A baromfiágazat versenyképességének helyreállítása

Nábrádi András – Szőllősi László

Kulcsszavak: baromfiágazat, problémafa, célstruktúra, nemzetközi versenyképesség, piaci kiszolgáltatottság, objektív versenyhátrányok

A helyzetfelmérés eredményeként megállapítható, hogy a magyar baromfiágazat legfőbb problémája a nemzetközi versenyképesség romlása. Ennek számos következménye lehet, ami közvetlenül vagy közvetve érinti a fenntarthatóság három pillérét, a gazdasági, társadalmi és természeti tényezőket. Az elemzésben feltárt problémák ok-okozati kapcsolataiból egyértelműen kiderül, hogy mindezt az ágazat hazai és nemzetközi piaci kiszolgáltatottságának növekedése, valamint az ágazatban tapasztalható objektív versenyhátrányok megléte okozta. Ez utóbbi a versenytársakhoz képest tartósan alacsony jövedelmezőségnek, a technológiai színvonalban tapasztalható lemaradásnak, a korszerű tudás, illetve az ágazati stratégia hiányának tulajdonítható. A főbb problémakörökre összpontosítva az ágazat stratégiai célkitűzéseként megfogalmazható az újból versenyképes magyar baromfiágazat, melyhez specifikus célkitűzésként rendelhető az ágazat hazai és nemzetközi piaci kiszolgáltatottságának csökkentése, a jövedelem növelése, illetve a műszaki és technológiai fejlődés.
Véleményünk szerint hasonló struktúrában, célirányosan, az egyes termékpályák szereplőinek bevonásával indokolt az állattenyésztési ágazatokat érintő kérdések tisztázása és azok időszakonkénti felülvizsgálata. Az adott ágazaton belüli problémák és azok közötti ok-okozati kapcsolatok feltárásával, majd az erre épülő célstruktúra-célhierarchia felállításával cselekvési programok, elvégzendő feladatok fogalmazhatók meg. Mindezen feladatok időbeli összehangolása, rendszerszemléletben való kezelése indokolja az ágazatokra lebontott, s ezen keresztül a teljes állattenyésztés stratégiai tervének kialakítását. Egyes tevékenységek kiemelése, megvalósítása a többi figyelembe vétele nélkül rendkívüli veszélyeket rejt magában.

Teljes cikk