A Közös Agrárpolitika üzemszintű hatásai magyar szemszögből

Mizik Tamás

Kulcsszavak: Közös Agrárpolitika, referenciahozam, standard termelési érték, nemzeti boríték, Q10, Q18

A Közös Agrárpolitika (KAP) az Európai Közösség első közös politikáinak egyike volt és még jelenleg is meghatározó a részedése az uniós költségvetésben. A kezdeti, Római Szerződésben lefektetett célok sikeres végrehajtása során több és komolyabb problémák keletkeztek, mint amelyeket meg kellett oldani. Emiatt a KAP utóbbi közel 50 éve alapvetően – az egyes reformok kereteiben – a problémák mérsékléséről szólt.
A KAP révén korábban elképzelhetetlen mennyiségű forrás áramlott az új tagországok mezőgazdaságába. A közvetlen kifizetések alapvető fontossággal bírnak a mezőgazdasági szektorban, a termeléshez kötve az üzemszerkezet folyamatos koncentrációját eredményezik, valamint érdemben csökkentik a munkaerő iránti igényt. Mindazonáltal a támogatásoktól való nagyfokú függőség alapvetően a támogatási rendszer változatlanságának irányába hat mind a termelők, mind a döntéshozók szintjén. Azonban az új célkitűzések (klímaváltozás elleni küzdelem, kockázatkezelési eszközök, jövedelemstabilizálás stb.) mind az EU költségvetésén, mind a KAP költségvetésén belül átrendezést igényelnek. Emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a Brexit pénzügyi hatásait sem (kisebb költségvetés versus magasabb tagállami befizetés), mivel a második legnagyobb nettó befizető tagország válik ki.
A KAP jövője kapcsán biztosra vehető a források csökkentése (a legfrissebb bizottsági kommunikációban 4%-os reálértékű csökkenés szerepel), valamint a már ismert reformelképzelésekben túlsúlyban vannak a termelés versenyképességét negatívan befolyásoló (például a konvergencia felgyorsítása, a kibővített elvárásrendszer vagy a capping1) elemek. A gazdaságszerkezeti összeírásokból egyértelműen kiderül, hogy a termelés és a növekedés motorját a nagy gazdaságok képezik. Magyarországon ráadásul az uniós átlag feletti a részarányuk, ami a forrásoktól (alapvetően a közvetlen kifizetésektől) való nagyfokú függés miatt a versenyképesség minél előbbi, érdemi növelését kívánja meg. A capping összeghatárának további csökkentése szintén komoly hatással bír majd, amit azonban a társas gazdaságoknál jelentősen mérsékelni fog a személyi költségek beszámítása, illetve – végső esetben – a termelési egységek feldarabolása. Összességében kulcskérdéssé válik a hatékonyság és a versenyképesség fokozása, amelyhez érdemben járulhat hozzá a megfelelő üzemstruktúra.

Teljes cikk