számszerűsítése, mérése egyre jobban előrehalad, és egyre több tapasztalatra építkezik.
A fejlettség újradefiniálásában az agrárium és a vidékfejlesztés élen járhat, mert szemléletükben mind a kapcsoltság, mind a kultúra sokkal természetesebb, szervesebb kategória, mint a gazdaság más területén. Az agrárkultúra már a nevében is magában hordozza azt a szemléletet, hogy a gazdaság nem egyszerűen az anyagi viszonyok újratermelése, hanem „gazda”-ság a szó szoros értelmében: a felelős, előrelátó és gondoskodó gazda-létforma kiterjesztése minden anyagi viszonyra. Az agrárgazdaságban az embernek a földhöz és a másik emberhez való kapcsolata alapvető és természetes, nem tréningek, menedzsment és környezetgazdasági tanulmányok eredménye. A természettényező meghatározó súlya miatt alapvető szemléleti kerete a stratégiai gondolkodás, a különböző termelési ciklusok egyidejű kezelése, a bizonytalanság, a kockázati tényező és az alternatív megoldások.
A tanulmány a fentiek alapján egy megújult fejlettségértelmezési modellt javasol, amely a kulturáltságból-tudatosságból és ennek anyagi-társadalmi megjelenéséből indul ki, az objektív és szubjektív megközelítés dinamikus és dialektikus kapcsolatára épül, és szerves kapcsolatban áll a vizsgált régió külső kapcsolati rendszerével.