Blog

  • A mezőgazdasági üzemek adósságkonszolidációs programjai és hatásuk (2000-2004)

    A mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó, kettős könyvvezetésű társas vállalkozásokban a saját tőke aránya az első konszolidációs intézkedés kezdő évében, 2000-ben érte el – 49%-kal – a „mélypontot”. A következő két évben, részben az adósságkonszolidációs intézkedéseknek köszönhetően, valamelyest javult a vállalkozások vagyoni helyzete, majd 2003-tól – bár összegében még nőtt – arányában újból csökkent a saját tőkével finanszírozott eszközállomány. Az újabb mélypontot 46%-kal a 2004. év jelentette.

    A likviditási mutatók alapján a gyorsan mobilizálható eszközök a rövidlejáratú kötelezettségeknek 1999-2001. években csak a 70%-át fedezték, (részben) az adósságrendezési intézkedések hatására azonban 2002-ben már 75, 2004-ben pedig 86%-ához voltak elegendőek. Az összes forgóeszköz-állomány 2001-ben a rövidlejáratú kötelezettségeknek mindössze az 1,3-szorosa volt. A következő években valamelyest javult ugyan a helyzet, de a kedvezőtlen gazdálkodási eredménnyel összefüggésben a mutató értéke még 2003-ban is alig érte el a 2000. évit.

    A vizsgálat eredményei alapján a kisebb idegen tőkével gazdálkodók jövedelmezőségi viszonyai lényegesen kedvezőbbek, mint amelyekben magas a kötelezettségek aránya. Azok a gazdaságok, ahol többségében saját tőkéből tudták finanszírozni a termelést, összességében még 2003-ban is nyereséges évet tudtak zárni. Azokban a gazdaságokban azonban, ahol az eszközérték több mint felét kényszerültek idegen forrással finanszírozni, nem csak 2003-ban, de 2004-ben is mind a saját tőkére, mind pedig az összes forrásra jutó jövedelem negatív volt.

    Összességében az adósságkonszolidáció könnyítette az érintett vállalkozások helyzetét. Az átlagadatok mögött azonban összetett folyamatok húzódnak meg. A gazdaságok egy bizonyos csoportjánál egyértelmű az adósságkonszolidációban kapott segítség hatékony felhasználása. Körükben határozott elmozdulás volt tapasztalható az eladósodottság mértékének csökkenésében, a jövedelmezőség javulásában. Egy másik csoportban tovább nőtt az eladósodottság, romlott a vállalkozás pénzügyi és gazdasági helyzete. Azt természetesen nem tudhatjuk, mit okozott volna a program(ok) elmaradása az adott vállalkozói körben, találtak volna-e kiutat a talpon maradáshoz, mennyiben lehetett volna eredményes az adósság más úton való átütemezése, mit hozhatott – vagy esetleg vitt – volna a menedzsment-csere.

    A mezőgazdasági vállalkozások jelentős része a konszolidáció és a kedvezményes hitelprogramok ellenére kritikus pénzügyi helyzetben található. Ez mezőgazdaságunk Unión belüli versenyhelyzetét (is) hátrányosan befolyásolja. A vállalkozások eladósodottsága is tünet, a mélyebb okok következménye. A cél nem lehet más, mint a következményeket előidéző okok megszüntetése, de legalábbis elviselhető szintre való „süllyesztése”.

    a) Az ágazat jövedelemhiányának – s ezen keresztül eladósodottságának – egyik alapvető oka a nem megfelelő termelési szerkezet. A mezőgazdaság helyzete átfogó kormányzati kezelést igényel, a váltás okozta sokrétű gazdasági, társadalmi-szociális hatások figyelembevételével. A megváltoz(tat)ott szerkezet hatékonyságnövekedést, a ráfordítás/hozam viszony számottevő javulását s így többletjövedelmeket eredményezhet. Ez a folyamat a versenyképes gazdálkodók kiválasztódásához vezet, s rajtuk kívül még azok maradnának a mezőgazdaságban – főfoglalkozású gazdálkodókként –, akik/amelyek belátható időn belül, s meghatározott ráfordításokkal (állami segítséggel) versenyképessé tehetők/válhatnak. A mezőgazdaságban tevékenykedők egy része részmunkaidőben továbbra is a mezőgazdaságban tevékenykedhetne. Ezt az irányzatot az EU agrárpolitikája is támogatja-ösztönzi. Ehhez a megoldáshoz azonban a munkahelyek sokaságát kell „előteremteni”, a vidéki térség – benne a mezőgazdaság – sajátosságaihoz igazodva.

