Blog

  • A nagyüzemi szarvasmarhatelepek fizikai munkaerő utánpótlása

    A nagyüzemi állattartó telepek munkaerő-állománya jelentős szakmai- és generációváltás előtt áll, ami szerepet játszik a 2007-2013. évi fejlesztési előirányzatokban is. Az állattenyésztés munkafolyamatai egyre komplexebb tevékenységet követelnek, ezért a végtermékkel és a termeléssel kapcsolatos előírások változásával, a technológia fejlődésével, a gépesítés előrehaladásával a jövőben szélesebb körben alkalmazható szakismeretek szükségesek. A munkaadók igényeit kielégítő, értékes emberi erőforrás utánpótlásának és folyamatos fejlesztésének alapját a szakképzés különböző formái adják. Az állattenyésztésben jellemző, többnyire berögződött, káros munkamódszerek megváltoztatásához gyakorlatorientált, rövid, célzott tanfolyamok megvalósítása a kedvező, így ezek bővítése fontos.

  • Az EMOGA Garancia Részlegből történt kifizetések utólagos ellenőrzése

    Az Európai Unió költségvetésének legnagyobb részét a közösségi agrárpolitika legösszetettebb területére fordítja. Magyarországon az EMOGA Garancia Részlegéből a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal teljesít kifizetéseket. A kifizetések utólagos ellenőrzését pedig – a 4045/89 (EGK) rendeletben megfogalmazottak szerint – a Vám- és Pénzügyőrség ellenőrzési hálózata végzi. Az ellenőrzésben a gazdálkodóktól elvárt közreműködés a támogatásokhoz kapcsolódó könyvviteli nyilvántartások maradéktalan bemutatását jelenti. Az ellenőrzésben a szabálytalanságokra vonatkozó megállapítások, és az azt követő határozattal megállapított támogatás visszafizetésének elkerülése érdekében a támogatások elnyerésének valamennyi feltételét be kell tartani. Az állami hatóság, a vámhatóság fokozott figyelmet fordít a kockázatelemzésre, annak a Bizottság javaslataival és irányelveivel való összehangolására.

  • A mezőgazdasági üzemek adósságkonszolidációs programjai és hatásuk (2000-2004)

    A mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó, kettős könyvvezetésű társas vállalkozásokban a saját tőke aránya az első konszolidációs intézkedés kezdő évében, 2000-ben érte el – 49%-kal – a „mélypontot”. A következő két évben, részben az adósságkonszolidációs intézkedéseknek köszönhetően, valamelyest javult a vállalkozások vagyoni helyzete, majd 2003-tól – bár összegében még nőtt – arányában újból csökkent a saját tőkével finanszírozott eszközállomány. Az újabb mélypontot 46%-kal a 2004. év jelentette.

    A likviditási mutatók alapján a gyorsan mobilizálható eszközök a rövidlejáratú kötelezettségeknek 1999-2001. években csak a 70%-át fedezték, (részben) az adósságrendezési intézkedések hatására azonban 2002-ben már 75, 2004-ben pedig 86%-ához voltak elegendőek. Az összes forgóeszköz-állomány 2001-ben a rövidlejáratú kötelezettségeknek mindössze az 1,3-szorosa volt. A következő években valamelyest javult ugyan a helyzet, de a kedvezőtlen gazdálkodási eredménnyel összefüggésben a mutató értéke még 2003-ban is alig érte el a 2000. évit.

    A vizsgálat eredményei alapján a kisebb idegen tőkével gazdálkodók jövedelmezőségi viszonyai lényegesen kedvezőbbek, mint amelyekben magas a kötelezettségek aránya. Azok a gazdaságok, ahol többségében saját tőkéből tudták finanszírozni a termelést, összességében még 2003-ban is nyereséges évet tudtak zárni. Azokban a gazdaságokban azonban, ahol az eszközérték több mint felét kényszerültek idegen forrással finanszírozni, nem csak 2003-ban, de 2004-ben is mind a saját tőkére, mind pedig az összes forrásra jutó jövedelem negatív volt.

