Blog

  • Kerekasztal-beszélgetés – Műszaki fejlesztés az élelmiszer-gazdaságban: igények, aktualitások és tapasztalatok

    A magyar mezőgazdaság műszaki fejlesztése aktuális kérdéseinek számbavételét és egy jövőkép felvázolását célozta az a kerekasztal-beszélgetés, amelyen az ágazat szempontjából meghatározó területek: a növénytermesztés, a kertészet, az állattenyésztés, az integrátor szervezetek, a gépforgalmazás, az ágazati érdekképviselet és a kormányzat képviselői hat kérdéskör mentén fogalmazták meg véleményüket. Egyetértés alakult ki, hogy a digitalizáció felértékeli a munkaerő képzettségének fontosságát, amelynek biztosítása az elkövetkező évtized egyik legnagyobb kihívása lesz. A támogatáspolitika eredményeként a mezőgazdasági üzemek gépesítettsége javult, a korszerű gépek alkalmazása jellemző, a jövőben ezek hatékony használata, a termelés jövedelmezőségének szem előtt tartása az ágazat versenyképességének kulcstényezője lesz. A magyar mezőgazdaság egyetlen szereplője sem vonhatja ki magát a globális trendek alól, úgymint az ágazatot ellátó iparágakban lezajló koncentráció, amelynek kulcsa a hatékonyság és jövedelmezőség növelése. Ennek prioritássá tétele a magyar mezőgazdasági termelők számára is elkerülhetetlen. Emiatt is fontos lesz az elkövetkező időszakban az együttműködés és a bizalom erősítése az ágazat szereplői között, a versenyképességünk nagymértékben ettől is függ majd. A nyugat-európai versenytársaknál az együttműködés nagyon erős, ennek hazai szerepéről beszélni kell, és ez megoldást jelenthet a jövő gépkínálatában megjelenő nagy teljesítményű eszközök használatában az adott üzemi struktúra mellett is.

  • A műszaki fejlesztés beruházási háttere és az agrárpolitikai hatások

    A tanulmány arra törekszik, hogy olyan tudományosan megalapozott gondolatsort bocsásson az olvasó rendelkezésére, amely a műszaki fejlesztés témaköreivel kapcsolatos kérdéseket érinti.
    Megállapítja, hogy bár a magyar mezőgazdaság jövedelmi és beruházási kondíciója romlott az elmúlt két évben és erősödése a közeljövőben sem várható, még mindig adottak a lehetőségek egy viszonylag intenzív beruházási periódus generálására. Ezt segíthetik ugyanis a viszonylag magas termelői megtakarítások, a banki finanszírozási készség, az alacsony hitelkamatok és a még meglévő támogatások.
    Ugyanakkor a beruházási döntések a gyakorlatban sok esetben átgondolatlanok, erősen kötődnek a támogatások meglétéhez vagy hiányához. A termelők „ingyen pénzt” látnak a támogatásokban, beruházásaikat ezekhez kötik, ebből adódóan elhalaszthatják gazdaságilag szükséges fejlesztéseiket vagy „túlberuházhatnak”, ami ugyancsak gazdasági károkat okoz. Mindezek mellett a támogatások és – ebből adódóan – a beruházások az évek közt erősen volatilisan alakulnak, ami a kiegyensúlyozott agrárpolitikai döntések fontosságára világít rá.
    A szellemi (tudás)potenciál fejlesztése, a képzettség erősítése fontos feltétel a műszaki fejlesztés előnyeinek kiaknázásához. Növekedési elméletek alapján levezethető, hogy a technikai potenciál növelése csak addig a pontig jelent realizálható hasznot, amíg azt a működtető humán tőke tudásszintje lehetővé teszi. A növekedési görbék ellaposodnak, amikor beleütköznek a képzettség korlátaiba, azt nem törhetik át. Az ütközési ponttól kezdve tehát csak a tudás és a technika-technológia együttes fejlesztése hoz eredményt. Ezért tudásalapú műszaki fejlesztésben kell gondolkodnunk.

