Blog

  • A hazai agrárképzés korlátai

    A Gazdálkodás agrárökonómiai tudományos folyóirat 2017 őszén vitát indított az agrároktatásról. Jelen cikkünkben ehhez a vitához kívánunk hozzászólni. A téma fontos, hiszen a technológiai felszereltség hasznosulásában meghatározó a humán tőke (Σ képzettség) szerepe. A cikk írása során nem a pozitívumokat emeltük ki, azokra a területekre fókuszáltunk, ahol feladataink vannak az agrároktatás fejlesztése érdekében. Egyben a téma komplexitására is rávilágítottunk.
    Cikkünk nem tételes kutatásra épült, a vita során megjelent publikációkat és a témához kapcsolódó egyéb közleményeket szintetizáltuk, ehhez kapcsolódva írtuk le a véleményünket.
    Tanulmányunkban bizonyítottuk, hogy a folyamatosan változó társadalmi hatások megszabják az agrároktatás kereteit, ezért nincs értelme az évtizedekkel ezelőtt bevált gyakorlatokkal példálózni: a mai viszonyokhoz kell alkalmazkodni. A társadalmi környezetet nem fogjuk tudni megváltoztatni, azokat elfogadva kell a jövőt tervezni és építeni.
    A hallgatói színvonallal kapcsolatban vizsgáltuk az egyetemek, főiskolák bemeneti oldalán a romló minőséget, amihez hasonlóan a szakiskolák is egyre gyengébb tudású, mentálisan felkészületlenebb tanulókat kapnak. Megállapítottuk, hogy az „eredendő bűnt” a családok szerepvesztése jelenti. Az oktatók kiválasztási rendszere nem minden esetben a legtehetségesebb, legszorgalmasabb, legelhivatottabb jelölteknek kedvez. Növeli a gondot, hogy a „főállású” oktatók jelentős hányada anyagi igényük kielégítése érdekében mellékállásokat vállal, amelyek sokkal inkább vannak aktivitásuk fókuszában, mint az oktatás a munkahelyen.
    A képzés prioritásait vizsgálva arra a megállapításra jutottunk, hogy a szemlélet, a készségek, a kreativitás fejlesztését célszerű a középpontba helyezni. Fel kell készíteni a hallgatókat, tanulókat a kialakult helyzetekre, a változásokhoz való gyors reagálásra, a stressz- és a sokkhatásból való gyors felépülésre. Mi is azokkal értettünk egyet, akik szerint a bolognai rendszerre való átállás – elsősorban a nem kellően átgondolt előkészítés következtében – sok visszásságot okozott a tantárgyszerkezetben. Elemzéseink alapján a legsúlyosabb problémának a képzés és a gyakorlat közti mély szakadék bizonyult.
    A kézirat készítése során az agrároktatás kutatási hátterét is elemeztük. Megállapítottuk, hogy nemzetközi összevetésben is versenyképes felsőoktatás csak akkor lehetséges, ha az oktató maga is színvonalas kutatómunkát végez. Az egyetemeken, főiskolákon az alkalmazott kutatásnak célszerű prioritást biztosítani. A globális tudományos központok eredményeit is felhasználva a lokális kihívásokra – sokszor – csak a helyi agrárkutatás tud válaszokat adni, és ez esélyt ad az egyetemeknek, főiskoláknak. Az állami eszközrendszer segítségével támogatni kell azokat a kezdeményezéseket, ahol az oktatóknak, kutatóknak a termelőkkel és/vagy a feldolgozókkal összefogva konzorciumban lehet pályázniuk és a kutatás eredményeinek a gyakorlatban kell hasznosulniuk.
    Az oktatás szervezeti, finanszírozási hátterét vizsgálva arra a következtetésre jutottunk, hogy a szakoktatásban a szakmastruktúra javítása érdekében összhangot kell teremteni a munkaerőpiaci igények és a munkaerő-kínálat között. A legátfogóbb gyakorlati ismeret megszerzésére az iskolák tangazdaságaiban, tanüzemeiben van lehetőség. Egy-egy régión belül intézményes kapcsolatokat kellene létrehozni az ott lévő agrárfőiskola vagy -egyetem és az ott működő agrárszakiskolák között.
    Cikkünkben a koncentrált agrár-felsőoktatás mellett érveltünk. Úgy ítéljük meg, hogy 3-4 nagy agráregyetem ki tudná elégíteni a felsőszintű agrárképzés igényeit. Ezek területileg le tudnák fedni az országot és adottak is. Gondot okoz ugyanakkor a felsőoktatási intézmények leromlott infrastruktúrája. A szükséges szervezeti átalakítások során nem a hierarchia („központi agráregyetem”) irányába, hanem a koncentráció, az együttműködés és a specializálódás irányába célszerű haladni.
    Az agrároktatás és a szaktanácsadás kapcsolatát vizsgálva megállapítottuk, hogy a szaktanácsadást új irányokra is nyitottá kell tenni. Példaként említettük az információhoz jutás elősegítését. Az információs rendszerek működtetésében az agrárfelsőoktatási intézményeknek nagyobb szerepet kellene kapniuk.
    Cikkünk befejező gondolatai közt azt emeltük ki, hogy az agrároktatás az eltelt több mint egy évtizedben teljes keresztmetszetében súlyos finanszírozási nehézségekkel küzdött. Határozottan állítottuk, hogy a pénzkivonás nem folytatható tovább.

