Blog

  • Többszintű, hálózati kormányzás a magyar terület- és vidékpolitikában

    A regionális és helyi intézmények és érdekeltek döntéshozatali folyamatokban való szerepvállalása alapvető fontosságú annak érdekében, hogy az uniós, nemzeti, regionális és helyi szintű szakpolitikák kellően koherensek legyenek a vidéki kihívások kezelésében és a vidéki közösségek igényeinek kielégítésében. A koherens vidékpolitikák kialakításához nélkülözhetetlen az olyan többszintű kormányzási struktúrák kialakítása, amelyek a regionális és helyi tudásra építenek, és ezt beépítik a politikaalkotásba. A vidékpolitika fejlesztéséhez tehát olyan kormányzási megközelítésekre van szükség, amelyek az intézmények és az érdekeltek közötti nyílt párbeszédre, valamint a polgárok részvételére épülnek.
    A SHERPA (Vidékpolitikai hálózatok kialakítása) H2020 projekt nemzetközi partnerségének tagjaként az Agrárközgazdasági Intézet a tudomány-szakpolitika-társadalom (multiaktor) platform résztvevőinek közreműködésével vizsgálta a vidékpolitikai többszintű és hálózati kormányzás magyarországi helyzetét és lehetőségeit. A feladatra szerveződött szakértői közösség cikkünkben részletezett főbb megállapításai és javaslatai a következőképpen foglalhatók össze:
    Magyarországon az Alaptörvény és más jogszabályok jelölik ki a helyi és térségi közügyek gyakorlására szolgáló intézményeket és kompetenciáikat. Általánosságban jellemző azonban a központi kormányzat és szervezeteinek dominanciája az irányításban és a fejlesztéspolitikában. Hiányzik az egyes területi szintek között a többszintű kormányzás megfelelő működéséhez szükséges kompetenciák megosztása, valamint az együttműködés mechanizmusai. Nincs integrált vidékpolitika, és a nevében vidékfejlesztési politika is erősen mezőgazdasági fókuszú (igazodva az uniós vidékfejlesztési politika agrárpolitikának való alárendeltségéhez).
    Ami a többszintű területi kormányzás szintjeit illeti, a települési önkormányzati szint amellett, hogy általában véve korlátozott erőforrásokkal és önállósággal rendelkezik (különösen a vidéki kistelepüléseken), a gyakorlatban nem képezi részét a fejlesztéspolitika többszintű kormányzási struktúrájának. A középszintű területi kormányzás intézményei (vármegyei önkormányzatok, területfejlesztési társulások) valós fejlesztéspolitikai súlya mérsékelt. A mikrotérségi (járási) és a régiós szinteknek nincs fejlesztéspolitikai relevanciája (képviselete és funkciója).
    Az országos vidéki lefedettséggel rendelkező LEADER-akciócsoportok – amelyek a többszintű fejlesztéspolitikai intézményrendszer legalsó, településekhez legközelebb álló szintjén működnek – erősen függenek a központi finanszírozástól, és kitettek a végrehajtás bürokratizmusának. A közösségi szinten irányított helyi fejlesztési (CLLD) megközelítés nem valósul meg a városok és „vidékük” integrált fejlesztésében. Az összehangolt együttműködés és az alulról jövő kezdeményezéseket figyelembe vevő térségi iránymutatások hiánya gyakran elszigetelt fejlesztésekhez és indokolatlan párhuzamosságokhoz vezet.
    A többszintű kormányzás eredményességének alapfeltételét jelentő lakossági részvétel és együttműködés alacsony szintű (a COVID-járvány és az energiaválság még inkább visszavetette a polgárok aktivitását és a közösségi életet), általános az ismeret- és bizalomhiány. Ugyanakkor léteznek olyan aktív szervezetek, hálózatok és informális közösségek, a helyi érdekűektől az országos hatókörűekig, amelyek már hosszú ideje működnek, és számos jó példával szolgálnak. A közösségeknek jó vezetésre, motiváló személyiségekre („helyi hősökre”) van szükségük és a résztvevők belső motivációjából kell építkezniük.
    A kutatás alapján javasolt az Európai Unió kormányzásra vonatkozó iránymutatásainak követése és betartása az intézmények és hatásköreik kialakításában, valamint a fejlesztési és politikaalkotási folyamatokban. Alapvető fontosságú a köz-, a magán- és civil szféra részvételén alapuló (governance típusú) helyi/térségi együttműködések, valamint a középszintű kormányzás megerősítése, fejlesztési jogosítványaik és mozgásterük növelésével.
    Hasonlóképp szükség van a LEADER-közösségek hálózat- és kapacitásépítési tevékenységeinek, valamint a társadalom szélesebb körű bevonására irányuló készségeinek előmozdítására.
    Összességében fejleszteni szükséges a (bizalomra épülő) együttműködés, a partnerség és a társadalmi részvétel kultúráját és eszközeit a politikaalkotás minden szintjén. A fenti kérdéskörökkel kapcsolatos ismeretek bővítéséhez intenzívebb és kiterjedtebb kutatásra van szükség.

