A hazai felsőoktatás – benne az agrár-felsőoktatás is – ismét korszakváltáshoz érkezett. Magda Sándor „Tudomány és felsőoktatás” és Bokros Lajos „Minőségi oktatást és kutatást eredményező reform körvonalai a hazai felsőoktatásban” c. vitaindító írásaikban erre hívják fel a figyelmet.
A rendszerváltozás utáni nagymértékűre (több mint négyszeresére) felduzzadt létszám több oknál fogva nem tartható fenn, s emiatt, illetve az ehhez kapcsolódó normatív finanszírozás miatt bekövetkezett minőségromlás is változást követel. A bolognai folyamat és az akkreditáció intézményének bevezetése eddig meg nem hozták meg a tőlük várt minőségi javulást.
Hozzászólásomban az agrár-felsőoktatás néhány eddig még kevéssé érintett alábbi kérdéseivel foglalkozom
- az agrárjövőkép és az agrárképzési célok;
- a bővülő felsőoktatási kapacitások és a csökkenő létszámú korosztályok ellentéte;
- a mennyiség és a minőség ellentéte;
- a bolognai folyamat hatása az agrár-felsőoktatásra.
Az agrár-felsőoktatásról a Gazdálkodás hasábjain folyó vita nagyon időszerű, mert az agrár-felsőoktatás tekintélye, illetve a kiadott diplomák elismertsége a tét.
Összefüggésben a Nemzeti Fejlesztési Tervvel és az agrár-szaktanácsadás régiószintű megszervezésével is ideje volt/van elővenni ezeket a kérdéseket, elkerülendő az elkerülhető hibákat.
Azt gondolom, hogy e vitát egy kerekasztal-beszélgetés keretében lenne célszerű összegezni és valamiféle közös javaslatként az illetékeseknek megküldeni.
Blog
-
Vita a hazai felsőfokú agrároktatásról
-
Az eredményesség családfája
Munkánkban arra törekedtünk, hogy felhívjuk a szakma figyelmét arra, hogy a tárgyalt ökonómiai fogalmak értelmezésében lényeges különbségek vannak. Ezek a fogalmak mindenképpen tisztázásra szorulnak annak érdekében, hogy mind a szakemberek, mind a leendő szakemberek ugyanazt értsék az egyes definíciók alatt.
Vizsgálódásunkban az eredményesség fogalmából, mint legtágabban értelmezett definícióból indultunk ki. Véleményünk szerint az a vállalkozás eredményes, amely hatékony, likvid és versenyképes.
Hatékonyság az eredmények (output) és ráfordítások (input) bármilyen kombinációja. Korábbi forrásokban a hatékonyságot gyakran a gazdaságossággal szinonim fogalomként kezelték. Ezt a kifejezést semmiképp sem szeretnénk a köznyelvből törölni, de a szaknyelvben előnyösebbnek találjuk a hatékonyság kifejezés használatát annak érdekében, hogy az egyes definíciók mindenki számára azonos jelentéssel bírjanak.
Attól függően, hogy tartalmaz-e pénzértékben kifejezett eredmény vagy ráfordítás kategóriát, szó lehet pénzügyi (ökonómiai) hatékonyságról és technológiai (naturális) hatékonyságról. A szakirodalmi feldolgozásból is kiderült, hogy az egyes tudományterületek eltérő nevezéktant alkalmaznak. Ez természetes, hiszen kialakulásuk a szerves fejlődés következménye. Ugyanakkor rendkívül zavaró az eltérő fogalomhasználat ugyanazon gazdasági esemény értékelésében, megítélésében. Az eredménykategóriák az üzemtan nevezéktana szerint lehetnek: hozam, termelési érték, jövedelem; a ráfordítás kategóriák pedig: föld, munkaerő, termelési eszközök, vagy pénzben kifejezve termelési költség. A számvitel ettől eltérő megnevezéseket alkalmaz. Eredménykategória az üzemi, üzleti, a szokásos vállalkozási, az adózás előtti és az adózott eredmény. Ráfordítás alatt a számvitel a költségeket, máskor a kiadásokat érti. Az üzemtani ráfordítás kategória a számvitelben döntően a készletek felhasználását jelenti. Termelési értékkel a számvitel nem kalkulál, és még folytathatnánk a félreértésekre okot adható nevezéktani különbségeket.