    Összességében az adósságkonszolidáció könnyítette az érintett vállalkozások helyzetét. Az átlagadatok mögött azonban összetett folyamatok húzódnak meg. A gazdaságok egy bizonyos csoportjánál egyértelmű az adósságkonszolidációban kapott segítség hatékony felhasználása. Körükben határozott elmozdulás volt tapasztalható az eladósodottság mértékének csökkenésében, a jövedelmezőség javulásában. Egy másik csoportban tovább nőtt az eladósodottság, romlott a vállalkozás pénzügyi és gazdasági helyzete. Azt természetesen nem tudhatjuk, mit okozott volna a program(ok) elmaradása az adott vállalkozói körben, találtak volna-e kiutat a talpon maradáshoz, mennyiben lehetett volna eredményes az adósság más úton való átütemezése, mit hozhatott – vagy esetleg vitt – volna a menedzsment-csere.

    A mezőgazdasági vállalkozások jelentős része a konszolidáció és a kedvezményes hitelprogramok ellenére kritikus pénzügyi helyzetben található. Ez mezőgazdaságunk Unión belüli versenyhelyzetét (is) hátrányosan befolyásolja. A vállalkozások eladósodottsága is tünet, a mélyebb okok következménye. A cél nem lehet más, mint a következményeket előidéző okok megszüntetése, de legalábbis elviselhető szintre való „süllyesztése”.

    a) Az ágazat jövedelemhiányának – s ezen keresztül eladósodottságának – egyik alapvető oka a nem megfelelő termelési szerkezet. A mezőgazdaság helyzete átfogó kormányzati kezelést igényel, a váltás okozta sokrétű gazdasági, társadalmi-szociális hatások figyelembevételével. A megváltoz(tat)ott szerkezet hatékonyságnövekedést, a ráfordítás/hozam viszony számottevő javulását s így többletjövedelmeket eredményezhet. Ez a folyamat a versenyképes gazdálkodók kiválasztódásához vezet, s rajtuk kívül még azok maradnának a mezőgazdaságban – főfoglalkozású gazdálkodókként –, akik/amelyek belátható időn belül, s meghatározott ráfordításokkal (állami segítséggel) versenyképessé tehetők/válhatnak. A mezőgazdaságban tevékenykedők egy része részmunkaidőben továbbra is a mezőgazdaságban tevékenykedhetne. Ezt az irányzatot az EU agrárpolitikája is támogatja-ösztönzi. Ehhez a megoldáshoz azonban a munkahelyek sokaságát kell „előteremteni”, a vidéki térség – benne a mezőgazdaság – sajátosságaihoz igazodva.

    b) A mezőgazdaság helyzetét döntően befolyásoló – sajátos – tényező az időjárás. Hatásait tompíthatjuk, s bizonyos mértékig fel is készülhetünk rájuk.

    A 90-es évek óta állandósulnak a szélsőséges időjárási körülmények. Mind sűrűbben fordul elő ugyanazon évben aszály és árvíz/belvíz, tavaszi fagy, jégverés. Döntő lehet a szélsőséges körülményekhez való alkalmazkodást, illetve a helyi katasztrófák kezelését lehetővé tevő feltételek kialakítása, amely alapvetően központi feladat. De van teendője a mezőgazdasági termelőnek is. A termelési szerkezetet is ehhez az új helyzethez célszerű igazítani. A költségvetésnek „készen kell állnia” az – állandósulni látszó – folyamat kezelésére, többek között „egészen biztos” tartalékok képzésével. (Közép-hosszú távú kockázatmenedzsment – kockázatkezelő alap – intézményének, a vis maior jellegű károk rendszerbe foglalt kezelésének kiépítése.)