  • Dilemmák és kihívások Tajvan agrárgazdaságában

    Az írás célja a tajvani mezőgazdaság, valamint vidéki társadalom helyzetének, mai problémáinak átfogó bemutatása. Tajvan látványos gazdasági sikereit alapvetően az exportvezérelt ipari ágazatok alapozták meg, a mezőgazdaságot viszont mindvégig hatékonysági és versenyképességi problémák kísérik. Tajvannak csupán kis hányada alkalmas művelésre, ráadásul a történeti okok miatt kialakult miniatűr üzemekben termelő gazdák – a rizst leszámítva – nem képesek a lakosság igényeit fedezni. Tajvan így szinte minden más terményből és élelmiszerből jelentős mennyiségű behozatalra szorul.
    A II. világháború után az 1950-es évtizedben átfogó földreformra került sor a Land to the Tiller elv alapján, földhöz juttatva a korábbi nagybirtokosi rendszer bérlőit, a föld tényleges megművelőit. Gazdaságpolitikai okok miatt azonban a későbbiekben a mezőgazdaságnak alárendelt szerep jutott, így az 1970-es évek látványos gazdasági fellendülésében – az ipari ágazatoktól eltérően – nem játszott közvetlen szerepet. Az ágazat feladata alapvetően a belső élelmiszer-ellátáshoz való hozzájárulás, és csupán néhány termék esetében termel exportra. A mezőgazdaság hozzájárulása a GDP-hez, valamint a foglalkoztatási struktúrán belüli aránya egyaránt alacsony. A korábbi kormányzatok nem fordítottak nagy figyelmet a mezőgazdaság fejlesztésére. A legutóbbi években ugyanakkor néhány pozitív jel érezteti a változást, a tajvani mezőgazdaság a nemzetközi piacokon eleve esélytelen mennyiségi és árverseny erőltetése helyett a minőségorientált termelés irányába igyekszik átalakulni.
    A tajvani agrárgazdaság számos kockázattal és kihívással kénytelen szembenézni, mint például a vidéki társadalom elöregedése, az elvándorlás, a vidéki és a városi háztartások jövedelme közti szintkülönbség, a művelt terület folyamatos zsugorodása, a tajvani működő tőke túlzott mértékű átáramlása a Kínai Népköztársaság agrárgazdaságába, továbbá a tajvani lakosság változóban lévő élelmiszer-fogyasztási szokásai.

