Blog

  • Fenntarthatóság, felelőségvállalás, tőkepiaci értékítélet

    Az elmúlt két évtized nemzetközi szintű kezdeményezései és az azokra visszavezethető nemzetközi, nemzeti szabályozások, ösztönzések és tényleges cselekmények jelentős elmozdulást mutattak a föld és ezzel együtt az emberiség fennmaradásának biztosítása érdekében, de több részcél megvalósításában még lemaradás, késés tapasztalható.
    A 2030-ra kitűzött elsődlegesen globális klíma-, de emellett fenntarthatósági és szociális célok elérése sok akadályba ütközik, hiszen a több évtized alatt kialakult termelési-szolgáltatási folyamatok e tekintetben nem a megfelelő gyakorlatot jelentik. Az ezekben történő változtatás, azaz az átállás nem csupán szándék kérdése, hanem mind a tulajdonosi, mind a menedzseri, mind a fogyasztói oldal érdekeltségét is ki kell elégíteni, és az így harmonizált erőforrások felhasználásával időarányosan közelíteni, majd elérni a célokat. A felelős gondolkodás önmagában nem elegendő motiváció az érintettek részéről, ugyanis az átállással kapcsolatos tevékenységeket finanszírozni is szükséges, és a befektetők elvárják a hatékony megtérülést. Jelen tanulmány célja e finanszírozási források jellemzőit, típusait, felhasználásának területeit bemutatni a 2023-as évig közzétett adatok alapján, kiemelve a nemzetközi és hazai trendeket, valamint az e tekintetben előremutató együttműködéseket. Üzleti alapon a zöldtípusú befektetések finanszírozása bizonyul a legkedvezőbb megtérülést prognosztizáló finanszírozásnak, valamint a társadalmi felelősségvállalás szerepe is egyre jobban érvényesül, de az ezekbe történő befektetések támogatottságuk ellenére is kockázatosabbak. Magyarország a környezeti, szociális és vállalatirányítási (ESG) területeken a fenntarthatósági törekvések tekintetében élenjáró, az Európai Unió átlagához képest jól teljesít, de az ezt szolgáló befektetések még mindig nagyon alacsony szinten állnak az összes befektetéshez képest mind értékben (1,6%), mind az értékpapírok számát (5,2%) tekintve. A fenntarthatóság kialakítása az egész emberiség érdeke, megvalósításában a tőkeerős befektetők szerepe nélkülözhetetlen, a kormányzatoknak az ESG-típusú befektetések megtérülését szükséges támogatniuk.

  • Nemzeti válaszok az agrártermelés modernizációs kihívásaira az EU 2023–27 közötti tervezési időszakában

    A KAP – Közös Agrárpolitika – a kohéziós politikával együtt még mindig nagy súlyt képvisel az EU költségvetésében: a források közel egyharmadát (31,3%) a mezőgazdaság és a vidéki területek támogatására fordítják. Az SPR (Strategic Plan Regulation; Stratégiai terv rendelet) meghatározta a tagállamonkénti juttatásokat mind a pillérek, mind az egyes ágazatok számára. Az SPR értelmében 2023 és 2027 között összesen 260,5 milliárd eurót különítenek el a KAP számára, amelynek 77%-át az EMGA (Európai Mezőgazdasági Garanciaalap, European Agricultural Guarantee Fund, EAGF), 23%-át pedig az EMVA (Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap, Agricultural Fund for Rural Development, EAFRD) kapta. A tagállamok különböző mértékben részesülnek ezekből az alapokból. Abszolút értékben Franciaország, Németország és Spanyolország kapja a legtöbb támogatást az EMGA-ból. Ez az alap finanszírozza az egyes ágazatokban végrehajtott beavatkozásokat is, amelyekben Olaszország, Görögország és Franciaország a legnagyobb kedvezményezettek. Az EMVA-ból Franciaország, Olaszország és Lengyelország kapja a legmagasabb összegeket. Összegezve, még mindig egyértelmű aszimmetria figyelhető meg az alapok tagállamok közötti relatív részesedése tekintetében: az „új” tagállamok (a 2004 óta csatlakozott tagállamok) (EU13) az EMGA-kiutalások kevesebb mint 26%-át kapják, de az EMVA-kiutalások 36%-át. Ez a mezőgazdasági és vidéki területek strukturális fejlesztésének sajátos kihívásait hivatott tükrözni, amelyekhez az EMVA megfelelőbb eszközökkel rendelkezik. Az EMVA-t azonban nemzeti forrásokból kell társfinanszírozni, ezért költségvetési szempontból kevésbé vonzó. Ha a pénzügyi juttatásokat a mezőgazdasági hasznosítási terület UAA (Utilised Agricultural Area; mezőgazdasági hasznosítású területek) tekintetében fejezzük ki, még mindig jelentős különbségek mutatkoznak, különösen az új tagállamok tekintetében.