  • Miért (nem) pályaelhagyók a(z agrár)kutatók?

    Jelen tanulmány célja a kutatók pályaelhagyásával kapcsolatos ismereteink bővítése a következő kérdések megválaszolása mentén: Melyek azok a szegmensek, ahol a kutatók leginkább a kutatói életpálya elhagyását tervezik? Melyek azok a tényezők, amelyek a pályaelhagyást elősegítik vagy éppen gátolják? 117 kutató válaszát vizsgáltam 2022 telén primer standardizált kérdőíves felmérés során, melynek eredményeként látható, hogy a 45 év alattiak, az agrár- és biológiai tudományok képviselői és a nők gondolkoznak leginkább a pályaelhagyáson. A kérdőíves felmérés alapján megerősíthető, hogy a személyes anyagi nehézségek azok, amelyek leginkább eltántorító tényezőként hatnak a kutatókra. Az agrár- és biológiai tudományok képviselői ezen kívül még a kutatási források hiányát és az igazságtalan rendszert jelölték meg okként. Ezen három égető probléma mellett további 8 tényezőt emeltek ki a kutatók, melyek közepesen erős hatással bírnak pályaelhagyási szándékukra. A pályaelhagyást támogató tényezők segítségével meghatározható mind az agrár- és biológiai tudományok képviselőinek, mind pedig a válaszadók pályaelhagyási potenciálját leíró egyenese. A kutatók mellett, standardizált mélyinterjú keretében 3-3 agrárkutatás orientáltságú felsőoktatási intézmény és kutatóintézet összesen 7 vezetőjének tapasztalatát és véleményét tártuk fel a témában. A vezetők is a pénzügyi eredetű okokat jelölték meg elsődlegesnek, emellett még a tapasztalatszerzést és a szakpolitikai feladatok iránti igényt határozták meg a pályaelhagyási szándék fő okaiként. A vezetők kitértek arra is, hogy szerintük a sok negatív tényező mellett miért maradnak a kutatók így is a pályán. Bár a vezetők számára is egyértelmű, hogy rendkívül rögös úton kell a pályakezdő kutatónak végighaladnia, azonban az előrehaladási lehetőség, a pályázati lehetőségek, a nemzetköziesedés, az intézeti légkör és a regionalitás mégis a pályán tartja a legtöbb kutatót.

  • Quo vadis székely kisgazdaság? In memoriam Alvincz József

    A mezőgazdaság és a vidéki területek sokkal jelentősebbek az EU új tagállamaiban, mint az EU15-ben. Romániában is így van ez, és az EU többi új tagállamához hasonlóan Romániában is duális agrárstruktúra alakult ki a privatizációt követően. Ezen túlmenően Romániában számottevőek a regionális különbségek is az agrárstruktúra tekintetében. A hegyvidéki területeken (beleértve Hargita megyét) a nagy farmok meglehetősen ritkák, és a kisgazdaságok aránya magas nemcsak a farmok számában, hanem a földhasználati arányokban is.
    Ez a helyzet számos kérdést magába foglal. Nevezetesen: melyek a különböző farmok főbb jellegzetességei, a kisgazdaságok képesek-e a túlélésre, melyek a farmok, ill. farmerek fejlesztési elképzelései? E kérdések megválaszolása érdekében többféle adatgyűjtési és elemzési módszert használtunk. A szakirodalom feldolgozása és a hivatalos statisztikák elemzése mellett saját kérdőíves felvételt is készítettünk. Az adatbázis összeállítása után a szokásos elemzések mellett használtuk a mesterséges intelligencia modelljét is. Elemzéseink alapján a jelenlegi birtokszerkezet némi, lassú koncentrációjára lehet számítani. A székelyföldi mezőgazdaság alapvetően kisgazdasági, jelentős mértékben önellátásra termelő jellege azonban a közeljövőben feltehetően nem változik.

  • Mesterséges intelligencia a precíziós állattartók vezetői döntéseiben. Bíznak-e a gazdák az adatokban?