  • Az élelmiszer-gazdasági vállalati-vállalkozási kapcsolatok és együttműködések áttekintése gyakorlati szemmel

    Globális szinten az élelmiszer-értékláncokban egyre gyakoribbak a vertikális és horizontális kooperációk, integrációk. Ennek egyik oka, hogy különösen a nem márkázott tömegtermékek esetében az ár a legfőbb versenytényező, és a szoros együttműködés az értéklánc mentén olcsóbbá teheti a tranzakciókat, a horizontális kooperációk pedig növelhetik a kiszolgáltatottabb felek alkupozícióját. Az integrációk terjedését emellett az alapanyag-előállítók és feldolgozók kölcsönös egymásrautaltsága, az áruk gyors romlandósága és a nyomonkövethetőségi követelmények terjedése is erősíti.
    Magyarországon a fenti trendek ellenére még mindig kevés példa található jól működő integrációkra, kooperációkra. Az általunk vizsgált három fő termékpálya – a hús, a tej és a zöldség-gyümölcs – mindegyikére igaz, hogy a hazai szereplők a nemzetközi trendekhez mérten sokkal kisebb arányban mutattak készséget az együttműködésre mind horizontális, mind vertikális szinten.

  • Vállalati együttműködések áttekintése a cukortermékpályán – a termelői csoportok működése

    Jelen tanulmány a cukor termékpályán működő koordinációs és integrációs kapcsolatokat mutatja be, különös tekintettel a termelői csoportok működésére, valamint működésük gazdasági értékelésére. A vizsgálatok során igazolást nyert, hogy a cukorrépa termelői csoportok megfelelnek a szakirodalomban meg-fogalmazott ilyen típusú integrációkkal szemben támasztott alapkövetelményeknek:
    – önálló gazdálkodókból állnak, a tagok felelőssége korlátozott;
    – nettó jövedelmet transzferálnak tagjaiknak, döntően különböző szolgál-tatásokon keresztül;
    – a cukorrépa termelői csoportok nagy része nem csak felfelé irányuló vertikális kapcsolattal (cukorgyár) rendelkezik, hanem közös beszerzések révén intenzíven kapcsolódik lefelé az inputanyag-beszállítókhoz;
    – a termelési, értékesítési folyamattal járó tranzakciós költségek csökkenthetők azáltal, hogy az egyes cukorrépa-termelők tevékenységeiket (pl. be-takarítást) egymással összehangolják;
    – nagy mennyiségű termék előállítása történik nagyfokú szakértelem mellett;
    – az előállított termék az egységesített technológia miatt homogénebb. A tanulmányban megfogalmazott három hipotézis közül kettő
    – a cukorrépa termelői csoportok adatainak összehasonlító elemzése (2008–2017) alapján – igazolásra került, egy hipotézis pedig nem volt szignifikánsan igazolható, azaz
    – a cukorrépa termelői csoportok folyamatosan jelentős (a teljes mennyi-séghez viszonyítva legalább 15%-os) arányban képesek alapanyagot biztosítani a cukorgyárnak;
    – a termelői csoportok által megtermelt cukorrépa minősége (cukortartalma és sűrűlé-tisztasági hányadosa) szignifikánsan nem tér el a termelői csoportokon kívüli termelőkétől;
    – a cukorrépa termelői csoportok állami támogatása növeli a termelői csoporttagok által realizálható cukorrépa-termesztéssel kapcsolatos bevétel összegét, így a termelői csoportok kevésbé érzékenyek a répatermesztés gazdasági feltételeiben bekövetkező változásokra, mint a termelői csoportokon kívüli termelők.
    A pozitív eredmények ismeretében javaslatként megfogalmazható a cukor-répa termelői csoportok további támogatásának folytatása annak érdekében, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben integrálódjanak a termelői csoportokba, növelve ezáltal a répatermesztés stabilitását.

