Blog

  • Magyarország élelmezése válság idején

    Az élelmiszerárak 2015–2020 között 23%-kal, az éves egy főre jutó nettó átlagjövedelem 61%-kal emelkedett, míg 2022–2023-ban az élelmiszerárak 59, miközben a jövedelmek 33,2%-kal növekedtek. Az élelmiszer-infláció jövedelmek növekedését jelentősen meghaladó üteme szükségszerűvé teszi Magyarország élelmezési helyzetének újraértékelését. A tanulmány az élelmezésbiztonság fogalmi keretrendszerét követve vizsgálja az élelmiszerek rendelkezésre állását, felhasználását, az élelmiszerekhez való fizikai és gazdasági hozzáférést, valamint ezen tényezők stabilitását. A vizsgálatban nyilvános adatok (KSH, Nébih, EFSA, WHO, OTÁP), valamint egy online, nem reprezentatív (n=300) kérdőíves felmérés adatai kerültek feldolgozásra. Az eredmények szerint a rendelkezésre állás és a fizikai hozzáférés alapvetően megvalósul Magyarországon, az élelmezésbiztonság Achilles-sarka a gazdasági hozzáférés és a felhasználás közös dimenziója, a minőségi étrendhez szükséges élelmiszerek megfizethetősége. A 2019. évi OTÁP-felmérés szerint a fontos vitamin-, esszenciáliszsírsav- és élelmirost-források (zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonafélék, száraz hüvelyesek, halak, diófélék, olajosmagvak) fogyasztása nem éri el a dietetikai ajánlásokat. A 2015–2020 közötti jövedelmi szintek szerinti élelmiszer-fogyasztás és átlagjövedelem kapcsolatának vizsgálata (Spearman-féle rangkorrelációs együttható) alapján a magasabb jövedelemmel rendelkezők több gyümölcsöt (rs=0,988), halat (rs=0,976), zöldségfélét és burgonyát (rs=0,964), valamint húsfélét (rs=0,915) fogyasztottak, tehát jobban megfeleltek az OTÁP által ajánlott étrendnek, mint az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők. A kérdőív kitöltői között az ezen élelmiszerekből a 2022. január előtti időszakhoz képest kevesebbet vásárlók havi átlagjövedelme a teljes mintáét 3–14 százalékkal múlta alul, a változás okaként első helyen az élelmiszerárak emelkedését jelölték meg. A nevezett élelmiszerekből nagyobb mennyiséget vásárlók átlagjövedelme viszont 13–27 százalékkal meghaladta a minta átlagjövedelmét, tehát feltételezhető, hogy a 2022–2023 közötti – jövedelmek emelkedését meghaladó – élelmiszer-infláció következtében az alacsony és a magas jövedelmű háztartások étrendje közötti minőségi távolság tovább növekszik.

  • A fogyasztói etnocentrizmus jelentősége az észak-alföldi régióban

    A magyar fogyasztóknak nagyon erős a nemzeti öntudatuk, amely hatással van termékválasztásaikra is, valamint árérzékenységük mellett legtöbbször érzelmi alapon döntenek. Az etnocentrikus fogyasztók a külföldről származó termékek vásárlását nem tartják helyesnek, mert véleményük szerint ez negatívan hat a hazai gazdaság teljesítményére és növeli a munkanélküliség mértékét.
    A tanulmány az Észak-alföldi régió lakosainak hagyományos és tájjellegű élelmiszerekkel kapcsolatos ismereteit és fogyasztói szokásait vizsgálja. A kutatás eredményei alapján a termékek magyarságához leginkább a női fogyasztók ragaszkodnak, illetve azok a lakosok, akiknek a családjukban jellemzően az egy főre jutó jövedelem összege 51–75 ezer Ft. A termékek hagyományos jellege iránt azok a fogyasztók a legkevésbé elkötelezettek, akik maximum nyolc általános iskolai végzettséggel rendelkeznek. Az eredmények alapján azok a régióbeli lakosok tartanak ki kevésbé a hazafiasság mellett, akiknek a családjukban az egy főre jutó jövedelem összege 100 ezer Ft feletti, illetve felsőfokú végzettséggel rendelkeznek. A hazafiasság mértéke szignifikánsan a 18–29 éves korosztályban a legalacsonyabb. A hazafiassággal összefüggésben leginkább a 40–49 éves korosztály elkötelezett, továbbá a maximum nyolc általános iskolai végzettséggel, valamint szakmunkásképző vagy szakiskolai végzettséggel rendelkező fogyasztók körében magasabb szignifikánsan a hazafiasság mértéke.

  • Quo vadis székely kisgazdaság? In memoriam Alvincz József

    A mezőgazdaság és a vidéki területek sokkal jelentősebbek az EU új tagállamaiban, mint az EU15-ben. Romániában is így van ez, és az EU többi új tagállamához hasonlóan Romániában is duális agrárstruktúra alakult ki a privatizációt követően. Ezen túlmenően Romániában számottevőek a regionális különbségek is az agrárstruktúra tekintetében. A hegyvidéki területeken (beleértve Hargita megyét) a nagy farmok meglehetősen ritkák, és a kisgazdaságok aránya magas nemcsak a farmok számában, hanem a földhasználati arányokban is.
    Ez a helyzet számos kérdést magába foglal. Nevezetesen: melyek a különböző farmok főbb jellegzetességei, a kisgazdaságok képesek-e a túlélésre, melyek a farmok, ill. farmerek fejlesztési elképzelései? E kérdések megválaszolása érdekében többféle adatgyűjtési és elemzési módszert használtunk. A szakirodalom feldolgozása és a hivatalos statisztikák elemzése mellett saját kérdőíves felvételt is készítettünk. Az adatbázis összeállítása után a szokásos elemzések mellett használtuk a mesterséges intelligencia modelljét is. Elemzéseink alapján a jelenlegi birtokszerkezet némi, lassú koncentrációjára lehet számítani. A székelyföldi mezőgazdaság alapvetően kisgazdasági, jelentős mértékben önellátásra termelő jellege azonban a közeljövőben feltehetően nem változik.

