Blog

  • A biobrikett mezőgazdasági előállítása és felhasználásának lehetőségei

    A fahulladékok brikettálására hazánkban megfelelő gépek állnak rendelkezésre. Egyértelmű gazdasági eredmény jelentkezik a száraz, előkészítést nem igénylő hulladékok esetében, hiszen az alapanyag ára, önköltsége elhanyagolható. A nedves anyag brikettálásának gazdaságossága csak a helyi sajátosságok konkrét elemzése alapján határozható meg, az alapanyag előkészítésétől függően. A hazai piacon a biobrikett ára 30-33 ezer Ft/t, ami megfelelő eredményt biztosít az előállító üzem számára. Az előállított termék – a fabrikett – kedvező tulajdonságokkal rendelkezik. Kétaknás, hagyományos kiskazánokban jó hatásfokkal is igen kedvező füstgázjellemzők mellett égethető el. Magas fűtőértéke, kis nedvességtartalma, kedvező energiasűrűsége révén a felhasználókkal el lehet fogadtatni. Lakossági felhasználása nem széles körű, pedig a kandallók, cserépkályhák, valamint a vegyes tüzelésű kazánok jó tüzelőanyaga lenne.
    A már bekövetkezett és a jövőben is várható energiahordozó árváltozások következtében minden bizonnyal nagy kereslet várható ezen környezetbarát tüzelőanyag iránt. Egyben a fafeldolgozást végző kis- és középüzemek (elsősorban asztalosipari vállalatok, vállalkozások) a hulladék hasznosításának egy újabb, jövedelemforrást biztosító megoldásaként alkalmazhatják a fahulladék brikettáló gépeket. A brikettgyártás elterjedésére hazánk mezőgazdasági és ipari adottságai kiválóak, így fontos, hogy éljenek az ebben rejlő lehetőségekkel, különösen olyan környezetben, mely megköveteli az ésszerű és hatékony energiagazdálkodást.

  • A hazai mezőgazdasági vállalkozások menedzsmentje európai összehasonlításban

    A hazai gazdálkodók még nem értékelték át egészen a korábbi gyakorlatot: a piac rezdüléseinek, tendenciáinak alapos ismerete és figyelembe vétele nélkül ma már nem lehet mezőgazdasági tevékenységet folytatni. A termelési struktúrát, a fajtákat, a technológiát, a termékek minőségét, az együttműködések rendszerét folyamatosan vizsgálni szükséges, és a termelési programokat a változó feltételeknek megfelelően célszerű módosítani. Ennek legfőbb eszköze a tervezés, illetőleg a megfelelő stratégiák kidolgozása. Ennek része az értékesítésről, az értékesítési csatornákról való döntés, ami a mai versenykörülmények között egyre kevésbé képzelhető el csak egyéni kezdeményezésekkel. Ugyancsak a hagyományokhoz való ragaszkodásra utal a gazdaságok finanszírozási gyakorlata, a saját források kiemelt szerepe. Ennek megváltoztatásához ugyanakkor a hitelhez való jutás feltételrendszerét is lényegesen javítani kellene. Mindezek a változások elképzelhetetlenek jobb képzettség, korszerű szakismeretek, aktuális információk megszerzése nélkül. A megszerzett tudás gyorsan elévül, és azt nem pótolhatják az értékes gyakorlati tapasztalatok sem.
    A mezőgazdasági ágazat irányítása sem tett meg mindent az utóbbi évtizedekben a megfelelőbb gazdálkodási feltételek megteremtése érdekében. A rendszerváltást követő agrárátalakulást elsősorban politikai szempontoknak rendelték alá, aminek következtében értékes kapacitások (többek között humán erőforrás), vagyonok és lehetőségek mentek veszendőbe. Az egymást követő kormányok nem követtek világos, egy irányba mutató agrárpolitikát, ezért a gazdasági szereplők szinte mindvégig bizonytalanságban érezték magukat. Az EU csatlakozásra való felkészülés hibákkal és mulasztásokkal volt terhes, ráadásul a csatlakozás előtti időszakban hirtelen irányváltások is történtek.
    A nemzeti agrárirányítás gyorsan elhitette, hogy a fontos gazdasági döntések Brüsszelben dőlnek el, ezért a döntések közvetítésén, az előírások betartatásán és az intézményrendszer gyors leépítésén kívül szinte nincs más teendőjük. Az oktatási és kutatási intézmények defenzívába szorultak: a nemzetközileg is egyedülállóan nagyszámú agrár-felsőoktatási és kutatási intézmény fokozatosan átprofilírozta magát, ráadásul a végzett hallgatók egyre nagyobb számban helyezkednek el a mezőgazdaságtól biztonságos távolságban lévő munkahelyeken. A képzési rendszer átalakítása, az úgynevezett Bologna-folyamat sem hozott ebben változást: a korábbi vállalatgazdasági típusú képzés eltűnt a képzési palettáról, és ma már csak vidékfejlesztő agrármérnökként lehet végezni alapszinten. Az általános gazdálkodás és menedzsment szakon végzettektől – mezőgazdasági ismeretek hiányában – nem várható el, hogy a mezőgazdasági vállalkozásokat erősítsék.
    A vizsgálatok eredményei azokat a vélekedéseket erősítik, hogy a magyar mezőgazdaság rendszerének egésze jelentős korrekcióra szorul. A továbbra is nélkülözhetetlen (és hiányzó) nemzeti agrárstratégia kidolgozása mellett az intézményrendszer átalakításánál érzékenyebben kellene figyelni a mezőgazdaság sajátosságaira. Továbbra is fontos egy megfelelően működő és szakmai szempontokat figyelembe vevő szaktanácsadási rendszer kialakítása, a szakmai továbbképzés lehetőségének elősegítése. A képzést a tényleges igényekhez indokolt igazítani, ami elsősorban a szakképzések és a gazdálkodási-menedzsment ismeretek szerepének növelését kell, hogy jelentse. Az információhoz való hozzájutásban, más országokhoz hasonlóan, fokozottan kellene segíteni a vidéki térségeket, amelyek üzleti szempontok miatt kevésbé jutnak hozzá e lehetőségekhez. A finanszírozás területén is sok a teendő, csakúgy mint a kooperációval kapcsolatos felfogás radikális megváltoztatásával, annak támogatásával kapcsolatosan.

