Blog

  • Az európai agrárpolitika eszményei és realitásai

    A mezőgazdaságra, s általában az élelemtermelésre is egyre élesedő, globalizálódó verseny vár. Ez magyarázza, hogy az európai agrárpolitika eszményei és realitásai mindinkább konfliktusba kerülnek, és ez az oka a KAP állandó reformjainak, ezzel függenek össze a verseny torzításai, valamint a KAP következetlenségei is. A magyar helyzetet, s a fejlődési lehetőségeket is – ezeken túlmenően –az örökölt versenyhátrányok és a felemás csatlakozási felkészülés miatti új kihívások is befolyásolják. A versenyben való leszakadás megelőzése szempontjából fontos év 2007, amikor is át kell alakítani a nemzeti támogatási rendszert; a nemzeti kiegészítő támogatások (top up) rendszerét; illetve elő kell készíteni az uniós közvetlen támogatási rendszer, az ún. SAPS rendszer átalakítását. A felzárkózás, a piacok és a munkahelyek megtartásának esélye megalapozható a mintegy 1400 Mrd Ft-ot kitevő vidékfejlesztési források ésszerű elköltésével.

  • A mezőgazdasági jövedelmek az Európai Unió tagállamaiban

    A számítások rendkívül pozitív képet mutatnak a mezőgazdaság jövedelmezőségéről 2004-ben, az újonnan csatlakozó országok mindegyikében. A jövedelemnövekedés hátterében egyrészt a nagyobb átlaghozamok állnak – melyek a rendkívül kedvező időjárási feltételeknek köszönhetők –, másrészt az előző évihez képest mintegy 73%-kal megemelkedett uniós támogatások.

  • A hazai ökotermelés áttekintése

    A hazai ökológiai gazdálkodás növekedési pályára állt az ezredforduló táján, de 2004-től a vállalkozások számának és az ökológiai művelés alá vont területek nagyságának növekedési mértéke csökkent, majd visszaesés következett be. Az ökológiai termelést végző vállalkozások nagy része jó adottságokkal rendelkező nagygazdaság, amelyek párhuzamos termelést folytatnak, és olyan elkötelezett kisvállalkozás, amelyek gazdasági súlya nem jelentős. Egyes rossz adottságú gazdaságok földjeiket átállítják ökológiai státuszra, a támogatás végett. A művelési ágak között nagyobb a gyep (rét, legelő, 53,6%) és alacsonyabb a szántó (26,4%) aránya. A gyepterületek könnyen átminősíthetők ökológiai területté, viszont gazdasági értékük nem jelentős. A vetésszerkezetben a gabonafélék (49,8%), a takarmánynövények (26,4%) és az olajos növények (19,3%) a meghatározók. Az állattartásban a szarvasmarha- és juhtartás jelentős. A sertés szerepe nem nagy. Az ökológiai állattartásba vont állatok száma az ország állatállományához képest szinte jelentéktelen. Az ökológiai gazdálkodásban olcsóbb takarmányt előállítani, mint állatot tenyészteni, ezért a hazai számosállat-létszám nem jelentős, így a talajok szerves trágyával való ellátása kérdésessé válik. A hazai ökológiai gazdálkodás exportközpontú, a hazai piac szűk. A termelők többsége a német nyelvterületű országok (Ausztria, Németország, Svájc) részére termelt. Stabil piaci kapcsolatok nem minden esetben alakultak ki, mivel a hazai termékek többsége feldolgozatlan gabonafélékből és takarmányokból áll, amelyek könnyen helyettesíthetők. A feldolgozott termékek aránya elenyésző a termékszerkezetben. A nyugat-európai ökológiai piacokat jellemző élesedő verseny mindenképpen válaszra készteti a termelőket és a kereskedőket.

  • Együttműködés a gabonaágazatban a Dél-Alföld Régióban

    Kérdőív segítségével meghatároztuk a gabonaágazat dél-alföldi szereplőinek egymáshoz fűződő viszonyainak jellegét, szorosságát. Megállapítható, hogy a gabonaágazatban létezik a földrajzi közelségen alapuló együttműködés a Dél-Alföldön. Ennek kialakulásában az ökológiai adottságok és a piac a meghatározó.

    A vállalatok közötti üzleti tranzakciók zöme formalizált kapcsolatot jelent, de már megjelent az igény – amely már bizonyos bizalmi szintet feltételez – az ismeretek és tudás megosztásán alapuló együttműködésre is.

    Az azonos ágazatban tevékenykedő, egymással versengő cégek földrajzi koncentrációja lehetővé teszi a teljesítmények összehasonlítását. Így, egy-egy újabb, hatékonyabb eljárás gyorsan elterjed a szereplők között, főleg a vezető szakértők közötti informális (személyes) kapcsolatokon keresztül, s ezzel jobbak az esélyek a költségelőnyök elérésére és a termelés bővítésére.

