Blog

  • A hazai mezőgazdasági vállalkozások menedzsmentje európai összehasonlításban

    A hazai gazdálkodók még nem értékelték át egészen a korábbi gyakorlatot: a piac rezdüléseinek, tendenciáinak alapos ismerete és figyelembe vétele nélkül ma már nem lehet mezőgazdasági tevékenységet folytatni. A termelési struktúrát, a fajtákat, a technológiát, a termékek minőségét, az együttműködések rendszerét folyamatosan vizsgálni szükséges, és a termelési programokat a változó feltételeknek megfelelően célszerű módosítani. Ennek legfőbb eszköze a tervezés, illetőleg a megfelelő stratégiák kidolgozása. Ennek része az értékesítésről, az értékesítési csatornákról való döntés, ami a mai versenykörülmények között egyre kevésbé képzelhető el csak egyéni kezdeményezésekkel. Ugyancsak a hagyományokhoz való ragaszkodásra utal a gazdaságok finanszírozási gyakorlata, a saját források kiemelt szerepe. Ennek megváltoztatásához ugyanakkor a hitelhez való jutás feltételrendszerét is lényegesen javítani kellene. Mindezek a változások elképzelhetetlenek jobb képzettség, korszerű szakismeretek, aktuális információk megszerzése nélkül. A megszerzett tudás gyorsan elévül, és azt nem pótolhatják az értékes gyakorlati tapasztalatok sem.
    A mezőgazdasági ágazat irányítása sem tett meg mindent az utóbbi évtizedekben a megfelelőbb gazdálkodási feltételek megteremtése érdekében. A rendszerváltást követő agrárátalakulást elsősorban politikai szempontoknak rendelték alá, aminek következtében értékes kapacitások (többek között humán erőforrás), vagyonok és lehetőségek mentek veszendőbe. Az egymást követő kormányok nem követtek világos, egy irányba mutató agrárpolitikát, ezért a gazdasági szereplők szinte mindvégig bizonytalanságban érezték magukat. Az EU csatlakozásra való felkészülés hibákkal és mulasztásokkal volt terhes, ráadásul a csatlakozás előtti időszakban hirtelen irányváltások is történtek.
    A nemzeti agrárirányítás gyorsan elhitette, hogy a fontos gazdasági döntések Brüsszelben dőlnek el, ezért a döntések közvetítésén, az előírások betartatásán és az intézményrendszer gyors leépítésén kívül szinte nincs más teendőjük. Az oktatási és kutatási intézmények defenzívába szorultak: a nemzetközileg is egyedülállóan nagyszámú agrár-felsőoktatási és kutatási intézmény fokozatosan átprofilírozta magát, ráadásul a végzett hallgatók egyre nagyobb számban helyezkednek el a mezőgazdaságtól biztonságos távolságban lévő munkahelyeken. A képzési rendszer átalakítása, az úgynevezett Bologna-folyamat sem hozott ebben változást: a korábbi vállalatgazdasági típusú képzés eltűnt a képzési palettáról, és ma már csak vidékfejlesztő agrármérnökként lehet végezni alapszinten. Az általános gazdálkodás és menedzsment szakon végzettektől – mezőgazdasági ismeretek hiányában – nem várható el, hogy a mezőgazdasági vállalkozásokat erősítsék.
    A vizsgálatok eredményei azokat a vélekedéseket erősítik, hogy a magyar mezőgazdaság rendszerének egésze jelentős korrekcióra szorul. A továbbra is nélkülözhetetlen (és hiányzó) nemzeti agrárstratégia kidolgozása mellett az intézményrendszer átalakításánál érzékenyebben kellene figyelni a mezőgazdaság sajátosságaira. Továbbra is fontos egy megfelelően működő és szakmai szempontokat figyelembe vevő szaktanácsadási rendszer kialakítása, a szakmai továbbképzés lehetőségének elősegítése. A képzést a tényleges igényekhez indokolt igazítani, ami elsősorban a szakképzések és a gazdálkodási-menedzsment ismeretek szerepének növelését kell, hogy jelentse. Az információhoz való hozzájutásban, más országokhoz hasonlóan, fokozottan kellene segíteni a vidéki térségeket, amelyek üzleti szempontok miatt kevésbé jutnak hozzá e lehetőségekhez. A finanszírozás területén is sok a teendő, csakúgy mint a kooperációval kapcsolatos felfogás radikális megváltoztatásával, annak támogatásával kapcsolatosan.

