Blog

  • Párbeszéd a vidékért

    Nem engedhetjük, hogy a vidéki Magyarország a rendszerváltás és az uniós csatlakozás vesztese legyen.

    Látjuk, hogy új erők munkálnak a világban. Látjuk, hogy az informatika csodálatos érintkezéskultúrát honosít meg nálunk és a világ minden részén. Az ismeretek elérhetők lesznek minden faluban, de ezzel minden falu a világverseny részese is lesz, a mezőgazdálkodó éppúgy, mint az iparos, a tisztviselő. Látjuk ugyanakkor azt is, hogy a munkaszervezés új eszköztára a nagy igazgatási és termelési központoknak kedvez. E szabadpiaci fejlődés következtében Európa és a világ nagyvárosai és vonzáskörzetük gyorsan fejlődnek.

    Ugyanakkor felrémlik a vidék visszamaradásának veszélye. A vidéken lakó emberek életminősége gyengébb, mint a városiaké, a vidéken csökken a munkahelyek száma, elmaradottabb az oktatás, az egészségügy szervezete. Különösen sújtja ez a veszély a mezőgazdaságból élőket. Az európai politikusok és értelmiségiek egyik legnagyobb gondja: hogyan segítheti előnyök juttatásával, lehetőségek teremtésével a vidéki lakosság versenyképességét. Annak a vidéki lakosságnak az erejét és helyben maradását, amelytől természeti adottságaink – a föld, a víz, az erdő, a növény- és állatvilág – karbantartását elvárjuk. Európában ugyanúgy, mint Magyarországon arra kell törekednünk, hogy közpénzekből is ösztönözzük a befektetéseket a vidéki úthálózat, az informatikai eszközállomány, az egészségügy, az iskolaviszonyok fejlesztésére, és segítsünk a korszerű, egészséges élelemtermelés és környezetgazdálkodás kialakításában. A vidéki munkahelyteremtés ma az európai politikusok és értelmiségiek legfontosabb céljai közé tartoznak.

    Magyarországon is fennáll a vidék és város szembeállásának veszélye. Ezt kívánjuk megelőzni. Ha gazdag a város és szegény a vidék, akkor az egész állampolgári közösség teljesítőképessége és életminősége jelentősen leromlik, az egész ország vonzereje csökken. Ha magas kultúrális szinten áll a város, de kiürülnek a vidéki iskolák, művelődési házak, templomok, akkor az egész magyar nemzeti kultúra színvonala hanyatlik, és felfeslenek az anyaország magyarságának érintkező szálai a környező államokban élő magyarsághoz. Ha nemzetközi szintre emelkednek nagyvárosaink ipari és kereskedelmi központjai, de tönkremegy a mezőgazdálkodás, akkor lesz ugyan néhány korszerű és a világgazdaságban jól szereplő településünk, tájegységünk, de leromlanak erdeink, elgyomosodnak domboldalaink, tönkremegy a vízgazdálkodásunk. Pedig nekünk, itt lakó magyaroknak és nem magyaroknak a feladatunk a Kárpát-medence egész természeti világának karbantartása. Ezt senki a világon nem fogja helyettünk elvégezni. És nekünk, értelmiségieknek, politikusoknak, gazdálkodóknak – az új magyar középosztálynak – feladatunk a szállásterületünkön élő népesség egészségügyi, szociális és lelki karbantartása.

    Új vidékpolitikát sürgetünk. Együtt gondolkodásra kérjük politikusainkat. Mind a hagyományőrző konzervatizmus, mind a vállalkozást ösztönző liberalizmus, mind a társadalmi esélyegyenlőségért küzdő szociáciáldemokraták megtalálják tennivalójukat egy új vidékpolitikai programban. Mint ahogy részesei lehetnek az új vidékpolitikai program kimunkálásának mind a természet- vagy társadalomkutató értelmiségiek, mind a helyi társadalom igazgatásában dolgozók, vagy a szociálisan elkötelezett egyházi személyek. A vidékpolitika nem tárcaügy, hanem alapvető szempont a kormányzati politika egészében. A vidék előnybe juttatása – mind a munkahelyteremtésben, mind az oktatásban, az infrastrukturális és egészségügyi hálózat építésében, sőt a tudománypolitikában is – kiindulópont a társadalomról való gondolkodásban. Ezért is új társadalmi szerződést ajánlunk a politikai elitnek. Készítsen elő vidéktámogató politikai alapelveket. Ezen Alapelvek legyenek kötelezőek már a következő évi költségvetési tárgyalásokon, és épüljenek be a 2007-2013 közötti európai fejlesztési tervbe. Javasoljuk a kormánynak, hogy ezen alapelvek minél előbbi kidolgozásával bízza meg a vidékpolitikában érintett civil szervezeteket (kamarákat, érdekegyeztető tanácsokat, megyei, városi és falusi önkormányzatok képviselőit és a tudományos köztestületeket).

    Glatz Ferenc

    a Nemzeti Föld- és Vízgazdálkodási Stratégiai Bizottság elnöke

  • Az agrár- és vidékfejlesztés fenntartható rendszere

    A témakörben végzett eddigi vizsgálódásaink alapján egyre jobban kirajzolható, hogy a globalizálódó világ ellentmondásaiból való kilábalás a fenntarthatóságtól, a kreativitástól, az alternatív erőforrások térnyerésétől és az emberek összefogásától remélhető. Ez még inkább igaz a rendszerváltozás átalakulási, átmeneti gondjainak következményeivel vesződő hazai agrárgazdaságra és vidékre.