  • Mesterséges intelligencia a precíziós állattartók vezetői döntéseiben. Bíznak-e a gazdák az adatokban?

    A globális környezeti érdekek, a hatékony gazdálkodás és az állattenyésztő gazdaságok jövedelemnövelési igénye növekvő kihívást jelent az adatalapú döntéstámogató rendszerek alkalmazása felé. Az Agrárium 4.0 és az Ipar 4.0 forradalma rengeteg termelési adatot hoz létre, és a szakpolitikák is támogatják az okosrendszerek terjedését. A gazdáknak egyre fontosabb lesz figyelemmel kísérni és használni a termeléshez kapcsolódó adataikat. Azonban néhány tényező, mint például az adattulajdon jogi szabályozásának hiánya és a mesterséges intelligencia korlátai, kihívásokat jelentenek. A számítógépes információs rendszerekre alapozott döntéstámogatás hatékonyságát befolyásolja, hogy az emberi döntések gyakran a pillanatnyi körülményektől függenek. A megtérülés is fontos tényező, de a különböző technológiák bevezetése óta még nem telt el elég idő ahhoz, hogy a termelés hatékonyságára kifejtett hatásuk pontosan értékelhető legyen. Korai bevezetési adatok alapján akár 19–32%-os termelékenységnövekedést, 80% feletti munkaidő-megtakarítást és 22%-os környezetiterhelés-csökkenést eredményezhetnek pl. szarvasmarhatartásban alkalmazott, automatizmust biztosító okosrendszerek. A gazdák bíznak a technológia hatékonyságában, de az infrastrukturális feltételek nem mindig elérhetők, ezt nemzetközi és hazai kutatások is alátámasztják. Az internetelérés ingadozása következtében fellépő adatvesztés és a karbantartás nehézségei megnehezítik az okostechnológiák elfogadását, a termelési adatok figyelemmel kísérése, értelmezése még gondot okoz, és igényt támaszt a munkavállalók képzésére. Azonban az intelligens eszközök és a mesterséges intelligencia alkalmazása hatékonyabb és fenntarthatóbb állattenyésztést tesz lehetővé, amely folyamatban azoknak a gazdálkodóknak a szerepe kiemelkedő, akik a technológia bevezetésével, az adatok elérhetőségének biztosításával nagymértékben hozzájárulnak a modellek fejlesztéséhez.

  • A fenntarthatóság és versenyképesség kapcsolódási pontjai, a fennálló kölcsönhatások gazdasági vetületei a mezőgazdasági vállalatokban I.

    A világ népességének további bővülése, a növekvő élelmiszer és a biztonságos élelmiszer-ellátás igénye, az emberiség bolygót formáló tevékenységének eredményeként bekövetkezett környezeti károsodások újabb és újabb követelményeket fogalmaznak meg a mezőgazdasági termeléssel szemben is. A gazdálkodás feltételrendszerében bekövetkezett változások, a mezőgazdasági termelés ismert sajátosságai, a mezőgazdaságnak a természeti erőforrásokhoz való sajátos viszonya a vállalati fenntarthatóság és versenyképesség összefüggéseit illetően olyan kérdéseket is generálnak, amelyekre napjainkban még nincs – a tudományos elvárásoknak is megfelelő és szakmailag teljes mértékben megalapozott – válasz. Ennek okai – számos kapcsolódó kérdést illetően – az elemzéseknél használt megközelítési módok hiányosságaiban, az egyes diszciplínák képviselői közötti együttműködések hiányában, a vizsgálati módszerek hiányában vagy azok kiforratlanságában stb. is keresendő.
    Tanulmányunkban – nagymértékben alapozva a fenntarthatóság és versenyképesség egyes kérdéseit elemző korábbi tanulmányainkra is – azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy a fenntarthatóság és versenyképesség követelményeinek egyidejűleg eleget téve, biztosítható-e hosszú távon a megnövekedett élelmiszerigény? Melyek a fenntarthatóság és versenyképesség közös pontjai? Mi azok elméleti háttere? Milyen összefüggések állnak fenn a vállalati fenntarthatóság és versenyképességet meghatározó, illetve azokra ható tényezők között a mezőgazdasági vállalatokban? Hogyan alakulnak a közöttük fennálló összefüggések és kölcsönhatások, és azok gazdasági vetületei? A feldolgozott forrásmunkák és saját modellszámításaink eredményei alapján próbálunk meg válaszokat adni. A fentiek alapján úgy ítéljük meg, hogy általános érvényű megoldások – az ágazati sajátosságok és az ágazat térgazdasági vetületei miatt – nem léteznek. A megfogalmazott célok elérését biztosító, potenciálisan rendelkezésre álló technológiai fejlesztések gyakorlati megvalósítása jelentős erőforrásokat igényel, és egyes erőforrások vonatkozásában azok allokációja sem nélkülözhető. Mindezeket figyelembe véve a célok megvalósítása érdekében az agrárpolitika rendszerének, és ezen belül a beavatkozási területeknek és intézkedéseknek is differenciáltaknak kell lenniük. A fenntarthatóságot és versenyképességet egyidejűleg biztosító, transzformatív változások gyakorlati megvalósítása érdekében – a fennálló összefüggések komplexitása és azok kölcsönhatása miatt – a társadalomnak is áldoznia kell.