  • A diótermesztés és a kapcsolódó posztharveszt tevékenység ökonómiai elemzése

    A tanulmányban arra a kérdésre keresem a választ, hogy gazdaságos tevékenység-e a diótermelés a hazai természeti és gazdasági környezetben. Részcélkitűzésem annak megállapítása, hogy milyen naturális ráfordítások, illetve termelési költségek szükségesek a diótermeléshez, milyen hozamszint, értékesítési ár, valamint termelési érték érhető el, milyen jövedelemtermelő képesség, jövedelmezőség és hatékonyság jellemzi a termelést, gazdaságos-e egy dióültetvény létesítése a teljes ültetvény- élettartamot tekintve, illetve hogy a posztharveszt tevékenységet is igénylő száraz héjas dió vagy a posztharveszt nélküli nyers héjas dió termelése a hatékonyabb. A tanulmányban két rendszer összehasonlítása történik, az első verzióban a termelő egy dióültetvényt telepít és a diót nyers héjas formában értékesíti, a másik verzióban az ültetvénytelepítés mellett egy szárítóüzem beruházása is megtörténik, ebben az esetben a termék a száraz héjas dió. Ha a termelő a diót betakarítás után nyers tömegben, azonnal értékesíti, az összes termelési költsége a termőévekben eléri a 974 ezer Ft/ha-t. Az elérhető hozamszint 2,63 t/ha 396 Ft/kg-os értékesítési ár mellett, az elérhető nyeresége 138 ezer Ft/ha 14,19%-os költségarányos jövedelmezőség mellett. Amennyiben a termelő szárított héjas diót értékesít, a termelési költsége 25%-kal magasabb a nyers dió előállításához képest a szárítás költsége miatt, a posztharveszt veszteséggel korrigálva 1,84 t/ha az átlagos hozam, azonban az értékesítési átlagára jóval magasabb (883 Ft/kg), így nyeresége hektáronként 475 ezer Ft, 39,01% költségarányos jövedelmezőség mellett. Megállapítható tehát, hogy egy átlagos termőévben a diótermelés posztharveszt tevékenység nélkül is nyereséges, azonban jelentősen javítja a hatékonyságot, ha a termelő szárítva értékesíti termékét. A beruházásgazdaságossági számítás elvégzése után láthatóvá vált, hogy a nyers héjas dió előállítása gazdaságtalan, az ültetvény nem térül meg a teljes élettartam (30 év) alatt, míg a diótermesztés posztharveszt beruházással együtt hatékony és gazdaságos, ugyanis mind a nettó jelenérték, mind a belső megtérülési ráta kedvezőbb értékeket kapott, mint az első verzióban, a megtérülés a 21. évben következik be.

  • Információs technológiák használata a magyar mezőgazdasági vállalkozások menedzsmentjében: avagy egy digitalis agrárgazdasági kutatás eredményei

    A globalizáció és digitális fejlődés jelentős válaszút elé állítja az agráriumot és az agrárszervezeteket. Vizsgálatom során a kettős könyvvezetésű mezőgazdasági gazdálkodó szervezetek és irányítóik informatikai preferenciáit értékeltem kérdőíves felméréssel. Jelentős változások zajlottak le az informatika területén a 21. század elején, ami nem kerülte el a mezőgazdaságot sem. Eredményeim azt mutatják, hogy hazánkban van még fejlődési potenciál az informatika alkalmazásában, ami kedvező folyamatokat vetít előre a hatékonyság és a termelékenység területén. Másrészről az is megállapítható az eredményekből, hogy képzés és az agrárvállalkozók informatikai fejlesztései nélkül ezen hiányosságok fennmaradása hosszú távú versenyhátrányt jelent a hazai agráriumban tevékenykedő kis- és középvállalkozások számára. Ha nem veszi komolyan a mezőgazdaság tulajdonosi és vezetői rétege a világ mezőgazdaságában tapasztalható informatikai eszközök alkalmazásában kialakult versenyt, az hosszú távon a gazdasági hatékonyságuk és jövedelmezőségük rovására megy majd. Emellett az élelmiszeripar és a kapcsolódó iparágak is kárát látják a hatékonyságromlásnak. Ennek kihatásai az egész gazdaságunk versenyképességét befolyásolják, hiszen versenyképes mezőgazdaság nélkül elképzelhetetlen versenyképes vidék és élelmiszeripar, ami hosszú távon egész jövőnkre nézve meghatározó.