    c) A magyar mezőgazdaság átlagos támogatottsági szintje 2004-ben 18,1%-os volt, mely számottevően elmarad az EU-15 mezőgazdaságának a 30%-ot lényegesen meghaladó átlagos támogatottsági szintjétől. Ebben a helyzetben létkérdés a magyar gazdák számára a közösségi támogatási lehetőségek minél nagyobb mértékű kihasználása. EU-tagként új források nyíltak meg a magyar mezőgazdaság számára. A csatlakozási szerződések szerint azonban az új tagországok – köztük Magyarország – nem teljes egészében, hanem csak fokozatosan juthatnak a közvetlen támogatásokhoz.

    d) Az EU-ban a közös célok ütköznek a tagállamok sajátos érdekeivel, s ebben a folyamatban kristályosodnak ki a végső álláspontok. A magyar mezőgazdaság alapvető érdekeit védenünk kell. Tagországként igazodnunk kell a közösségi támogatási rendszerhez, lehetőség van azonban nemzeti támogatások nyújtására. Legalább azt az összeget folyósítsuk – időben és teljes egészében –, amelynek a kifizetése csak tőlünk függ. A vidékfejlesztési programok adta lehetőségeket a lehető legnagyobb mértékben ki kell használnunk.

    e) Vizsgálataink szerint a konszolidáció könnyítette ugyan a mezőgazdasági vállalkozások helyzetét, a támogatásokkal azonban többnyire csak az átmeneti nehézségeket lehetett áthidalni, s a segítség elsősorban a talpon maradáshoz járult hozzá. Ilyen értelemben a programok elérték céljukat, nélkülük a gazdaságok tömege ment volna tönkre. E programok alapvető gyengesége azonban, hogy késéssel – csak a baj bekövetkeztével – reagálnak a negatív gazdasági folyamatokra, s hatásaikat negatívan befolyásolják a váratlan fordulatok.

    A konszolidációs programok csupán rövid távon „jók”, a kedvező hatások fokozatosan elapadnak, s néhány év elteltével ismét visszaáll az eredeti („rossz”) állapot. Az uniós csatlakozás előtti időszakban még „védhető” volt alkalmazásuk, ma már azonban közgazdaságilag nem alkalmazhatók. Nem konszolidációs programokra, hanem új agrárstratégiára van szükség.

    f) A termelés hatékonyságában meglévő különbségek a konszolidáció ellenére nem mérséklődtek, illetve az aszállyal, árvízkárral sújtott termelők szorultak segítségre, lettek célzottjai a konszolidációs, adósságrendezési intézkedéseknek.

    g) Az inputárak további növekedése stagnáló kibocsátással is növeli a tőkeigényt, amely azonos hitelarány megléte esetén is több hitellel, tehát nagyobb kamatkiadással jár, ez pedig csökkenti az elérhető jövedelmet. Megoldás – itt is – az agrárolló kedvező változása lehet.
    ————————-
    1 A cikk Guba Mária – Harza Lajos – Mizik Tamás: A mezőgazdasági üzemek konszolidációs programjai (2000-2004). Agrárgazdasági tanulmányok. AKI, 2006. kiadványa alapján, a hitelprogramokhoz kapcsolódó támogatások részletes primer adatainak, továbbá az APEH, FVM és AKI adatok feldolgozásával készült.

  • A magyarországi cukorrépa-termelés és az EU cukorpiaci reformja

    A hazai cukorrépa-termelés költség- és jövedelmi helyzetének javulása figyelhető meg a vizsgált – az EU csatlakozást megelőző – időszakban. A reform alkalmazásáig további javulás várható. A hazai termelői bázis összetételének és hatékonyságának, a termelési költségek várható alakulásának, valamint a potenciális helyettesítő szántóföldi növények jövedelmezőségének vizsgálata alapján, a cukorrépa-termelés jövőjére vonatkozóan megállapítható, hogy a Bizottság reformjavaslatában szereplő, 2007-től bevezetendő, tonnánként 25 eurós cukorrépa ár nem biztosítja a hazai feldolgozóipar nyersanyag­szükségletének megtermelését. Ahhoz, hogy a gyárak számára a cukorrépa-nyersanyag megfelelő földrajzi koncentráltságban biztosítható legyen, legalább 20%-kal magasabb, azaz minimálisan 30 euró/t cukorrépa árra lenne szükség.