A probléma áthidalására az alábbiak javasolhatók: bármely tudományterületi hatékonysági elemzés is történjen, a kiindulási alapot követve célszerű kiegészíteni a következő jelzőkkel a speciális nevezéktant, a hatékonyság két (ökonómiai, naturális) alapkategóriáján belül négy mutatócsoportnak megfelelően
– ellátottsági mutatók, melyek ráfordítás-ráfordítás (input-input) hányadosai;
– igényességi mutatók, melyek ráfordítás-eredmény hányadosai (input-output);
– termelékenységi mutatók, melyek eredmény-ráfordítás hányadosai (output-input);
– eredmény-arányossági mutatók, melyek az eredmény-eredmény (output-output) hányadosként előálló mutatók.
A termelékenység kategóriáján belül, illetve azon túlmutatóan tárgyalható a jövedelmezőség fogalma, amely a jövedelem és bármely ráfordítás, vagy eredménykategória hányadosaként áll elő. Jövedelemtermelőnek tekinthető az a tevékenység, melynek termelési értéke (számviteli értelemben hozama) meghaladja a termelés költségeit (számviteli értelemben ráfordításait, kiadásait). A jövedelem tehát egy különbség eredménye. A jövedelmezőség viszont arányszám, ahol is a számlálóban maga a jövedelem áll, a nevezőben pedig bármely ráfordítás- vagy eredménytípusú kategória szerepelhet. Például árbevétel arányos jövedelem, vagy költségarányos jövedelem. Ez utóbbit a nemzetközi szakirodalom is használja, Return on Sales (ROE) elnevezéssel.
Az eredményesség elérésének második kritériuma a vállalati versenyképesség, amely a hatékonyságon túlmenően a vállalkozáson belüli és kívüli (pl. piacképesség, ökológiai tényezők figyelembe vétele stb.) tényezőkhöz való alkalmazkodás képességét jelenti.
A harmadik tényező a likviditás. Likviditás alatt értjük a vállalkozás azon képességét, hogy fizetési kötelezettségeinek határidőn belül képes eleget tenni.
Véleményünk szerint egy üzleti vállalkozás (tevékenység) akkor eredményes, ha hatékony, versenyképes és likvid. -
A búzatermésátlag táblánkénti előrejelzése (Új termelési függvény alkalmazásának előnyei)
A bajor mezőgazdasági minisztériumban őrzött táblatörzskönyvek 612 db táblája ellenőrzött és hiteles adatainak felhasználásával, éspedig három egymás utáni év azonos tényezőinek értékeiből összeállított adatmátrix számítógépre vitelével szerzők azt keresték, hogy létezik e olyan függvény, melynek segítségével a mezőgazdasági termelőtáblán működő és ható összes tényező (paraméter) – mint független változó – hatását a jelentkező terméseredményre (függő változóra) egzakt módon ki lehetne számítani. E tényezők a tápanyagok, a növényvédő szerek, a művelés számadatai, a kitettség és a fekvés egzakt mérőszámai, a talajművelés és ápolás számszerűsíthető értékei, és a klíma stb. jellemző számai. Első eredményként a szerzők eljutottak 13 konkrét tényező értékelhetőségéig. Itt nem álltak meg, és végül elértek 38 tényező, gyakorlatilag a megfogható összes paraméter hatásának kiszámítását végző függvény megalkotásáig. Ezen összes tényező előzetes adatait a nyert függvénybe helyettesítve ki lehet számítani a várható terméseredményt (illetve többi változót) közelítő pontossággal. (Az időjárás hatása azonban ezen belül még nincs felderítve.)
-
A Közös Agrárpolitika egyszerűsítése
Az Európai Unió politikáit és joganyagát az összetettség irányába sodorják a 27 tagállam érdekeit egyaránt figyelembe vevő kompromisszumok. Az egyre bonyolultabb és átláthatatlanabb szabályozás mellett viszont az egyszerűsítésre kényszerítő igényt fogalmaznak meg a gazdasági szereplők és a szélesebb értelemben vett társadalom, az adófizetők. Éppen ezért napjainkban az Európai Unió egyik legsürgetőbb feladatává vált a közösségi joganyag, különösen pedig a Közös Agrárpolitika (KAP) egyszerűsítése. Ennek érdekében az Európai Bizottság már jelentős erőfeszítéseket tett, amely folyamat legújabb állomását jelenti a Tanács napirendjén lévő azon javaslat, amely a közös agrárpiaci szabályozás alapját képező 21 CMO alaprendeletet egyetlen, átfogó jogszabályban foglalná össze.