  • Vállalati-vállalkozási kapcsolatok és együttműködések az élelmiszer-gazdaságban (elméleti megközelítés, fogalmi tisztázás)

    A tanulmány a vállalatok és vállalkozások közötti kapcsolatokról szól. Kifejezetten összpontosít az együttműködésekre, azokra, amelyek a XXI. század első két dekádjában fellelhetők Magyarországon és a világban. Irodalmi forrásokra alapozva csoportokba foglalja az együttműködés kategóriáit, rendszerezi azokat több szempont szerint, és amilyen mértékben lehetséges, koncentrál az élelmiszer-gazdaság kapcsolódó területeire is. A tanulmány az együttműködéseket tíz csoportosítási elv szerint rendszerezi. Amiatt, hogy ezt a későbbiekben egységesen kezelhessük, az együttműködések típusai, a fontosabbnak ítélt csoportosítások mellett az elnevezések is definiálásra kerülnek. Minden magyar fogalomhoz párosításra került annak angol megfelelője. A tanulmány gazdálkodástudományi orientációjú. Azzal (is) foglalkozik, hogy az együttműködések különböző típusai milyen előnyöket jelenthetnek a partnerek számára. Jogi, szociológiai, politikai átfedések, valamint stratégiai összefüggések is előfordulnak a csoportosítások során, de ezek definícióival a dolgozat nem foglalkozik. A témában a szerző szívesen fogadja a kiegészítő, építő vagy kritikai véleményeket a témakör még teljesebb tisztázása érdekében. A tanulmány összegzésében a jövő elvárásaival összefüggő kutatási területeket is felvet.

  • A XXI. század világgazdasági eseményeinek hatása az Európai Unió integrációs folyamataira és a mezőgazdasági munkamegosztásra

    A neoklasszikus liberális integrációelméletek szerint a gazdasági integráció a gazdasági fejlettségi színvonalak közeledését és a különbségek fokozatos eltűnését eredményezi. Ez az összefüggés vonható le korábbi tanulmányomban végzett számításaim alapján is, melyben az ezredfordulót megelőző adatokat dolgoztam fel. Ebben a publikációban a vizsgált időszakot egészítettem ki napjainkig, és arra a kérdésre kerestem a választ, hogy a XXI. században zajló kedvezőtlen világgazdasági események – mint például a 2008. évi gazdasági világválság, a migrációs válság és a terrorfenyegetettség növekedése – miként hatottak a gazdasági fejlettségkülönbségek alakulására, elsősorban az Európai Unióban. A gazdasági fejlettséget GD P-ben mértem, továbbá vizsgáltam a mezőgazdasági GD P arányát a nemzetgazdaságban. Számításaim arra engednek következtetni, hogy a fenti hatások ellenére az integráció kiegyenlítő hatása az Európai Unió tagállamai között továbbra is mérhető – bár nagysága elmarad a korábbiétól –, továbbá az eredmények jól szemléltetik a nemzetközi munkamegosztás jelentőségét a mezőgazdaságban is.

  • Szociális szövetkezetek szerepe a vidéki gazdaságban, avagy a Fókusz támogatási program megvalósításának eddigi tapasztalatai

