Az elmúlt két évtized nemzetközi szintű kezdeményezései és az azokra visszavezethető nemzetközi, nemzeti szabályozások, ösztönzések és tényleges cselekmények jelentős elmozdulást mutattak a föld és ezzel együtt az emberiség fennmaradásának biztosítása érdekében, de több részcél megvalósításában még lemaradás, késés tapasztalható.
A 2030-ra kitűzött elsődlegesen globális klíma-, de emellett fenntarthatósági és szociális célok elérése sok akadályba ütközik, hiszen a több évtized alatt kialakult termelési-szolgáltatási folyamatok e tekintetben nem a megfelelő gyakorlatot jelentik. Az ezekben történő változtatás, azaz az átállás nem csupán szándék kérdése, hanem mind a tulajdonosi, mind a menedzseri, mind a fogyasztói oldal érdekeltségét is ki kell elégíteni, és az így harmonizált erőforrások felhasználásával időarányosan közelíteni, majd elérni a célokat. A felelős gondolkodás önmagában nem elegendő motiváció az érintettek részéről, ugyanis az átállással kapcsolatos tevékenységeket finanszírozni is szükséges, és a befektetők elvárják a hatékony megtérülést. Jelen tanulmány célja e finanszírozási források jellemzőit, típusait, felhasználásának területeit bemutatni a 2023-as évig közzétett adatok alapján, kiemelve a nemzetközi és hazai trendeket, valamint az e tekintetben előremutató együttműködéseket. Üzleti alapon a zöldtípusú befektetések finanszírozása bizonyul a legkedvezőbb megtérülést prognosztizáló finanszírozásnak, valamint a társadalmi felelősségvállalás szerepe is egyre jobban érvényesül, de az ezekbe történő befektetések támogatottságuk ellenére is kockázatosabbak. Magyarország a környezeti, szociális és vállalatirányítási (ESG) területeken a fenntarthatósági törekvések tekintetében élenjáró, az Európai Unió átlagához képest jól teljesít, de az ezt szolgáló befektetések még mindig nagyon alacsony szinten állnak az összes befektetéshez képest mind értékben (1,6%), mind az értékpapírok számát (5,2%) tekintve. A fenntarthatóság kialakítása az egész emberiség érdeke, megvalósításában a tőkeerős befektetők szerepe nélkülözhetetlen, a kormányzatoknak az ESG-típusú befektetések megtérülését szükséges támogatniuk.
Blog
-
Fenntarthatóság, felelőségvállalás, tőkepiaci értékítélet
-
Nemzeti válaszok az agrártermelés modernizációs kihívásaira az EU 2023–27 közötti tervezési időszakában
A KAP – Közös Agrárpolitika – a kohéziós politikával együtt még mindig nagy súlyt képvisel az EU költségvetésében: a források közel egyharmadát (31,3%) a mezőgazdaság és a vidéki területek támogatására fordítják. Az SPR (Strategic Plan Regulation; Stratégiai terv rendelet) meghatározta a tagállamonkénti juttatásokat mind a pillérek, mind az egyes ágazatok számára. Az SPR értelmében 2023 és 2027 között összesen 260,5 milliárd eurót különítenek el a KAP számára, amelynek 77%-át az EMGA (Európai Mezőgazdasági Garanciaalap, European Agricultural Guarantee Fund, EAGF), 23%-át pedig az EMVA (Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap, Agricultural Fund for Rural Development, EAFRD) kapta. A tagállamok különböző mértékben részesülnek ezekből az alapokból. Abszolút értékben Franciaország, Németország és Spanyolország kapja a legtöbb támogatást az EMGA-ból. Ez az alap finanszírozza az egyes ágazatokban végrehajtott beavatkozásokat is, amelyekben Olaszország, Görögország és Franciaország a legnagyobb kedvezményezettek. Az EMVA-ból Franciaország, Olaszország és Lengyelország kapja a legmagasabb összegeket. Összegezve, még mindig egyértelmű aszimmetria figyelhető meg az alapok tagállamok közötti relatív részesedése tekintetében: az „új” tagállamok (a 2004 óta csatlakozott tagállamok) (EU13) az EMGA-kiutalások kevesebb mint 26%-át kapják, de az EMVA-kiutalások 36%-át. Ez a mezőgazdasági és vidéki területek strukturális fejlesztésének sajátos kihívásait hivatott tükrözni, amelyekhez az EMVA megfelelőbb eszközökkel rendelkezik. Az EMVA-t azonban nemzeti forrásokból kell társfinanszírozni, ezért költségvetési szempontból kevésbé vonzó. Ha a pénzügyi juttatásokat a mezőgazdasági hasznosítási terület UAA (Utilised Agricultural Area; mezőgazdasági hasznosítású területek) tekintetében fejezzük ki, még mindig jelentős különbségek mutatkoznak, különösen az új tagállamok tekintetében.
