Blog

  • Az agrárkülkereskedelem kérdései

    Míg a 2017-es év rekordnagyságrendű, 9 milliárd euró közelébe jutó agrárexportot hozott, addig a 2018-as év, főként a termelési alapok tekintetében – más kondíciók mentén ugyan, de – némiképp szerényebb kilátások mentén indult. Míg az év elején stagnálni látszott az élelmiszer-gazdasági kivitel, ami a rekordbázisszint árnyékában bizakodásra adott okot, addig az év közepe felé egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az árualaphiány miatt drasztikusan visszaeső gabonaexport behozhatatlan nagyságrendet elérve, éves szinten is visszavetheti az összteljesítményt.
    Jóllehet a visszaesés összességében nem bizonyult túlzottan jelentősnek, hiszen alig haladta meg hét hónap átlagában a 2%-ot, de a prosperáló (főként feldolgozott termékek) és a visszaeső exportú, leginkább feldolgozatlan vagy alacsony feldolgozottságú termékek egyenlegeként kialakult, negatívba fordult évközi eredmény, még javuló gabonapiaci árak mellett is negatívan hat az éves exportteljesítményre. Mindeközben a kivitel szerkezete persze javult, hiszen az exportszerkezeti változások a feldolgozott termékek térnyerését hozva a kivitel hozzáadottérték-tartalmát növelte, ami akár kedvezőnek is lenne tekinthető, mégsem állítható, hogy a kiviteli szerkezetünk javulásának ilyen megoldására vágytunk.
    A feldolgozatlan mezőgazdasági termékek exportunkon belüli relatív visszaszorulása és a feldolgozott termékek térnyerése amellett, hogy az évek óta bemerevedett kínálati struktúránk lazulásához vezetett, jelentős külpiaci átrendeződések előszelét keltve megbolygatta a fő külpiaci sorrendet is. Legjelentősebb felvevőpiacaink exportunkon belüli jelentősége ugyanis halványodott, a korábban prosperáló piacok lendülete megtört.
    Ha részleteit tekintve egy rövid cikk keretében nem is kerülhet sor a teljes körkép részletes felvázolására, kiragadott példákon keresztül érzékeltethető a változások iránya, súlya és hatása az élelmiszer-gazdasági export jövőjére. Kibontva némiképp a részleteket, vegyük sorra az előttünk zajló folyamatokat.

    Teljes cikk

  • Mutatószámok, arányok és trendek az agrár-felsőoktatásban

    A Gazdálkodás hasábjain 2017-ben indult vitasorozat az agrár-felsőoktatásról. Számos szerző szólt hozzá a témakörhöz. Mostani írásunkban arra vállalkoztunk, hogy bemutassuk a 2010 óta látható folyamatokat a felvételi számok tükrében. Ahol lehetőség volt rá, ott idősoros elemzéseket végeztünk és trendeket állítottunk fel. Áttekintettük a felsőfokú agrárképzés főbb mutatószámait a 2010–2017-es időszakban a felvi.hu adatbázisára támaszkodva. Vizsgáltuk az ágazat súlyát a többi képzéshez képest az első helyen jelentkezők és a felvettek száma alapján. Továbbá megnéztük, hogy mennyi képzés érhető el és hány intézmény vesz részt azok oktatásában.
    Eredményeink alapján megállapítható, hogy az agrárképzés súlya a teljes felsőfokú képzési palettán belül alig több mint 5, ami jelentős elmaradás a stratégiai anyagokban megfogalmazott 10-hoz képest. Az első helyen jelentkezettek száma 6500 alá süllyedt, míg a felvettek száma tartósan 5000 fő alatt marad amellett, hogy a képzési struktúra elaprózott. Szükséges a képzési szerkezet és intézményi struktúra koncentrálása, melyhez az általunk közölt táblázatok segítségül szolgálhatnak. Megállapítható, hogy a korábban is hagyományokkal rendelkező képzési helyek őrzik előnyüket a szakindítások és a hallgatói létszámok tekintetében is.
    Olyan képzések kellenek, melyek célja magas szintű kompetenciákkal és gyakorlati tudással rendelkező agrárszakemberek kibocsátása (mesterszakokon elengedhetetlen), akik az alap szakmai tudás mellett ismerik és értik a vállalatvezetési folyamatokat, valamint az ezekhez kapcsolódó közgazdasági, pénzügyi, támogatási, szakpolitikai és humánpolitikai aktuális feladatmegoldó módszereket és tudáselemeket, továbbá az ezt segítő vagy szabályozó (digitális) rendszereket hazai és nemzetközi szinten is.

