Blog

  • Külföldi tőke szerepe a hazai mezőgazdaságban

    A külföldi tőke érdeklődése a magyar mezőgazdaság iránt 87,2 milliárd forint sajáttőke-résszel 2002-ben érte el a csúcsot a KSH adatai szerint. Forintárfolyamon számolva 1993 és 2001 között 6,3-szeresére nőtt a jegyzett tőkében a külföldi tőke összege, euróban számolva 2,6-szeres volt a növekedés.

    A mezőgazdasági termelésben kettős könyvelést vezető gazdaságoknál a külföldi tőke a jegyzett tőkéből 7,3 milliárd forintról (1993. évi adat) 2000-re 31,5 milliárd forintra emelkedett, majd 2003-ra 24,5 milliárdra csökkent. A két év alatti több mint 20 százalékos visszaesés a külföldi tőke érdekvesztését jelzi. A legnagyobb csökkenés a gabonafélék, egyéb máshova nem sorolt növények szakágazatban volt a legnagyobb. A külföldi tőke 2/3-a a növénytermelési és kertészeti ágazatokban szerzett érdekeltséget. Az állattenyésztésen belül a külföldiek elsősorban a szarvasmarha ágazatba fektettek be.

    Az elmúlt tíz évet tekintve a kettős könyvelést vezető, száz százalékban belföldi tulajdonban lévő mezőgazdasági vállalkozások eszközállománya alig több mint kétszeresére változott, a külföldi érdekeltségű vállalkozások eszközállománya közel hatszorosára nőtt.

    A nettó árbevétel a 100 százalékos külföldi tulajdonban lévő vállalkozásokban mintegy 9,5-szeresen jobban emelkedett, mint a belföldi tulajdonú társaságoké.

    A teljes egészében belföldi tulajdonban lévő vállalkozások nettó árbevéte­lében egyre kisebb hányadot képviselt az ún. üzleti tevékenység eredménye, a külföldi érdekeltségűek körében, ha nem is látványosan de bővült.

    Külföldi érdekeltségű vállalkozásokban a saját tőkére jutó adózás előtti eredmény nagyobb mértékben nőtt, mint a belföldi tulajdonban lévő vállalkozásoknál.

    A külföldi tőke elsősorban a nagy gazdaságok felé törekedett. A hatékonyságot tekintve is a nagy tőkével rendelkező, magasabb árbevételt produkáló gazdaságok értek el akár a saját tőkéhez, akár a bevételhez viszonyítva, nagyobb eredményeket.

  • Szezonális jelenségek az EU néhány fontos országának sertéspiacán

    A sertéspiacon a kibocsátott termék mennyiségét és a felvásárlási árakat szabályos éven belüli mozgások (szezonalitás) jellemzik. A sertéshús árának alakulását több tényező befolyásolja, például a termelők által felkínált vágósertések mennyisége és a feldolgozóipar igényei. Az élősertés iránti keresletet alapvetően meghatározza a feldolgozott sertéshústermékek iránti fogyasztói kereslet. A felvásárlási árakban tapasztalható szezonalitás végeredményben a kereslet-kínálat szezo­nalitásának tulajdonítható. A cikkben elemzésre kerülnek az általunk legfontosabbnak ítélt sertéshústermelő EU tagállamok sertéshús-kibocsátását és felvásárlási árait jellemző folyamatok. Hazánk számára mindig is fontos volt az EU piaca, ezért EU tagként a piaci szereplőknek tisztában kell lenniük a piaci helyzettel. A magyar sertéságazat számára előnyös, ha kihasználja azokat az év közepén jelentkező időszakokat, amikor az EU piacán magas a felvásárlási ár és kisebb a megjelenő áru mennyisége. Magyarország az EU tagjaként egy „zárt” piac része lett, ezzel párhuzamosan a sertéshús közös piaci szervezetének átvételével a hazai szabályozás lényegesen egyszerűsödött. Megszűntek a közvetlen ágazat-specifikus nemzeti támogatások, beleértve az árhoz kötött minőségi támogatást is. A termelők csak minősített esetben számíthatnak központi beavatkozásra, aminek hatása közvetett (magántárolási támogatás). A magyar termelőknek a jelenleginél élesebb versenyben kell helytállniuk a közös piacon. Helyzetüket tovább nehezíti, hogy a harmadik országokból behozott sertéshúsok vámszintjei csökkentek.

  • Vertikális integrációk az élelmiszergazdaságban

    Az élelmiszergazdasági termékpályák különböző koordinációs mechanizmusai közül a vertikális integráció a legerőteljesebben összehangolt rendszer, amely napjainkban a legtöbb esetben önálló gazdasági szervezetekben (szövetkezetekben, vállalatokban stb.) összpontosul.

