Blog

  • Az élelmezés-, energia- és környezetbiztonság összefüggései

    A 2006/2007. gazdasági évtől a legtöbb mezőgazdasági termék ára gyors emelkedésnek indult és rekordokat döntött. A FAO élelmiszerár-indexe 2006 januárja és 2008 januárja között több mint 60 százalékkal emelkedett. Árkilengések persze korábban is előfordultak, e legutóbbi ársokkot azonban számos tényező együttesen idézte elő. Ezek felsorolásánál első helyen említhető a világ gabona- és olajosmag-készleteinek megcsappanása: a Föld élelmiszermérlege évtizedek óta nem mutatott ilyen szűkös tartalékokat. Ehhez egyértelműen hozzájárult a rövidlátó gazdaságpolitika is. Ugyanakkor a média hajlamos az élelmiszerárak ugrásszerű növekedését inkább a feltörekvő gazdaságok (pl. Kína és India) élelmiszer-fogyasztási szerkezete átalakulásának és a bioüzemanyag-gyártás növekvő nyersanyag-felhasználásának tulajdonítani.
    Az élelmiszerár-sokkot kiváltó tényezőket három csoportba soroltuk:
    1.A mezőgazdasági termelést és kereskedelmet befolyásoló ökológiai és biológiai természetű tényezők.
    2.Makrogazdasági környezetre ható tényezők (népesség és fogyasztói jövedelmek növekedése, kőolaj világpiaci árának drasztikus emelkedése stb.).
    3.Agrár- és kereskedelempolitikai tényezők (kereskedelemkorlátozó intézkedések, reformok, bioüzemanyag-gyártás ösztönzése stb.).
    A vizsgált tényezők egy része rövidebb, a másik hosszabb távon fejti ki hatását. Míg pl. a termelés visszaesése a vezető agrártermelő és -exportőr országokban inkább csak éven belül (ciklikusan) befolyásolja a piacokat, egyes makrogazdasági tényezők sokéves időszakon átívelő strukturális változásokat idéznek elő. A ciklikus kilengések és a fundamentális szerkezeti változások „kellemetlen mellékhatásai” csillapításának, a piacok stabilizálásának egyik eszköze a biotechnológia alkalmazása.
    Az Európai Unióban nem engedélyezett GMO-k véletlenszerű előfordulására zérus tolerancia vonatkozik, függetlenül attól, hogy ezek forgalmazását bármely harmadik országban már engedélyezték. Az EU engedélyezési gyakorlata lényegesen eltér a harmadik országokétól – különösen az eljárás időhossza tekintetében. Míg a Közösségben a procedúra gyakran három évig is elhúzódik, addig pl. az USA mindössze 15 hónap alatt zöld lámpát ad egy-egy új GM vonal köztermesztési bevezetésének. Az engedélyezés harmonizációjának hiánya oda vezetett, hogy míg egy-egy GM termény termelése, forgalmazása, felhasználása a világ számos országában engedélyezett, az Európai Unióban tilos. A nem engedélyezett GM terményekkel szembeni zérus-tolerancia komolyan hat a jelenben és a jövőben is az EU szójabab, a kukorica, illetve ezek származékos termékei (szójadara, kukoricaglutén-takarmány, DDGS) behozatalára. Ugyanis a Közösség évtizedek óta képtelen saját termelésből kielégíteni a magas fehérjetartalmú takarmányok iránti belső igényét, azok túlnyomó része Dél- és Észak-Amerikából érkezik, ahol az exportőr országok már számottevő arányban termelnek géntechnológiával módosított szójababot, repcét és kukoricát.
    A jövőben számos új GM növény piaci bevezetése várható. A mezőgazdasági termelés továbbra is a jelenleg hasznosított földterületeken összpontosul, ahol a termelékenység növelése az elsődleges cél. Ez elkerülhetetlenül előtérbe helyezi a biotechnológia alkalmazását. A világ mind több országában fognak GM növényeket termeszteni függetlenül attól, hogy az Európai Unió milyen gyorsan, illetve egyáltalán engedélyezi azokat vagy sem. Az is nyilvánvaló, hogy a Közösség nem képes csökkenteni függőségét a mezőgazdasági nyersanyagimporttól. Az EU tehát két lehetőséggel áll szemben: vagy elfogadja az élelmiszer-kibocsátásának visszaesését és az import (különösen húsfélékből) növekedését, vagy tudomásul veszi a nemzetközi piac változásait, és ennek veti alá a GM növények politikai és emocionális motivációktól sem mentes engedélyezési eljárását a szigorú kockázatbecslés érvényesítése mellett.
    Az élelmiszer-, energia- és a környezetbiztonság egyensúlyának megteremtése fontos feladat az EU-ban. A megfelelő prioritási sorrend felállítása vita tárgya a tagországokban, mert ennek végeredménye dönti el a jelenlegi agrártámogatási rendszer további reformjait. Ez azért is fontos, mert a földhasználatért folyó verseny tovább éleződik, ugyanis a földterületért (vízfelhasználásért) az élelmiszeripar versenyez a takarmány-, energia- és vegyiparral (lebomló csomagolóanyag-gyártás), továbbá a környezetvédelem, a biodiverzitás és a rekreáció is egyre inkább felértékeli a termőföldet. Az élelmezés-, energia- és környezetbiztonság prioritási sorrendje komoly mértékben befolyásolja a Közös Agrárpolitika (KAP) pénzügyi keretének meghatározását a 2013-2020 közötti időszakra.