    Az Európai Unió más tagállamaihoz hasonlóan a hazai környezetben is tapasztalható a társadalmi vállalkozások speciális megjelenési formájának tekinthető szociális szövetkezetek terjedése, illetve ezzel egyidejűleg azok vizsgálatára vonatkozó igények felmerülése. A cikk célja a szociális szövetkezetek jellemzőinek bemutatása, elsődlegesen a mezőgazdasági tevékenységeket, élelmiszeripari feldolgozást végzőkre koncentrálva, és a Belügyminisztérium kezdeményezésére 2016 őszén elindított „Fókuszban az önkormányzati tagsággal rendelkező, a közfoglalkoztatás alapjain szerveződő szociális szövetkezetek támogatási program” keretében megfogalmazott célkitűzések teljesülésének vizsgálata, a támogatás eredményeinek és hatásainak átfogó értékelése. A nemzetközi és hazai szakirodalmi források, dokumentumok, valamint a rendelkezésre álló statisztikai és támogatási adatok egyszerű leíró és összehasonlító feldolgozásán túl az elemzés strukturált mélyinterjúkon alapszik. A többéves kutatómunka első szakaszának legmarkánsabb eredményei az alábbiak: a szövetkezetek működését komplex eszközrendszerrel, átlagosan 53,7 millió forinttal támogató Fókusz Támogatási program keretében támogatott 200 szociális szövetkezet fenntarthatósága az eddigi működési tapasztalatok alapján nagymértékben függ az olyan projektszintű tényezőktől, mint a vezetés és menedzsment szakértelme, vállalkozási tapasztalata; a foglalkoztatottként megjelenők szociodemográfiai összetétele, mentális, fizikai állapota; a termelési erőforrásokkal, tőkefajtákkal való ellátottság; az előállított termékek, szolgáltatások jellemzői, értékesítési célpiacai; valamint az erőforrásokhoz való hozzáférésben, kockázatkezelésben mozgósítható partnerségek megléte. A szociális szövetkezetek által elért lakosság egyrészt hozzáfér magasabb hozzáadott értéket képviselő termékekhez, esetenként innovatív, hiánypótló szolgáltatásokhoz, másrészt a felzárkózást segítő igazodási mintát, jövőképet kap. A támogatott szervezetek elsősorban az elsődleges munkaerőpiacra nehezen visszailleszthető társadalmi csoportok (álláskeresők, közfoglalkoztatottak) számára nyújtanak kitörési lehetőséget, de közvetlen haszonélvezői a zömmel helyi, környékbeli termelőkből álló alapanyag-beszállítók, valamint a számukra üzleti szolgáltatásokat kínáló „kiszolgáló” vállalkozások is, amelyek gyakorta a szociális szövetkezetek termékeinek/szolgáltatásainak is közvetlen fogyasztói. Fenntarthatóságuk megteremtése érdekében ugyanakkor szükséges a kedvezményezettekre kiterjedő animálási és mentorálási tevékenység, a jó gyakorlatok, innovációk, a forrásabszorpciós kapacitások bővítését eredményező információk széles körű terjesztése, népszerűsítése.

  • A gyümölcstermelők üzleti kapcsolatainak értékelése a kapcsolati minőség tényezői alapján

    Habár az üzleti kapcsolatok témakörében született kutatások a partnerek közötti kapcsolat minőségét az eredményes együttműködés központi elemeként jelölik meg, az mégis feltáratlan területként azonosítható. Jelen tanulmány a gyümölcstermelők üzleti kapcsolatainak feltárására irányul a kapcsolati minőség függvényében, valamint annak megállapítására, hogy felfedezhető-e lényeges különbség a termelő-vevő és a termelő-szállító együttműködések megítélésében a minőségi tényezők alapján. A felmérés 2013 és 2014 között történt, ennek során 223 Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén gazdálkodó termelő véleményezte vevői és szállítói együttműködését a kapcsolati minőség függvényében. A vizsgálat eredményei alapján megállapítást nyert, hogy a termelők vevőikről és szállítóikról alkotott véleményében határozott elkülönülés fedezhető fel, amelyek alapján egyes termelők egyértelműen negatívan, mások egyértelműen pozitívan, illetve árnyaltan (nem egyértelmű pozitív vagy negatív vélemény) ítélték meg kapcsolataikat. Kijelenthető, hogy pozitív véleményklíma a Tész/Tcs értékesítési csatorna klaszterben alakul ki a legnagyobb valószínűséggel, aminek legfőbb oka, hogy ezek az együttműködések alapvetően bizalmon, elkötelezettségen és baráti kapcsolatokon alapulnak, amelyekben a szereplők között nem jellemző a konfliktus és kölcsönösen elfogadják a közöttük fennálló függési helyzetet. A vevői és szállítói véleményklímák összehasonlításának eredménye azt mutatja, hogy a termelők értékelésénél nincs éles ellentét, ami alapján kijelenthető, hogy a termelők üzleti kapcsolatainak megítéléseit egy általános attitűd alakítja. Mivel a kutatás eredményeként egyértelmű megállapítást nyert, hogy egyes értékesítési csatornák mentén a termelők eltérően ítélik meg az együttműködést a kapcsolati minőség tényezőinek vonatkozásában, ezért további kutatásokban célszerű és indokolt a vevői kapcsolati értékelések (véleményklímák) és a teljesítmény közötti összefüggések feltárása.