  • A fontosabb hazai termékpályák áralkuinak jellemzői

    A termékpályák tagoltsága, a termékpálya-fázisok eltérő koncentráltságából fakadó piaci formák a tevékenységi láncban kialakult áralkukat, valamint az elérhető árnyereséget, illetve árveszteséget meghatározzák. A számítási eredményeket a piac szereplőinek véleményével ütköztető vizsgálataink megerősítik, hogy a termékek túlnyomó részénél az erőfölény a legkoncentráltabb oldalnál, a kereskedelmi fázisban található. A kiskereskedelmi láncok nem csak egyértelműen árvezetők, de egyben a feldolgozott termékek importárain keresztül az egész vertikum áralakulását meghatározzák. A termelői és feldolgozói fázis között – nagyon kevés kivétellel – az árnyereség a feldolgozóknál figyelhető meg.
    Az ágazati szintű erőfölény vizsgálataink szerint termékenként erősen differenciált, egy része instabil és könnyen átfordulhat – elsősorban a feldolgozó és kereskedelmi fázis között – a vertikális partnerszinthez. Egyéb tényezők – így az időjárás függvényében alakuló terméshozamok – is befolyásolhatják az áralakulást olyan mértékben, hogy az a piaci erőfölény áthelyeződését eredményezheti. A vizsgált termékpályák többségénél megállapítható, hogy a szomszédos fázisok árai közötti „ártávolság” – ami árváltozások hiányában stabil lenne – két ársokk között nem tud teljesen kiegyenlítődni. Emiatt a gyengébb pozícióban lévő piaci oldal tartósan nem képes számára értékarányosnak tekinthető árakat elérni, és idővel ehhez a helyzethez igazítja árkalkulációit is, ami termékeik árának folyamatos értékvesztésével jár. A mezőgazdasági termelők körében a vázolt helyzetre végleges megoldást a piaci pozíciójukat megerősítő és stabilizáló termelői szerveződések jelenthetnek.

  • Politikai és hatékonysági célok konfliktusa az EU cukorpiaci reformjában

    Az elemzés, a cukorreform hátterének vázlatos bemutatását követően, a kvótacsökkentés lebonyolításának hatékonysági összefüggéseire irányul. Az európai cukorágazat reformjának egyik fő mozgatórugója a hatékonyság, melyet a merev nemzeti kvótákra épülő szabályozás eddig nem mozdított elő kellőképpen. Ehhez társul az ártámogatás termeléstől való függetlenítése, valamit a túltermelés kezelésének szükségessége is, mivel az Európai Uniót nemzetközi kereskedelmi kötelezettségei a cukorexport radikális csökkentésére és az import mennyiségének jelentős növelésére kényszerítik. A termelés irányított csökkentésére a Közösség szerkezetváltási programot hirdetett meg, amely elvileg a kevésbé versenyképes termelők kilépését eredményezi. Az EU becsült cukorkínálati függvénye alapján lehetőség van a különböző kvótacsökkentési lehetőségek összehasonlítására, a jóléti közgazdaságtan módszereinek felhasználásával. Ennek segítségével kimutatható, hogy egy egyszerű lineáris kvótacsökkentés, éves szinten, mintegy félmilliárd eurós hatékonysági veszteséget jelent az önkéntes szerkezetváltási programhoz képest. A jelenleg folyó cukorreform egyik alapkérdése tehát az, hogy sikerül-e ezt az elméleti hatékonysági potenciált a gyakorlatban is kiaknázni? Az elemzés arra a következtetésre jut, hogy enélkül a reformban célul kitűzött piaci cukorárak megközelítésére nincs esély.