  • Technológiakereslet a mezőgazdaságban

    A gazdaság fejlődésének, folyamatos megújulásának motorja a technológiai fejlődés. Azt, hogy a fejlődés milyen irányban zajlik, melyek a leghangsúlyosabb trendek, a kutatók nagyon gyakran csak utólag rögzítik, elemzik és értékelik. A gazdaságpolitika természetes terepének tekinti a műszaki haladás befolyásolását, de sokszor nem rendelkezik a megfelelő döntések meghozatalához szükséges adekvát információkkal.
    Jelen dolgozat megpróbál szakítani az eddigi elemzések ex-post jellegével és egy viszonylag egyszerű módszer felhasználásával arra keresi az empirikus választ, hogy a technológiai fejlesztéseknek melyik területe (gépesítés-, humánerőforrás-, szaporítóanyag-, tápanyagpótlás-, illetve növényvédőszer-fejlesztés) találkozik leginkább az ilyen technológiák iránti, a mezőgazdasági termelők irányából megnyilvánuló kereslettel.
    Elemzésünkhöz a Tesztüzemi Rendszer 2013. évi adatait használtuk. Módszerként a legegyszerűbb keresleti függvénybecslést alkalmaztuk. Eredményeink azt mutatják, hogy a legnagyobb rugalmassággal a humánerőforrás-fejlesztés iránti igény rendelkezik, amit kismértékben elmaradva a növényvédőszer- és gépesítésfejlesztési igény követ. Vizsgálatainkból azt az egyértelmű következtetést vonhatjuk le, hogy a hazai mezőgazdaság (elsősorban szántóföldi növénytermesztés) szempontjaira tekintettel a technológiai fejlődés fókuszába a humán erőforrás fejlesztését célszerű állítani.

  • Spanyol lecke a sertéságazat felemelkedéséről

    Magyarország sertéságazata minden jó szándékú törekvés dacára hullámvölgybe került, a piaci versenyben nem mutat fel átütő erőt. Az okokat már sokan, sokféle megközelítésben boncolgatták, jelen írásunkban a spanyol felfogással és gyakorlattal szembesítjük a magyarországi állapotokat. Az első eltérés mindjárt a minősítéssel kezdődik: „a magyar sertés drága, versenyképtelen” – szól az „evidencia”. Ezen persze elsősorban a tenyésztési és hizlalási fázis naturális hatékonyságát értik. Az összevetés látszólag igazolja is ezt a régi keletű állítást: Spanyolország sertésállománya az 1990-es évektől 80 százalékkal gyarapodott, a magyarországi pedig apad, illetve stagnál. Az összefüggés azonban tévhit. Ugyanis az élőhús előállításának önköltsége Magyarországon alacsonyabb; a magyar sertéshús és -készítmények minősége pedig igényes külpiacokon is állja a versenyt. A hajdani verdikt alapjainak zömét régen elvitte a kíméletlen szelekció. A versenyképesség pedig már nem azonos a hizlalás hatékonysági mutatóival. A piaci siker kritikus tényezői a globális versenyben átrendeződtek: benne az állami politikák („praktikák”), a szakmai szervezetek, a sertéstenyésztők, a feldolgozók és a kereskedők egy irányba húzó együttműködése, hatékony szervezési és innovációs képessége összegződik. A különböző piacokon való helytálláshoz, vagyis a tartós versenyképességhez ma már nem elegendő a tenyésztés és a hizlalás hatékonysági paramétereinek magas szintje. A sikerhez az alapanyagtermelést megelőző/megalapozó és az azt követő/ráépülő tevékenységeket végzők hasonlóan kiváló szervezési és innovációs képessége is szükséges.
    A „spanyol lecke” erről szól. Az ottani piaci szereplők együttesen választották ki és szervezték meg belső és külföldi – valóban célként kezelt – piacaikat; tudatosan alkalmazkodtak az ottani elvárásokhoz; a bizalom megőrzése érdekében túlteljesítették az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági előírásokat; céltudatosan alkalmazták az állami orientáló/ösztönző eszközöket, elsősorban a szükséges infrastruktúra fejlesztésére és a piacbővítő promóciókra. Felvállalták a piaci átláthatóságot, nemkülönben a vertikális integráció fegyelmét, kötöttségeit, és élvezték ennek előnyeit is (például az alacsonyabb finanszírozási költségek, a fogyasztói bizalom és az értékesítés biztonsága képében).
    A szektor humán erőforrásainak erősítésével, a céltudatosabb piacszervezéssel és -ellenőrzéssel, a termékfejlesztés intenzívebb támogatásával, a valódi integrációs szerveződések (jogszabályi) ösztönzésével, valamint a gazdálkodási/üzleti feltételrendszer nagyobb stabilitásával Magyarország sertéságazata is felzárkózhatna Spanyolország éltanulói mellé.

