Blog

  • A vidékfejlesztés új kutatási programja

    A Debreceni Egyetem Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Karának szellemi arcéle eleve regionális beállítottságú, nemcsak földrajzi elhelyezkedése miatt, hanem alapítása szerint is célzottan Kelet-Magyarország térségének központi tudományos műhelye, Kárpát-medencei vonzáskörzetével együtt ilyen módon integrátora kell legyen annak a progressziónak, amit egyszerűen vidékfejlesztési diszciplínának nevezünk. Az eddigi gazdasági vonulatok szerint a vidéknek definiált itteni térségek egyik sajnálatos közös vonása az egyre táguló társadalmi különbségekben jelenik meg, alapprobléma a gazdagság és szegénység közötti szakadék mélyülése. Ez az állapot ellenkezik az emberi toleranciával, s gátja minden életminőséget javító, jóléti társadalmi törekvésnek. A régió vidékfejlesztésének, mint alapkérdését ragadja meg az új kutatási program: a társadalmi aszimmetriákat, ezek feltárását és kezelését közgazdasági és más kapcsolódó eszközökkel, ami a viták után címadó gondolata is lehet a programnak.

    A kistérségi mélységű feltárásokra épülnek azok a társadalmi-gazdasági modellek, amelyek hidat képeznek és átjárhatóvá teszik az elméleti ismeretanyag és a gyakorlati megvalósítás mechanizmusát. Az elhangzott előadás, s most ez a cikk vitára kívánja bocsátani a kutatási program hipotézisét, szerkezeti felépítését és a működtetés mikéntjét, azzal a céllal, hogy a programban folyó alkalmazott kutatások kiállják a gyakorlat próbáját, s tudományos értékét a megismételhetőségen lehessen lemérni. Továbblépésre a regionalitás ne jelentsen korlátot, módszerében hasonló térségekben is alkalmazható legyen.

    A program gyakorlati céljai:
    – a családi munkajövedelmek esélyeinek javítása,
    – a művelődés,
    – a testi és lelki egészségfenntartás és állapotjavítás,
    – az önfejlődés feltételeinek megteremtése,
    – progresszió a települések gazdasági és szellemi fejlesztésében („misszió elv”),
    – a lakosság megtartásának stabilizálása,
    – a „vonzerő” megjelenítése,
    – tőkebefogadás és működtetés feltételeinek megteremtése.

    Mindezek verbális megjelenésével gyakran, míg ezek tudományos kivitele­zésé­vel, gyakorlati megvalósításával nemigen találkozunk, amit egyfajta értelmiségi adósságnak is tekinthetünk.

    A program szerkezetét illetően szükségesnek látszik alprogram és témabontásban gondolkodni, egyes részterületek összefüggő kimunkálása, valamint egyes témák mélységi kibontása miatt, ugyanakkor működtetni kell egy kutatási programszervező rendszert a szintézisek előállítása érdekében, amiből következhetnek a gyakorlati ajánlások, általánosítások a régiót meghaladó kiterjesztésben.

    Bemutatásra került: Agrárgazdaság, Vidékfejlesztés, Agrárinformatika Konferencián AVA2 Debrecen, 2005. 04. 07-08.

  • Az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer hatékonysága az EU-ban

    Az Európai Unió Közös Agrárpolitikára fordított kiadásainak szabálytalanul és jogtalanul kifizetett (4000 euró feletti) tételeit a tagállamok kötelesek jelenteni az EU Bizottságának. Az EU Számvevőszéke által legutóbb elkészített külön jelentés alapján az 1971 és 2002 között megállapított szabálytalan kifizetések visszafizetési folyamata az összeg 75%-át érintő mértékben még mindig „függőben” van. A kérdés jelenleg az, hogy az 1992. évi reformot követő, a támogatási szerkezetben dominánssá vált közvetlen támogatások kifizetései mennyire járulnak hozzá ehhez a helyzethez.

    A különböző támogatási formák részletes vizsgálata során megállapításra került, hogy az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer ernyője alá tartozó támogatásokkal kapcsolatban viszonylag rendszertelenül tesznek jelentést a tagállamok. Ez azt jelenti, hogy az IIER hatáskörébe tartozó támogatásokkal kapcsolatos visszaélés jelentéktelen mértékű az egyéb szabálytalanul kifizetett támogatások mértékéhez képest. Ettől függetlenül, vagy épp ezen tény tudatában felmerül a kérdés, hogy mennyire minősíthető hatékonynak az IIER, mely országokban, milyen területen vannak gyengébb pontok és azok mivel magyarázhatóak.

