A hazai mezőgazdasági vállalkozások menedzsmentje európai összehasonlításban

Székely Csaba – Pálinkás Péter

Kulcsszavak: menedzsment, gazdálkodás, finanszírozás, kooperáció, EU összehasonlítás

A hazai gazdálkodók még nem értékelték át egészen a korábbi gyakorlatot: a piac rezdüléseinek, tendenciáinak alapos ismerete és figyelembe vétele nélkül ma már nem lehet mezőgazdasági tevékenységet folytatni. A termelési struktúrát, a fajtákat, a technológiát, a termékek minőségét, az együttműködések rendszerét folyamatosan vizsgálni szükséges, és a termelési programokat a változó feltételeknek megfelelően célszerű módosítani. Ennek legfőbb eszköze a tervezés, illetőleg a megfelelő stratégiák kidolgozása. Ennek része az értékesítésről, az értékesítési csatornákról való döntés, ami a mai versenykörülmények között egyre kevésbé képzelhető el csak egyéni kezdeményezésekkel. Ugyancsak a hagyományokhoz való ragaszkodásra utal a gazdaságok finanszírozási gyakorlata, a saját források kiemelt szerepe. Ennek megváltoztatásához ugyanakkor a hitelhez való jutás feltételrendszerét is lényegesen javítani kellene. Mindezek a változások elképzelhetetlenek jobb képzettség, korszerű szakismeretek, aktuális információk megszerzése nélkül. A megszerzett tudás gyorsan elévül, és azt nem pótolhatják az értékes gyakorlati tapasztalatok sem.
A mezőgazdasági ágazat irányítása sem tett meg mindent az utóbbi évtizedekben a megfelelőbb gazdálkodási feltételek megteremtése érdekében. A rendszerváltást követő agrárátalakulást elsősorban politikai szempontoknak rendelték alá, aminek következtében értékes kapacitások (többek között humán erőforrás), vagyonok és lehetőségek mentek veszendőbe. Az egymást követő kormányok nem követtek világos, egy irányba mutató agrárpolitikát, ezért a gazdasági szereplők szinte mindvégig bizonytalanságban érezték magukat. Az EU csatlakozásra való felkészülés hibákkal és mulasztásokkal volt terhes, ráadásul a csatlakozás előtti időszakban hirtelen irányváltások is történtek.
A nemzeti agrárirányítás gyorsan elhitette, hogy a fontos gazdasági döntések Brüsszelben dőlnek el, ezért a döntések közvetítésén, az előírások betartatásán és az intézményrendszer gyors leépítésén kívül szinte nincs más teendőjük. Az oktatási és kutatási intézmények defenzívába szorultak: a nemzetközileg is egyedülállóan nagyszámú agrár-felsőoktatási és kutatási intézmény fokozatosan átprofilírozta magát, ráadásul a végzett hallgatók egyre nagyobb számban helyezkednek el a mezőgazdaságtól biztonságos távolságban lévő munkahelyeken. A képzési rendszer átalakítása, az úgynevezett Bologna-folyamat sem hozott ebben változást: a korábbi vállalatgazdasági típusú képzés eltűnt a képzési palettáról, és ma már csak vidékfejlesztő agrármérnökként lehet végezni alapszinten. Az általános gazdálkodás és menedzsment szakon végzettektől – mezőgazdasági ismeretek hiányában – nem várható el, hogy a mezőgazdasági vállalkozásokat erősítsék.
A vizsgálatok eredményei azokat a vélekedéseket erősítik, hogy a magyar mezőgazdaság rendszerének egésze jelentős korrekcióra szorul. A továbbra is nélkülözhetetlen (és hiányzó) nemzeti agrárstratégia kidolgozása mellett az intézményrendszer átalakításánál érzékenyebben kellene figyelni a mezőgazdaság sajátosságaira. Továbbra is fontos egy megfelelően működő és szakmai szempontokat figyelembe vevő szaktanácsadási rendszer kialakítása, a szakmai továbbképzés lehetőségének elősegítése. A képzést a tényleges igényekhez indokolt igazítani, ami elsősorban a szakképzések és a gazdálkodási-menedzsment ismeretek szerepének növelését kell, hogy jelentse. Az információhoz való hozzájutásban, más országokhoz hasonlóan, fokozottan kellene segíteni a vidéki térségeket, amelyek üzleti szempontok miatt kevésbé jutnak hozzá e lehetőségekhez. A finanszírozás területén is sok a teendő, csakúgy mint a kooperációval kapcsolatos felfogás radikális megváltoztatásával, annak támogatásával kapcsolatosan.

Teljes cikk