Blog

  • A hazai állattenyésztés helyzete és fejlődési esélyei

    A tömeges csődöket, a termelés további drámai visszaesését elsősorban maguk a termelők és feldolgozók előzhetik meg. Főleg az eddigi szemlélet módosításával: egymásban ne ellenséget, hanem hosszútávra szóló együttműködő partnert lássanak! Csak az együttesen kialakított termelési program és piaci stratégia, a megkötött és betartott szerződések jelentenek garanciát a talponmaradásra. A szemléletváltozás persze csak egyik záloga az eredményességnek. A gazdáknak önvizsgálatot kell tartaniuk. Minősíteniük kell adottságaikat, lehetőségeiket, nemkülönben eddigi tenyésztői mutatóikat, eredményeiket. Többségük nyilván úgy dönt, hogy lehet és érdemes is folytatni! Sokaknak beruházásokkal, jobb szervezéssel, nagyobb odafigyeléssel, esetleg külső szaktanácsadók segítségével változtatniuk szükséges eddig követett gyakorlatukon. Dönthetnek úgy is, hogy kitérnek a verseny fő frontvonalából, s „valami” sajátos, különleges – például hungaricum-jellegű – végtermék előállítására állnak át. Nem az elnevezés a lényeg, hanem a fogyasztók megnyerése (biztonság, minőség, reklám), a jó szervezés. Lesznek, akik kiszorulnak a piacról. Ám, hogy ezek minél kevesebben legyenek, ahhoz a jövőben sem mellőzhetők a különböző állami rásegítő intézkedések. Ezekből nem is lesz hiány, ezekre lesz EU közösségi és hazai pénz is. A Sapard programot követően megjelennek az AVOP (Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program) pályázatai, amelyek támogatják az állattenyésztés beruházásait, s a feldolgozás meghatározott módjait is. A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv más program-csomagjai ösztönzik a termelők, tenyésztők összefogását, a marketing-munkát, s a környezetvédelmi, valamint az állatjóléti előírások betartásához szükséges fejlesztéseket. Az árutermelésből kiszorulók helyzetének javítására is készülnek foglalkoztatást elősegítő, jövedelmet kiegészítő programok. Az „állam” tehát a jövőben sem fog kivonulni az agrárpolitika – benne az állattenyésztés – fejlesztésének formálásából, de a jelenlét módja és ereje változni fog: a piaci viszonyok szelekciós hatásával szemben nem állhatnak kontra-mechanizmusok! Az állam csak azokon tud segíteni – a fenti keretek között – akik tudják, hogy mit akarnak![1]

    [1] Összeállítva a Magyar Állathigiéniai és Környezet­védelmi Társaság országos tanácskozásán elhangzott előadás alapján

  • Marketing stratégiai típusok és csoportok szerepe, valamint a magyarországi borászatok

    Az iparágak nemzetközi versenyképességében kulcsszerepet játszanak az eltérő stratégiai célokkal, célpiacokkal és piaci pozíciókkal rendelkező stratégiai csoportok. A tanulmány keretében a Porter-féle stratégiai tipizálást és csoportosítást alkalmaztuk. A magyar borászatok (97) körében végzett kérdőíves felmérés, faktor és klaszterelemzés segítségével stratégiai csoportokat határoztunk meg. Az egyes stratégiai csoportok jellemzésére a következő tényezőket használtuk: a piaci orientáció mértéke, a versenystruktúra jellemzői, az innováció szerepe, kapcsolatok az ellátási-láncban, a piac földrajzi és választéki lefedettsége, az értékesítési csatorna lefedettsége, a márkázás és eredetjelölés, valamint a teljesítménymutatók jellemzői. A magyar borászatok jelentős része eltérő célpiacra irányuló szakosodási stratégiát követ, de magas még a stratégiai súlypont nélküli vállalkozások aránya is.

    Megállapítható, hogy a magyar borászatokban megindult a szektorjellemzőkhöz igazodó stratégiai vállalati csoportok kialakulása, de még ma is jelentős a stratégiai irány nélküli, ún. középutas vállalkozások szerepe. Az egyes stratégiai csoportok közti távolságok (különbségek) jelenleg még viszonylag kicsik, a rövid fejlődési táv következtében.

    Fontos az egyes stratégiai csoportok piaci helyzetének és szerepének, valamint közép- és hosszú távú fejlesztési lehetőségének a tisztázása, amely a szektorfejlesztés súlypontjait eredményezheti. Az egyes stratégiai célpiacok növekedési potenciálja eltérő, valamint a kulcs versenyelőnyök sem fedik egymást. Az egyes stratégiai csoportokon belül eltérőek a vállalati méret, az alapanyag-termelés integráltsága, az innováció és a technológiai fejlesztés iránti követelmények.

