Blog

  • A régiók Európában

    Az Európai Unió kohéziós politikájának megvalósítását elősegítő intézmény – az 1–3 milliós népességű régió – Európa-szerte az érdeklődés középpontjában áll. A különböző államberendezkedésű országokban az ún. NUTS 2 régiók közjogi státusza eltérő. A régiók egy része fejlesztési és statisztikai célokat szolgál csupán, más részük ezek mellett kiterjedt közigazgatási jogosítványokkal is rendelkezik. Ez utóbbiak képesek komplex fejlesztési feladataik hatékony megoldására. A régiók intézményesülésének számtalan előfeltétele van. Az állami funkciók modernizálása, a regionális fejlődést befolyásoló tényezőkben bekövetkezett változások, a területi érdekérvényesítés, az etnikai-kulturális szempontok figyelembe vétele, illetve az európai integráció egységesítő törekvései együttesen járultak hozzá az új területi középszint kialakulásához Európa sok országában. Az intézményesült európai decentralizáció trendjéhez Kelet-Közép-Európa országai még nem illeszkednek. Magyarország versenyelőnyhöz jutna, ha a regionalizmust alakító valamennyi tényezőt az államreform-programban tudatosan fejlesztené.
    A régió a gazdaság fenntartható növekedését és a térszerkezet korszerűsítését szolgáló, önálló finanszírozási forrásokkal rendelkező, autonóm fejlesztéspolitikát megvalósító, önkormányzati jogosítványokkal felruházott területi egység.
    Régiókra azért van szükség, mert az európai területi fejlődés egyértelműen igazolja, hogy a körülbelül egy-két millió fős népességet felölelő, önkormányzati elvek alapján irányított szubnacionális szint, a régió gazdasági kapacitásai és strukturális adottságai folytán:
    – a gazdaságfejlesztési orientációjú regionális fejlesztési politika érvényesítésének optimális térbeli kerete;
    – a posztindusztriális térszervező erők működésének és ezek kölcsönkapcsolatai fejlesztésének megfelelő terepe;
    – a területi-társadalmi érdekérvényesítés fontos színtere;
    – a regionális politika modern infrastruktúrájának és professzionális szervező-tervező-végrehajtó intézményének kiépítéséhez a legmegfelelőbb méretű térbeli egység;
    – az Európai Unió regionális és kohéziós politikai döntési rendszerének meghatározó eleme.
    A középszint szerepének felértékelődésében közrejátszó nemzeti és európai gazdasági, politikai és társadalmi változások azon elemei jól kitapinthatók, amelyek az államigazgatás szervezeti rendszereinek szakracionális reformlépéseit kikényszerítették, állandó nyomás alatt tartották a hatalmi gépezet központi szervezeteit, újraszabályozásra késztették a társadalomirányítást, a forráselosztás rendjét, mozgatták a decentralizációs folyamatokat. Természetesen az egyes elemek eltérő befolyást gyakoroltak a változásokra, a területi rendszer különböző alkotórészeinek minőségét és kapcsolati viszonyait alakították át, időbeli megjelenésük is eléggé eltérő volt. Hatásaik azonban mély nyomokat hagytak az intézményrendszerben. A területfejlesztés szubnacionális szereplőinek egyre nagyobb száma, fokozatos megerősödésük, a funkcióik gazdagodása – az állami intézményrendszer átalakulásával párhuzamosan – a centralizált hatalom versenyképes ellensúlyát teremtette meg Európa sok országában. Az önálló regionális hatalomgyakorlás lett az európai politikai szótár legnépszerűbb tárgyszava a 20. század utolsó harmadában.
    Tanulmányunkban azokat az okokat vesszük sorra, amelyek a regionalizmus kiteljesedéséhez vezető út fontosabb csomópontjait formálták Nyugat-Európában, illetve a kelet-európai országok – és Magyarország – regionális átalakulásának esélyeit körvonalazzuk.

  • A mezőgazdasági jövedelmek stabilitása

    A mezőgazdasági jövedelmek stabilitásának megteremtése mindenkor az agrárpolitika fontos törekvése. A mezőgazdaságból élőknek a termelői jövedelem nagysága és alakulása meghatározza a gazdálkodói életszínvonal minőségét. Az EU országok jövedelemstabilitási mutatóival összevetve a magyar mezőgazdaságét megállapítható, hogy a hazai gazdálkodók helyzete igen kedvezőtlen. Az ágazatban mind a nominális értéken vett jövedelem stabilitása, mind pedig a jövedelem reálértéke kedvezőtlenül alakult. A reáljövedelem 1998 és 2005 között egyetlen évben sem érte el az 1998. évi nyolcvan százalékát, sőt 2003-ban ötven százaléknál kevesebb volt.
    A mezőgazdasági termelés jövedelemstabilitását a mezőgazdasági kibocsátás kiegyensúlyozottsága határozza meg alapvetően. A kibocsátás már magában foglalja az ár és a volumen hatását, melyek közül előbbi, vagyis az áralakulás nagyobb befolyású a stabilitásra. A kibocsátás tartalmazza az ágazati diverzifikáltságból eredő előnyöket és hátrányokat is. Minél nagyobb a diverzifikáltság foka, annál kedvezőbb az adott ország mezőgazdaságának stabilitása. A ráfordítások nagyságrendjének többnyire konzekvens növekedése a nominálisan vett jövedelemalakulást jobbára a stabilitás irányába módosította, miközben a kibocsátást meghaladó ütemű bővülésük bizonytalanná tette a reáljövedelmet. A támogatások révén az agrárpolitika elsősorban a ráfordítások kedvezőtlen hatását hivatott mérsékelni. A magyarországi mezőgazdaságban az agrárpolitika nem tudott hozzájárulni a nominális jövedelem stabilitásának növeléséhez, ami elsősorban szabályozási okokkal hozható összefüggésbe.
    A jövedelemstabilitás megvalósítása a termelők és az agrárpolitika közös tevékenysége. A termelői szerveződések alkuerejének növelése, az ágazati diverzifikáció fokozása, az agrárbiztosítás néhány lehetőség abból az eszköztárból, amellyel a gazdálkodók hozzájárulhatnak a jövedelemstabilitáshoz. Az agrárpolitika feladata részint e lehetőségek kihasználásának elősegítése, részint pedig a fejlesztési és jövedelempótló támogatásokkal a jövedelemszint növelése. Ez utóbbi tekintetében a jövőre nézve pozitívumként értékelhető, hogy egy 2005. évi Bizottsági Közlemény szerint a leválasztott kifizetések új rendszerével a jövedelemstabilitás nagyrészt biztosítható. Az új egységes kifizetés bevezetésével a legtöbb termelő biztos tervezési alappal számolhat 2013-ig.

