A vidékfejlesztési lehetőségek és a vadászturizmus lehetséges szerepe a vidékfejlesztésben

Marselek Sándor – Fábián Gyula

Kulcsszavak: vidékfejlesztés, turizmus, vadgazdálkodás, vadászturizmus, marketing

A vidékfejlesztés az EU és Magyarország jövője szempontjából is meghatározó jelentőségű. Arra kell törekednünk, hogy vidéken csökkenjen az elvándorlás, új munkahelyek teremtődjenek és érvényesüljenek a fenntartható fejlődés, valamint a környezet- és természetvédelem elvei és céljai. Ehhez szükségesek az EU pályázattal elnyerhető források.
Az EU vidékfejlesztési prioritásai az „élhető vidék” megteremtését szolgálják. A vidékfejlesztéshez kapcsolódik a turizmus, amely a kieső mezőgazdasági bevételek kompenzálását segíti.
A turizmus fejlesztésében jelentős szerepet kaphatnak a vadásztatáshoz kapcsolódó szolgáltatások, hiszen jól harmonizálhatók a vidékfejlesztéssel, illetve a falusi- és ökoturizmussal. A vadászturizmus és vadgazdálkodás a vidékfejlesztés több céljához is kapcsolódhat, így fontos lenne megjelenítése a vidékfejlesztési támogatásoknál. A vadgazdálkodás és vadászati turizmus – földrajzi és egyéb adottságoktól csaknem függetlenül – a vidékfejlesztésben komoly szerepet kaphat.
A vadászturizmus csak részben kapcsolódik a meglévő idegenforgalmi struktúrához, hiszen a szervezést vadászatszervező irodák látják el. A tevékenység szakmai és szervezeti keretei adottak, de a marketingmunkán és a szolgáltatások színvonalán tovább kell javítani.
A magyarországi vadászati turizmus Európában vezető helyet foglal el. Pozíciójának megőrzése és javítása elemi érdekünk.

Teljes cikk