    A tanulmányban feldolgozott 3 év adatai alapján megállapítható, hogy bizonyos esetekben az országonkénti elemzés és nem az EU-15 szinten kiszámított összesített hibaszázalék a mérvadó. Ez részben annak köszönhető, hogy esetenként egy-egy tagállamban (a többihez viszonyítva) rendkívül nagy számú ellenőrzést végeztek, ami olyan mértékben módosította az adott ország hibaszázalékát, amely EU-szinten jelentős torzulást eredményezett. Részben pedig azzal magyarázható, hogy a hibaszázalék-értékek évről-évre és országról országra is nagy eltérést mutatnak, különösen az állati prémiumok tekintetében, melyeknél a következő problémák merültek fel:
    – A valósnál több egyedre vonatkozó kérelmek benyújtása.
    – A takarmánytermő területek méretének túlbecslése az állatsűrűségi faktor kiszámításánál.
    – A gazdasági regiszter hiánya.
    – A menedzsment hiányosságai.
    – A kötelező állatnyilvántartók, marhalevelek és fülkrotáliák használatának hanyag kezelése.
    – A ténylegesen művelt területnél nagyobb területre szóló, illetve a jogosulatlan területekre vonatkozó kérelemkitöltés.
    A magasabb összegű támogatásban részesülő növények feltüntetése.

    A vizsgált években a hibás kérelmek százalékos aránya az EU 15 átlagában – az összes benyújtásra került igénylések viszonylatában – a területalapú támogatásoknál 2-3-3%, az állati prémiumoknál 1-2-1,5% körül mozgott. Az ellenőrzött kérelmek számához viszonyítva a területalapú támogatásoknál 20-25-38%, illetve az állati prémiumoknál 10-14-12% volt ez az arány.

  • Az ökomarketing szerepe, jelentősége

    Az ökomarketing az elmúlt évek alatt jelentősen megváltozott. Kezdetben a környezetbarát termékek marketingjét értették alatta, majd a vállalati stratégia elemévé vált.

    Az utóbbi évek eredménye az „integratív” ökomarketing, amely a vállalat olyan magatartását jelenti, amikor a vállalat a vevők jólétének, egészségének biztosításán túl alkalmazottaival, a társadalommal szemben is felelősséget vállal.

    A „fenntartható marketing” a fenntartható fejlődési stratégiák vállalati megvalósítására koncentrál.

    Egyes ágazatok, vállalatok környezeti érintettsége eltérő. A minősítéshez az adott tevékenység környezeti hatásainak mérésére, és annak ismeretére van szükség, hogy a jelentkező környezeti problémák megoldását ki vállalja föl, és milyen erős az érdekérvényesítő képessége. A környezeti problémák rangsorolása, megoldásuk ütemezése, a megfelelő marketingstratégia kiválasztása a vállalat számára fontos feladat, mert a mai környezeti gondok a holnap fő verseny-területei lehetnek.

  • Alternatív finanszírozási módok az agrárkereskedelemben

    Különböző okok arra ösztönzik a magyar vállalatokat, hogy a klasszikus banki finanszírozás mellett más, egyéb likviditást fokozó eszközök után nézzenek. Az agrárcégek esetében hatványozottan jelentkezik ez az igény, hiszen számukra mindig is nehezebb volt a banki finanszírozáshoz való hozzájutás a szektorra jellemző speciális kockázatok, vagy éppen az elégtelen fedezet megléte miatt. Az alternatív megoldások – faktoring mellett ilyen a forfaiting és a lízing is – keresése esetükben még inkább sürgető. A közel évtizedes banki kereskedelem-finanszírozási tapasztalatok azt mutatják, hogy a belföldi szállítások esetén érdemesebb a faktoring szolgáltatásokat igénybe venni az export faktoring költséges volta miatt (a hazai faktor külföldi faktort is bevon az ügyletbe), míg export esetén a forfaiting tűnik kedvezőbb megoldásnak.

  • A zöldségek fogyasztásának változása az elmúlt évtizedben, a jövedelmi kategóriák tükrében

    A zöldségfélék fogyasztása a vizsgált időszakban, 1993 és 2002 között 56 és 64 kg/fő/év között ingadozott, de míg a legalacsonyabb jövedelműek csoportjában ez 42,3 kg/fő/év volt csupán, addig a legnagyobb jövedelműek csoportjában ez 83,7 kg/fő/év-et tett ki. Fontos megemlíteni, hogy 2002-ben minden jövedelmi csoportban kevesebb zöldséget fogyasztottak, mint 1993-ban! A tartósított zöldségek fogyasztása minden jövedelmi csoportban emelkedett, különösen a legnagyobb jövedelműek körében.