A 2006. december 18-án közzétett tervezet a KAP hatálya alá tartozó mezőgazdasági termékekre irányadó alapvető szabályokat a technikai egyszerűsítés rendezőelvét követve foglalja egybe, vagyis főszabály szerint nem változtat a mögöttes politikákon. A szöveg azonban számos helyen eltér a CMO alaprendeletekben lefektetett szabályoktól, így például elhagyja a sertéshús intervenciós felvásárlásának lehetőségét, hatásköröket telepít a Tanácsról a Bizottságra, illetve az irányítóbizottsági eljárás rendszerét is megváltoztatja. A magyar érdekek azt kívánják, hogy a rendelet hatálya ne terjedjen ki a reform alatt lévő ágazatokra (zöldség-gyümölcs, bor), maradjon meg a sertéshús intervenciójának lehetősége, a stratégiailag fontos döntések meghozatala maradjon a Tanács hatáskörében, illetve a gabonaszektort érintő szabályok a gabona CMO alaprendelet szerint kerüljenek megfogalmazásra. -
Egységes gazdaságtámogatás Németországban
Az Európai Tanácsban 2003-ban meghozott luxemburgi megállapodásnak megfelelően az egységes gazdaságtámogatás bevezetéséhez Németországban kialakítottak egy sajátos és egyedülálló dinamikus hibrid modellt. A német adottságoknak és igényeknek megfelelően a támogatások egy része a gazdaságok történelmi (65%), míg a másik regionális (35%) értékekhez kötődik. Az eddigi tapasztalatok eredményeire támaszkodva kimutatható, hogy a rendszer gyakorlati alkalmazása a legfontosabb szektorokban az elvárt paramétereknek megfelelő. A német tapasztalatok hasznosak, hiszen a hazai, a tervek szerint szintén hibrid rendszer tervezése és kiépítése folyamatban van.
-
Versenyképes élelmiszergazdaság – élhető vidék (Négy tézis egy lehetséges fejlesztési politika körvonalainak meghatározásához)
A 20. század végére globális termelési és kereskedelmi rendszerek alakultak ki az élelmiszergazdaságban. Ezek alapvető jellemzője, hogy a korábban általánosan alkalmazott piacvédelmi rendszerek lebomlásával párhuzamosan egyre inkább a termékek ára és minősége válik meghatározóvá. Az Európai Unió napjainkban még képes ugyan ideig-óráig fenntartani a „belső” piacok védelmét, ez azonban valószínűleg nem sokáig marad így. A 2007-13 időszakban olyan agrárgazdaság kialakítására indokolt törekedni, mely magában hordozza a hosszú távú, a mindinkább liberalizálódó és globalizálódó világgazdaság feltételrendszerei között is fenntartható fejlődés lehetőségét. (1) Ennek érdekében a magyar agro-ökológiai adottságokat messzemenően figyelembe vevő, a precíziós mezőgazdaság eszközeit sokoldalúan alkalmazó térszerkezet és térbeli munkamegosztás kialakítására van szükség. Ezeket figyelembe véve kell felhasználni a logisztikai rendszerek fejlesztésére rendelkezésre álló erőforrásokat is. (2) A vidéki népesség megtartásában, a tájban levő lehetőségek kiaknázásában kiemelkedő jelentősége lehet a kis és közepes méretű élelmiszeripari üzemeknek. Ezek kialakításában a rendszerszemlélet következetes alkalmazására épülő, a termékpálya minél nagyobb részét magában foglaló szövetkezeteknek a jelenleginél nagyobb szerepet célszerű kapniuk. Csökkenteni kell azon esetek számát, amikor a támogatások pusztán a nyersanyag előállításának lehetőségét teremtik meg. (3) A nagyméretű kiskereskedelmi rendszerek térhódításával párhuzamosan fokozódik ezek nyomása a beszállítók felé. A késedelmes fizetések, a minden alapot nélkülöző egyéb fizetési kötelezettségek kikötése közgazdasági lényegét tekintve eszközátadást jelent, mely azonban a jelenlegi információs rendszerekben és adójogszabályokban nem tükröződik. Az ilyen esetek rendszeres nyilvántartása és az erre alapozott adóztatás komplex rendszerének kidolgozása alapvető fontosságú feladat a vertikum egészére jellemző egyensúlytalanságok csökkentése érdekében. (4) A magyar agrárium versenyképessége alapvetően belföldön dől el. Ennek érdekében vissza kell adni a magyar fogyasztó hazai termékekbe vetett bizalmát. Ez a jelenlegi élelmiszerbiztonsági rendszer radikális átalakítását követeli meg.
