A kávé hazai és világpiaca

Letenyei Krisztina

Kulcsszavak: kávé, kereslet, kínálat, hazai és világpiac

A kávé kereskedelme a nemzetközi tőzsdéken folyik. Amikor a kínálat meghaladja a keresletet, túlkínálat van. Ekkor alacsony a kávé ára, a túltermelési válság jelei mutatkoznak: elégetik a kávét. A kistermelők a tönk szélére kerülnek. Ebben az időszakban a termelők kiirtják, illetve elhanyagolják a kávécserjéket. A kávéexportáló országok csökkentik a termelést, az exportot is visszafogják, a raktárkészlet növekszik. Az elmaradt invesztíció és a rossz időjárási körülmények hatására a kínálat csökken, majd a kereslet meghaladja a kínálatot, ami még ellensúlyozható a raktárkészletek piacra dobásával. Mivel a kávécserjék csak öt év után fordulnak termőre, a kereslet tartósan meghaladja a kínálatot. Ekkor a kávéárak a magasba szöknek. Ebben az időszakban már megéri az invesztíció, a kávécserjék telepítése, majd beindul a kínálat növekedése, és kezdődik az „árcsökkenés” időszaka. A kávépiac tehát ciklikus, egy-egy ciklus általában 10-12 évig tart. A világpiacon 1994-ben volt a túlkereslet csúcspontja, a túlkínálat pedig 2002-ben tetőzött. A kávépiac ciklikussága nemcsak az egyes évek viszonylatában figyelhető meg, hanem a hónapok, napok esetében is.

A magyar kávépiacot a rendszerváltást követő években a fekete-kereskedelem jellemezte. Hiába tettek ellene intézkedéseket, azok nem bizonyultak hatásosnak, csak a kávé adóterhének csökkenésével szorult vissza. Hazánk tradicionálisan őrölt-pörkölt kávéfogyasztó ország. A kávépiac erősen koncentrált, a multinacionális cégek erős márkaépítést folytatnak, ezáltal a saját márkák súlya ebben a szektorban jóval átlag alatti. A kávéárak csökkenésének hatására a prémium szegmens erősödött, a fogyasztók többsége egy szinttel feljebb váltott, a kávékeverékek súlya csökkent. A vállalatok az innovációkkal elsősorban a fiatalokat célozzák meg: a cappuccinók, a 3in1 és a hideg kávéitalok elsődleges célcsoportja a fiatalok. A cappuccinó-piac 2002-ben éretté vált, akkor született az új szegmens: a 3in1, 2005-ben pedig már a 3in1 termék új generációja is megszületett.

A hazánkban a 90-es évek elején megjelenő multinacionális cégek a korszerű gyártási és csomagolási technológiáknak köszönhetően vezették be az őrölt-pörkölt kávékat. A szemes kávék fénykora ezzel leáldozott. A valódi instant kávék, majd az instant kávéspecialitások megjelenésével az őrölt-pörkölt kávék piaci részesedése csökkent, majd az alacsonyabb szinten stabilizálódott. Az újdonságok piaci részesedése a bevezetést követően hirtelen nőtt, majd kialakultak az éveken át fennálló arányok. A kereskedelmi forgalomban a szemes kávék piaci részaránya csupán 1-2%, az őrölt-pörkölt kávék részesedése 75%. A valódi instant kávék értékbeli részesedése növekvő (34%).

Teljes cikk