A globalizáció kihívásainak megválaszolása több területen is válaszút elé állítja a magyarországi mezőgazdaságot. Mindenekelőtt a magyarországi kedvező minőségű és a lakossághoz képest bőséges termőföld hasznosítást illetően. Láthatóan más utat szükséges előirányozni és követni az iparszerű árutermelést megvalósítók, a családi gazdaságok üzemeiben vagy a részfoglalkozásúak körében. A kedvezőtlen adottságú területek helyi energiaforrásként hasznosulhatnak. Nagy kérdés az állattenyésztés ismételt felfejlesztése, hogy Magyarország újra elismert állati termékeket előállító országként szerepeljen. A globalizáció szele nemcsak a magyarországi mezőgazdaságot érintette, hanem megcsapta az EU régebbi tagországait is, melyekben elodázhatatlan új válaszok, megoldások mielőbbi kezdeményezése.
Blog
-
Agrárgazdaságunk nemzeti megközelítése
Elvi kérdés, hogy milyen mértékben indokolt feladnunk nemzeti szuverenitásunkat az EU-ba történt belépés után. Különösen az agrárgazdaságban célszerű tiszta vizet önteni a pohárba. Gondolkodhatunk-e úgy, hogy mivel az agrárpolitika Brüsszelben dől el, nincsen más dolgunk, mint a közösségi szabályok betartása? Vagy vannak sajátos érdekeink, melyeket érvényesítenünk szükséges az EU törvényhozásában? A közösségi agrárpolitika mellett van-e lehetőségünk nemzeti agrárpolitikára, és az mely területeken, és milyen mélységben valósítható meg?
A közösségi agrárpolitika elsősorban a piacok stabilizálására irányul. Egyrészt megpróbál értékesítési biztonságot teremteni a gazdálkodóknak, másrészt a termelés piaci intézkedéseken keresztül történő befolyásolásával a túltermelés elkerülésére törekszik. Az egységes belső piac működtetése mellett egyre nagyobb szerepet játszik a termelés hosszú távú fenntarthatósága. Napjainkban a figyelem energiatermelés szempontjából is a mezőgazdaságra irányul. Ha egyoldalúan közelítjük meg a kérdést, elviselhetetlen terhelés várhat a természeti környezetre.
Az EU döntéseiben mi is részt veszünk, tehát van befolyásolási lehetőségünk a folyamatokra, különösen, ha összefogunk azokkal a tagországokkal, akiknek az érdekei hasonlók a magyar érdekekhez. Ez eredményesen valósult meg a költségvetési vitákban. Kiemelendő, hogy a közösségi agrárpolitika csak nemzeti agrárpolitikánkon keresztül valósulhat meg. Lehetséges befolyásolása mellett kiemelten célszerű kezelni azokat a területeket, amelyek nemzeti hatáskörben maradtak. Ha ezeket sorra vesszük, rájövünk, hogy az agrárgazdaság igen lényeges elemeiről van szó. A közösségi és nemzeti agrárpolitizálás összhangját meg kell teremteni. Ez feltétele agrárgazdaságunk fejlesztésének és fenntarthatóságának.
-
Hibákat, vagy hibásan látunk?
Vizsgálódásaink alapján meggyőződésünk, hogy a magyar mezőgazdasági termelés fejlesztésének előfeltétele:
– A szakma és a szociális foglalkoztatás, valamint a szabadidő-foglalatosság határozott szétválasztása. Ezt igényli a WTO legutóbbi döntése is, mert a szakma fejlesztésére 2013-ig áll rendelkezésre támogatás.
– A megfelelő szintű, és ellenőrzött szakmai képesítés előírása a piacra termelő vállalkozások esetén.
– A műszaki háttérnek a termelés gazdaságosságát alapvetően meghatározó tényezőként kezelése, a technológiai, gazdaságossági és logisztikai szempontból optimális méretű gépi szolgáltatók létrejötte.
– A megfelelő informatikai háttér megteremtése.
