Blog

  • A LEADER+ indulása Magyarországon

    A vidéki térségek fejlesztése érdekében készült különbözõ programok a ’80-as évek végéig elkülönült, ágazatonkénti (mezõgazdasági, oktatási, kulturális, egészségügyi, infrastrukturális, vállalkozás-fejlesztési stb.) támogatásra koncentráltak, s nem jelentek meg koncentráltan, egymást segítve a kistérségekben. A ’90-es évektõl kezdve felismerték a növekedés helyett a fenntartható helyi fejlõdés jelentõségét, figyelembe véve a vidéki térségek környezeti, gazdasági, szociális és kulturális dimenzióit is. Új, innovatív fejlesztési módszerek kidolgozására került sor, bevonva a helyi közösségeket is a megoldások keresésébe.

    Az Európai Unió közös agrárpolitikájának egyre inkább a vidékfejlesztés kerül a középpontjába a piacszabályozással szemben. Ennek az az oka, hogy az agrár-árutermelés technológiájának fejlõdésével mind kevesebb embert képes foglalkoztatni a mezõgazdaság és az állattenyésztés. Elõtérbe kerül a környezetgazdálkodás, a helyi termékek helyben történõ értékesítése és a falusi turizmus, mint vidéki foglalkoztatást biztosító ágazat.

    A vidéki térségek fejlesztését alulról jövõ kezdeményezésként, integrált programozással valósítja meg a LEADER program, amely nagy és sikeres múltra tekint vissza az Európai Unió tagországaiban. 2006-tól kezdve az új tagállamok között elsõként Magyarországon is elkezdõdhetett a megvalósítása az AVOP LEADER+ intézkedéseként. A program integráltan kezeli az agrárium és a vidékfejlesztés összefüggéseit, széles körû hálózatot épít ki az egyes szektorok (önkormányzatok, gazdálkodók, mikro- és kisvállalkozások és civil szervezetek, magánszemélyek) partneri együttmûködésén keresztül. Döntési jogköröket delegál lokális szervezetek részére, helyiek dönthetnek a helyi fejlesztésekrõl, a pályázatokat a helyi igényekhez, a rendelkezésre álló erõforrásokhoz igazítják.

    A LEADER program mûködésének három generációja során bebizonyította, hogy tartalmában és módszerében alkalmas a vidékfejlesztés alapvetõ céljainak megvalósítására, ezért az Európai Bizottság új vidékfejlesztési rendelettervezetében kiszélesíti a helyi szintû programkészítés és döntéshozás rendszerét az úgynevezett „fõsodorba” (mainstream) tartozó további intézkedésekre is.

  • A szaktudáspárti Nagy Imre

    A történészek a nagybetűs szakmával, a napi sajtó általában a politikusokkal kapcsolatos eseményeket tartja számon. Alig ismert, hogy pl. gróf Teleki Pál kiváló földrajztudós volt, de mint tragikus sorsú miniszterelnök számon tartott, tisztelt a köztudatban is. Hasonlót állapíthatunk meg Nagy Imre esetében, aki több egyetemen tanított, sokat publikált már a háború előtt is, majd tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. Felismerései, az agrárpolitika elméleti és történeti kérdéseiben végzett munkássága azonban jórészt homályban maradt. Nem véletlen pedig, hogy az 1953. évi kormány alakulása után az ország legkiválóbb – többnyire addig mellőzött – agrárszakembereivel ült össze az „új szakasz” programjának kidolgozása végett. Egy évtizeddel a háború után még elérhetők voltak a volt m. kir. gazdasági felügyelők, a tapasztalt jószágkormányzók és egykori gazdatisztek. Nagy Imre számolt velük, mert a szakmát fontosnak tartotta.

  • Ráfordítások és hozamok az EU-ban és Magyarországon

    Az Európai Unió és Magyarország mezőgazdasága üzem- és vállalatgazdasági mutatóinak korrekt összehasonlító vizsgálatai a hazaihoz hasonló termelési szerkezetű A1-es régiók gazdaságainak adatai alapján történtek. A 102 A1-es régió közül 20 mutató segítségével került kiválasztásra az a 11, melynek termelési szerkezete hazánkéhoz leginkább hasonlít.