    Figyelemre méltó, hogy a legkisebb és legnagyobb jövedelműek csoportjában a fogyasztott mennyiségekben a sárgarépa, petrezselyem, vöröshagyma, fejes- és kelkáposzta esetében kisebbek a különbségek, mint a zöldbab, zöldpaprika, paradicsom esetében, vagyis a jobb módúak ez utóbbiakból többet fogyasztottak.

    Mindezek támpontul szolgálhatnak a fogyasztási szokások befolyásolásához és a kínálati árak rugalmasabb alakításához.

  • A hazai ökoméz piaci lehetőségei

    A kérdőíves felmérésből megállapítható, hogy rendkívüli fontosságú az ökoméz és a hagyományos technológiával készült méz közötti különbség tudatosítása, melyben fontos szerepet játszik a marketingeszközök megfelelő és hatékony alkalmazása, többek között a különböző kiadványok és reklámok. Fontos cél, hogy a magyar fogyasztó részesítse előnyben a hazai terméket, tudja és érezze át, hogy a magyar élelmiszer vásárlásával segíti a hazai vidéki lakosság megélhetését, az ökoélelmiszer választásával védi a természeti környezetet és a saját egészségét.

    A 2081/92/EGK rendelet szerinti közösségi oltalom (eredetvédelem) lehetőségét célszerű lenne kihasználni a termelői csoportosulások aktív közreműködésével.

    Nagy figyelmet indokolt szentelni a fiatal generációk egészséges táplálkozásra való nevelésének, számukra akár iskolai oktatás keretében bemutatni a mézet, ugyanis egy pár év múlva belőlük lesz a fogyasztók új generációja.

    Lényeges célkitűzés az egységes, ugyanakkor jól megkülönböztethető jelzéssel ellátott ökotermékek védjegyének kialakítása, melyet országos szinten szükséges megvalósítani. Azaz egy egységes hazai ökovédjegy kialakítása és a kereskedelem, a fogyasztók felé történő intenzív kommunikálása is szükséges.

    A világpiacon általános tendencia, hogy az ökológiai termékek iránt egyre jelentősebb az igény, emiatt a garantáltan tiszta élelmiszer, így az ökoméz is kedvező versenypozícióba kerülhet. Az ökoméz új minőség a piacon, ezért hosszú távon piacképes, mindenki számára minőségi megkülönböztetést jelent.

  • Magánerdő-gazdálkodás az agrárvállalkozásokban

    Az új Nemzeti Erdőstratégiában megfogalmazott erdőtelepítési előirányzatok sikere alapvetően a földtulajdonosok döntéseitől függ, mivel új erdők gyakorlatilag csak a jelenlegi mezőgazdasági művelési ágba sorolt magántulajdonban lévő földterületeken telepíthetők. Vizsgálatunk alapján megállapítható, hogy Nyugat-Dunántúlon azoknak a gazdáknak a körében, akik – a növénytermesztés és az állattenyésztés mellett – már ma is rendelkeznek erdőterületekkel, viszonylag sokan lennének hajlandóak újabb erdőket telepíteni gyenge minőségű szántó- és gyepterületeiken. Végső elhatározásukat azonban a támogatások alakulásától teszik függővé. Azt várják, hogy a telepítés költségeinek normatív támogatásán felül részesüljenek abból az Európai Unióban szokásos támogatásból is, amely az erdővel betelepített területek több évtizedig elmaradó jövedelmét pótolja. Mivel az őshonos fafajok telepítései a vadkárokkal szemben jóval érzékenyebbek, arányuk a programban előirányzott mértékig csak akkor lesz növelhető, ha a kárelhárítás nagy költségei továbbra is megkülönböztetett támogatási célként szerepelnek. A támogatási rendszer körültekintő alakítása tehát egyre fontosabb, ma már szinte egyedüli eszköze az Erdőstratégia céljai megvalósításának.

    A gyenge minőségű szántó- és gyepterületek erdősítése szükségszerűen felveti a mező- és erdőgazdálkodás egy vállalaton belüli társításának kérdéseit. Felmérésünk eredményei azt mutatják, hogy az erdők telepítési és művelési technológiájának megváltozása, speciális eszközszükséglete következtében napjainkban már alig érvényesül az erdőgazdálkodásnak a növénytermelés idényszerű munkaerő-felhasználását kiegyenlítő hatása. További vizsgálatok lennének szükségesek azonban ahhoz, hogy a modern, természetközeli erdőgazdálkodásban (például a szálalásos erdőművelésben) milyen lehetőségek rejlenek a mezőgazdasági vállalatok erőforrásainak jobb kihasználására, bevételi forrásainak bővítésére (erdei haszonvételek, falusi turizmus stb.).