  • Többváltozós statisztikai elemzések a borászatok marketingtevékenységével összefüggésben

    A hazai borászati üzemek piaci kihívásainak ismeretében valamennyi üzemre érvényes válaszokat nem lehet megfogalmazni, ehhez a mezőny túlságosan heterogén.
    Célszerű a borászati üzemek három tipikus kategóriáját külön kezelni, amelyek jelenlegi helyzete, piaci viselkedése, kilátásai erősen eltérők, következésképpen stratégiájuk is eltérő lehet.
    Kritikus helyzetűnek látszanak a középüzemek, amelyek túl nagyok ahhoz, hogy a kisüzemek által használt (és várhatóan még tartósan megmaradó) értékesítési csatornákban gondolkodjanak, ahhoz viszont kicsik, hogy a valódi nagyvállalatokhoz hasonlóan a nagy üzletláncokban is megjelenjenek. A nagy- és kiskereskedelem bizonytalanságai, illetőleg a hálózatok fejletlensége pedig túlságosan nagy piaci kockázattal járna számukra, következésképpen a bővítéshez szükséges fejlesztésektől is visszatartja őket.
    A kisüzemek számára ez nem túlságosan biztató, mert termelésük bővítése semmi jóval nem kecsegteti őket, a klasszikus értékesítési csatornák (direkt a vevőnek, borozónak) pedig a fogyasztói igények változásával szintén bizonytalanná válnak.
    Ezek alapján a kis- és középüzemek számára egyre inkább a különféle formájú, mélységű, tartalmú és irányú kooperációk javasolhatók, amelyben a hálózati működés előnyeit (összehangolt piaci megjelenés, technológiai fejlesztések, innovációk, beszerzések stb.) ötvözni lehet a kisebb méretekből fakadó rugalmassággal. A hálózati együttműködések kiépülésének természetesen kormányzati (országos, regionális és helyi) feladatai is vannak, elsősorban az induló feltételek támogatása területén.