  • Fekete hattyúk és fehér rinocéroszok között: szakértői pódiumbeszélgetés a válságokról és válságkezelésről a mai magyar élelmiszergazdaságban

    Századunkat sok elemző szerint az előre jelezhető válságok (fekete hattyúk) és a váratlan megrázkódtatások (fehér rinocéroszok) jellemzik. Az elmúlt években kialakult járványügyi és háborús válság és annak kezelése számos tapasztalattal és tanulsággal szolgál, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak folyamatosan fel kell készülnie az új kihívásokra. Ezek közé tartozik az EU keleti és délkeleti bővítése, valamint a napjainkban kibontakozó új világrend. A Covid időszaka egyértelműen bebizonyította, hogy mennyire erőteljesen globalizált az élelmiszerlánc. A válságok hatására nyilvánvalóvá vált, hogy az állami szerepvállalás továbbra is alapvető jelentőségű. A hatékony támogatáspolitika továbbra is fontos eszköze az élelmiszerlánc fejlesztésének, de egyes célokat (pl. munkahelyteremtés) újra kell gondolunk.

  • A magyarországi meghatározó árutermelő juhászatok üzemtani elemzése

    A juhágazatot az EU csatlakozás óta negatív jövedelmezőségi és versenyképtelen technológiai mutatók, egypiacos, exportértékesítés és stagnáló állománylétszám jellemzik. A 2020–2022 években a bárány értékesítési árának emelkedése kiemelkedő lehetőség lehetett volna a jó színvonalú üzemek számára, ha az inputárak nem emelkedtek volna még nagyobb mértékben. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) Ágazati Költség- és Jövedeleminformációs Osztályán készült, valamint a juh-kecske ágazat termelési és export-import egyedszámra vetített adataira alapozva az volt a célunk, hogy megvizsgáljuk, hogy az elmúlt 18 évben elért eredményeket mely tényezők befolyásolták. A vizsgált üzemek hazai viszonylatban jó színvonalúnak számítanak, ezért az adatok értékelése révén az eredmények megalapozottnak tekinthetők. Az elemzés során meghatároztuk 18 év átlagában a teljes termelési költség meghatározó elemeit, így a takarmányozási költséget, a munkabér költségét, a tenyészállatok értékcsökkenési értékét, valamint az állategészségügyi költségeket, melyek a teljes termelési költség 81%-át jelentették. A közölt módszertani megközelítés szerint kimutattuk a takarmányozási, a munkabér-, a tenyészállat-értékkülönbözet és az állategészségügyi költségek változásának hatásait. A takarmányköltségek 18 év átlagában a teljes termelési költség közel 53%-át, a munkabérek és járulékai átlagosan 15,25%-át, míg az állategészségügyi költségek 4,47%- tették ki. A bevételekre ható tényezők ismeretében megvizsgáltuk, mely területeken lehetséges az ágazati eredmény javítása, ami elsődlegesen a termelőn és nem a szabadpiaci mechanizmuson alapszik. Hipotézisünk, hogy a hazai juhászatok jövedelmezősége alacsony, a vizsgált évek átlagában veszteséges, ami elsősorban az alacsony szaporasági mutatók és a magas termelési költségek aránytalanságára vezethető vissza. Ennek megfelelően fedezeti számításokat végeztünk, amelyekkel azt vizsgáltuk, hogy legalább mekkora százalékkal kellene növekednie a bevételeknek – külön kiemelve a szaporulati mutatót –, hogy az ágazat ne legyen veszteséges (támogatással vagy anélkül). 18 év átlagában kimutattuk, hogy a termelési értéket befolyásoló tényezők esetében az élő bárányok után számított érték adta a bevételek 67,44%-át. A támogatások után elszámolt bevétel a második legnagyobb, meghaladta a teljes termelési érték 16%-át. Az eredmények alakulásánál azt tapasztaltuk, hogy 18 év alatt csupán 2006-ban volt az eredmény – támogatás nélkül – pozitív, akkor is csupán 295 Ft/anya értékben. Az elvégzett érzékenységvizsgálat és a fedezeti számítások alapján az adatok azt mutatják, hogy a veszteség elkerülése érdekében a szaporulati mutatót átlagosan legalább 23%-kal kellene növelni, ami az 1,03 bárány/anya mutató helyett minimum 1,27-nek felel meg. Ennél magasabb arányt kell elérni, ha az árak nem emelkednek, ha a támogatás nem változik, vagy éppen csökken, egyben feltételezve azt, hogy a termelési költségek sem változnak. A gazdaság állapota miatt a költségtényezők esetében is indokolt mérlegelni a növekedési igényt, vagyis a számadatok ismeretében valószínűsíthetjük, hogy az 1,5-ös szaporulati mutató az az érték, amelyet a juhászatoknak átlagosan el kellene érni azért, hogy a bővített újratermelést elkezdhessék, majd azt meg is tudják valósítani.

