Blog

  • A hazai felnőttképzés áttekintése

    A felnőttképzés fő tendenciái az elmúlt tíz év adatai alapján az alábbiakban foglalhatók össze: a képzések és a résztvevők száma dinamikusan nőtt; a gazdasági vállalkozásként működő felnőttképzési intézmények aránya meghatározóvá vált a képzési piacon; a képzéseken belül az államilag elismert szakképesítések domináns arányt képviselnek, amely nem csak pozitív tény, mivel így a képzések egy része a szükségesnél költségesebb, illetve hosszabb, ez szűkítheti a potenciális résztvevők számát; a maximum 400 óra képzési idejű szakképesítő programok a leggyakoribbak, melynek hátránya, hogy magasabb szintű szakképesítés megszerzése általában nem biztosított.

    Az összeállítás szerint a felnőttképzés helye a hazai képzési rendszerben perspektivikus. Az adatok tíz év óta folyamatos és egyirányú változásokat jeleznek, így feltételezhető, hogy a vázolt folyamatok hosszabb távra is jelzik a magasabb iskolai végzettség, illetve a magasabb szintű szakképzettség pozitív szerepét a foglalkoztatottság alakulásában. Prognosztizálható, hogy tovább erősödik a nemzetgazdaság igénye a magasabb iskolai végzettségű, illetve szakmai képzettségű munkavállalók iránt. Ez a követelmény a nyelvtudás iránti igénnyel párosul.

  • A magyarországi régiók búza- és kukorica termelésének főbb jellemzői

    A vizsgálatok feltárták az egyes régiók gabonatermelése közti különbségeket, különös tekintettel a vetésterületek, hozamok és az árbevételek alakulására. Megállapítást nyert, hogy:
    – A legjelentősebb búzatermelő régióink a Dél-Dunántúl és a Dél-Alföld. Mindkét régióban az összes betakarított termésmennyiség és a termésátlag is meghaladta a többi régió eredményeit a vizsgált időszakban.
    – A kukorica esetében is a Dél-Dunántúli Régió a meghatározó, 2004-ben 11%-kal többet takarítottak be az Észak-Alföld termelésénél és közel hétszer többet a legalacsonyabb terméseredményű Közép-Magyaroszágénál. A termésátlagok szintén a Dél-Dunántúli Régióban voltak a legmagasabbak a vizsgált időszakban.
    – A régiók termésátlagai – az egyes régiók eltérő termesztéstechnológiája, inputfelhasználása és ökológiai adottságai következtében – különbözőek.
    – A gazdaságok értékesítéséből származó hektáronkénti nettó árbevétel és ezen belül a gabonafélék eladásából befolyó nettó árbevétel a legnagyobb gabonatermelő régió, a Dél-Dunántúl gazdaságaiban alakult a legkedvezőbben 2001-2003 között.
    – A belpiacon történő értékesítés mind a két növény (búza, kukorica) esetében jövedelmező volt 2001-ben, de 2002-2003-ban már csak a kukorica belpiaci értékesítése eredményezett nyereséget a termelőknek.

    A 2004. évi rekordtermést követően várhatóan a jövőben is felesleget termelünk búzából és kukoricából, ezért rendkívül fontos lenne az:
    – Intervenciós felvásárlás infrastrukturális hátterének megteremtése (új raktárak létesítése, logisztika fejlesztése).
    – Információáramlás javítása.
    – Termelés korszerűsítése (fémzárolt vetőmag, megfelelő tápanyagellátás, gépesítettség fokozása).
    – Technikai, műszaki fejlesztések (pl. az elöregedett, jelentős többletráfordítást igénylő géppark cseréje).
    – Termelői szerveződések létrehozása (pl. a marketing erősítése és a sikeresebb értékesítés érdekében).

    Piacorientált minőségi termelési programok ösztönzése.

  • A kávé hazai és világpiaca

    A kávé kereskedelme a nemzetközi tőzsdéken folyik. Amikor a kínálat meghaladja a keresletet, túlkínálat van. Ekkor alacsony a kávé ára, a túltermelési válság jelei mutatkoznak: elégetik a kávét. A kistermelők a tönk szélére kerülnek. Ebben az időszakban a termelők kiirtják, illetve elhanyagolják a kávécserjéket. A kávéexportáló országok csökkentik a termelést, az exportot is visszafogják, a raktárkészlet növekszik. Az elmaradt invesztíció és a rossz időjárási körülmények hatására a kínálat csökken, majd a kereslet meghaladja a kínálatot, ami még ellensúlyozható a raktárkészletek piacra dobásával. Mivel a kávécserjék csak öt év után fordulnak termőre, a kereslet tartósan meghaladja a kínálatot. Ekkor a kávéárak a magasba szöknek. Ebben az időszakban már megéri az invesztíció, a kávécserjék telepítése, majd beindul a kínálat növekedése, és kezdődik az „árcsökkenés” időszaka. A kávépiac tehát ciklikus, egy-egy ciklus általában 10-12 évig tart. A világpiacon 1994-ben volt a túlkereslet csúcspontja, a túlkínálat pedig 2002-ben tetőzött. A kávépiac ciklikussága nemcsak az egyes évek viszonylatában figyelhető meg, hanem a hónapok, napok esetében is.

