Blog

  • Szőlőtermelő gazdaságok jövedelmezőségének vizsgálata a Tesztüzemi Rendszer 2005–2014-es adatainak tükrében

    A szőlő-bor ágazat jelenlegi helyzetének kialakulása több tényező együttes hatására vezethető vissza. Kimutatható a rendszerváltás gazdasági hatása, a világszintű túltermelés, a fogyasztás mérséklődése, a piaci igények változása, a szőlő- és bortermelő országok körének bővülése, valamint a pénzügyi helyzetet nehezítő gazdasági válság. A keleti piacok elvesztésével a borexport 70%-kal esett vissza. A támogatások csökkentek, az új piaci intézmények és irányítási struktúrák lassan alakultak ki.
    Csökkent a szőlőtermő terület, az ágazatban az egyéni gazdaságok súlya nőtt, míg a társas gazdaságoké csökkent. A versenyképesség növelése korszerű technológiák bevezetését tenné szükségessé, amelynek azonban komoly akadálya a tőkehiány.
    Kutatásunk célja megvizsgálni, hogy a 2005–2014 közötti időszakban, az EUcsatlakozást követően hogyan változott a szőlőtermelő gazdaságok jövedelmezősége üzemnagyság és vállalkozási forma szerint, valamint változott-e az ágazat szereplőinél a termelésiérték-arányos, az össztőke-, a sajáttőke- és a munkajövedelmezőség.
    Elemzéseinket az Agrárgazdasági Kutató Intézet Tesztüzemi Rendszerének adatai alapján végeztük el.
    Az ágazat egy hektárra vetített bruttó termelési értéke az összes gazdaságot tekintve 2011-ben volt a legmagasabb, az üzemi költségek is ebben az évben voltak a legmagasabbak, viszont a költségek emelkedése kisebb mértékű volt, mint a kibocsátásé. Ennek következtében az időszak második legjobb adózás előtti eredményét tudták realizálni a szőlő- és borágazat szereplői, adózás előtti eredmény tekintetében azonban a 2013. év volt a legkedvezőbb. Az alacsonyabb kibocsátást jóval kisebb költségek mellett valósították meg a termelők, így a 2013. év jövedelmezőségi mutatói a legjobbak.
    A megtermelt jövedelmet vizsgálva elmondható, hogy az a különböző nagyságrendű vállalkozások esetében hektikusan alakult. A nagygazdaságok számára a 2007. év volt a legkedvezőbb, ám ugyanezen év a közepeseknél a legrosszabb eredménnyel zárt. A kisgazdaságokban a legeredményesebb év 2013, míg ők a legnagyobb veszteséget 2010-ben könyvelhették el. A vizsgált időszak alatt a nagy és közepes szőlőtermelők nyereségesek voltak, a kisgazdaságok 3 évet veszteséggel voltak kénytelenek zárni.

  • Az agrártámogatások előírásainak hatásai a vetésszerkezetre, a területpihentetés elterjedésére Békés megyében

    Békés megye kedvező mezőgazdasági adottságokkal bíró megye, melynek fontos eleme a magas minőségű termőtalajok jelenléte is. A megye területének szinte egésze mezőgazdasági művelés alatt áll. A jó minőségű termények mellett fontos, hogy magas termésátlagok jellemzik a térséget. Utóbbiakból kifolyólag csak ott volt jellemző a területpihentetés gyakorlata, ahol ezt a vetésforgó, az agrotechnika megkövetelte. A Közös Agrárpolitika (KAP) Agenda2000 nevű reformja már felvillantotta az ugaroltatás követelményét, azonban hosszú ideig ezt sikerült mellőzniük a magyar gazdálkodóknak. A KA P legutóbbi reformja számos új előírást hozott a mezőgazdasági termelők életébe, melyek az agrártámogatások kifizetéséhez kapcsolódnak. Ide tartozik a zöldítési előírások köre is. A kutatás során megvizsgáltuk a megyei területalapú támogatások igénylési adatait méret és hasznosítás vonatkozásában 2009 és 2016 között, majd ezekkel statisztikai elemzéseket végeztünk. Megállapítást nyert, hogy a gazdaságok általános vetésforgójára jellemző néhány főbb növény területe az utóbbi években kimutathatóan csökkent, a mezőgazdasági területek növénydiverzifikációja nőtt, valamint jelentősen emelkedett a pihentetett területek aránya, ami a kultúrnövények „kárára” történt. Látható, hogy a KAP-reformok következtében a mezőgazdasági támogatásokhoz való maximális hozzájutás érdekében jelentősen változott a megye vetésszerkezete az elmúlt nyolc évben.