– A szakmai és szociális támogatások szétválasztása, és a szakmai támogatásoknak nem segélyként, hanem befektetésként kezelése. -
A jövedelmi viszonyok szociális következményei a mezőgazdaságban
Egy társadalom zavartalan működésének, fejlődésének alapvető feltétele a benne élő egyének, néprétegek, foglalkoztatottak stb. jövedelem-viszonyainak alakulása, következésképpen jóléte. A tanulmány szerzői, a Gazdálkodás küldetésének megfelelően, az agrárnépesség ebbéli helyzetét vizsgálták. Az agrárgazdaságban foglalkoztatottak száma közvetlenül a rendszerváltás után példátlan módon lecsökkent és mérsékeltebb ütemben, de a folyamat napjainkig tart. Kérdésként fogalmazódik meg, hol, és egyáltalán talált-e munkát, megélhetést a több százezres korábbi mezőgazdasági munkás? Az ágazatban maradt munkavállalók mintegy felerészt alkalmazottak, a többiek gyakorlatilag önfoglalkoztatók. Keresetük jelentősen elmarad a társadalmi átlagtól, a felzárkózás jelei sem találhatók. Különösen kedvezőtlenek a kilátásaik a jövőt, azaz a nyugdíjakat illetően. Ebben a sokak számára reménytelen helyzetben a társadalmat képviselő kormányzatnak kell cselekedni. Javaslataink szerint a foglalkoztatási támogatások működtetése, a társadalombiztosításban való részvétel előmozdítása, az agrártámogatási rendszerekhez kapcsolódó foglalkoztatás ösztönzése lehet a célravezető.
-
A homokhátsági tanyás térségek vizsgálata
A tanyás térségek környezeti konfliktusai nem vizsgálhatók kizárólag a környezetvédelem klasszikus, infrastrukturális vonatkozású szemléletében. A tanyák a tájak és a településkörnyezeti komplex rendszerek strukturális és funkcionális alkotóelemei, melyeknek a fenntarthatósága számos tényező függvénye. A jelenlegi helyzet javítása és a tanyák jövőbeli megóvása érdekében a tanyasi körülmények között zajló változásokat új megvilágításba kell helyezni. Mind a hagyományos gazdálkodási formák, mind a sajátos tájképi értékek fenntartása érdekében kiemelkedő feladat (alföldi családok ezrei számára „sorskérdés”) a homokhátsági tanyavilág megőrzése. A specifikus, magyar településforma támogatása, a külterületeken élő közösségek segítése az egész társadalom számára fontos, hiszen a tanyákon élők tartják fenn, védik és ápolják környezetüket. Eltűnésükkel, megszűnik a térségért felelősséget érző, gondoskodó emberek egy jó része is. A homokpuszták üzenete tehát a XXI. századra: megtartani a tájat a benne élő emberrel és a már szinte egyedülálló élővilággal együtt. A hagyományos gazdálkodás, a jellemző tanyai életforma jelentős szerepet játszott a kiskunsági táj mai képének kialakulásában. Fenntartásuk a természeti értékek megőrzésében nélkülözhetetlen.
A területet érintő környezeti-stratégiai kitörési pontok keresésekor prioritást kell kapnia a műszaki infrastruktúra átfogó korszerűsítésének, a vízgazdálkodás, és a külterületi hálózatok (út, gáz, telefon, csatornák) fejlesztésének, valamint a kommunális hulladék kezelésének. Ehhez a lakosság, valamint az önkormányzatok, a humán szféra felkészültségének és tudásának színvonalát is javítani kell. Az önkormányzatoknak be kell kapcsolódniuk az EU-s és országos programokba, maradéktalanul ki kell használniuk a támogatások nyújtotta segítséget. A hatékonyabb cselekvés további előfeltétele a lokális és regionális együttműködés, hiszen az egyes települések adottságait és korlátait figyelembe véve „megoszthatják” egymás között a környezetgazdálkodási feladatokat.
A kiegyenlítettebb fejlődéshez és a környezetbiztonság növekedéséhez a térség településeinek közös hosszú távú környezeti stratégiára van szüksége, melyben az infrastruktúra fejlesztése mellett egy modern szemléletű tanyai gazdálkodásnak kell helyt adni. Továbbá támogatni kell a mezőgazdaság környezetkonform megoldásainak terjedését, mely a nemzeti parkok eredményesebb természetvédelemével és a javuló társadalmi szintű környezettudatos magatartással a lokális és regionális környezeti kultúra alapja lehet.