    b) A mezőgazdaság helyzetét döntően befolyásoló – sajátos – tényező az időjárás. Hatásait tompíthatjuk, s bizonyos mértékig fel is készülhetünk rájuk.

    A 90-es évek óta állandósulnak a szélsőséges időjárási körülmények. Mind sűrűbben fordul elő ugyanazon évben aszály és árvíz/belvíz, tavaszi fagy, jégverés. Döntő lehet a szélsőséges körülményekhez való alkalmazkodást, illetve a helyi katasztrófák kezelését lehetővé tevő feltételek kialakítása, amely alapvetően központi feladat. De van teendője a mezőgazdasági termelőnek is. A termelési szerkezetet is ehhez az új helyzethez célszerű igazítani. A költségvetésnek „készen kell állnia” az – állandósulni látszó – folyamat kezelésére, többek között „egészen biztos” tartalékok képzésével. (Közép-hosszú távú kockázatmenedzsment – kockázatkezelő alap – intézményének, a vis maior jellegű károk rendszerbe foglalt kezelésének kiépítése.)

    c) A magyar mezőgazdaság átlagos támogatottsági szintje 2004-ben 18,1%-os volt, mely számottevően elmarad az EU-15 mezőgazdaságának a 30%-ot lényegesen meghaladó átlagos támogatottsági szintjétől. Ebben a helyzetben létkérdés a magyar gazdák számára a közösségi támogatási lehetőségek minél nagyobb mértékű kihasználása. EU-tagként új források nyíltak meg a magyar mezőgazdaság számára. A csatlakozási szerződések szerint azonban az új tagországok – köztük Magyarország – nem teljes egészében, hanem csak fokozatosan juthatnak a közvetlen támogatásokhoz.

    d) Az EU-ban a közös célok ütköznek a tagállamok sajátos érdekeivel, s ebben a folyamatban kristályosodnak ki a végső álláspontok. A magyar mezőgazdaság alapvető érdekeit védenünk kell. Tagországként igazodnunk kell a közösségi támogatási rendszerhez, lehetőség van azonban nemzeti támogatások nyújtására. Legalább azt az összeget folyósítsuk – időben és teljes egészében –, amelynek a kifizetése csak tőlünk függ. A vidékfejlesztési programok adta lehetőségeket a lehető legnagyobb mértékben ki kell használnunk.

    e) Vizsgálataink szerint a konszolidáció könnyítette ugyan a mezőgazdasági vállalkozások helyzetét, a támogatásokkal azonban többnyire csak az átmeneti nehézségeket lehetett áthidalni, s a segítség elsősorban a talpon maradáshoz járult hozzá. Ilyen értelemben a programok elérték céljukat, nélkülük a gazdaságok tömege ment volna tönkre. E programok alapvető gyengesége azonban, hogy késéssel – csak a baj bekövetkeztével – reagálnak a negatív gazdasági folyamatokra, s hatásaikat negatívan befolyásolják a váratlan fordulatok.

    A konszolidációs programok csupán rövid távon „jók”, a kedvező hatások fokozatosan elapadnak, s néhány év elteltével ismét visszaáll az eredeti („rossz”) állapot. Az uniós csatlakozás előtti időszakban még „védhető” volt alkalmazásuk, ma már azonban közgazdaságilag nem alkalmazhatók. Nem konszolidációs programokra, hanem új agrárstratégiára van szükség.

    f) A termelés hatékonyságában meglévő különbségek a konszolidáció ellenére nem mérséklődtek, illetve az aszállyal, árvízkárral sújtott termelők szorultak segítségre, lettek célzottjai a konszolidációs, adósságrendezési intézkedéseknek.

