A munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések kockázatfelmérésen alapuló megelőzésének kilátásai Magyarországon

Hajós László

Az elmúlt évtizedben Magyarországon politikai és gazdasági rendszerváltás zajlott le. Ennek hatása természetszerűen a mezőgazdaságban is érezhető volt. Sajnos ez a hatás a mezőgazdasági munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések prevenciójában még jelentős mértékben nem érzékelhető.

Magyarország 2004 tavaszától EU-tagország lesz. Ennek megfelelően természetesen a munkavédelemre, a prevencióra vonatkozó EU-előírások – 89/391/EGK – teljes mértékben érvényesek lesznek, illetve már most is érvényesek a nemzetgazdaság minden ágazatára, így a mezőgazdaságra vonatkozóan is.

A Magyar Köztársaság Alkotmánya rögzíti, hogy honpolgárainak joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével valósítja meg.

Az önálló balesetbiztosítástól, a munkavédelmi törvény mezőgazdasági kisüzemekre való kiterjesztésétől, a kisüzemek kockázati tényezőinek felmérésétől, a nyugat-európai tapasztalatok elterjesztésétől, a bekövetkezett balesetek okai, helye, az okozott sérülések és azok következményei adatainak elemzésétől, és a mindezeken alapuló intézkedésektől a családi farmgazdaságok munkabiztonsági helyzetének, a prevenciónak lényeges javulását reméljük Magyarországon.

Teljes cikk