    A vertikális integrációk működésének alapelve ágazatoktól függetlenül rendkívül hasonló képet mutat, de az egyes ágazatok belső sajátosságainak köszönhetően más-más fejlődési stádiumig jutott el az élelmiszergazdaság különböző szektoraiban. Az élel­miszer-előállítás vertikális szervezésében az alapanyagokat szolgáltató mezőgazdasági termelés, és a készterméket előállító feldolgozóipar egyaránt érdekelt, de az érdekeltséget mindkét fél esetében más-más tényezők indukálják.

    A vertikális integrációk legnagyobb képviselői, az élelmiszeripari nagyvállalatok az egyes termékpályák szinte teljes egészét lefedik és nemcsak a végtermékek, hanem a termékpálya inputanyagainak piacain is jelentős erőt képviselnek.

    A vertikális integrációk fejlődésére egyaránt serkentő hatással lehetnek az élelmiszergazdaság jelenleg is zajló strukturális folyamatai, az egyes ágazatok folyamatosan változó jövedelemviszonyai, a piaci versenyben egyre inkább előtérbe kerülő egységes marketingpolitika követelménye, valamint az élelmiszerbiztonság és nyomon követhetőség iránt fokozódó fogyasztói igény. Figyelembe véve, hogy az említett hatótényezők napjainkban egyre élesebben fejtik ki hatásukat kijelenthető, hogy a vertikális koordináció és az integrált rendszerek fejlődése egyik meghatározó jellemzője lehet az élelmiszergazdaság jövőjének alakulása szempontjából.

  • A Balaton vízgyűjtőjén folyó mezőgazdasági termelés hatása a tó környezeti állapotára

    A Balaton vízminőségének, a tó állapotának romlása több tényezőre visszavezethető, hosszú folyamat eredménye. Az egyes tényezők szerepének meghatározása a rendszeres és teljes körű, minden szennyező faktorra kiterjedő mérések hiánya miatt napjainkban is gondot okoz, részben becslésen alapul. Mégis visszatérő kérdés, hogy a leromlásért melyik ágazat az első számú felelős. A 80-as évek elején a feladatok meghatározásakor a tó vizének tápanyag feldúsulásáért a mezőgazdaságot kiáltották ki fő felelősnek. Ugyanakkor szakértői vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy a Balatonba kerülő hatóanyag maximum 3-5%-a lehet műtrágya eredetű, ami önmagában a vízminőség gyorsütemű romlását nem idézhette elő.

    Akik kizárólag a mezőgazdaságot okolták a Balaton vizének romlásáért nem vették figyelembe azt, hogy a Balaton vízgyűjtőjén a mezőgazdasági eredetű kemikáliák felhasználása nemzetközi szinten nem volt magas, ugyanakkor a közművesítettség szintje és az ebből adódó terhelés mértéke a Balaton esetében rendkívül kedvezőtlen képet mutatott. A Balaton vízminőség problémáinak a mezőgazdaságra való visszavezetése azért sem volt tartható, mert az elmúlt egy évtizedben a mezőgazdaság tartós válsága miatt a kemikáliák felhasználása az agrártermelésben minimálisra csökkent. Ennek ellenére vizsgálni kell azokat a feltételeket, amelyek a mezőgazdasági szennyeződéseknek az élővizekbe kerülését megakadályozzák.

    A jelenlegi helyzet nem a tervek hiányára vezethető vissza, hanem arra, hogy a megvalósításukhoz nem állt rendelkezésre megfelelő tőke és nem sikerült megteremteni a tervek megvalósításához fűződő érdekeltséget sem. Nem lehetett három évtized alatt elérni azt sem, hogy az idegenforgalom által megtermelt jövedelem jelentős része a térségben maradjon, annak a fejlődését segítse elő. Nem kell csodálkozni a víz állapotán akkor, ha nem sikerült elérni, hogy a csatornázott területeken a lakásokat, üdülőket a csatornára rákössék, vagy a part menti tulajdonosok a területük növelése érdekében ne töltsék fel a tópartot. Csak korszerűen felszerelt, kellő jövedelmezőséggel működő mezőgazdasági vállalkozásoktól várható a környezet- és természetvédelmi követelmények teljesítése. Erre viszont a jelenlegi gazdasági feltételek mellett csak a gazdaságok kis része képes. A túlélésért küzdő, vergődő üzemek esetében a földvédelem, a környezet- és természetvédelem ügye harmadlagos kérdés, amely gazdasági korlátként jelenik meg és nem a gazdálkodás fejlődését elősegítő tényezőként. Eredményes környezetvédelem csak akkor remélhető, ha a gazdasági és környezeti követelmények szervesen összekapcsolhatók.

  • Párbeszéd a vidékért

    Nem engedhetjük, hogy a vidéki Magyarország a rendszerváltás és az uniós csatlakozás vesztese legyen.