  • Társadalmi tőke az élelmiszergazdaságban: bizalom, szervezettség és összefogás

    A bizalom és a közös akciókhoz való hozzájárulás közötti pozitív kapcsolat az egyén önmagára vonatkozó megítélésében a kutatásban igazolódott. A bizalmi szintet jónak ítélők egyértelműen hajlandóak az időbeli áldozatvállalásra, azonban a megfelelő szintű bizalom a pénzügyi hozzájárulásban már nem elegendő, itt már hiányzik a pozitív irányú kapcsolat. A bizalmi szint és mások időbeli és pénzbeli hozzájárulási hajlandósága közötti kapcsolat nem egyértelmű. A bizalmi szint növekedéséből nem következik automatikusan, hogy a gazdasági szereplők mások hozzájárulási hajlandóságát pozitívabbnak ítélnék.
    Az ágazati szereplők szervezettségi szintje és az érdekérvényesítés gyakoriságának vizsgálatakor nem állítható, hogy az ágazatot szervezettebbnek vélők pozitívabbnak ítélnék az érdekérvényesítést is.
    A szervezettségi szint és a bizalom közötti kapcsolat vizsgálatánál bebizonyosodott, hogy a kapcsolat nem szignifikáns, vagyis a magasabb szervezettségi szintből sem következik egyértelműen, hogy az ágazat szereplői jobban bíznának egymásban.

  • Biohajtóanyagok helyzete Magyarországon

    Ha a Magyarországon jelenleg tervezett összes bioetanol- és biodízel-üzem felépül, akkor kb. 2,6-3 millió tonna bioetanol és 400 ezer tonna biodízel előállítása válik lehetővé. Ez a mennyiség amellett, hogy jelentősen meghaladja a hazai 2010-es 5,75%-os bekeverési arányhoz szükséges mennyiséget, inputigényét tekintve már középtávon is jelentős importot tehet szükségessé. Ennek árfelhajtó hatása befolyásolhatja egyrészt a biohajtóanyag-előállítás gazdaságosságát, másrészt az állattenyésztésben és az élelmiszeriparban feszültségeket eredményezhet. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy milyenek a lehetőségek és a korlátok a biohajtóanyagok inputjában.

  • A biomassza témakör margójára

    A biomassza hasznosítására irányuló, 80-as évek közepén készült feldolgozás felfogását és megoldásait, valamint napjaink kezdeményezéseit összehasonlítva szembetűnő, hogy
    – a régebbi feldolgozás az elsődleges, másodlagos, harmadlagos biomassza komplex hasznosítását, ezen belül az élelmiszer-ellátás elsődlegességét hangsúlyozta, addig napjainkra az egyoldalúság jellemző, energetikai céllal;
    – a korábbi felmérés az energianyerés valamennyi lehetőségével, feltételeivel, gazdaságosságával számolt, addig napjainkban a bioetanol, a biodízel és az égetés került előtérbe;
    – míg az első kezdeményezés a melléktermékek és hulladékok hasznosításának nagy teret szentelt, napjaink megoldási kísérletei a szántóföldi főtermékekre és a fa felhasználására irányulnak;
    – a biomassza jövőbeni ésszerű hasznosításában a hosszabb távú gondolkodás, a fenntarthatóság, a hatékonyság, decentralizáció, diverzifikáció érvényesítése, az újabb eljárások (másodlagos generációs üzemanyagok, lignocellulóz, mező-erdőgazdasági melléktermékek és hulladékok hasznosítása), az érdekek, célok harmonizálása ajánlatos, az élelmiszerellátás biztonsági és a klímaváltozás (légkörvédelem, alkalmazkodás) igényeinek kielégítésével.