    Az Unió gazdaságaiban, a hazaiakhoz viszonyítva, ugyanakkora területen „másfélszer többől kétszer többet” állítottak elő. A rendelkezésünkre álló minta alapján a hatékonysági különbségekben a menedzsment szerepe volt a meghatározó a méretelőnyökkel szemben. A magyar gazdaságoknak versenyképességük javítása érdekében a hatékonyság azon elemeit szükséges növelniük, amelyek elsősorban a termelési tényezők optimális arányainak és mértékének helyes megválasztásából származnak.

  • A magyarországi régiók közötti különbségek vizsgálata

    Magyarországon a NUTS 2 rendszernek megfelelően 7 régió került lehatárolásra. A régiók között jelentős fejlettségbeli különbségek regisztrálhatók. Jól jelzi ezt az egy lakosra jutó GDP eltérése, melynek hányadosa a legfejlettebb és a legfejletlenebb régió között folyamatosan nő, és ma már 2,5-szeres. Hazánk ipari termelését három régió (Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl) határozza meg, míg a mezőgazdasági termelés főleg két régió (Észak-Alföld, Dél-Alföld) teljesítményén múlik. Közép-Magyarország óriási túlsúlya minden tekintetben szembeötlő. A vidéki térségek felzárkóztatása érdekében az állam törekedhet a régiókban jelentkező negatív jelenségek (munkanélküliség, jövedelmi differenciák, elvándorlás) mérséklésére, illetve a fejlődést szolgáló gazdasági tevékenységek előtti akadályok felszámolására.

    A régiók helyzetét meghatározza a munkaerő minősége. A képzett, fegyelmezett és innovatív munkaerő jelenléte kvalifikált vállalatok betelepülését ösztönzi, mely felgyorsítja a régió fejlődését. Az oktatásra és kutatásra fordított összegek az elmaradott régiókban nagyságrendekkel kisebbek, így a hátrányos helyzetű régiók leszakadása önmagát erősítő folyamattá válik. Ezért az oktatásra és kutatásra fordított összegek radikális növelésére lenne szükség.

    Támogatásokkal az elmaradott régiók helyzete kevéssé javítható, a fejlődéshez más módszerek szükségesek. Ígéretesnek tarthatók a kis- és középvállalkozások egymásra épülő projekteket magában foglaló komplex programjai. A posztmodern regionális politika a központi támogatások helyett a belső erőforrások (regionális, társadalmi szervezeti, kulturális, környezeti, gazdasági tényezők) aktivizálására, kapcsolati hálók kialakítására törekszik. A fejlesztés az információk gyors terjesztésével, a tudás és az innováció szerepének növelésével képzelhető el. Az eredményes fejlődéshez nélkülözhetetlen – az infrastruktúra folyamatos és igény szerinti fejlesztése mellett – olyan szervezetek létrejöttének elősegítése, melyek végigvinnék az innovációs folyamatot az ötlettől a megvalósulásig.

  • A magyarországi termőföld hasznosí­tás átalakítási lehetőségei

    Hazánkban, a termőföldhasználatban paradigmaváltás előtt állunk. Az állattenyésztés drasztikus visszaesése, a növénytermelés vetésszerkezetének elmaradt alkalmazkodása az állatlétszám csökkenéséhez, a zöldség-gyümölcs-termelésben bekövetkezett visszaesés a lehetséges föllendülés helyett, a fosszilis energiahordozók drasztikus drágulása, az ország energiaimport függőségének növekedése, a fosszilis energiahordozók felhasználása során létrejött környezet- és egészségkárosító hatások, valamint az utóbbi 30 évben egyre erőteljesebben tapasztalható mezőgazdasági termékek olajban kifejezett cserearány romlása szükségessé teszi a mezőgazdaság és erdészet energetikai alapanyag-termelő képességének kiaknázását, különösen pedig a biomassza sokoldalú energetikai hasznosítását. Az 1970-2000 között eltelt 30 évben a búza/olaj cserearány romlás 6,2-szeres, a kukorica esetében ez az arányszám még kedvezőtlenebb, hiszen a 30 év előttihez képest 8,3-szoros mennyiségű kukoricát kellett adni 1 tonna olajért 2000-ben, a marhahúsnál pedig 11-szeres a cserearány romlás mértéke. A biomassza energetikai hasznosítása történhet tüzeléses energetikai alapanyagok, biogáz és biohajtóanyagok alapanyagainak mezőgazdaságban történő előállításával, a takarmánygabonák, az olajos magvak, a szántóföldi energetikai növények céltermesztésével, valamint energetikai faültetvények létrehozásával, célirányos, szervezett, hosszú távú stratégián alapuló hasznosításával. A termőföldhasználat átalakítása viszont csak egy jól kimunkált nemzeti stratégia részeként lehet eredményes. A nemzeti stratégiára alapozott gazdasági és mezőgazdasági stratégiának fontos eleme az energetikai alapanyag-termelés és hasznosítás.