    Látjuk, hogy új erők munkálnak a világban. Látjuk, hogy az informatika csodálatos érintkezéskultúrát honosít meg nálunk és a világ minden részén. Az ismeretek elérhetők lesznek minden faluban, de ezzel minden falu a világverseny részese is lesz, a mezőgazdálkodó éppúgy, mint az iparos, a tisztviselő. Látjuk ugyanakkor azt is, hogy a munkaszervezés új eszköztára a nagy igazgatási és termelési központoknak kedvez. E szabadpiaci fejlődés következtében Európa és a világ nagyvárosai és vonzáskörzetük gyorsan fejlődnek.

    Ugyanakkor felrémlik a vidék visszamaradásának veszélye. A vidéken lakó emberek életminősége gyengébb, mint a városiaké, a vidéken csökken a munkahelyek száma, elmaradottabb az oktatás, az egészségügy szervezete. Különösen sújtja ez a veszély a mezőgazdaságból élőket. Az európai politikusok és értelmiségiek egyik legnagyobb gondja: hogyan segítheti előnyök juttatásával, lehetőségek teremtésével a vidéki lakosság versenyképességét. Annak a vidéki lakosságnak az erejét és helyben maradását, amelytől természeti adottságaink – a föld, a víz, az erdő, a növény- és állatvilág – karbantartását elvárjuk. Európában ugyanúgy, mint Magyarországon arra kell törekednünk, hogy közpénzekből is ösztönözzük a befektetéseket a vidéki úthálózat, az informatikai eszközállomány, az egészségügy, az iskolaviszonyok fejlesztésére, és segítsünk a korszerű, egészséges élelemtermelés és környezetgazdálkodás kialakításában. A vidéki munkahelyteremtés ma az európai politikusok és értelmiségiek legfontosabb céljai közé tartoznak.

    Magyarországon is fennáll a vidék és város szembeállásának veszélye. Ezt kívánjuk megelőzni. Ha gazdag a város és szegény a vidék, akkor az egész állampolgári közösség teljesítőképessége és életminősége jelentősen leromlik, az egész ország vonzereje csökken. Ha magas kultúrális szinten áll a város, de kiürülnek a vidéki iskolák, művelődési házak, templomok, akkor az egész magyar nemzeti kultúra színvonala hanyatlik, és felfeslenek az anyaország magyarságának érintkező szálai a környező államokban élő magyarsághoz. Ha nemzetközi szintre emelkednek nagyvárosaink ipari és kereskedelmi központjai, de tönkremegy a mezőgazdálkodás, akkor lesz ugyan néhány korszerű és a világgazdaságban jól szereplő településünk, tájegységünk, de leromlanak erdeink, elgyomosodnak domboldalaink, tönkremegy a vízgazdálkodásunk. Pedig nekünk, itt lakó magyaroknak és nem magyaroknak a feladatunk a Kárpát-medence egész természeti világának karbantartása. Ezt senki a világon nem fogja helyettünk elvégezni. És nekünk, értelmiségieknek, politikusoknak, gazdálkodóknak – az új magyar középosztálynak – feladatunk a szállásterületünkön élő népesség egészségügyi, szociális és lelki karbantartása.

    Új vidékpolitikát sürgetünk. Együtt gondolkodásra kérjük politikusainkat. Mind a hagyományőrző konzervatizmus, mind a vállalkozást ösztönző liberalizmus, mind a társadalmi esélyegyenlőségért küzdő szociáciáldemokraták megtalálják tennivalójukat egy új vidékpolitikai programban. Mint ahogy részesei lehetnek az új vidékpolitikai program kimunkálásának mind a természet- vagy társadalomkutató értelmiségiek, mind a helyi társadalom igazgatásában dolgozók, vagy a szociálisan elkötelezett egyházi személyek. A vidékpolitika nem tárcaügy, hanem alapvető szempont a kormányzati politika egészében. A vidék előnybe juttatása – mind a munkahelyteremtésben, mind az oktatásban, az infrastrukturális és egészségügyi hálózat építésében, sőt a tudománypolitikában is – kiindulópont a társadalomról való gondolkodásban. Ezért is új társadalmi szerződést ajánlunk a politikai elitnek. Készítsen elő vidéktámogató politikai alapelveket. Ezen Alapelvek legyenek kötelezőek már a következő évi költségvetési tárgyalásokon, és épüljenek be a 2007-2013 közötti európai fejlesztési tervbe. Javasoljuk a kormánynak, hogy ezen alapelvek minél előbbi kidolgozásával bízza meg a vidékpolitikában érintett civil szervezeteket (kamarákat, érdekegyeztető tanácsokat, megyei, városi és falusi önkormányzatok képviselőit és a tudományos köztestületeket).

    Glatz Ferenc

    a Nemzeti Föld- és Vízgazdálkodási Stratégiai Bizottság elnöke