    A magyar kávépiacot a rendszerváltást követő években a fekete-kereskedelem jellemezte. Hiába tettek ellene intézkedéseket, azok nem bizonyultak hatásosnak, csak a kávé adóterhének csökkenésével szorult vissza. Hazánk tradicionálisan őrölt-pörkölt kávéfogyasztó ország. A kávépiac erősen koncentrált, a multinacionális cégek erős márkaépítést folytatnak, ezáltal a saját márkák súlya ebben a szektorban jóval átlag alatti. A kávéárak csökkenésének hatására a prémium szegmens erősödött, a fogyasztók többsége egy szinttel feljebb váltott, a kávékeverékek súlya csökkent. A vállalatok az innovációkkal elsősorban a fiatalokat célozzák meg: a cappuccinók, a 3in1 és a hideg kávéitalok elsődleges célcsoportja a fiatalok. A cappuccinó-piac 2002-ben éretté vált, akkor született az új szegmens: a 3in1, 2005-ben pedig már a 3in1 termék új generációja is megszületett.

    A hazánkban a 90-es évek elején megjelenő multinacionális cégek a korszerű gyártási és csomagolási technológiáknak köszönhetően vezették be az őrölt-pörkölt kávékat. A szemes kávék fénykora ezzel leáldozott. A valódi instant kávék, majd az instant kávéspecialitások megjelenésével az őrölt-pörkölt kávék piaci részesedése csökkent, majd az alacsonyabb szinten stabilizálódott. Az újdonságok piaci részesedése a bevezetést követően hirtelen nőtt, majd kialakultak az éveken át fennálló arányok. A kereskedelmi forgalomban a szemes kávék piaci részaránya csupán 1-2%, az őrölt-pörkölt kávék részesedése 75%. A valódi instant kávék értékbeli részesedése növekvő (34%).

  • Kína agrárgazdaságának néhány jellemzője

    Kína a mezőgazdaság átalakítása terén is elindult azon az úton, amely a WTO csatlakozás után megkövetelt piacgazdasági környezet kialakítását célozza. A korábbi központi vezérlésű gazdaságirányítás mind a belföldi, mind a külföldi kapcsolatokban lényegesen megváltozott. A vámok nagysága folyamatosan és lényegesen lecsökkent, sok törvényt és szabályt fokozatosan megváltoztattak, elmozdulás következett be a beruházások prioritásainak meghatározásában és a hosszú távú gazdaságpolitikai stratégiában is. A lehetőségek közül a legkézenfekvőbb és a legfontosabb a hatékonyság-növelő beruházások támogatásának növelése, amit a WTO nem korlátoz, továbbá az agrárgazdasági kutatások kiadásainak növelése, a vidéki infrastruktúra javítása (főként az utaké), egy országos méretű információs hálózat létrehozása és működtetése. Ezen túlmenően Kínának meg kell valósítania mind a rá vonatkozó kereskedelmi korlátozások, mind az állat- és növény-egészségügyi előírások betartását. Kína alapvető érdeke az is, hogy előmozdítsa bizonyos speciális helyzetben levő területek fejlődését. Így például azokét, amelyeknél Kína komparatív előnnyel rendelkezik (kertészeti termékek, gyümölcsök, állati termékek, halászat), amelyek versenyképesek az importtal, sőt fokozott lehetőség van exportjukra. És ami az egész kínai társadalom szempontjából talán a legfontosabb: a kormányzati szándék és felelősség kinyilvánítása egy új gazdaságpolitikai paradigma megvalósítása mellett. Ennek lényege pedig nem más, mint a kormányzat (állam) közvetlen gazdasági beavatkozásának és tevőleges részvételének feladása, és átalakítása egy indirekt szabályozó szereppé. Egy ilyen irányú átalakulással Kína nagy eséllyel indulhat el előnyeinek maximális kihasználása és hátrányt jelentő költségeinek minimalizálása irányába, amelynek eredményeként a XXI. századi világgazdaság egyik motorjává válhat.

  • Az öntözés szerepe, jelentősége

    Az öntözés egyik alapvető célja, hogy javítsa az egyre növekvő népesség élelmiszerrel való ellátását. A világon jelenleg a szántóterület 17%-át öntözik, viszont ez a felület adja az évenként betakarítható össztermés valamivel több mint 40%-át. Hazánkban a vízjogi engedéllyel rendelkező öntözésre berendezett területünk 210 ezer hektár, ami a szántóterület közel 5%-a, de a ténylegesen öntözött terület évjárattól függően ennek kb. a fele. Az Európai Unióban átlagosan a szántóterület 13,5%-a tekinthető öntözöttnek.

    Az elkövetkező évek alapvető fejlesztési feladata a már meglévő öntözőrendszerek felújítása és bővítése. A szántóföldi növények közül a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa és a burgonya öntözése indokolt. Az öntözött területek arányának növelése kiemelten fontos a kertészeti kultúrákban. A zöldség-, gyógynövény-, gyümölcs- és a dísznövénytermelésben egységnyi területre vonatkoztatva nagy termelési értéket állítanak elő, ezért az öntözés hiánya a termelők (vállalkozók) számára jelentős kockázattal jár. Az Európai Unió termelőivel való versenyképesség elérése miatt indokolt az öntözhető terület kb. 100 ezer hektárral való növelése.

    Az öntözési kapacitás tervezésénél számolni kell azzal, hogy a természetes csapadék mennyisége és eloszlása tekintetében az évek között lényeges eltérések lehetnek. Ezért egymást követő években is nagyságrendileg eltérő – akár 5-10-szeres – öntözővíz-igény léphet fel az eredményes és biztonságos termelés érdekében. Az öntözés költségelemei közül a víz- és csatorna díj, az amortizáció, illetve a felhasznált energia költségei a jelentősebbek. Az egy hektárra vonatkoztatható átlagos öntözési költség a vizsgált gazdaságban, természetesen évjárattól függően (csapadékos vagy száraz év), 35 és 87 ezer Ft/ha között ingadozott, és a 6 év átlagában 57 ezer Ft/ha-t tett ki.