    A fenntarthatóság és a vidékfejlesztés kibontakozása az Európai Unióban egymástól függetlenül párhuzamosan halad, s nem sokkal jobb a helyzet az agrárpolitikában és vidékpolitikában, miközben a fenntarthatóság középpontba állítása, az agrár- és vidékfejlesztés tudatos összekapcsolása a kölcsönhatások és összefüggések előnyeinek kamatoztatása érdekében egyre sürgetőbb. Brüsszel azonban mind a mai napig késik a felismerés érvényesítésével. Érdemleges előrelépés a 2007-2013 periódusban remélhető. Tapasztalható, hogy a fenntarthatóság globális szintjén alig mutatható fel valamilyen eredmény, lokális szinten pedig a zavart jelzi, hogy a vidékfejlesztésben zajlanak a helyi kezdeményezésekre épülő LEADER programok, a fenntarthatóság lokális programjaként pedig elindították az LA-21-et (Local Agenda 21).

    A tényleges hazai helyzet, az EU törekvések, a globalizáció eseményei, valamint az eddigi kutatások alapján nyugodtan állítható, hogy az agrár- és vidékfejlesztés jövőjében a fenntarthatóság rendszerbe ötvözött érvényesítése a legfontosabb a szinergikus hatás elérése érdekében minden szinten (lokális, regionális, globális); minden dimenzióban (természeti környezet, társadalom, gazdaság); mind a termelési gyakorlatban, mind a fogyasztásban (lakossági és termelői fogyasztás); minden szereplő vonatkozásában (egyének, vállalkozók, közösségi szervezetek, politikusok).

    Az agrár- és vidékfejlesztés fenntartható komplex és dinamikus rendszere a fenntartható mező-erdőgazdasági termelésből, a fenntartható gazdálkodási rendszerekből, a fenntartható vállalkozásokból, a fenntartható vidékből és a fenntartható településekből tevődik össze.

    A vázolt rendszer egy korszerű agrár- és vidékfejlesztési program gerincét alkothatná, annál is inkább, mert ez teljesen megfelel az EU-ban előirányzott 2007-2013 közötti szabályozás céljainak, mindenekelőtt a konvergenciának.

    A fenntartható agrár- és a vidékfejlesztés egységes rendszerben való szemlélete és programszerű megoldása Magyarországon különösen fontos, mert a gazdálkodók, a vidékiek ettől remélhetik életnívójuk tartós javulását, a jelenlegi részletekben gondolkodó, az összefüggéseket mellőző, sőt szembeállító gyakorlat helyett. A fenntartható agrár- és vidékfejlesztéssel elérhető továbbá a mező-erdőgazdaságban hasznosuló természeti erőforrások és a vidéki környezet minőségének hosszú távú megmaradása, a globális kihívásokhoz való alkalmazkodás, a fokozódó minőségi igények kielégítése, a versenyképesség javulása és a gazdálkodók, vidékiek életkörülményeinek javítása, ami egyúttal hozzájárulás az egész társadalom felemelkedéséhez is.

  • Magánerdő-gazdálkodás az agrárvállalkozásokban

    Az új Nemzeti Erdőstratégiában megfogalmazott erdőtelepítési előirányzatok sikere alapvetően a földtulajdonosok döntéseitől függ, mivel új erdők gyakorlatilag csak a jelenlegi mezőgazdasági művelési ágba sorolt magántulajdonban lévő földterületeken telepíthetők. Vizsgálatunk alapján megállapítható, hogy Nyugat-Dunántúlon azoknak a gazdáknak a körében, akik – a növénytermesztés és az állattenyésztés mellett – már ma is rendelkeznek erdőterületekkel, viszonylag sokan lennének hajlandóak újabb erdőket telepíteni gyenge minőségű szántó- és gyepterületeiken. Végső elhatározásukat azonban a támogatások alakulásától teszik függővé. Azt várják, hogy a telepítés költségeinek normatív támogatásán felül részesüljenek abból az Európai Unióban szokásos támogatásból is, amely az erdővel betelepített területek több évtizedig elmaradó jövedelmét pótolja. Mivel az őshonos fafajok telepítései a vadkárokkal szemben jóval érzékenyebbek, arányuk a programban előirányzott mértékig csak akkor lesz növelhető, ha a kárelhárítás nagy költségei továbbra is megkülönböztetett támogatási célként szerepelnek. A támogatási rendszer körültekintő alakítása tehát egyre fontosabb, ma már szinte egyedüli eszköze az Erdőstratégia céljai megvalósításának.

    A gyenge minőségű szántó- és gyepterületek erdősítése szükségszerűen felveti a mező- és erdőgazdálkodás egy vállalaton belüli társításának kérdéseit. Felmérésünk eredményei azt mutatják, hogy az erdők telepítési és művelési technológiájának megváltozása, speciális eszközszükséglete következtében napjainkban már alig érvényesül az erdőgazdálkodásnak a növénytermelés idényszerű munkaerő-felhasználását kiegyenlítő hatása. További vizsgálatok lennének szükségesek azonban ahhoz, hogy a modern, természetközeli erdőgazdálkodásban (például a szálalásos erdőművelésben) milyen lehetőségek rejlenek a mezőgazdasági vállalatok erőforrásainak jobb kihasználására, bevételi forrásainak bővítésére (erdei haszonvételek, falusi turizmus stb.).