  • Az agrárgazdaságban foglalkoztatottak képzettsége és a jövő igénye

    Tanulmányunkat az agrároktatáshoz kapcsolódó vitaindítónak szánjuk. Hazánk – a számok alapján igazolhatóan – nem használja ki agrárlehetőségeit, nem jellemzők az innovatív megoldások és sok esetben a szakértelem is hiányos. Az európai tapasztalatok azt igazolják, hogy az agrárterületen is az egymásra épülő képzés, a több tudományterületen is aktív egyetemek és kutatóintézetek képviselhetik a versenyképes tudás átadását. Az oktatást közelebb kell hozni a gyakorlathoz, át kell gondolni, hogy ez az irány osztatlan képzéssel sikeresebb lehet-e. Alapvető feladat az emberi tőkébe történő beruházás.
    A magyar agrárgazdaság versenyképessége – lehetőségeihez viszonyítva – kedvezőtlen, a foglalkoztatottak és gazdálkodók iskolai végzettsége alacsony. Ez megköveteli, hogy az oktatásba, így a humán erőforrásba történő beruházás elsődleges célunk legyen. Versenytársaink tudásszínvonala a piaci versenyben meghatározó, ha ezt nem ismerjük fel, lemaradásunk folyamatosan nő.
    Megfelelő ismeretek hiányában a gazdák nem képesek hasznosítani a közgazdasági, a pénzügyi, a műszaki és a piaci adottságokat sem.
    Vizsgálataink szerint az agrár- és élelmiszer-termelés munkaerő-utánpótlásának folyamatossága a képzési rendszer jelentős megújítását igényli. Szükséges a korszerű ismeretek oktatása, a gyakorlatorientált képzés megvalósítása, a technológiai fejlődés követése és a menedzseri ismeretek arányának növelése. A jövő jelentős kihívásokat hoz, amelyekre fel kell készülni.
    A gyakorlatigényes agrárképzést (azon belül is az alapképzést) a vidéki campusokra kell alapozni, hiszen az itt tanulók adják a környék agrárszakembereit. Ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság újra sikeres legyen, megfelelő szakértelemmel bíró irányítókra és szakmunkásokra van szükség.
    Az elérendő célok teljesítéséhez tudnunk kell, hogy a magyar fejlődés nem független a világtól. Fontos feladat a fejlődést követni, a digitalizáció, a műszaki fejlődés gyorsulása, a robotok kifejlesztése már a közeljövőben várható, ezek a jövő fő irányai, de mindezek mellett megmaradnak a munkaerő-igényes ágazatok, amelyek csak képzett szakmunkásokkal lehetnek eredményesek.

  • Kis és nagy gazdaságok Magyarországon – integrációs kapcsolatok: történeti áttekintés

    A rendszerváltó országok többségében az új választott kormányok – hazai és nemzetközi tanácsadókra hallgatva – a döntően nagyüzemi mezőgazdaságukat nyugat- európai mintára kis családi gazdaságokon alapulóra kívánták átalakítani. Ennek érdekében privatizálták a mezőgazdaságot, kistulajdonokat hoztak létre és törvényeket hoztak a birtoknagyságok korlátozására, amelyek máig fennmaradtak. A későbbi gyakorlat azonban másképpen alakult. Több országban – így Magyarországon is – megmaradtak, illetve újjáalakultak a nagybirtokok. Ennek fő oka volt a nyugatitól eltérő történelmi fejlődés és a társadalmi tudat alakulása ezekben az országokban. A kis családi gazdálkodásnak csak csekély hagyományai voltak. A szocializmus évtizedei előtt hosszú múltra nyúlt vissza a nagybirtokok dominanciája. A szocializmus alatt generációk nőttek fel csupán a nagyüzemi gazdálkodást ismerve. A fejlettebb kelet-közép-európai országokban a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok az átlagos életszínvonalhoz mérve viszonylagos jólétet teremtettek dolgozóik számára. A rendszerváltozás idején a gazdasági racionalitás – így a tőkeellátottság és a korszerű tőke –, illetve a munkatermelékenység kívánalma nagyobb gazdasági egységek kialakítását igényelte akkor már Nyugat-Európában is. Magyarországon ezeknek a tényezőknek a következtében, továbbá a privatizációs és az egyéb gazdaságnagyságot korlátozó törvények hiátusai, valamint a gazdálkodni nem kívánó új birtokosok bérleti lehetőségei miatt sok nagy magángazdaság alakult már a privatizáció idején is. A termelőszövetkezetek jelentős része sem oszlott fel. Később a termelőszövetkezetek elleni diszkriminációs intézkedések hatására többségük gazdasági társasággá alakult. Az állami gazdaságok privatizációjának eredményeképpen azok is társasági formát öltöttek. Részben a korlátozó intézkedések elkerülésére, részben a nagyobb profit érdekében számos mezőgazdasági, továbbá élelmiszer-feldolgozó, kereskedő, szolgáltató és egyéb vállalat egyesült nagy részvénytársaságokba. Ezekben a nagy részvényesek többnyire pénzügyi befektetők lettek. Ily módon gyakorlatilag sokezer hektáros, nagy állatállománnyal rendelkező gazdaságok jöttek létre. Ezek a több vállalatot és birtokot magukban foglaló ún. agrárintegrációk a kisbirtokok jelentős részét is integrálták. Utóbbiak – bár telekkönyvi tulajdonukat megtartották – elvesztve önállóságukat kvázi beolvadtak a nagybirtokos gazdálkodásba. Ez a folyamat a mai napig tart. A statisztikai adatok szerint a nagy kiterjedésű, jelentős értéket termelő gazdaságok foglalják el a mezőgazdasági terület nagy részét. A társaságok egyenkénti vizsgálata is azt mutatja, hogy habár különböző részegységekből álló, de valójában egységesen irányított több ezer, sőt több százezer hektáros gazdaságok is működnek Magyarországon. Az ismeretek alapján valószínűsíthető, hogy más volt európai szocialista országban is hasonló birtokrendszerek alakultak ki.

