A KAP – Közös Agrárpolitika – a kohéziós politikával együtt még mindig nagy súlyt képvisel az EU költségvetésében: a források közel egyharmadát (31,3%) a mezőgazdaság és a vidéki területek támogatására fordítják. Az SPR (Strategic Plan Regulation; Stratégiai terv rendelet) meghatározta a tagállamonkénti juttatásokat mind a pillérek, mind az egyes ágazatok számára. Az SPR értelmében 2023 és 2027 között összesen 260,5 milliárd eurót különítenek el a KAP számára, amelynek 77%-át az EMGA (Európai Mezőgazdasági Garanciaalap, European Agricultural Guarantee Fund, EAGF), 23%-át pedig az EMVA (Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap, Agricultural Fund for Rural Development, EAFRD) kapta. A tagállamok különböző mértékben részesülnek ezekből az alapokból. Abszolút értékben Franciaország, Németország és Spanyolország kapja a legtöbb támogatást az EMGA-ból. Ez az alap finanszírozza az egyes ágazatokban végrehajtott beavatkozásokat is, amelyekben Olaszország, Görögország és Franciaország a legnagyobb kedvezményezettek. Az EMVA-ból Franciaország, Olaszország és Lengyelország kapja a legmagasabb összegeket. Összegezve, még mindig egyértelmű aszimmetria figyelhető meg az alapok tagállamok közötti relatív részesedése tekintetében: az „új” tagállamok (a 2004 óta csatlakozott tagállamok) (EU13) az EMGA-kiutalások kevesebb mint 26%-át kapják, de az EMVA-kiutalások 36%-át. Ez a mezőgazdasági és vidéki területek strukturális fejlesztésének sajátos kihívásait hivatott tükrözni, amelyekhez az EMVA megfelelőbb eszközökkel rendelkezik. Az EMVA-t azonban nemzeti forrásokból kell társfinanszírozni, ezért költségvetési szempontból kevésbé vonzó. Ha a pénzügyi juttatásokat a mezőgazdasági hasznosítási terület UAA (Utilised Agricultural Area; mezőgazdasági hasznosítású területek) tekintetében fejezzük ki, még mindig jelentős különbségek mutatkoznak, különösen az új tagállamok tekintetében.
Blog
-
Fekete hattyúk és fehér rinocéroszok között: szakértői pódiumbeszélgetés a válságokról és válságkezelésről a mai magyar élelmiszergazdaságban
Századunkat sok elemző szerint az előre jelezhető válságok (fekete hattyúk) és a váratlan megrázkódtatások (fehér rinocéroszok) jellemzik. Az elmúlt években kialakult járványügyi és háborús válság és annak kezelése számos tapasztalattal és tanulsággal szolgál, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak folyamatosan fel kell készülnie az új kihívásokra. Ezek közé tartozik az EU keleti és délkeleti bővítése, valamint a napjainkban kibontakozó új világrend. A Covid időszaka egyértelműen bebizonyította, hogy mennyire erőteljesen globalizált az élelmiszerlánc. A válságok hatására nyilvánvalóvá vált, hogy az állami szerepvállalás továbbra is alapvető jelentőségű. A hatékony támogatáspolitika továbbra is fontos eszköze az élelmiszerlánc fejlesztésének, de egyes célokat (pl. munkahelyteremtés) újra kell gondolunk.
-
Innovatív mezőgazdasági technológiák üzemgazdasági elemzése
A következő években és évtizedekben a mezőgazdaságban egyre nagyobb szerepük lehet azoknak az innovációs folyamatoknak, amelyek az ágazati kutatások és fejlesztések eredményeként jelennek meg. Ezt a folyamatot elősegítik a más területeken már bevezetett új technológiai eljárások és az egyre nagyobb teret hódító digitalizáció. Az új technológiák már elérhetők a gyakorlat számára, ennek ellenére ezeknek csak lassú terjedését lehet tapasztalni Magyarországon. A jelentős beruházási összegek és az új technológiák bevezetésével kapcsolatos kockázatok bizonytalanná teszik a mezőgazdasági termelőket. A fejlesztések előnyeit elsősorban ők élvezhetik, de az esetleges kudarc is az ő egzisztenciájukat veszélyeztetheti. Ezért döntéseiket megalapozó vizsgálatokat kell végezniük, amelyhez megfelelő információkkal és erre a célra alkalmas módszertani háttérrel kell rendelkezniük. A tanulmány elsősorban ehhez kíván segítséget nyújtani a gazdasági-ökológiai összefüggések feltárásával, számszerűsítésével és elemzésével, két gyakorlati példán keresztül.