  • Konvergencia vagy divergencia a kibővült Európai Unióban?

    A 25 tagúvá bővült Európai Unió számára soha nem tapasztalt kihívást jelent az elmaradott térségek felzárkóztatása, a gazdasági és társadalmi kohézió. Nemcsak a tagállamok között, de tagállamokon belül is jelentős fejlettségbeli különbségek tapasztalhatók, melyek a felzárkóztatásra fordított pénzösszegek ellenére tovább nőttek. Az új tagállamokban jellemző kedvező növekedési folyamatok hozzájárulhatnak a gazdasági és társadalmi kohézió megvalósításához, a felzárkóztatáshoz azonban a gazdasági növekedés folyamatos és ütemes fenntartására van szükség. Magyarországon a munkahelyteremtés mellett kiemelt szerepet kap a szállítási infrastruktúra, valamint a környezeti beruházások támogatása; ez utóbbi célkitűzések közvetlenül hozzájárulnak a munkahelyteremtéshez.
    Az EU által finanszírozott projektek gazdasági szempontok szerint jól értékelhetők, ugyanakkor a társadalmi hasznosulásukat gyakran nehéz lemérni. Nem szabad, hogy szociális kérdéseket is érintő projektek öncélúak legyenek; a pályázati pénzek megszerzésének ’kényszerét’ meg kell hogy előzze a társadalmi igény. Az Európai Unió társadalmát érintő problémák rendkívül összetettek. Az EU társadalma folyamatosan számos olyan kihívással szembesül, melyek megoldásához a pályázati forrásokon kívül közös akarat, társadalmi egyetértés szükséges. A szociális kohéziót olyan módon kell elősegíteni, hogy közben a nemzeti prioritások ne sérüljenek.
    A régiók fejlődésbeli különbsége még hosszú távon is nehezen kezelhető kérdés, a 2004-es és a jövőbeli várható bővítések tovább mélyítik a „szakadékot”. Az EU ígérete szerint a közös strukturális és kohéziós politika segíti az új tagállamok elmaradott régióinak felzárkózását, ugyanakkor a gazdaságilag fejlett tagállamok terheit nem kívánják tovább növelni. Az összes fél számára kielégítő megoldás nehezen képzelhető el; mint ahogy nehéz a saját regionális érdekeken felülkerekedve más régiók fejlesztési igényeinek finanszírozási elsőbbségét elfogadni.

  • A mezőgazdasági szaktanácsadás helyzete Jász-Nagykun-Szolnok megyében

    A tanulmányban a Jász-Nagykun-Szolnok megyében végzett, a mezőgazdasági szaktanácsadásra vonatkozó kérdőíves felmérés eredményeit közli a szerző.
    A kérdőíveket a megyében dolgozó gazdálkodók, szaktanácsadók és a falugazdászok töltötték ki. A felmérésből kiderült, hogy a gazdálkodók elsősorban a pályázatkészítéshez és az EU tagságból adódó információhoz-jutáshoz kérik a szaktanácsadók segítségét. Kiemelendő a környezetkímélő technológiák alkalmazásával összefüggő ismeretek iránti fokozott érdeklődés, valamint a gyakorlati képzésre is alkalmas bemutató gazdaságok létrehozása iránti igény. A hatékony szaktanácsadás legfőbb akadálya a jelenlegi szervezeti keret és a finanszírozási rendszer. A falugazdászok fontosnak tartják a szaktanácsadókkal való szorosabb együttműködést, valamint a tájspecifikus bemutató gazdaságok létrehozását. Nélkülözhetetlen az állami szerepvállalás a felső- és középfokú oktatási intézményekre, tangazdaságaikra és a kutatóintézetekre alapozott hálózat kialakításában, valamint a finanszírozási rendszer megváltoztatásában.