A Duna Tisza közi Homokhátság ökológiai rekonstrukciója, a már korábban kialakult vízháztartási problémák és a jelenben is zajló további állapotromlás miatt egyre sürgetőbb. A felelős okok, az emberi beavatkozások szerepének további vizsgálata mellett azonnali földhasználatbeli változtatásokra, fokozott víztakarékosságra, valamint a vízpótlási törekvések tudatos anyagi támogatására van szükség. Meg kell ismernünk a reális tájrehabilitációs korlátokat és meg kell határoznunk a lehetséges társadalmi igényeket. Be kell látnunk, hogy az itt élő százezrek tevékenységeinek teret kell adnunk, de csak egy bizonyos határon belül. Meg kell ismernünk melyek a visszafordíthatatlan változások és melyek a regenerálhatók. A vízkészletek állapotát befolyásoló valamennyi emberi hatótényező folyamatos elemzésére, monitorozására és irányítására van szükség, s ebben kiemelten fontos szerepet kell kapnia a természetvédelem és a mezőgazdaság összehangolásának. A térség nehézségei összetettek, a probléma megoldása további összehangolt, tudományos kutatásokat igényel.
Feltételezzük, hogy a fentebb vázoltak alapján, a tanyák felzárkóztatásával a térség képes továbblépni a fenntarthatóság felé. Ennek során részben a természeti adottságokra, a tradíciókra és a helyi tudásra, részben az EU támogatási rendszerére támaszkodva a Duna-Tisza köze belső erőforrásainak modernizálásával kedvező élhetési feltételeket és működő gazdaság feltételeket kell megteremteni az itt élők számára. Ehhez támogatni kell a környezeti infrastruktúrák teljes kiépítését, a mezőgazdaság környezetkonform megoldásainak terjedését, a természetvédelem és az idegenforgalom összehangolását és a javuló társadalmi szintű környezettudatos magatartás kialakítását. A táji értékek megőrzése és a települések fejlesztése, a táj eltartóképességének megfelelő agrártermelés támogatása és a hozzá kapcsolódó beruházói, szolgáltató tevékenységek megteremtése a tanyák és az egész térség jövőjének záloga.
-
A műszaki haladás mérésének lehetősége a mezőgazdaságban
A technikai fejlődés alapját képező tudás és tapasztalat mindig hasznosította a tudományos kutatás eredményeit és újabb vívmányai a tudomány fejlődését is segítették, mert az új technikai vívmányokkal kapcsolatos jelenségek mélyebb megértésre és elemzésre ösztönöztek. A tudományos-technikai forradalom korszakának vívmányai szinte kivétel nélkül a kutató laboratóriumokban láttak és látnak napvilágot. A kutatás egyre költségesebb. Így van ez a társadalomtudományi kutatásokban is, ahol az alapinformációk beszerzése és feldolgozása az évek folyamán egyre nagyobb áldozatokkal jár. Az utóbbi néhány évtizedben igen rohamosan növekedett a kutatásban foglalkoztatottak száma is.
A gazdasági növekedés motorja a folyamatos műszaki-gazdasági megújulás, az innováció, amit a magas szinten művelt alap és alkalmazott kutatás alapozhat meg. A magyar mezőgazdaság ökológiai adottságai jók, sokkal kedvezőbbek a környezeti országokénál, így az EU országainál is. A világ országainak fejlettségi szintjét és a K+F aktivitását vizsgálva megállapítható, hogy az 1 főre jutó GDP és a K+F ráfordítások GDP-hez viszonyított aránya között szoros (r=0,70) erősségű exponenciális típusú összefüggés található.
A függvény paraméterei szerint azok az országok, amelyekben 1000 euró/fő-nek magasabb a fejlettség szintjét jelző mutatószám, átlagosan 5,2%-kal magasabb a K+F tevékenységre fordított összeg GDP-hez viszonyított aránya, vagyis minél erősebb egy ország gazdasága, annál többet áldoz a műszaki-technikai színvonalának megtartására, vagy fejlesztésre.