  • Korszakok és korszakváltók a hazai agrárvilágban

    Az emlékkonferencia bevezető előadása a közelmúlt évtizedek szakaszaival és szereplőivel foglalkozva megállapítja, hogy a 60-as évek derekán az agrárszférában megkezdett új gazdasági mechanizmus beváltotta a hozzá fűzött reményeket, amit a FAO akkori főigazgatója, Eduard Saouma követésre méltónak tartott a világ sok országa számára. A korszak közreműködői hazánkban tanultak másoktól, saját hibáikból, integrációkat szerveztek, felismerték, hogy az élelmiszer a magyarországi kőolajunk. A közelmúlt kormányainak értékelését tiszteletből és a jövő iránti felelősségből szükséges elvégezni, megemlékezve a személyekről is.

  • A fejlődéskövető vizsgálat, mint a mezőgazdaság megfigyelésének lehetséges módszere

    A módszert tesztelve, vizsgálataink alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a mezőgazdaság fenntartható fejlődését mind jobban szolgáló döntést megalapozó, előkészítő adatgyűjtési, feldolgozási, elemzési lehetőségeket, valamint a döntések utólagos nyomon követését – miszerint az adott intézkedés elérte-e a célját – a fejlődéskövető vizsgálatokkal lehet legegyszerűbben, naprakészen a legkisebb anyagi áldozatok árán megvalósítani. A módszer mind a makro-, mind a mikroszintű információkat a kívánt bontásban, csoportosításban, összefüggésekben képes szolgáltatni.
    Az általunk alkalmazott fejlődéskövető módszer (panelvizsgálat) az összesítések és a megoszlások révén alkalmas a nagy területeket érintő döntések meghozatalának megalapozására csakúgy, mint azok hatásának utólagos kontrollálására.
    Javasoljuk ezen – az Európai Unió által is kívánatosnak minősített – adatgyűjtési, információszolgáltatási módszer bevezetésének megvalósítását. A kivitelezést nem kis mértékben könnyítené meg azon tény, hogy ehhez a szervezetek rendelkezésre állnak, csupán azok munkájának összehangolását, koordinálását lenne szükséges megoldani.

  • A „Vidéki Aktív Tanulás” (Rural Action Learning, RAL) módszere

    A képzés, az oktatás a vidékfejlesztés fontos eszköze. A képzettségi szint emelkedésével a vidéken élők azon képessége is fejlődik, hogy jobban felismerjék a környezetükben rejlő gazdasági-társadalmi lehetőségeket. A regionális potenciál – melynek egyik eleme a vidék identitástudata – minél szélesebb körben történő megismertetése és kiaknázása alapozhatja meg a vidéki térségek fenntartható fejlődését. A tanulmány az aktív tanulás (Rural Action Learning, RAL) módszertani megközelítésének ismertetését követően bemutatja a Nyugat-dunántúli Régióban végzett, a regionális értékek és adottságok, helyi termékek ismeretét vizsgáló felmérés eredményeit. Elmondható, hogy a megkérdezettek jelentős hányada nem ismeri, hogy milyen növényeket termelnek, illetve milyen élelmiszeripari termékeket állítanak elő lakókörnyezetükben. Ezen az aktív tanulás módszere segíthet: egy működő gazdaság, élelmiszer-ipari kisüzem meglátogatásával, közvetlen tapasztalatszerzéssel meg lehet ismertetni a mezőgazdaság és élelmiszer-feldolgozás jelentőségét, a helyi gazdaságok munkáját, valamint az általuk előállított termékeket. A gazdaságok, élelmiszer-feldolgozó üzemek szempontjából új bevételi forrás teremtésére a RAL programok csak közvetve voltak alkalmasak. A programokban ugyanakkor a résztvevők megismerhették a helyi üzemeket és az általuk előállított termékeket, ami a gazdaságoknak, feldolgozóknak lehetőséget nyújtott termékeik népszerűsítésére.