  • Talajművelési módszerek műszaki-ökonómiai értékelése

    A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karán végzett összehasonlításból megállapítható, hogy a lazításos alapművelést alkalmazva a középmély lazító sokkal környezet- és talajkímélőbb munkát végez, mint az ugyanilyen munkaszélességű eke. Mindezek mellett a lazításos alapművelés energia- és költségtakarékosabb is, mint a szántás. A számításokból, amelyeknek alapját az FVM szakemberei által 2005-ben elvégzett felmérések jelentik, egyértelműen azt derítettük ki, hogy a lazításos alapművelést alkalmazva hektáronként körülbelül 1970 forintot, vagyis 100 ha nagyságú területnél közel 200 000 forintot lehet megtakarítani, amit tetemes költségnek ítélünk meg a talajművelésben. Ha kétfajta műveleti költségszámítási eljárást alkalmaznak, az eredmény hasonló.
    Az elvégzett költségelemzés is indokolja a lazításos alapművelés nagyobb arányú elterjesztését szolgáló műszaki felvilágosító munka fokozását.

  • A hazai regionális garanciaszövetkezetek szerepe a vállalkozások finanszírozásában

    A garanciaszövetkezeti rendszer jelenlegi állapotában nem, vagy csak felemásan képes a funkcióját ellátni. Ennek oka, hogy az állami tőke-kiegészítéssel létrehozott intézmények még mindig csekély tőkével üzemelnek, a szövetkezethez csatlakozott új tagok részjegy vásárlásai csak minimálisan emelték meg az alaptőkét. Ahhoz, hogy a rendszer működőképes legyen, és érdemben tudjanak garanciavállalásokat hozni, célszerű a nagyobb állami szerepvállalás, amely egyrészt viszontgarancia vállalás formájában, másrészt az életképesnek ítélt szövetkezetek tőkeemelésében nyilvánulhat meg. Ezáltal a gazdaságban betöltött szerepük megerősödhetne, vállalásaik a pénzintézetek szélesebb körében elfogadottá válhatnának, és elérhetnék a kezdeti célkitűzéseket, miszerint a garanciaszövetkezetek a Hitelgarancia Rt. vidéki közérdekeket szolgáló partnerintézményeként funkcionálnának.
    Az állam szerepvállalása azért is fontos, mert a szövetkezetek rövid tényleges működése alatt a csatlakozó pénzintézetek mind számban, mind hozzájárulásban elmaradtak a tervezettől. A csatlakozott intézmények működése az adott településre koncentrálódik, ahol a szövetkezet működik. Amennyiben sikerülne az állami szerepvállalást helyi szintről, például az önkormányzatokon keresztül koordinálni, és az adott régió figyelmét a kezdeményezésre felhívni, az eredmény biztosan nem maradna el. A működő kisvállalkozások, és ezen belül főként a mikrovállalkozások körében az igény továbbra is fennáll, az elmaradásukat – eddigi tapasztalatok szerint – főként a nehézkes ügymenet és a garanciaszövetkezetek szűk területre korlátozott működése akadályozta meg. Véleményünk szerint ezen felül valószínűsíthető, hogy a vállalkozások a lehetőségekről sem értesültek megfelelően.

  • Az agrárágazat jövőjének kulcsa a jó agrárstratégia

    Az agrárágazat jövőjében döntő a jó agrárstratégia, amely nem mellőzheti a politika támogatását. A lehetőségek és feltételek folyamatosan változnak – 2007-2013 között szigorodnak –, ezért fő kérdés, hogy az ágazat szereplői mennyiben képesek ezeket felismerni, s érdekeiket érvényesíteni a politika szintjén. Az üzemi szerkezet vonatkozásában 90-100 ezer gazdaság helytállásán, versenyképességén múlik az ágazat jövője. A gazdálkodók nagy része viszont a szociális háló részeként veendő figyelembe. A piaci munkában megnő a marketing és a logisztika, a szövetkezés, valamint a vertikális koordináció szerepe.