Az alapkutatási eredmények hasznosítási módját mindenekelőtt a finanszírozó dönti el. A megrendelő (állam, vállalkozás, magánszemély) az alapkutatású eredményeket vagy átviszi az alkalmazott kutatási szférába, vagy közkinccsé teszi azokat (bárki számára elérhetően, közvetlen értékesítés, vagy közvetlen publikálás formájában). -
50. évfolyamába lépett a Gazdálkodás
Még 1956 forradalmi hangulatában és utóhatásaiban élt az ország, amikor néhány szakember, okulva a múlt tapasztalatain, a jövőt fürkészve, az adott helyzetből való kilábalást keresve, a fejlődés adott körülményei között lehetséges utját egyengető szándékkal szervezgette a gazdálkodás megjelenését. Már a címválasztás is ezt tükrözte, mert természetesen nem volt véletlen, hogy a gazdálkodásra esett a választás. Ez önmagában is az előző, kereken másfél évtizedtől való gyökeres különbséget kívánta kifejezni. Leegyszerűsítve azt, hogy tényekre, szabályokra, összefüggésekre, törvényszerűségekre támaszkodva, kalkulálva, mérlegelve szükséges megalapozni a gazdasági döntéseket, mind az üzemi, mind az irányító szférában. Évek teltek el azonban, míg a költség, önköltség, jövedelem stb. elfogadott kategóriává vált, s a munkaegységet felváltotta a pénzbeni fizetség, kibontakozott a „szimulált piacgazdaság”, működtek a különféle együttműködések, a termelési rendszerek, a közös és háztáji gazdaságok integrációja, az „alaptevékenységen kívüli tevékenységek”, majd megkezdődött a rendszerváltozás, a dereguláció, liberalizáció, a magántulajdon helyreállítása és a piacépítés. A rendszerváltozás óta eltelt újabb másfél évtized alatt azonban a gazdálkodásnak nem kellett – mint tette ezt 1957-ben – címével irányváltozást jelezni, hiszen régebbi törekvései a jelenkorban is helytállóak.
Az első szám. A Gazdálkodás kiadásának gondolata, hézagpótló szerepének felismerése, majd a kiadás kezdeményezése az MTA Agrárökonómiai és Üzemszervezési Bizottságához kötődik, amely 1957. februári ülésén határozott erről, majd áprilisban megjelent az első szám. A folyóirat megjelenését a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya finanszírozta, amit később az akkori Földművelésügyi Minisztérium folytatott.Az első szám szerkesztése lázas igyekezettel, mostoha körülmények között vette kezdetét. A kéziratokat a szerkesztők (Erdei Ferenc akadémikus, Csete László, Dobos Károly, Enese László, Latkovics György és Tóth Mihály) lakásukon javították és készítették elő a nyomdába kerülő írásokat. Ezt a „dolgozó szerkesztőségi” gyakorlatot a mindenkori szerkesztők, szerkesztőbizottsági tagok mind a mai napig megőrizték azzal, hogy lektorálják az érkező kéziratokat, jó tanácsokkal látják el a szerzőket, gyakran a szöveget is javítgatják, gondozzák. Így minden kéziratot két szakavatott lektor véleményez, amit a szerzők megkapnak a felelős szerkesztő ajánlásaival, kéréseivel egyetemben.
A folyóirat megjelenését beharangozó szöveget érdemes átfutni, mert egy-két szó cseréjével – például, ha a nagyüzemeket vállalkozásokkal, üzemekkel helyettesítjük stb. – napjainkban is megállja a helyét. (Lásd: 1. ábra.) Időközben azonban nagyot változott a világ, de a folyóirat küldetése alig módosult, csupán igazodott a körülményekhez. A valamikor 3600 példányban megjelenő folyóirat napjainkban a 2. ábra szerinti szöveggel ajánlja magát az előfizetők, olvasók figyelmébe. A folyóiratra, mint tudományos igényű lapra régebben és napjainkban is jellemző, hogy olvasottsága messze meghaladja az előfizetések számát. Még nem is olyan régen egy-egy nagyüzem vezérkarának, vagy az irányító apparátus munkatársainak körében iránymutató olvasmány volt a folyóirat, amit köröztek is a szakemberek között. Újabban az információs források sokasága és az internetes hozzáférés bővíti ugyan az érdeklődők körét, de egyúttal csökkenti az előfizetéseket.