  • A baromfiágazat versenyképességének helyreállítása

    A helyzetfelmérés eredményeként megállapítható, hogy a magyar baromfiágazat legfőbb problémája a nemzetközi versenyképesség romlása. Ennek számos következménye lehet, ami közvetlenül vagy közvetve érinti a fenntarthatóság három pillérét, a gazdasági, társadalmi és természeti tényezőket. Az elemzésben feltárt problémák ok-okozati kapcsolataiból egyértelműen kiderül, hogy mindezt az ágazat hazai és nemzetközi piaci kiszolgáltatottságának növekedése, valamint az ágazatban tapasztalható objektív versenyhátrányok megléte okozta. Ez utóbbi a versenytársakhoz képest tartósan alacsony jövedelmezőségnek, a technológiai színvonalban tapasztalható lemaradásnak, a korszerű tudás, illetve az ágazati stratégia hiányának tulajdonítható. A főbb problémakörökre összpontosítva az ágazat stratégiai célkitűzéseként megfogalmazható az újból versenyképes magyar baromfiágazat, melyhez specifikus célkitűzésként rendelhető az ágazat hazai és nemzetközi piaci kiszolgáltatottságának csökkentése, a jövedelem növelése, illetve a műszaki és technológiai fejlődés.
    Véleményünk szerint hasonló struktúrában, célirányosan, az egyes termékpályák szereplőinek bevonásával indokolt az állattenyésztési ágazatokat érintő kérdések tisztázása és azok időszakonkénti felülvizsgálata. Az adott ágazaton belüli problémák és azok közötti ok-okozati kapcsolatok feltárásával, majd az erre épülő célstruktúra-célhierarchia felállításával cselekvési programok, elvégzendő feladatok fogalmazhatók meg. Mindezen feladatok időbeli összehangolása, rendszerszemléletben való kezelése indokolja az ágazatokra lebontott, s ezen keresztül a teljes állattenyésztés stratégiai tervének kialakítását. Egyes tevékenységek kiemelése, megvalósítása a többi figyelembe vétele nélkül rendkívüli veszélyeket rejt magában.

  • A felsőoktatás és az agrároktatás dilemmái

    A tudásalapú, versenyképes gazdaság magas követelményeket támaszt az oktatás iránt. Napjaink szakemberei csak akkor lehetnek eredményesek, ha vállalják, hogy a folyamatos – egész életen át tartó – tanulás az egyéni életpályák megtervezésének és megvalósításának szerves része legyen. Megfigyelhető az agrárképzés népszerűségvesztése a kedvezőtlen megbecsülés, az alacsony fizetés, a negatív médiapropaganda stb. miatt. A képzés túl sok szakon folyik. Az oktatás tömegesedése és a visszaeső színvonalú előképzettség miatt minőségromlás figyelhető meg a pályaválasztók körében. Új módszerek, a gyakorlati képzés előtérbe helyezése, megfelelő motivációs rendszer segíthet a kialakult helyzeten.
    A jelenleg érvényben lévő BSc-képzési rendszer a három év alatt nem ad lehetőséget az elmélyültebb elméleti felkészülésre, ugyanakkor a félév szakmai gyakorlat sem nyújt elegendő szakmai felkészültséget, munkavégzésre alkalmas jártasságot. Mindezek miatt szükséges a képzés átgondolása, a gyakorlati képzés erősítése, a szakmai háttér minimumának biztosítása.

  • A diplomás munkaerő helyzetének vizsgálata (Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben és Budapesten)

    A kérdőíves megkérdezés – 1022 válasz – alapján megállapítható, hogy 100 001–180 000 Ft közötti nettó átlagkereset jellemző a diplomás munkavállalók körében. A diplomát adó végzettség és a megkérdezettek munkaerő-piaci státuszának összefüggéseit illetően megállapítható, hogy a diplomások között létezik ugyan munkanélküliség, de ez jóval kisebb mértékű, mint a KSH és a Munkaügyi Központok által kimutatott, alap- és középszintű végzettséggel rendelkező munkavállalók körében.
    A továbbtanulás – ami az Európai Unió szintjén is lényeges – a kérdőíves felmérés szerint nagyarányú, 67%-os.