    g) Az inputárak további növekedése stagnáló kibocsátással is növeli a tőkeigényt, amely azonos hitelarány megléte esetén is több hitellel, tehát nagyobb kamatkiadással jár, ez pedig csökkenti az elérhető jövedelmet. Megoldás – itt is – az agrárolló kedvező változása lehet.
    ————————-
    1 A cikk Guba Mária – Harza Lajos – Mizik Tamás: A mezőgazdasági üzemek konszolidációs programjai (2000-2004). Agrárgazdasági tanulmányok. AKI, 2006. kiadványa alapján, a hitelprogramokhoz kapcsolódó támogatások részletes primer adatainak, továbbá az APEH, FVM és AKI adatok feldolgozásával készült.

  • A magyarországi cukorrépa-termelés és az EU cukorpiaci reformja

    A hazai cukorrépa-termelés költség- és jövedelmi helyzetének javulása figyelhető meg a vizsgált – az EU csatlakozást megelőző – időszakban. A reform alkalmazásáig további javulás várható. A hazai termelői bázis összetételének és hatékonyságának, a termelési költségek várható alakulásának, valamint a potenciális helyettesítő szántóföldi növények jövedelmezőségének vizsgálata alapján, a cukorrépa-termelés jövőjére vonatkozóan megállapítható, hogy a Bizottság reformjavaslatában szereplő, 2007-től bevezetendő, tonnánként 25 eurós cukorrépa ár nem biztosítja a hazai feldolgozóipar nyersanyag­szükségletének megtermelését. Ahhoz, hogy a gyárak számára a cukorrépa-nyersanyag megfelelő földrajzi koncentráltságban biztosítható legyen, legalább 20%-kal magasabb, azaz minimálisan 30 euró/t cukorrépa árra lenne szükség.

    A Bizottság javaslata a cukorrépa-termelőknek juttatandó közvetlen jövedelemtámogatás termeléstől történő teljes szétválasztását (decoupling) írja elő a tagállamok számára. A hazai ágazat érdeke ezzel szemben egy olyan támogatási konstrukció, amely átmenetileg a cukorrépa-termelés folytatásához köti a támogatás egy részét.

    A hazai cukorrépa-termelők 45-50%-a – mintegy 1,3-1,5 millió tonna cukorrépa-termeléssel – tekinthető hatékonynak a reform utáni helyzetben, figyelembe véve a 2004. évi szinthez képest bizonyos inputköltségek csökkenését és a technológia fejlődését. A hatékony termelők a reorganizációt követően akár 1,7-2,0 millió tonnára is növelhetik cukorrépa-termelésüket, ami megfelelő hátteret biztosíthat egy, a jelenleginél kisebb méretű, de hatékonyabb hazai cukoripar működéséhez.

  • A szaktudáspárti Nagy Imre

    A történészek a nagybetűs szakmával, a napi sajtó általában a politikusokkal kapcsolatos eseményeket tartja számon. Alig ismert, hogy pl. gróf Teleki Pál kiváló földrajztudós volt, de mint tragikus sorsú miniszterelnök számon tartott, tisztelt a köztudatban is. Hasonlót állapíthatunk meg Nagy Imre esetében, aki több egyetemen tanított, sokat publikált már a háború előtt is, majd tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. Felismerései, az agrárpolitika elméleti és történeti kérdéseiben végzett munkássága azonban jórészt homályban maradt. Nem véletlen pedig, hogy az 1953. évi kormány alakulása után az ország legkiválóbb – többnyire addig mellőzött – agrárszakembereivel ült össze az „új szakasz” programjának kidolgozása végett. Egy évtizeddel a háború után még elérhetők voltak a volt m. kir. gazdasági felügyelők, a tapasztalt jószágkormányzók és egykori gazdatisztek. Nagy Imre számolt velük, mert a szakmát fontosnak tartotta.

  • Ráfordítások és hozamok az EU-ban és Magyarországon

    Az Európai Unió és Magyarország mezőgazdasága üzem- és vállalatgazdasági mutatóinak korrekt összehasonlító vizsgálatai a hazaihoz hasonló termelési szerkezetű A1-es régiók gazdaságainak adatai alapján történtek. A 102 A1-es régió közül 20 mutató segítségével került kiválasztásra az a 11, melynek termelési szerkezete hazánkéhoz leginkább hasonlít.