  • A fontosabb hazai termékpályák áralkuinak jellemzői

    A termékpályák tagoltsága, a termékpálya-fázisok eltérő koncentráltságából fakadó piaci formák a tevékenységi láncban kialakult áralkukat, valamint az elérhető árnyereséget, illetve árveszteséget meghatározzák. A számítási eredményeket a piac szereplőinek véleményével ütköztető vizsgálataink megerősítik, hogy a termékek túlnyomó részénél az erőfölény a legkoncentráltabb oldalnál, a kereskedelmi fázisban található. A kiskereskedelmi láncok nem csak egyértelműen árvezetők, de egyben a feldolgozott termékek importárain keresztül az egész vertikum áralakulását meghatározzák. A termelői és feldolgozói fázis között – nagyon kevés kivétellel – az árnyereség a feldolgozóknál figyelhető meg.
    Az ágazati szintű erőfölény vizsgálataink szerint termékenként erősen differenciált, egy része instabil és könnyen átfordulhat – elsősorban a feldolgozó és kereskedelmi fázis között – a vertikális partnerszinthez. Egyéb tényezők – így az időjárás függvényében alakuló terméshozamok – is befolyásolhatják az áralakulást olyan mértékben, hogy az a piaci erőfölény áthelyeződését eredményezheti. A vizsgált termékpályák többségénél megállapítható, hogy a szomszédos fázisok árai közötti „ártávolság” – ami árváltozások hiányában stabil lenne – két ársokk között nem tud teljesen kiegyenlítődni. Emiatt a gyengébb pozícióban lévő piaci oldal tartósan nem képes számára értékarányosnak tekinthető árakat elérni, és idővel ehhez a helyzethez igazítja árkalkulációit is, ami termékeik árának folyamatos értékvesztésével jár. A mezőgazdasági termelők körében a vázolt helyzetre végleges megoldást a piaci pozíciójukat megerősítő és stabilizáló termelői szerveződések jelenthetnek.

  • Politikai és hatékonysági célok konfliktusa az EU cukorpiaci reformjában

    Az elemzés, a cukorreform hátterének vázlatos bemutatását követően, a kvótacsökkentés lebonyolításának hatékonysági összefüggéseire irányul. Az európai cukorágazat reformjának egyik fő mozgatórugója a hatékonyság, melyet a merev nemzeti kvótákra épülő szabályozás eddig nem mozdított elő kellőképpen. Ehhez társul az ártámogatás termeléstől való függetlenítése, valamit a túltermelés kezelésének szükségessége is, mivel az Európai Uniót nemzetközi kereskedelmi kötelezettségei a cukorexport radikális csökkentésére és az import mennyiségének jelentős növelésére kényszerítik. A termelés irányított csökkentésére a Közösség szerkezetváltási programot hirdetett meg, amely elvileg a kevésbé versenyképes termelők kilépését eredményezi. Az EU becsült cukorkínálati függvénye alapján lehetőség van a különböző kvótacsökkentési lehetőségek összehasonlítására, a jóléti közgazdaságtan módszereinek felhasználásával. Ennek segítségével kimutatható, hogy egy egyszerű lineáris kvótacsökkentés, éves szinten, mintegy félmilliárd eurós hatékonysági veszteséget jelent az önkéntes szerkezetváltási programhoz képest. A jelenleg folyó cukorreform egyik alapkérdése tehát az, hogy sikerül-e ezt az elméleti hatékonysági potenciált a gyakorlatban is kiaknázni? Az elemzés arra a következtetésre jut, hogy enélkül a reformban célul kitűzött piaci cukorárak megközelítésére nincs esély.

  • Társadalmi tőke az élelmiszergazdaságban: bizalom, szervezettség és összefogás

    A bizalom és a közös akciókhoz való hozzájárulás közötti pozitív kapcsolat az egyén önmagára vonatkozó megítélésében a kutatásban igazolódott. A bizalmi szintet jónak ítélők egyértelműen hajlandóak az időbeli áldozatvállalásra, azonban a megfelelő szintű bizalom a pénzügyi hozzájárulásban már nem elegendő, itt már hiányzik a pozitív irányú kapcsolat. A bizalmi szint és mások időbeli és pénzbeli hozzájárulási hajlandósága közötti kapcsolat nem egyértelmű. A bizalmi szint növekedéséből nem következik automatikusan, hogy a gazdasági szereplők mások hozzájárulási hajlandóságát pozitívabbnak ítélnék.
    Az ágazati szereplők szervezettségi szintje és az érdekérvényesítés gyakoriságának vizsgálatakor nem állítható, hogy az ágazatot szervezettebbnek vélők pozitívabbnak ítélnék az érdekérvényesítést is.
    A szervezettségi szint és a bizalom közötti kapcsolat vizsgálatánál bebizonyosodott, hogy a kapcsolat nem szignifikáns, vagyis a magasabb szervezettségi szintből sem következik egyértelműen, hogy az ágazat szereplői jobban bíznának egymásban.