  • Egyes öntözőberendezések használatának költség/haszon elemzése a csemegekukorica-termesztésben

    A globális klímaváltozás hazánkat is érinti, emiatt a mezőgazdaság termelési viszonyai módosulnak, illetve módosulni fognak. A klímaváltozás egyik leginkább érezhető hatása, hogy a szélsőséges időjárási helyzetek előfordulási gyakorisága növekszik. Az 500 mm/év alatti éves csapadékmennyiség előfordulása egyre gyakoribb hazánkban. Az öntözéssel a termésnövelés és a termésingadozás csökkentése céljából a tenyészidőszakban hiányzó csapadékot lehet pótolni, tehát az öntözés a szántóföldi zöldségtermesztésben, azon belül is a csemegekukorica-termesztésben a terméshozamok és a termésbiztonság növelésének alapfeltétele. Problémát jelent azonban, hogy a szabadföldi zöldségtermő területek csak mintegy 45%-a helyezkedik el öntözésre berendezett területen, ami 40-45 ezer ha termőterületnek felel meg. Ennek egyik oka, hogy hazánkban az öntözésre berendezett, illetve vízjogi engedélyes terület jelenleg 222 ezer hektár körüli (a mezőgazdasági terület 4%-a), melyből a ténylegesen öntözött terület aránya 2010 és 2014 között 31–59% között alakult. Az időjárási szélsőségek negatív hatásainak elkerülése, illetve a termésbiztonság fenntartása érdekében a jövőben fontosnak tartjuk az öntözéses gazdálkodásra történő berendezkedést, valamint az öntözött területek megfelelő, hatékony kihasználását. Tanulmányunkban a csemegekukorica két különböző rendszerű (csévélődobos és körforgó) öntözéses termesztésének gazdasági elemzését végeztük el az Észak-Alföld régió termelési viszonyai között. Arra a következtetésre jutottunk, hogy csévélődobos öntözőberendezés alkalmazása esetén az öntözéses gazdálkodás jövedelme a csemegekukorica-ágazatban csak jó termőhelyen pozitív előjelű, közepes, illetve gyenge termőhelyen rendre veszteséges. A körforgó (center pivot) öntözőberendezések esetén az öntözéses csemegekukorica-termesztés jövedelme kielégítő, és közepes termőhelyen is nyereséget eredményez, gyenge termőhelyen viszont negatív előjelű. Az alacsonyabb beruházási költségű csévélődobos öntözési rendszer használata jelentősen képes növelni a gazdálkodás eredményét száraz években az öntözetlen technológiához viszonyítva. A körforgó öntözőberendezés működtetése költséghatékonyabb a csévélődobosnál, és átlagos évben is számottevő többletjövedelem realizálható. Az öntözés további előnye, hogy késői, valamint másodvetés is alkalmazható, ezáltal akár nagyobb területen termeszthető csemegekukorica. A megfelelő vízpótlás mellett a termés minősége is javítható.