    A Bizottság javaslata a cukorrépa-termelőknek juttatandó közvetlen jövedelemtámogatás termeléstől történő teljes szétválasztását (decoupling) írja elő a tagállamok számára. A hazai ágazat érdeke ezzel szemben egy olyan támogatási konstrukció, amely átmenetileg a cukorrépa-termelés folytatásához köti a támogatás egy részét.

    A hazai cukorrépa-termelők 45-50%-a – mintegy 1,3-1,5 millió tonna cukorrépa-termeléssel – tekinthető hatékonynak a reform utáni helyzetben, figyelembe véve a 2004. évi szinthez képest bizonyos inputköltségek csökkenését és a technológia fejlődését. A hatékony termelők a reorganizációt követően akár 1,7-2,0 millió tonnára is növelhetik cukorrépa-termelésüket, ami megfelelő hátteret biztosíthat egy, a jelenleginél kisebb méretű, de hatékonyabb hazai cukoripar működéséhez.

  • Német biogázüzemek gazdaságossági vizsgálata magyar árviszonyok között

    A jelenlegi törvényi szabályozást figyelembe véve, célunk volt vizsgálni a biogázüzemek mérethatárát és a hozzá tartozó elektromos teljesítményt, amely már gazdaságossá teszi a biogáz hasznosítást. Ennek érdekében különböző méretű, Németországban működő modellüzemek gazdaságosságát hasonlítottuk össze, a magyarországi működési költségeket és bevételeket alapul véve. A Villamos­energia Törvény módosítása után a megújulókból termelt elektromos áram kiinduló átvételi ára 23 Ft/kWh. A törvény 2010-ig garantálja az elektromos áram átvételi árát. Ez nem teszi lehetővé a beruházások hosszú távú biztos tervezhetőségét. A biogázüzemek gazdaságosságát, a garantált átvételi áron túl, még a fermentáció során felhasznált anyagok beszerzési ára is meghatározza.

    Dinamikus gazdaságossági mutatókat alkalmazva jutottunk arra az eredményre, amely szerint a biogáztermelés 500 kW elektromos teljesítmény felett már hazánkban is gazdaságos lehet. Az ennél kisebb teljesítményű vizsgált üzemek (100 és 300 kW) a magas beruházási költségek és az arányaiban alacsonyabb jövedelmek miatt nem nyereségesek.

  • Az ezüstkárász-fertőzöttség gazdasági hatásai a tógazdasági haltermelésben

    A hazai tógazdasági haltermelés elsődlegesen a pontytermelés sikerén múlik, mely jellemzően hároméves üzemformában történik. Ennek a termelési módnak a legnagyobb hátránya a hosszú megtérülési idő, amiért a tenyésztőknek kiemelt figyelmet kell fordítani a biztonságos termelésre. Különleges fontossággal bír az egynyaras ponty nevelése, ami a következő két év hozamait alapvetően meghatározza. Napjainkban az egyik legfontosabb kérdés az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio Bloch) mentes haltermelés megvalósítása, mely a ponty elő- és utónevelésének sikerességét egyaránt meghatározza. Az ezüstkárász kártétele összetett. Bekerülve a tavakba csökkenti a ponty életterét, így konkurenssé válik úgy a természetes táplálék, mint a kiegészítő takarmányok vonatkozásában, vagyis relatíve túlnépesítetté válik az adott tó. Mivel az ezüstkárász takarmányértékesítése kedvezőtlenebb a pontyénál, és piaci ára is jóval alacsonyabb, így az egy hektárra jutó jövedelem általában alacsonyabb azokon a tavakon, ahol az ezüstkárász megtalálható.

    Hároméves adatsoron alapuló kísérletünk elsődleges célja, vizsgálni bizonyos nagyságú kárászpopulációk hatását az egynyaras ponty hozamaira, a termelési értékre és az önköltségre.