    Teljes cikk

  • A Közös Agrárpolitika üzemszintű hatásai magyar szemszögből

    A Közös Agrárpolitika (KAP) az Európai Közösség első közös politikáinak egyike volt és még jelenleg is meghatározó a részedése az uniós költségvetésben. A kezdeti, Római Szerződésben lefektetett célok sikeres végrehajtása során több és komolyabb problémák keletkeztek, mint amelyeket meg kellett oldani. Emiatt a KAP utóbbi közel 50 éve alapvetően – az egyes reformok kereteiben – a problémák mérsékléséről szólt.
    A KAP révén korábban elképzelhetetlen mennyiségű forrás áramlott az új tagországok mezőgazdaságába. A közvetlen kifizetések alapvető fontossággal bírnak a mezőgazdasági szektorban, a termeléshez kötve az üzemszerkezet folyamatos koncentrációját eredményezik, valamint érdemben csökkentik a munkaerő iránti igényt. Mindazonáltal a támogatásoktól való nagyfokú függőség alapvetően a támogatási rendszer változatlanságának irányába hat mind a termelők, mind a döntéshozók szintjén. Azonban az új célkitűzések (klímaváltozás elleni küzdelem, kockázatkezelési eszközök, jövedelemstabilizálás stb.) mind az EU költségvetésén, mind a KAP költségvetésén belül átrendezést igényelnek. Emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a Brexit pénzügyi hatásait sem (kisebb költségvetés versus magasabb tagállami befizetés), mivel a második legnagyobb nettó befizető tagország válik ki.
    A KAP jövője kapcsán biztosra vehető a források csökkentése (a legfrissebb bizottsági kommunikációban 4%-os reálértékű csökkenés szerepel), valamint a már ismert reformelképzelésekben túlsúlyban vannak a termelés versenyképességét negatívan befolyásoló (például a konvergencia felgyorsítása, a kibővített elvárásrendszer vagy a capping1) elemek. A gazdaságszerkezeti összeírásokból egyértelműen kiderül, hogy a termelés és a növekedés motorját a nagy gazdaságok képezik. Magyarországon ráadásul az uniós átlag feletti a részarányuk, ami a forrásoktól (alapvetően a közvetlen kifizetésektől) való nagyfokú függés miatt a versenyképesség minél előbbi, érdemi növelését kívánja meg. A capping összeghatárának további csökkentése szintén komoly hatással bír majd, amit azonban a társas gazdaságoknál jelentősen mérsékelni fog a személyi költségek beszámítása, illetve – végső esetben – a termelési egységek feldarabolása. Összességében kulcskérdéssé válik a hatékonyság és a versenyképesség fokozása, amelyhez érdemben járulhat hozzá a megfelelő üzemstruktúra.

    Teljes cikk

  • A magyarországi borfogyasztói szokások és a borpiac elemzése

    Hasonlóan más piacokhoz, a magyar borpiac is folyamatosan változik. Ez a változás jelentősen kihat mind a keresletre, mind a kínálatra. Az aktuális fogyasztási szokásokat, valamint a magyar borpiac részletes leírását elősegítendő, 2017 második felében egy 1500 fős reprezentatív felmérés készült Magyarországon. Ezen felmérésen belül elemzésre került többek között a bor és egyéb alkoholos italok fogyasztási gyakorisága, a vásárlás célja és helye, valamint a költési hajlandóság, illetve a borfogyasztás körülményei. Ezen kívül górcső alá vettük a mérsékelt és túlzott borfogyasztás megítélését és modelleztük mennyiségben és értékben a magyar borpiacot az egyes kereskedelmi csatornák részesedése szerint.

    Teljes cikk

  • A környezeti fenntarthatóság fontosságának vizsgálata a homokháti fiatal gazdák körében (egy primer kutatás részeredményeinek ismertetése)

    A vizsgált téma aktualitását két tényező is indokolta. Egyrészt Európa demográfiai helyzetére jellemző a korösszetétel erőteljes megváltozása. Az elöregedő népesség részben maga után vonja a gazdatársadalom elöregedését is, ami Európa-szerte, így Magyarországon is komoly probléma. A téma másik aktualitása a vizsgált terület sajátosságában rejlett. Primer kutatásom középpontjában a Homokhátság fiatal gazdái álltak, kiemelt figyelmet fordítva a környezeti fenntarthatóság kérdéskörének vizsgálatára. Választásom azért esett erre a területre, mert véleményem szerint az itt gazdálkodók egyre súlyosbodó speciális problémákkal, kihívásokkal néznek szembe, melyek kifejezetten a vizsgált területre jellemzőek. A célkitűzésemet alapul véve a főbb kutatási kérdésem az volt, hogy hogyan ítélik meg a fiatal gazdák saját gazdaságuk megfelelését a környezeti fenntarthatóság szemszögéből. Kimutattam, hogy a környezetvédelmi szempontból érzékeny Homokhátságon elsősorban nem a szárazodást ítélik meg a legfontosabb problémának a megkérdezettek, hanem elsődlegesen a munkaerőhiány jelenti azt a kockázatot, ami a jövőbeli gazdálkodási irányukat vagy gazdaságukat befolyásolja. Nem jellemző annak tudatosulása a gazdák többségénél, hogy a jelenlegi gazdálkodási mód környezetileg nem fenntartható. A helyi termelői piacok, biopiacok fejlesztése a magas jövedelemmel rendelkező lakosság körében, főként az urbánus területen, településrészen lehet célravezető. A helyi (bio)piacok többfunkciós térként történő kialakítása biztosítja gazdasági fenntarthatóságot, az infrastruktúra kiépítésének megtérülését. A fizetőképes kereslet és a termékkínálat fejlesztése az ágazatban nem nélkülözhető.