    Az iparági szektorstratégia kidolgozása során a fenti differenciákra figyelemmel kell lenni, ami azt jelenti, hogy egy homogén stratégia kialakítása nem célszerű, hanem az eltérő feltételekhez igazodó differenciált stratégia lehet sikeres a piaci teljesítmények, illetve a piaci szereplők elfogadása alapján.

    A differenciált szektorstratégia megvalósításának egyik fontos területe a közösségi marketing. A közösségi marketing kialakítása során (súlypontok, eszközök stb.) tekintettel kell lenni az eltérő stratégiai csoportokra. A lehetséges alternatívák, mint például földrajzi lefedettség (hazai piac, EU belső piac, EU-n kívüli piac), eltérő csatornarendszerek kiválasztása eltérő marketingeszközöket igényel. A közösségi marketingre fordított viszonylag szűk pénzügyi források csak megfelelő súlypont meghatározás esetén lehetnek hatékonyak.

    A gazdaságpolitikai eszközrendszerek, mint például a nem szektorspecifikus szabályozás (pl. árfolyam, áfa és egyéb adók, kamatok stb.), valamint a szektorspecifikus szabályozás (intervenció, lepárlások, telepítések szabályozása, eredetvédelem stb.) szintén eltérő módon hat az egyes stratégiai csoportok fejlődésére. Az agrárpolitika keretében maradó eszközök szerepe is más és más lehet stratégiai csoportonként, mint például a kutatásfinanszírozás, K+F transzferintézmények fejlesztése, szaktanácsadási rendszer, oktatási rendszer iránti követelmények.

  • A termékpálya integrációk vizsgálatának lehetőségei

    A termékpálya integráció agrárgazdaságtani megközelítése sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben.

    A ’70-es évek klasszikus fogalma, a vertikális integráció a tudományos megközelítések új módjaival jutott el az intézményi közgazdaságtani termékpálya modellekig, és a piaci kapcsolati lánc mint értéklánc felfogásig. A megközelítések sokfélesége ellenére napjainkra a termékpálya integráció marketingfolyamatként, marketingcsatornaként történő definiálása általános. Ez a mai felfogás áll közel jelen cikkben felvázolt megközelítési módhoz, mely szerint a termékpálya integráció piaci kapcsolati lánc, ami a termékpálya szereplők közötti, piaci alapokra épülő, piaci eszközökkel szervezett funkció- és munkamegosztás, ahol az integráció célja a versenyképesség javítása. Ebben a felfogásban az integráció szervezési eszköz a termékpálya szereplők kezében.

    A módszertani kérdések megközelítése is piaci alapú, azon meggondolás alapján, hogy az élelmiszer termékpályákon a piaci konszolidáció ma jutott olyan szintre, és érte el a piacgazdasági érettség olyan fokát, ami az ilyen megközelítésű elemzéseket lehetővé teszi. A hazai élelmiszer-kiskereskedelem piaci koncentrációja, a forgalmazók egyre magasabb szintű felkészültsége, adatkezelő rendszereik fejlettsége, piaci ismereteik és tőkeerejük egyre inkább alkalmassá teszi őket az integrátori szerepre.

    Az adatbázisok különbözőségei, a források tartalmi eltérései ellenére is szükséges és lehetséges a termékpálya kapcsolatok feltárása, az értékképződés és részpiaci folyamatok bemutatása. Szükség van erre azért is, mert sok a szakmailag meg nem alapozott, hibás vélemény és az eltérő érdekeket képviselő szereplők tudatos megtévesztő adatközlése.

    A piaci változások eredményeként a termékpálya integrációk áttekintéséhez szükséges információk köre bővült és átalakult, az adatforrások új szereplőkhöz kerültek, ami indokolja ezen elemzésekhez szükséges információk számbavételét és rendszerezését, valamint a magyarországi adatforrások bemutatását.

  • Az egyéni gazdaságok technikai erőforrás-ellátottsága az Észak-Alföldi Régió kistérségeiben

    A releváns hazai szakirodalom és kutatási eredményeink egyértelműen rávilágítanak arra, hogy Magyarországon a fejlett országokhoz képest alacsony a vonóerő kapacitás, és arra is, hogy a hazai mezőgazdasági géppark nem felel meg a minőségi termék előállítás kívánalmainak. A gépek többsége túlkoros, s a géppark nem igazodik az átalakulást követő birtokstruktúrához. A gépesítettség jelen állapotában már a fejlődés korlátozó tényezője, ami nyugtalanító az uniós csatlakozást követően is. Úgy tűnik, hogy a magyar mezőgazdaság egyik versenyhátránya a nem megfelelő technikai ellátottság. Ezek az általános megállapítások azonban regionálisan és gazdaságonként is igen nagy különbségeket takarnak. A helyi, regionális és központi döntéshozók számára egyaránt fontosak ezért az e különbségeket, s a regionális sajátosságokat verifikálhatóan leíró összefüggések, s az ezekre alapozott szintetizált, új ismeretek. A cikk az egyéni gazdaságok technikai erőforrás-ellátottságában fellelhető területi különbségek kimutatására és azok okainak feltárására irányuló vizsgálatok eredményeit mutatja be az Észak-Alföld kistérségeiben.