    A kísérlet egyértelműen bebizonyította, hogy az egynyaras ponty tógazdasági termelésénél az ezüstkárász jelenléte kedvezőtlen, mert:
    – A bruttó hozam fajonkénti összetétele kedvezőtlen irányba változik, jelentősen nő az ezüstkárász aránya a pontyéhoz képest.
    – Csökken a hektáronkénti összes hozam, mivel a halak egyedsúlya a túlnépesedés miatt alacsonyabb.
    – Jelentős mértékben csökken a termelési érték.
    – A termelési költség állandó, a hozam viszont csökken a kárászfertőzöttség növekedésével, az egynyaras ponty önköltsége jelentősen megnő.

    Az önköltség drasztikus mértékű növekedése kérdésessé teszi a gazdaságos termelést.

  • Vadászturizmus vidékfejlesztési szerepe

    A tanulmány arra kíván rámutatni, hogy a vidékfejlesztési elképzelésekben, az „élhető vidék” eléréséhez, a vidékfejlesztési projektek tervezésénél a távlati célokban szerepet játszhat a vadgazdálkodás és vadászturizmus, ami a vidékfejlesztés több céljához is kapcsolódhat, és így támogatandó területnek tekinthető. A vadgazdálkodás bevételeit alapvetően a hazai és külföldi bérvadászok száma határozza meg. A magyarországi vadászati turizmus évtizedek óta vezető helyet foglal el Európában. A vadásztatáshoz kapcsolódó infrastruktúra és szolgáltatások ezt egészítik ki. A tevékenység szakmai és szervezeti keretei adottak, de a marketingmunka és a szolgáltatások színvonala tovább javítható. A vadásztatáshoz kapcsolódó szolgáltatások jól harmonizálhatók az egyre fontosabbá váló vidékfejlesztéssel, illetve a falusi és ökoturizmussal.

  • Az Európai Unió fejlődési kényszere és Oroszországhoz való viszonyának várható alakulása

    Oroszország továbbra is igen jelentős tényezője a világpolitikai helyzet alakításának, úgy is mint nukleáris nagyhatalom, úgy is mint alapanyag-termelő, valamint történelmi tapasztalatai és nemzetközi kapcsolatrendszere alapján is.

    Magyarország minden bizonnyal a jövőben sem lesz képes alapvető nyersanyag- és energiaszükségletét belső forrásokból fedezni, így importra szorul, ugyanakkor a magyar gazdaságnak szüksége van partnerekre, felvevő piacra, különösen igaz ez a mezőgazdaságra. Ennek kapcsán felértékelődik az ellátási (beszerzési) biztonság, a gazdaságosság, a partnerség kérdése.

    A rendszerváltozás előtti, több mint félévszázados kapcsolatrendszer előnyeit célszerű lenne kihasználni. Annál is inkább, mert az ún. szocialista modell letűnt, a mai Oroszország csak annyira a Szovjetunió utódja, mint a mai Magyarország a kádárinak, bár kétségtelenül mindkettőben maradtak bizonyos továbbélési jegyek is.

    Szükség van az orosz-magyar gazdasági kapcsolatok erősítésére, amit a közös gazdasági vállalkozások szolgálhatnak leghatékonyabban.

    Az EU, mint gazdasági integráció alapvetően érdekelt Oroszország tagfelvételében, mert egyetlen gazdasági szövetség sem tud hosszú távon eredményes maradni, ha tevékenységének végzésében külső függőségbe kerül. Márpedig az EU sem energiahordozókban, sem nyersanyagban nem önellátó. Egyértelművé válik igen rövid időn belül, hogy Oroszország EU tagsága elsősorban az EU tagországok érdeke, amiből következik a bővítési politika új irányának az elkerülhetetlensége.
    Amennyiben erősödik az EU–Oroszország kapcsolat, Magyarországnak érdeke a helyzeti előnyéből fakadó lehetőségek kihasználása, így az aktív együttműködés kialakítása.