  • Fogyasztói asszociációk és vásárlási szokások a rövid ellátási láncok kapcsán

    Az etnocentrikus gondolkodásmód és a helyi termékek minőségének és népszerűségének javulása hatására hazánkban is kezd felértékelődni a rövid ellátási láncok szerepe, fontossága. Azt, hogy egy helyi termék saját közösségében ismertté és elismertté váljon leginkább ezen értékesítési formákon keresztül és/vagy védjegyek segítségével érheti el. Jelen tanulmányban arra kerestük a választ, hogy mit tekintenek a fogyasztók helyinek és mely rövid értékesítési csatornákat ismerik, választják leginkább. Primer kutatásunkat egy 500 fős reprezentatív felmérés keretében végeztük, melynek eredményei rávilágítottak arra, hogy a fogyasztóknak konkrét elképzeléseik vannak arról, mit tekintenek helyi élelmiszernek. Legfontosabb hívószavak (elvárások) ezekkel kapcsolatban a magyar gyártó és munkaerő, illetve a hagyományos gyártási technológia voltak. A helyi élelmiszerek származásának távolsága kapcsán viszont már egészen eltérő számokat kaptunk. Továbbá az egyes rövid ellátási lánctípusok ismertsége is erősen szóródik, mivel csupán három típusa él a fogyasztók fejében, mint általuk használt, potenciális vásárlási opció.

  • A frontoldali tápértékjelölések fogyasztói megítélése

    Az egészséges életmód egyik legfontosabb pillére az egészséges tápérték, melyben az FOP-tápértékjelölések támogathatják a fogyasztókat a helyes döntés meghozatalában. A táplálkozással összefüggő civilizációs betegségek világszerte problémát jelentenek. Az egészséges táplálkozás elengedhetetlen az általános jó közérzethez és számos krónikus betegség megelőzéséhez. Különös figyelmet kell fordítani az FOP-tápértékjelölések használatára a krónikus betegségek megelőzése és az egészséges döntéshozatal érdekében. Fontos, hogy az emberek a lehető legegyszerűbben tudják értelmezni az élelmiszerek tápértékét. A csomagolásnak valós és pontos információt kell nyújtania a termékről. A csomagoláson elhelyezett tápértékjelölési rendszereket a lakosság támogatja a fogyasztók tájékoztatásának módjaként, hiteles információforrásként fogadják el. Kutatások alapján az élelmiszerek csomagolásán elhelyezett tápértékjelölési rendszerek ösztönzően hatnak a fogyasztókra, hogy az „egészségesebbnek” vélt változatot részesítsék előnyben, ezzel támogatva az egészséges táplálkozást és életvitelt.
    A fókuszcsoportos interjúk alapján kijelenthető, hogy a különböző egészségmagatartású fogyasztók eltérő véleménnyel rendelkeznek nemcsak a táplálkozásról, hanem az élelmiszerekről, azok csomagolásáról és a jelölésekről. Az egészségpreventív csoport tagjai már a vásárlások alkalmával is tudatosabban viselkednek, több időt fordítanak az élelmiszer-jelölések megtekintésére, számukra a csomagolás elején elhelyezett tápértékjelölések ismerősek, megbízható forrásnak találják. A nem tudatos csoportban kevesebb időt fordítanak a jelölések megvizsgálására, számukra a csomagolás elején elhelyezett, FOP-tápértékjelölések nem ismertek, azonban pozitívan értékelik a jelöléseket. A fókuszcsoportos interjúk alapján megállapítható, hogy a csomagolás elülső részén elhelyezett jelölési rendszerek bevezetését széles körű fogyasztói oktatási kampánynak szükséges kísérnie, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot a címkék megértésének és használatának mikéntjéről.

  • Az európai és hazai vidékfejlesztés dilemmái

    A vidékfejlesztés célja, hogy a vidéki lakosság életminőségét, jóllétét hosszú távon biztosítsa. Visszatekintve az elmúlt bő 30 évre, megállapíthatjuk, hogy a KAP módosításai, a második pillér kialakítása, az EMVA létrehozása a fenti célokat szolgálták. Mégis látni kell, hogy időről időre felmerül a kérdés, vajon az eszköz szolgálja-e a célt? 2000–2027 között az egyes programozási időszakokban csak a társadalmat érintő célokban találunk általános vidékfejlesztésre vonatkozó intézkedéseket, különösen a 2007–2013-as időszakban. De a 2021–27-es ciklusra már hiányoznak az életminőség javítására utaló, egész vidéki társadalmat érintő intézkedések. Ellentmondás húzódik a KAP 2021–27 célrendszere és a Rural Pact dokumentumban 2040-ig megfogalmazott hosszú távú jövőkép között. Míg ez utóbbi az erőteljesebb (életképesebb) és alkalmazkodni tudó vidéki térségeket vizionál, és ehhez határozza meg a célokat, addig a KAP céljai leragadnak az agráriumnál, még a KAP II pillére is. Úgy vélem, jelenleg a KAP vidékfejlesztési szakpolitikája nem szolgálja általánosan a vidéki lakosság életminőségének jobbítását, mert a vidékfejlesztés jelenlegi elvei, stratégiai célkitűzései és a célok megvalósításához rendelt eszközrendszer gyenge ahhoz, hogy a vidéken élők (és nem csak a gazdák) életminősége növekedjen, a vidéki jóllét megvalósulhasson. A vidéki népesség életminőségének javításához szükséges a lokalitás erősítése, a multifunkcionalitás kiszélesítése, a közösségek rezilienciája, valamint a társadalmi innováció segítségével az innovációt befogadni képes rurális tér megteremtése.