-
A régiók Európában
Az Európai Unió kohéziós politikájának megvalósítását elősegítő intézmény – az 1–3 milliós népességű régió – Európa-szerte az érdeklődés középpontjában áll. A különböző államberendezkedésű országokban az ún. NUTS 2 régiók közjogi státusza eltérő. A régiók egy része fejlesztési és statisztikai célokat szolgál csupán, más részük ezek mellett kiterjedt közigazgatási jogosítványokkal is rendelkezik. Ez utóbbiak képesek komplex fejlesztési feladataik hatékony megoldására. A régiók intézményesülésének számtalan előfeltétele van. Az állami funkciók modernizálása, a regionális fejlődést befolyásoló tényezőkben bekövetkezett változások, a területi érdekérvényesítés, az etnikai-kulturális szempontok figyelembe vétele, illetve az európai integráció egységesítő törekvései együttesen járultak hozzá az új területi középszint kialakulásához Európa sok országában. Az intézményesült európai decentralizáció trendjéhez Kelet-Közép-Európa országai még nem illeszkednek. Magyarország versenyelőnyhöz jutna, ha a regionalizmust alakító valamennyi tényezőt az államreform-programban tudatosan fejlesztené.
A régió a gazdaság fenntartható növekedését és a térszerkezet korszerűsítését szolgáló, önálló finanszírozási forrásokkal rendelkező, autonóm fejlesztéspolitikát megvalósító, önkormányzati jogosítványokkal felruházott területi egység.
Régiókra azért van szükség, mert az európai területi fejlődés egyértelműen igazolja, hogy a körülbelül egy-két millió fős népességet felölelő, önkormányzati elvek alapján irányított szubnacionális szint, a régió gazdasági kapacitásai és strukturális adottságai folytán:
– a gazdaságfejlesztési orientációjú regionális fejlesztési politika érvényesítésének optimális térbeli kerete;
– a posztindusztriális térszervező erők működésének és ezek kölcsönkapcsolatai fejlesztésének megfelelő terepe;
– a területi-társadalmi érdekérvényesítés fontos színtere;
– a regionális politika modern infrastruktúrájának és professzionális szervező-tervező-végrehajtó intézményének kiépítéséhez a legmegfelelőbb méretű térbeli egység;
– az Európai Unió regionális és kohéziós politikai döntési rendszerének meghatározó eleme.
A középszint szerepének felértékelődésében közrejátszó nemzeti és európai gazdasági, politikai és társadalmi változások azon elemei jól kitapinthatók, amelyek az államigazgatás szervezeti rendszereinek szakracionális reformlépéseit kikényszerítették, állandó nyomás alatt tartották a hatalmi gépezet központi szervezeteit, újraszabályozásra késztették a társadalomirányítást, a forráselosztás rendjét, mozgatták a decentralizációs folyamatokat. Természetesen az egyes elemek eltérő befolyást gyakoroltak a változásokra, a területi rendszer különböző alkotórészeinek minőségét és kapcsolati viszonyait alakították át, időbeli megjelenésük is eléggé eltérő volt. Hatásaik azonban mély nyomokat hagytak az intézményrendszerben. A területfejlesztés szubnacionális szereplőinek egyre nagyobb száma, fokozatos megerősödésük, a funkcióik gazdagodása – az állami intézményrendszer átalakulásával párhuzamosan – a centralizált hatalom versenyképes ellensúlyát teremtette meg Európa sok országában. Az önálló regionális hatalomgyakorlás lett az európai politikai szótár legnépszerűbb tárgyszava a 20. század utolsó harmadában.
Tanulmányunkban azokat az okokat vesszük sorra, amelyek a regionalizmus kiteljesedéséhez vezető út fontosabb csomópontjait formálták Nyugat-Európában, illetve a kelet-európai országok – és Magyarország – regionális átalakulásának esélyeit körvonalazzuk.