  • A magyar sertéstartó gazdaságok jövedelmezőségének elemzése

    A tanulmány célkitűzése a sertéstartó gazdaságok jövedelmezőségének vizsgálata. A kutatás során elemzés tárgyát képezték a különböző gazdasági formákban, nagyrégiókban, eltérő méretkategóriákban működő sertéstartók jövedelmezőségi különbségei.
    Megállapítást nyert, hogy a sertéstartás jelentős visszaesése elsősorban a sertéstartó egyéni gazdaságokat érintette. Hazánkban a sertéstartó kisgazdaságok száma jelentősen meghaladja a 150 számosállat feletti állatállományú nagygazdaságokét, azonban mind az átlagos területhasználatuk, mind az átlagos hízó- és kocalétszámuk elmarad attól.
    A területalapú támogatások következő üzleti évre átnyúló pénzügyi rendezése az egyéni gazdálkodó pénzügyi helyzetét nehezíti. A társas gazdaságok több nettó árbevételt képesek realizálni számosállatonként, magasabb üzemi költségek mellett gazdálkodnak, így számosállatra vetítve kevesebb adózás előtti eredményt realizálnak, mint az egyéni gazdaságok. Az egyéni gazdaságokban alacsonyabb a személyi jellegű ráfordítás, hiszen jelentős a nem fizetett munkaerő. A bevételarányos és a munkajövedelmezőség mutatója az egyéni gazdaságokban ért el magasabb értéket a vizsgált időszak alatt, amely az alacsony üzemi költségek következménye.
    A vizsgálataink során kimutattuk, hogy a 150 számosállat feletti állománnyal rendelkező gazdaságok magasabb felvásárlási árat, agrártámogatást és ezáltal nagyobb bevételt realizálnak, azonban az üzemi költségük is jelentős. Az alacsony üzemi költségek következtében a kisgazdaságok számosállatra vetített jövedelmezőségi mutatói ugyan jobbak, mint a nagygazdaságoké, de kis méretükből adódóan összjövedelmük jelentősen elmarad azoktól, kérdéses, hogy a termelékenység és a hatékonyság tekintetében képesek-e felvenni a versenyt. Kis takarmánytermő területük miatt jobban ki vannak szolgáltatva az ingadozó takarmányáraknak és nehezen tudják érvényesíteni jogaikat a kintlévőségük behajtása terén.
    Elemzéseink rávilágítottak arra, hogy a sertésállomány regionális elhelyezkedése jelentős különbséget mutat. A sertéstartás szempontjából az Alföld és Észak nagyrégió tekinthető a legjelentősebbnek. A vizsgált utolsó három évben mindkét régióban negatív a nettó kötelezettségek értéke, ami azt mutatja, hogy a gazdálkodók nem tudták eredményesen behajtani kintlévőségeiket, melynek egyik oka a feldolgozóiparban tapasztalható válsághelyzet.