-
Az EU agrárpolitikai dilemmái
Míg az EU Közös Agrárpolitikája szinte változatlan formában maradt fenn a 80-as évek végéig, addig a 90-es évek eleje óta az EU agrárrendtartását a folyamatos reformok jellemzik. A Közös Agrárpolitika legutóbbi reformjára 2003 júniusában került sor, de mivel a CAP továbbra is sok megoldatlan problémával küzd, így valószínű, hogy nem ez a reform volt az utolsó.
A tanulmány sorra veszi azokat a belső és külső tényezőket, amelyek a közös agrárpolitika további átalakítását fogják kikényszeríteni. A jövőbeni agrárpolitikák legfőbb céljai
– a versenyképesség növelése és a piaci orientáció erősítése;
– a termelői jövedelmek növelése, a jövedelembiztonság megteremtése és az igazságosabb jövedelemelosztás megvalósítása;
– a transzparencia növelése és az adminisztráció csökkentése;
– a nemzetközi kötelezettségek betartása; valamint
– az agrárpolitika finanszírozhatósága.A cikk vizsgálja, hogy:
– Vajon megvalósíthatóak-e a fentiekben bemutatott célok?
– A közös agrárpolitika reformok által életre hívott eszköztára alkalmas-e a célok elérésére, s ha nem, akkor hol vannak a legjelentősebb korlátok?
– Az egyes célok elérése milyen következményekkel jár, nem utolsó sorban a magyar agrárgazdaság számára?A válaszok, következtetések az alábbiak:
Az az agrárpolitika, amelyhez Magyarország csatlakozott, s amelyben a csatlakozás első éveit éli, nem csak attól a Közös Agrárpolitikától különbözik, amely a 90-es évek elejéig jellemezte az EU-t, s amely a magyar mezőgazdaságnak és agrárexportnak is komoly gondokat okozott, de különbözik attól az agrárpolitikától is, amelyről a csatlakozási tárgyalások folytak s amelyhez a magyar agrárgazdaság hosszú éveken keresztül alkalmazkodott. Ráadásul további változások várhatók, vagyis ahhoz, hogy Magyarország eredményes EU-tag, s a magyar mezőgazdaság pedig az EU csatlakozás kedvezményezettje, nyertese legyen, egyrészt a Közös Agrárpolitika mélyreható ismerete, a változások figyelemmel kísérése, gyors alkalmazkodás szükséges.
Az EU nem rendelkezik közös agrárstratégiával, így Magyarországnak lehetősége nyílik arra, hogy saját érdekeinek és adottságainak megfelelően alakítsa ki agrárstratégiáját. Ezt az agrárstratégiát egyrészt az ország gazdaságfejlesztési stratégiájába szükséges beágyazni, másrészt úgy kell alakítani, hogy az a Közös Agrárpolitika alapvető céljaival ne legyen ellentétes, a Közös Agrárpolitika eszköztárával megvalósítható és a közös, valamint a nemzeti költségvetésből együttesen finanszírozható.Fel kell készülni arra, hogy részben a Közös Agrárpolitika változása, részben pedig az EU kibővülése következtében nő a verseny, legalább három szinten. Egyrészt a hazai belső piacon, amelyet az EU-25-ök vonatkozásában semmiféle kereskedelempolitikai eszköz már nem véd, a harmadik országok részéről pedig a WTO-tárgyalások lezárultával a vámvédelem csökkenni fog. Másrészt az EU egységes piacán belül is nő a verseny, részben az EU-15-ök vonatkozásában, hiszen az új tagok alacsonyabb támogatásai egyelőre versenyhátrányt jelentenek az újonnan csatlakozók számára, részben pedig a velünk együtt csatlakozók részéről is nő a verseny a termelési tényezők eltérő költségszintje következtében. Továbbá azzal is számolni kell, hogy harmadik, vagyis az EU-n kívüli országok piacain is nő a verseny részben a termelési költségek emelkedése, (1) a belső támogatások csökkentése és az exporttámogatás megszüntetése, részben pedig egyes fejlett országok mezőgazdaságának nagyobb hatékonysága, illetve egyes fejlődő országok (például Brazília) alacsonyabb termelési költségei miatt.