    Az Unió gazdaságaiban, a hazaiakhoz viszonyítva, ugyanakkora területen „másfélszer többől kétszer többet” állítottak elő. A rendelkezésünkre álló minta alapján a hatékonysági különbségekben a menedzsment szerepe volt a meghatározó a méretelőnyökkel szemben. A magyar gazdaságoknak versenyképességük javítása érdekében a hatékonyság azon elemeit szükséges növelniük, amelyek elsősorban a termelési tényezők optimális arányainak és mértékének helyes megválasztásából származnak.

  • A magyarországi régiók közötti különbségek vizsgálata

    Magyarországon a NUTS 2 rendszernek megfelelően 7 régió került lehatárolásra. A régiók között jelentős fejlettségbeli különbségek regisztrálhatók. Jól jelzi ezt az egy lakosra jutó GDP eltérése, melynek hányadosa a legfejlettebb és a legfejletlenebb régió között folyamatosan nő, és ma már 2,5-szeres. Hazánk ipari termelését három régió (Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl) határozza meg, míg a mezőgazdasági termelés főleg két régió (Észak-Alföld, Dél-Alföld) teljesítményén múlik. Közép-Magyarország óriási túlsúlya minden tekintetben szembeötlő. A vidéki térségek felzárkóztatása érdekében az állam törekedhet a régiókban jelentkező negatív jelenségek (munkanélküliség, jövedelmi differenciák, elvándorlás) mérséklésére, illetve a fejlődést szolgáló gazdasági tevékenységek előtti akadályok felszámolására.

    A régiók helyzetét meghatározza a munkaerő minősége. A képzett, fegyelmezett és innovatív munkaerő jelenléte kvalifikált vállalatok betelepülését ösztönzi, mely felgyorsítja a régió fejlődését. Az oktatásra és kutatásra fordított összegek az elmaradott régiókban nagyságrendekkel kisebbek, így a hátrányos helyzetű régiók leszakadása önmagát erősítő folyamattá válik. Ezért az oktatásra és kutatásra fordított összegek radikális növelésére lenne szükség.

    Támogatásokkal az elmaradott régiók helyzete kevéssé javítható, a fejlődéshez más módszerek szükségesek. Ígéretesnek tarthatók a kis- és középvállalkozások egymásra épülő projekteket magában foglaló komplex programjai. A posztmodern regionális politika a központi támogatások helyett a belső erőforrások (regionális, társadalmi szervezeti, kulturális, környezeti, gazdasági tényezők) aktivizálására, kapcsolati hálók kialakítására törekszik. A fejlesztés az információk gyors terjesztésével, a tudás és az innováció szerepének növelésével képzelhető el. Az eredményes fejlődéshez nélkülözhetetlen – az infrastruktúra folyamatos és igény szerinti fejlesztése mellett – olyan szervezetek létrejöttének elősegítése, melyek végigvinnék az innovációs folyamatot az ötlettől a megvalósulásig.

  • A szennyvíziszap-kezelés és -elhelyezés közgazdasági értékelése

    A vizsgálatok, a költség-haszon elemzés alapján a következő rangsor állítható fel a vizsgált három technológia költségeinek és hasznainak hosszú távon történő figyelembevétele alapján:
    – A legkedvezőbb a víztelenített iszap mezőgazdasági hasznosítása, de a kezdeti időszakban ez az előny nem jelentkezik, csak a 13. évtől kezdődően.
    – Az alapesetként tekintett folyékony iszap injektálásos mezőgazdasági hasznosítása a második helyet foglalja el.
    – Mind rövid, mind pedig hosszú távon a víztelenített iszap deponálása jelenti a legkedvezőtlenebb megoldást abban az esetben, ha a társadalom szintjén jelentkező költségek és hasznok egy része is szerepel az elemzésekben.