  • Területfejlesztés néhány időszerű dilemmája

    Hazánk csatlakozása az Európai Unióhoz, a globalizáció diktálta erőteljes versenykényszer miatt a világ országaiban egyre nagyobb fontosságú a területfejlesztés amit az önkormányzatok oldaláról célszerű megközelíteni. Az adatok elemzése alapján megállapítható, hogy az állami támogatások mellett az önkormányzatok döntő többsége kénytelen a saját erejére támaszkodni azért, hogy kedvező, vonzó lehetőséget kínáljon a betelepülni szándékozó tőkének. Ennek eszközei a helyi adók, valamint az uniós források, melyek összege a jelen és a jövőbeli költségvetési időszakokban biztató képet mutat. A fejlesztés a régiók működésében ölthet igazán testet, melyek képesek egy nagyobb térség fejlesztését oly mértékben koordinálni, hogy az megfeleljen a beáramló tőke és az Európai Unió elvárásainak.

  • LEADER program a Dél-Mátrában

    A Dél-Mátra 11 településeiből az önkormányzatoktól és civil szervezetektől érkezett a legtöbb pályázat. A vállalkozók és magánszemélyek visszafogott megjelenésének valószínű oka az önerő hiánya. A nagyszámú beadott pályázat arra enged következtetni, hogy nagy az érdeklődés, és a reális célokat az emberek meg is akarják valósítani, amihez a nyertes települések között az eddiginél nagyobb összefogás szükséges. Érzékelhető, hogy a településeken ráébredtek arra, hogy a program a térségben környezeti, turisztikai, munkahely-teremtési változásokat eredményezhet, amihez majd más települések csatlakozhatnak, ezzel teljesebbé téve a Mátra és térsége fejlődését. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azt minden esetben célszerű hangsúlyozni, tudatosítani, hogy nem a 90 millió Ft pályázati forrás elköltése a feladat, hanem hatékony, ésszerű befektetések megvalósítása, melyben a tanácsadásnak, a pályázó- és ügyfélbarát végrehajtásnak, a szakemberek összefogásának, a tudománynak meghatározó a szerepe. A Károly Róbert Főiskola, mint Regionális Agrárinnovációs Tudásközpont, ezt kívánja segíteni.

  • A minőség a hazai húsipar versenyképességében

    A tanulmány elkészítésének alapját az engedélyezett, illetve a jóváhagyott és derogációs húsüzemek körében 2005. év végén és 2006. év elején elkészített kérdőíves felmérés adta.

    A márkázott húsprogramok fő problémáját leginkább a márkázott termékek iránti hazai fizetőképes kereslet hiányában látják. Ettől kis mértékben marad el a programokhoz kapcsolódó elégtelen promóció, ami kiemeli az összefogás, a közösen végzett promóció szükségességét a versenyképesség növelése érdekében.

    A multinacionális láncok árleszorító törekvései és a növekvő költségek hatására kialakult kisebb jövedelemtermelő képességet a húsipari cégek részben a beruházások visszafogásával ellensúlyozzák, mégpedig azokon a területeken, melyek nem kifejezetten az előírásoknak (élelmiszer-biztonsági, környezetvédelmi) való megfelelést szolgálják. Ilyen például az értékesítés, ahol az általam felmért üzemeknek csak kis százaléka kíván a jövőben beruházni, illetve a korábbi beruházások sem az értékesítéshez kapcsolódtak, holott ez nagyon fontos a versenyképesség javításában.

    A vágóhidak egy része nem a vágósertés-minősítés eredménye alapján fizet a termelőknek. Ennek mielőbbi rendezése érdekében fontos az érdekvédelmi szervezetek, valamint a terméktanács összefogása.

  • Az átalakuló magyarországi tejgazdaság

    Az EU-csatlakozással a tejágazatban bár bővült a belföldi piac (nőtt a forgalom és a fogyasztás), amit a növekvő olcsó import fedezett, míg a felvásárlás és az értékesítés (bel- és külpiacra egyaránt) csökkent, illetve stagnált. Az import erősödése a hazai cégek belpiaci részesedését mintegy 80%-ra csökkentette, miközben a vállalati koncentráció még intenzívebbé vált a magyar tejágazatban, s a nagyvállalatok tovább erősítették pozíciójukat, míg a kicsik tovább gyengültek. 2005-ben a Parmalat – állami segítséggel – termelői tulajdonba került, ami a vertikális integráció erősödéséhez vezetett. A külföldi tulajdon meghatározó helyzetbe került a tejiparban – 2004-ben 87% volt a részesedése, ami a második legnagyobb az élelmiszeripari alágazatok között – célja azonban elsősorban a hazai piac kielégítése, s nem az exportbővítés.

    A koncentrációs folyamatok az EU-ban is tapasztalhatóak, az még azonban nem dőlt el, hogy a nem-termelői vállalkozás, vagy a szövetkezeti vállalkozás az életképesebb. Ez Magyarországra is érvényes. Az minden esetre pozitívum, hogy nő a koncentráció, és olcsóbbak a tejtermékek, ami ugyan a tejtermelőket nyomasztja drámaian.

    A jövőben a verseny fokozott kiéleződése várható, melyet az EU liberálisabb politikája, a WTO-reformok, az új versenytársak megjelenése „garantál”. Ennek jegyében folytatódik tovább a tejgazdaság átalakulása.