  • A nemzetközi kereskedelem és az agrárviszonyok az ezredforduló után

    A világgazdaság növekedésének az ezredforduló utáni megtorpanásában számos nem gazdasági tényező is szerepet játszott, amelyek a kereslet visszaesését, és a termelői és fogyasztói magatartás bizonytalanságait, visszafogottságát eredményezték. A teljesítmény dinamikájának csökkenése ugyanakkor a meghatározó világgazdasági centrumokban igen nagy szinkronitással ment végbe, ami a köztük levő kölcsönös függésnek, és fő okának, a globalizációnak az erősödését mutatja.

    Az általános gazdasági recesszió hatott a világ kereskedelmének visszaesésére is, különösen a meghatározó régiókban. A kevéssé fejlett területeken a csökkenés nem érte el a fejlett régiókét, a világkereskedelemben néhány térség (Latin-Amerika, Közép-Kelet Európa, a Japán nélküli Dél-Kelet Ázsia országai) világkereskedemi poziciója relatíve növekedett.

    A gazdasági-kereskedelmi visszaesés hatásaként elsősorban az alapanyagok árainak, azon belül is a mezőgazdasági termékárak folyamatos csökkenésének lehettünk tanúi, ami általában nehezebb helyzetbe hozta a fejlődő országok nagy részét, amelyek számára ezen termékek exportbevételei nagyban meghatározzák mind a szegénység felszámolására tett erőfeszítéseiket, mind az általános gazdasági felzárkózás lehetőségeit.

    Ezért is tekinthető különösen jelentős előrelépésnek az a WTO keretében folytatódó tárgyalás-sorozat, amely mint „Dohai-forduló” kerül be a WTO „körtárgyalások” történetébe. Ennek alapvető törekvése ugyan nem különbözik a korábbi körtárgyalásokétól, két irányban azonban jelentős előrelépést jelent: egyfelől a fejlődő világ igen széles köre vett részt a megállapodások kialakításában (amire korábban nem volt példa), másfelől a szorosan vett külkereskedelem-szabályozás mellett foglalkoztak az élelmiszerbiztonság, a szellemi tulajdonjogok és a környezeti hatások kérdéseivel is. Mindemellett a „Dohai-forduló” elsősorban az agrárpiacok további liberalizálásában érhet el eredményt, amely a fejlődő világ nagy részének régi óhaja, és talán ezen keresztül – ha lassú lépésekkel is – közelebb juthatnánk a fejlett-fejlődő világ érdekellentéteinek csökkentéséhez.

  • A változó exporttámogatások és a vámok hatása az élőmarha és a marhahús kereskedelemre

    Magyarország csatlakozásával a marhaágazat számára is hozzáférhető exporttámogatások és a lebomló vámok a kivitel felfutását valószínűsítenék. Sajnos azonban az EU kedvezményei sok esetben nem fedik le a fő célországokat és volumenhordozó exporttermékeket. Az exporttámogatások igénybevételének EU rendszeréhez való harmonizáció még nem zárult le. Elsősorban a forgalom eddigi alakulásából és a változó vámvédelemből következtethetünk a várható lehetőségekre. A kibővült EU felé irányuló exportban a nem fajtatiszta tenyészállat kategóriájába tartozó, 161-300 kg közötti nem vágásra szánt élőmarha (HS-0102904900), a vágásra szánt 81-160 kg közötti marha (HS-0102902100) és a csontnélküli, fagyasztott, nem negyedelt, nem lapocka és szegytájéki szarvasmarhahús (HS-0202309000) esetében találtunk lehetőségeket. A harmadik országok felé a 161-300 kg között más célra – nem vágásra – szánt élőmarha (HS-0102904900) esetében van exportbővülésre lehetőség. A csatlakozással megnövekvő importfenyegetettségünkre egyik kiemelt terméknél sem találtunk példát.[1]

    [1] A cikk a Gazdálkodás korábbi számaiban Juhász Anikó és Orbánné Nagy Mária által hasonló témában közölt cikkéhez kapcsolódik.