    A globális környezeti érdekek, a hatékony gazdálkodás és az állattenyésztő gazdaságok jövedelemnövelési igénye növekvő kihívást jelent az adatalapú döntéstámogató rendszerek alkalmazása felé. Az Agrárium 4.0 és az Ipar 4.0 forradalma rengeteg termelési adatot hoz létre, és a szakpolitikák is támogatják az okosrendszerek terjedését. A gazdáknak egyre fontosabb lesz figyelemmel kísérni és használni a termeléshez kapcsolódó adataikat. Azonban néhány tényező, mint például az adattulajdon jogi szabályozásának hiánya és a mesterséges intelligencia korlátai, kihívásokat jelentenek. A számítógépes információs rendszerekre alapozott döntéstámogatás hatékonyságát befolyásolja, hogy az emberi döntések gyakran a pillanatnyi körülményektől függenek. A megtérülés is fontos tényező, de a különböző technológiák bevezetése óta még nem telt el elég idő ahhoz, hogy a termelés hatékonyságára kifejtett hatásuk pontosan értékelhető legyen. Korai bevezetési adatok alapján akár 19–32%-os termelékenységnövekedést, 80% feletti munkaidő-megtakarítást és 22%-os környezetiterhelés-csökkenést eredményezhetnek pl. szarvasmarhatartásban alkalmazott, automatizmust biztosító okosrendszerek. A gazdák bíznak a technológia hatékonyságában, de az infrastrukturális feltételek nem mindig elérhetők, ezt nemzetközi és hazai kutatások is alátámasztják. Az internetelérés ingadozása következtében fellépő adatvesztés és a karbantartás nehézségei megnehezítik az okostechnológiák elfogadását, a termelési adatok figyelemmel kísérése, értelmezése még gondot okoz, és igényt támaszt a munkavállalók képzésére. Azonban az intelligens eszközök és a mesterséges intelligencia alkalmazása hatékonyabb és fenntarthatóbb állattenyésztést tesz lehetővé, amely folyamatban azoknak a gazdálkodóknak a szerepe kiemelkedő, akik a technológia bevezetésével, az adatok elérhetőségének biztosításával nagymértékben hozzájárulnak a modellek fejlesztéséhez.

  • A fenntarthatóság és versenyképesség kapcsolódási pontjai, a fennálló kölcsönhatások gazdasági vetületei a mezőgazdasági vállalatokban I.

    A világ népességének további bővülése, a növekvő élelmiszer és a biztonságos élelmiszer-ellátás igénye, az emberiség bolygót formáló tevékenységének eredményeként bekövetkezett környezeti károsodások újabb és újabb követelményeket fogalmaznak meg a mezőgazdasági termeléssel szemben is. A gazdálkodás feltételrendszerében bekövetkezett változások, a mezőgazdasági termelés ismert sajátosságai, a mezőgazdaságnak a természeti erőforrásokhoz való sajátos viszonya a vállalati fenntarthatóság és versenyképesség összefüggéseit illetően olyan kérdéseket is generálnak, amelyekre napjainkban még nincs – a tudományos elvárásoknak is megfelelő és szakmailag teljes mértékben megalapozott – válasz. Ennek okai – számos kapcsolódó kérdést illetően – az elemzéseknél használt megközelítési módok hiányosságaiban, az egyes diszciplínák képviselői közötti együttműködések hiányában, a vizsgálati módszerek hiányában vagy azok kiforratlanságában stb. is keresendő.
    Tanulmányunkban – nagymértékben alapozva a fenntarthatóság és versenyképesség egyes kérdéseit elemző korábbi tanulmányainkra is – azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy a fenntarthatóság és versenyképesség követelményeinek egyidejűleg eleget téve, biztosítható-e hosszú távon a megnövekedett élelmiszerigény? Melyek a fenntarthatóság és versenyképesség közös pontjai? Mi azok elméleti háttere? Milyen összefüggések állnak fenn a vállalati fenntarthatóság és versenyképességet meghatározó, illetve azokra ható tényezők között a mezőgazdasági vállalatokban? Hogyan alakulnak a közöttük fennálló összefüggések és kölcsönhatások, és azok gazdasági vetületei? A feldolgozott forrásmunkák és saját modellszámításaink eredményei alapján próbálunk meg válaszokat adni. A fentiek alapján úgy ítéljük meg, hogy általános érvényű megoldások – az ágazati sajátosságok és az ágazat térgazdasági vetületei miatt – nem léteznek. A megfogalmazott célok elérését biztosító, potenciálisan rendelkezésre álló technológiai fejlesztések gyakorlati megvalósítása jelentős erőforrásokat igényel, és egyes erőforrások vonatkozásában azok allokációja sem nélkülözhető. Mindezeket figyelembe véve a célok megvalósítása érdekében az agrárpolitika rendszerének, és ezen belül a beavatkozási területeknek és intézkedéseknek is differenciáltaknak kell lenniük. A fenntarthatóságot és versenyképességet egyidejűleg biztosító, transzformatív változások gyakorlati megvalósítása érdekében – a fennálló összefüggések komplexitása és azok kölcsönhatása miatt – a társadalomnak is áldoznia kell.