  • Csőd és eredményesség előrejelzése a hazai mezőgazdaságban

    Modellszámításaink alapján megállapítható, hogy a mezőgazdasági üzemek szerkezetváltozása, az üzemszelekció a csatlakozás utáni első évben sem fejeződött be, sőt előrejelzéseink alapján a következő egy-két évben további 3 ezer árutermelő mezőgazdasági vállalkozás lesz kénytelen felhagyni a termeléssel. Az igazi vesztesek továbbra is az abraktakarmány fogyasztó állatokat tartó gazdaságok közül kerülnek ki, várhatóan több mint 400 gazdaság fogja abbahagyni a termelést. Nem túl biztató a kisméretű, tömegtakarmányt fogyasztó állatokat tartó gazdaságok jövőképe sem, de számos közepes és nagyobb méretű gazdaság a túlélők közé tartozik. Arányaiban sokkal kevesebb, de ugyanakkor nagyszámú vegyes típusú gazdálkodó fog csődközeli helyzetbe kerülni, ebben elsősorban az állattartás kedvezőtlen jövedelmezőségi helyzete játszik szerepet. Nemcsak számban, hanem arányaiban is a legkisebb üzemek között van a legtöbb csődbe jutó gazdaság, az üzemkoncentráció valószínűleg tovább folytatódik. Mintegy 14 ezer gazdaság várható jövedelmi helyzete ugyanakkor kedvező. Legfontosabb eredmény, hogy nemcsak a növénytermelők jövedelem-kilátásai jók, hanem számos szarvasmarha- és juhtartó, valamint ültetvényes gazdálkodó jövőképe is biztató.

  • A kemikáliák csökkentésének gazdasági hatásai a mezőgazdasági vállalkozások döntéseiben

    A mezőgazdasági termelésben felhasznált kemikáliák csökkentése, és ezáltal a környezetterhelés mérséklése napjaink feladata. A termelőnek fontos, hogy gazdálkodási döntéseinek kialakításakor rendelkezésére álljanak azon információk, amelyek megmutatják a kemikáliák csökkentésének következményeit. A kutatásban – modellszámítások segítségével – vizsgáltuk, hogy hogyan változhat egy üzem jövedelemtermelő képessége, ha csökkenti a növénytermelésben alkalmazott kemikáliák felhasználását. Megállapítottuk, hogy a csökkentett növényvédő szerfelhasználás, vagy a teljes vegyszer tiltás csökkenti a jövedelem előállítás lehetőségét, leszűkül a jövedelmet adó mérettartomány, valamint csökken az elérhető jövedelem tömege is. Ugyanakkor minden olyan esetben, amikor az értékesítésben érvényesíteni lehet valamilyen felárat, akkor a konvencionális gazdálkodás eredményeihez hasonló jövedelmet lehet elérni. A vállalkozások akkor tudnak helyes döntéseket hozni, ha rendelkeznek mindazokkal az ismeretekkel, amelyek egy változtatás hatását mutatják meg, ugyanakkor – véleményünk szerint – a csökkentett kemikália használat miatti kieső jövedelem megfelelő támogatási rendszer kialakításával kompenzálható.

  • A talaj tápelem-tartalmának figyelembe vétele a földár kialakításánál

    A növények szükségletét meghaladó foszfor- és káliumműtrágya, a talajban maradva, növeli annak foszfor- és káliumkészletét. A dolgozatban azt vizsgáltuk, hogy a műtrágyázás hatására kialakuló, talajban lévő érték hogyan fejezhető ki pénzben. A talaj felvehető foszfor- és káliumtartalmának egységnyi növeléséhez szükséges hatóanyag-mennyiség forintban meghatározva – természetesen megfelelő közgazdasági korrekció után – hozzáadott értékként megjelenhet a föld árában. Például a talaj közepes ellátottságánál, 100 mg/kg-mal nagyobb felvehető foszfor- és káliumtartalom esetében, a talajtulajdonságoktól függően, különböző mértékben nőhet a talaj értéke. Így akár 170 000 és 450 000 Ft-tal több a talaj hektáronkénti ára. Az, hogy a forintosított tápanyagtartalom-értékek közel akkorák, mint a termőföld piaci ára, egyrészt bizonyítja, hogy a tápanyagtartalom jelentős értéket képvisel a talajban, másrészt ösztönözheti a gazdálkodókat a föld minőségének megőrzésére.