-
Fekete hattyúk és fehér rinocéroszok között: szakértői pódiumbeszélgetés a válságokról és válságkezelésről a mai magyar élelmiszergazdaságban
Századunkat sok elemző szerint az előre jelezhető válságok (fekete hattyúk) és a váratlan megrázkódtatások (fehér rinocéroszok) jellemzik. Az elmúlt években kialakult járványügyi és háborús válság és annak kezelése számos tapasztalattal és tanulsággal szolgál, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a magyar mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak folyamatosan fel kell készülnie az új kihívásokra. Ezek közé tartozik az EU keleti és délkeleti bővítése, valamint a napjainkban kibontakozó új világrend. A Covid időszaka egyértelműen bebizonyította, hogy mennyire erőteljesen globalizált az élelmiszerlánc. A válságok hatására nyilvánvalóvá vált, hogy az állami szerepvállalás továbbra is alapvető jelentőségű. A hatékony támogatáspolitika továbbra is fontos eszköze az élelmiszerlánc fejlesztésének, de egyes célokat (pl. munkahelyteremtés) újra kell gondolunk.
-
Az európai és hazai vidékfejlesztés dilemmái
A vidékfejlesztés célja, hogy a vidéki lakosság életminőségét, jóllétét hosszú távon biztosítsa. Visszatekintve az elmúlt bő 30 évre, megállapíthatjuk, hogy a KAP módosításai, a második pillér kialakítása, az EMVA létrehozása a fenti célokat szolgálták. Mégis látni kell, hogy időről időre felmerül a kérdés, vajon az eszköz szolgálja-e a célt? 2000–2027 között az egyes programozási időszakokban csak a társadalmat érintő célokban találunk általános vidékfejlesztésre vonatkozó intézkedéseket, különösen a 2007–2013-as időszakban. De a 2021–27-es ciklusra már hiányoznak az életminőség javítására utaló, egész vidéki társadalmat érintő intézkedések. Ellentmondás húzódik a KAP 2021–27 célrendszere és a Rural Pact dokumentumban 2040-ig megfogalmazott hosszú távú jövőkép között. Míg ez utóbbi az erőteljesebb (életképesebb) és alkalmazkodni tudó vidéki térségeket vizionál, és ehhez határozza meg a célokat, addig a KAP céljai leragadnak az agráriumnál, még a KAP II pillére is. Úgy vélem, jelenleg a KAP vidékfejlesztési szakpolitikája nem szolgálja általánosan a vidéki lakosság életminőségének jobbítását, mert a vidékfejlesztés jelenlegi elvei, stratégiai célkitűzései és a célok megvalósításához rendelt eszközrendszer gyenge ahhoz, hogy a vidéken élők (és nem csak a gazdák) életminősége növekedjen, a vidéki jóllét megvalósulhasson. A vidéki népesség életminőségének javításához szükséges a lokalitás erősítése, a multifunkcionalitás kiszélesítése, a közösségek rezilienciája, valamint a társadalmi innováció segítségével az innovációt befogadni képes rurális tér megteremtése.