A versenyképesség növelése részben a klasszikus versenyképességi tényezők, vagyis a költség-versenyképesség javítását igényli, részben pedig a minőség, az élelmiszer-biztonság, a növény- és állategészségügy, a környezetvédelem normáinak betartását.
A csatlakozás a Közös Agrárpolitika alkalmazását illetően csak ideig-óráig ad biztos fogódzót a magyar agrárgazdaság-politika számára. Ismeretes, hogy Magyarország a közvetlen kifizetésekhez a SAPS-ot (a Single Area Payment Scheme-t) választotta, amelyet három évig alkalmaznak, s 2007-től az EU 2003. évi agrárreformja által bevezetett Single Farm Payment Scheme-re, vagyis az egységes (összevont) farmtámogatási rendszerre tér át. Erről a rendszerről, illetve ennek az alkalmazásáról, de különösen hatásairól azonban nem sok ismerettel rendelkezünk, hiszen a régi tagok is legkorábban csak 2005-től alkalmazzák.
A támogatásokat, a közvetlen kifizetéseket illetően abban reménykedhetünk, hogy a phasing in, vagyis a direkt támogatások 2013-ig történő folyamatos növekedése megvalósul, s a degresszivitás mindaddig nem vonatkozik az új tagokra, amíg azok támogatásai nem érik el az EU támogatások 2004. április 30-án érvényes szintjét. (2) Azt azonban nem lehet tudni, hogy amennyiben a Dohai Forduló ennél korábban lezárul, akkor az ott született belső támogatásleépítési kötelezettség hogyan vonatkozik az új tagokra. A kérdés annál is inkább érdekes, mivel a SAPS keretében nyújtott agrártámogatások területalapúak, vagyis a WTO besorolása szerint a zöld dobozba tartoznak, míg a SFPS-keretében nyújtott támogatások esetén csak a leválasztott támogatások tekinthetők zöld dobozosnak, míg a fennmaradó termékhez kapcsolódóak nem. Vagyis a SAPS-ról a SFPS-re való átállás egy kevésbé WTO-konform rendszerre való váltást jelentene.Ugyancsak bizonytalan, hogy az SFPR-rendszerre való áttéréskor mi lesz a támogatások vetítési alapja, hiszen az új tagok esetében a 2000-2002 időszak bázisként való kezelése nem értelmezhető.
Szinte biztosra vehető, hogy a következő években tovább csökkennek az EU exporttámogatásai, a Dohai Forduló lezárultával pedig megszűnnek. Ez nem jó üzenet a vélhetően továbbra is agrárexport-orientációt folytató magyar mezőgazdaságnak. Már csak ebből is következik, hogy az elkövetkezendő években a magyar mezőgazdaság fejlesztésének egyik jelentős korlátja a piac lesz. Ugyanis nem kizárt, hogy az egyes szektorokban bekövetkező jövedelemnövekedés – ami részben az árbevételből, részben pedig az előre kiszámítható támogatásnövekedésből tevődne össze – agrárberuházásokban ölt testet, ami hatékonyság-, termelékenység- és termelésnövekedést eredményezhet. Kérdés, hogy hol talál majd piacot a magyar agrárexport-többlet?
Számolni kell a támogatásokhoz való hozzájutás feltételeinek szigorodásával, márcsak azért is, mert a cross-compliance az átmeneti időszak után Magyarországra is vonatkozni fog.
Azt is célszerű figyelembe venni, hogy – márcsak az EU költségvetési kényszere következtében – nem lehet jelentős támogatásnövekedésre számítani. Az azonban nem elképzelhetetlen, hogy az EU nagyobb hajlandóságot mutat a burkolt renacionalizálás vonatkozásában, vagyis nem ellenzi a nemzeti költségvetésből való agrárfinanszírozást. Ez a hajlandóság mutatkozott meg a csatlakozási tárgyalásokon is a 30%-os topping up lehetőség formájában. S amennyiben növekszik a nemzeti finanszírozás részaránya, akkor számítani lehet a nemzeti hatáskör és mozgástér bővülésére, de egyben a nemzeti felelősség fennmaradására is.