  • Változtatások szükségessége a magyar agrárfelsőoktatás képzési programjaiban

    Nem lehetett célom az, hogy a cím által körvonalazott területhez kapcsolódó valamennyi problémát jelentő kérdésre választ adjak. Ennek a terjedelmi korlátok mellett az is oka, hogy a kérdésekre adandó válaszok rendkívül komplexek. Továbbá azt is meg kell említenem, hogy nem tartom magamat – valamennyi kapcsolódó kérdést illetően – a terület szakértőjének. Ezért a dolgozat keretében csak arra vállalkozhattam – alapul véve az agrár-felsőoktatásban eltöltött több mint negyven évet és több felsőoktatási reformot megélt oktatóként, döntési kompetenciával bíró testületek (oktatási dékánhelyettes, MAB Szakterületi Bizottságában való részvétel) tagjaként, kapcsolódó projektek, szakalapítási és szakindítási kérelmek szakmai felelőseként és készítőjeként, több esetben felkért bírálójaként stb. –, hogy rávilágítsak azokra az általam legfontosabbnak ítélt szakmai problémákra, amelyek – a számos megvalósult fejlesztés ellenére – az agrár-felsőoktatásban még napjainkban is fennállnak. Nem tárgyalom részletesen a kapcsolódó makrogazdasági összefüggéseket. Teszem ezt abból a meggondolásból, mivel a nagy ívű, tágabb dimenzióba ágyazott stratégiákból, amelyek a kívánt jövőképet megfogalmazták: mint az élethosszig tartó tanulás, a tudásgazdaság, a felsőoktatás európai versenyképességének biztosítása – és lehetne még folytatni a sort – nincs hiány. A kapcsolódó kérdések közül a képzési programokra és tantervekre fókuszálok, és azokra a felvetésekre keresem a választ, amelyek fontos tartalmi kérdéseket érintenek, egyértelműen meghatározzák a mozgásteret, és a szükségesnél lényegesen kisebb publicitást kapnak. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a versenyképesség, a munkaerőpiac elvárt követelményeinek való megfelelés alapvetően ezen a szinten, azaz a képzési programok tanterveinek szintjén határozódik meg. Úgy ítélem meg, ha a fontos tartalmi kérdéseket érintő területeken – mint a kimenetszempontú ismeretátadás előtérbe helyezése, az ismeretanyag atomizáltságának megszüntetése, a felsőoktatás finanszírozási rendszerének (és benne az oktatói utánpótlás biztosítása) megváltoztatása stb. – érdemi tartalmi változás nem történik, az agrár-felsőoktatás nem fog tudni megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyeket – a jövőre vonatkozóan – az agráriummal szemben szükségszerűen jelentkező újabb és újabb követelmények generálnak.

  • A pénzügyi elemzés és a hatályos számviteli elszámolások összefüggései

    Piacgazdasági körülmények között a vállalkozási tevékenységet folytató gazdálkodó szervezeteknek a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről és azok alakulásáról objektív információk kell, hogy rendelkezésre álljanak az érintettek és érdekeltek számára egyaránt. Ennek mikéntjét törvény is szabályozza. Ezek az információk – illetve azok egy része – pénzügyi mutatószámokkal jeleníthető meg.
    A gyakorlatban széles körben alkalmazott pénzügyi mutatószámok tárháza nem nevezhető szegényesnek, ugyanakkor – egyes mutatószámok értelmezését, számításuk algoritmusát tekintve – egységesnek sem. A képzett mutatószámokkal szemben fontos követelményként fogalmazható meg, hogy azok megbízható információval rendelkezzenek. Ennek biztosítása azonban csak akkor lehetséges, ha tudjuk, hogy mit és miért számolunk. A mutatószámok számítása nem lehet mechanikus, a gazdálkodás feltételrendszerének és a kapcsolódó szabályozás rendszerének – mondhatni – folyamatos változása miatt sem.
    A dolgozat keretében arra keressük a választ, hogy az állami támogatások hatályos számviteli elszámolásának rendszere hogyan befolyásolja a vagyoni, pénzügyi helyzetet, a hatékonyságot és jövedelmezőséget kifejező egyes pénzügyi mutatószámok információtartalmát. Az elemzéseket gazdasági tényadatok és az AKI FADN rendszerének adatbázisán végeztük. Az eredmények alapján javaslatot teszünk egyes mutatószámok számításának algoritmusára. Erre azért van szükség, mert a hatályos számviteli törvény előírásai miatt az eddig alkalmazott algoritmus nem biztosítja az érintett mutatószámok szakmai információtartalmának megalapozottságát.