  • Minőség a sertéshúsvertikumban

    Sokan és sokszor hangoztatják a minőségi termékelőállítás fontosságát, a minőség fokozását, de kevesebben térnek arra ki, hogy végül is mit célszerű fokozni, milyen minőséget indokolt előállítani, mert eltérő minőségkategóriák léteznek az értéklánc folyamatában. Más a megítélés a termelőnél, más a feldolgozónál és teljesen más lehet a forgalmazónál. A végső „minőségellenőr” végül is a fogyasztó. Kérdés csupán az, hogy a fogyasztói értékítélet mennyire jelenik meg az értéklánc korábbi szakaszainál, ki mit tehet, illetve tesz a minőség növelése érdekében. Szinte feltáratlan mindezek mellett a minőség költségeinek kérdésköre, a gazdaságilag optimális minőség. A tanulmány problémafelvető a sertéshús vertikumban, de hasonló és részletesebb vizsgálatok szükségesek a többi állattenyésztési ágazatban is. Indokolt az állati termékek minőségkategóriáit komplexen kezelni, mert csak így lehet az értéklánc folyamat egyes elemeinél a fogyasztói elvárásokat, és ezzel együtt a fizetőképes keresletet mind teljesebben kielégíteni.

  • Az infrastruktúra és a mezőgazdaság

    A rendszerváltozás óta alapjaiban változtak meg a külső és a belső körülmények, a termelés, a feldolgozás és az értékesítés közgazdasági környezete. Az élelmiszergazdaság elemei közti régi, akkor sem teljes összhang összeomlott, az újak pedig még nem jöttek létre, nem váltak általánossá. Elmaradott, szűk keresztmetszetű a mezőgazdaság infrastruktúrája és sajnos ez jellemzi az agrártérség, a vidék infrastruktúráját is. A mezőgazdasági térségekben lassabb a növekedés és a fejlődés üteme, visszafogottabb a beruházás, erősebb a tőkehiány. Ezen sokat lendíthet a speciális infrastruktúra átgondolt, dinamikus fejlesztése.

  • Régió- és településmarketing Debrecenben

    Munkámban Debrecen városmarketing csoportjának tevékenységét vizsgáltam. Az általuk megjelölt három legfontosabb célcsoport igényeit térképeztem fel kvalitatív módszerrel, megvizsgálva ezzel, hogy a célcsoportok által igényelt intézkedések és a városmarketing segítségével kijelölt fejlesztési célok mennyiben fedik egymást.
    Megállapítottam, hogy a debreceni városmarketing csoport évről-évre egyre kiforrottabb egységes szemléletű, átgondolt marketinget valósít meg, de ennek ellenére jelentős erőfeszítések szükségesek a regionális szerep elérése, a helyzet részletes feltárása és acélcsoportokkal folytatott kommunikáció javítása érdekében.

  • A felsőoktatás a tudásgazdaság felé

    Magda Sándor a folyóiratban vitát kezdeményezett a hazai tudomány és felsőoktatás problémáiról. A jelen cikk a felsőoktatás kérdéseihez kíván hozzájárulni, de nemzetközi kitekintéssel. A tudásgazdaság megteremtése természetesen ennél szélesebb feladat, mégis a jövőben a felsőoktatás fejlesztésénél a tudásgazdaság megteremtését, kiszolgálását kell szem előtt tartani.
    A tudásgazdaság irányába történő fejlődésnek a kutatóegyetemek a letéteményesei, amelyek szövetsége – 20 egyetem részvételével – Európában is megalakult. Magda Sándor javaslata a 6-7 hazai egyetem ilyen irányba való fejlődéséről támogatható. Ennek során gondolni kell a tudományos eredmények gyakorlati megvalósítását célzó innovációs központok megteremtésére is, amelyekre elsősorban az egyetemi városokban van lehetőség.
    A felsőoktatás hazai fejlesztésénél szerephez juthat a modellezés (konkrétan a matematikai programozás) is, amennyiben szűkös erőforrásainkat (pénzt, oktatói kapacitást, nyelvtudást stb.) összhangba kívánjuk hozni gazdasági célkitűzéseinkkel, amelyek között elsősorban a hozzáadott érték (GDP) maximalizálása, valamint a foglalkoztatás növelése jöhet szóba.