(1) Előrejelzések szerint (lásd Kiss, 2004a) szinte minden input (például takarmánytáp, műtrágya, alkatrész, állatgyógyszer) drágulni fog, s emelkedni fognak a bérek, a föld ára, a bérleti díj stb.
(2) Legalábbis ezt tartalmazzák a 2003 végén elfogadott adaptációs dokumentumok (lásd: Proposal for a Council Decision … 2003, illetve Proposal for a Council Regulation … 2003). -
A földtulajdon, földhasználat vizsgálatának tanulságai
Az Agrárgazdasági Kutató Intézetben 2005. évben interjú módszerre épülő vizsgálatokat végeztünk a jogi és gazdasági tényezők változására történő termelői reagálásokkal kapcsolatban. A felmérés keretében 296 írásos, és 50 kikérdezéses (ún. mélyinterjút) készítettünk gazdálkodói körben. A minta reprezentálta a 2 európai méretegység (EUME) feletti közel 100 ezer gazdaságot. A kérdések 2002-2004. év közti időszak termelői döntéseivel kapcsolatosak. A vizsgálat keretében kitértünk a földtulajdon, földhasználat, birtokpolitika időszerű kérdéseire is. A tanulmány az itt nyert adatok és információk elemzésére támaszkodik.
A földtulajdon, földár kérdéseinek vizsgálata alapján megállapítható, hogy Magyarországon lanyha a földpiac. Működő gazdaságok földet elsősorban kieső területen kínálnak és azok, akik megszorultak. A birtoknövekedés földforrását elsősorban a 2 EUME alatti méretkategóriában tartozó gazdaságok biztosítják. A legnagyobb földvásárlási kedv a közepes méretű gazdaságoknál figyelhető meg. Az elővásárlási jogosultság jelenlegi szabályozása több kívánnivalót hagy maga után. A jogi személyek földtulajdon-szerzési tilalma néhány éven belül megszűnik. Így az a fő kérdés, be lehet-e vezetni egy olyan szabályozási formát, amely elismeri a jelenlegi status-quo-t, de preferálja a középüzemek kialakulását úgy, hogy nem gátolja a versenyképességet.
A magyar földbérleti arányszámok jelentősen meghaladják az EU 15-ök átlagát és növekvő tendenciájúak. A közepes méretű gazdaságok növekedésének dinamizmusa meghaladja a nagyüzemekét. Indokolt a minimális bérleti idő bevezetése és ennek 5 évben történő meghatározása. Célszerű a bérlet forrásadó mentességét 10 évre emelni. A vizsgálat eredményei szerint a közelmúltban elsősorban a földbérleti díjak emelkedtek és ma már a föld árának mintegy 6%-át teszik ki.
Magyarországon a birtokrendezési törekvések igen csekély eredményt hoztak, az elmúlt években is nőtt a birtoktagok száma a gazdaságokban. A birtokkoncentrációt elősegítő földtörvényt kellene kidolgozni, amely a földcserék intézményes rendszerét segítené elő. A tagosítási folyamat felgyorsításához állami pénzügyi eszközökkel ösztönzött, programos, de önkéntes alapon működő földcserék indokoltak.
A jó termőhelyi adottságú, valamint a tagosítás szempontjából fontos területeken nem működött a földért életjáradék program, a kezelő szervezet a földek hasznosításáról sem tudott gondoskodni. Indokolt lenne az örökösödési jogszabály módosítása is, hogy elkerülhető legyen a birtokok további aprózódása.
Új földtörvény kodifikálása csak egy átfogó birtokpolitikai koncepció kidolgozása és megegyezéssel történő elfogadása után célszerű. Ezt szolgálhatná az a kompromisszum, melynek alapja lehet az egyéni gazdaságok kedvezményezettségének elfogadása, szövetkezésük támogatása és a társas vállalkozások szankcionálásának megszűntetése a földvásárlási tilalom feloldásával. A kedvezményezett gazdasági csoportok érdekeit üzemszabályozással lehet védeni.