-
Fogyasztói asszociációk és vásárlási szokások a rövid ellátási láncok kapcsán
Az etnocentrikus gondolkodásmód és a helyi termékek minőségének és népszerűségének javulása hatására hazánkban is kezd felértékelődni a rövid ellátási láncok szerepe, fontossága. Azt, hogy egy helyi termék saját közösségében ismertté és elismertté váljon leginkább ezen értékesítési formákon keresztül és/vagy védjegyek segítségével érheti el. Jelen tanulmányban arra kerestük a választ, hogy mit tekintenek a fogyasztók helyinek és mely rövid értékesítési csatornákat ismerik, választják leginkább. Primer kutatásunkat egy 500 fős reprezentatív felmérés keretében végeztük, melynek eredményei rávilágítottak arra, hogy a fogyasztóknak konkrét elképzeléseik vannak arról, mit tekintenek helyi élelmiszernek. Legfontosabb hívószavak (elvárások) ezekkel kapcsolatban a magyar gyártó és munkaerő, illetve a hagyományos gyártási technológia voltak. A helyi élelmiszerek származásának távolsága kapcsán viszont már egészen eltérő számokat kaptunk. Továbbá az egyes rövid ellátási lánctípusok ismertsége is erősen szóródik, mivel csupán három típusa él a fogyasztók fejében, mint általuk használt, potenciális vásárlási opció.
-
A frontoldali tápértékjelölések fogyasztói megítélése
Az egészséges életmód egyik legfontosabb pillére az egészséges tápérték, melyben az FOP-tápértékjelölések támogathatják a fogyasztókat a helyes döntés meghozatalában. A táplálkozással összefüggő civilizációs betegségek világszerte problémát jelentenek. Az egészséges táplálkozás elengedhetetlen az általános jó közérzethez és számos krónikus betegség megelőzéséhez. Különös figyelmet kell fordítani az FOP-tápértékjelölések használatára a krónikus betegségek megelőzése és az egészséges döntéshozatal érdekében. Fontos, hogy az emberek a lehető legegyszerűbben tudják értelmezni az élelmiszerek tápértékét. A csomagolásnak valós és pontos információt kell nyújtania a termékről. A csomagoláson elhelyezett tápértékjelölési rendszereket a lakosság támogatja a fogyasztók tájékoztatásának módjaként, hiteles információforrásként fogadják el. Kutatások alapján az élelmiszerek csomagolásán elhelyezett tápértékjelölési rendszerek ösztönzően hatnak a fogyasztókra, hogy az „egészségesebbnek” vélt változatot részesítsék előnyben, ezzel támogatva az egészséges táplálkozást és életvitelt.
A fókuszcsoportos interjúk alapján kijelenthető, hogy a különböző egészségmagatartású fogyasztók eltérő véleménnyel rendelkeznek nemcsak a táplálkozásról, hanem az élelmiszerekről, azok csomagolásáról és a jelölésekről. Az egészségpreventív csoport tagjai már a vásárlások alkalmával is tudatosabban viselkednek, több időt fordítanak az élelmiszer-jelölések megtekintésére, számukra a csomagolás elején elhelyezett tápértékjelölések ismerősek, megbízható forrásnak találják. A nem tudatos csoportban kevesebb időt fordítanak a jelölések megvizsgálására, számukra a csomagolás elején elhelyezett, FOP-tápértékjelölések nem ismertek, azonban pozitívan értékelik a jelöléseket. A fókuszcsoportos interjúk alapján megállapítható, hogy a csomagolás elülső részén elhelyezett jelölési rendszerek bevezetését széles körű fogyasztói oktatási kampánynak szükséges kísérnie, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot a címkék megértésének és használatának mikéntjéről. -
Az európai és hazai vidékfejlesztés dilemmái
A vidékfejlesztés célja, hogy a vidéki lakosság életminőségét, jóllétét hosszú távon biztosítsa. Visszatekintve az elmúlt bő 30 évre, megállapíthatjuk, hogy a KAP módosításai, a második pillér kialakítása, az EMVA létrehozása a fenti célokat szolgálták. Mégis látni kell, hogy időről időre felmerül a kérdés, vajon az eszköz szolgálja-e a célt? 2000–2027 között az egyes programozási időszakokban csak a társadalmat érintő célokban találunk általános vidékfejlesztésre vonatkozó intézkedéseket, különösen a 2007–2013-as időszakban. De a 2021–27-es ciklusra már hiányoznak az életminőség javítására utaló, egész vidéki társadalmat érintő intézkedések. Ellentmondás húzódik a KAP 2021–27 célrendszere és a Rural Pact dokumentumban 2040-ig megfogalmazott hosszú távú jövőkép között. Míg ez utóbbi az erőteljesebb (életképesebb) és alkalmazkodni tudó vidéki térségeket vizionál, és ehhez határozza meg a célokat, addig a KAP céljai leragadnak az agráriumnál, még a KAP II pillére is. Úgy vélem, jelenleg a KAP vidékfejlesztési szakpolitikája nem szolgálja általánosan a vidéki lakosság életminőségének jobbítását, mert a vidékfejlesztés jelenlegi elvei, stratégiai célkitűzései és a célok megvalósításához rendelt eszközrendszer gyenge ahhoz, hogy a vidéken élők (és nem csak a gazdák) életminősége növekedjen, a vidéki jóllét megvalósulhasson. A vidéki népesség életminőségének javításához szükséges a lokalitás erősítése, a multifunkcionalitás kiszélesítése, a közösségek rezilienciája, valamint a társadalmi innováció segítségével az innovációt befogadni képes rurális tér megteremtése.