  • Növénytermesztés fontosabb gépkiválasztási szempontjainak meghatározása

    A mezőgazdasági birtokviszonyok és a termelési szerkezet hosszú ideje átalakulóban van Magyarországon, amely folyamatot az időjárás-változás is bonyolítja. A növénytermesztési gépkiválasztás szempontjából az ökológiai, műszaki, gazdasági és technológiai szempontok jelentős szerepet kapnak. Ennek megfelelően az elmúlt években a növénytermesztési technológiáknak a termelési feladatokat – sok más körülményt is figyelembe véve – nagyon változó, egyenlőtlen és szélsőséges csapadékeloszlású időjárási tényezők mellett kell(ett) megoldani. E fontos tényezők a növénytermesztésben alkalmazott gépek kiválasztásában is érvényesültek.
    A gépkiválasztási szempontok meghatározására a NA IK Mezőgazdasági Gépesítési Intézete a Dunántúl középső régiójában és az Alföld középső és északi területein nyolc különböző méretű, eltérő termelési szerkezetű és birtokviszonyú gazdálkodónál végzett felmérést. Az eredmények azt mutatják, hogy a gazdálkodók nagyon fontosnak ítélik a műszaki, gazdaságossági és technológiai szempontokat, de ezeket gyakran alárendelik az ökológiai adottságok alapján történő gépkiválasztásnak. Ez azt jelenti, hogy gépkiválasztás szempontjából jelentős szerepet kapnak a talajviszonyok, a csapadék mennyiségi eloszlása, de még a napsütéses órák száma is. Vagyis a gazdálkodók a növénytermesztési technológiák kiválasztásakor azokat a gépesítési megoldásokat részesítik előnyben, amelyek e változó ökológiai viszonyokhoz is könnyen alkalmazhatók. A növénytermesztésre vonatkozó piaci kínálati és keresleti oldalt összekapcsolva gépkiválasztási blokkmodellt alakítottunk ki. Elmondható, hogy a hazai mezőgépkínálat széles körű, abban megtalálhatók a keresleti szempontoknak és a világszínvonalnak megfelelő gépek.

  • Közösség által támogatott mezőgazdaság regionális vizsgálata

    A közösség által támogatott mezőgazdasági rendszerek Európa nyugati felén és Észak-Amerikában az utóbbi években egyre jelentősebb szerepet kaptak a helyi élelmiszerrendszerek területén. A téma kiemelt jelentőségű lehet a kelet-közép-európai országok mezőgazdaságában is, mivel a rövid élelmiszerláncok számos problémára kínálhatnak megoldást. Csökkentik a termelő és a fogyasztó közötti fizikai távolságot, valamint a hosszú ellátási láncokkal ellentétben a minőség garanciájaként a személyes kapcsolatot, a bizalmat és sokszor az ökológiai minősítést építik be a rendszerbe. Lehetőséget nyújtanak a kistermelőknek a helyi, jó minőségű élelmiszerek előállítására, közvetlen értékesítésére, a fogyasztóknak pedig garantálják az ízletes, többnyire ökológiai módszerekkel előállított helyi élelmiszerekhez való kényelmes hozzájutást.
    A közösség által támogatott mezőgazdaság mint gazdálkodási forma jelenleg Magyarországon még nem kiforrott, számos területen változtatásokat, valamint szélesebb körű támogatást igényelne. A Nyugat-Dunántúl régió termelői és fogyasztói körében végzett kérdőíves felmérés alapján megállapítható, hogy a közösség által támogatott mezőgazdasági formában gazdálkodók körében magas az idősebb, 45 év feletti korosztályt képviselők létszáma, valamint a megkérdezett gazdaságok kisebb hányada foglalkozik állatitermék-előállítással. Területigényük heterogén, emiatt egységes, valamennyi gazdaságra vonatkoztatható „optimális üzemméret” számszerűen nehezen meghatározható.
    A közösség által támogatott mezőgazdasági formában működő termelőknél a termékek eladása a legtöbb esetben csak hagyományos, illetve termelői piacon történik (esetenként megjelenik a háztól való értékesítés), az egyéb értékesítési csatornákat kevésbé alkalmazzák, továbbá a TÉSZ-ek közvetítő szerepét sem veszik igénybe, emiatt számos lehetőségtől esnek el.
    A közösség által támogatott mezőgazdaság típusai kevésbé ismertek a fogyasztók körében, a vásárlói közösséget a fogyasztók egynegyede, míg az előfizetéses/dobozrendszert, valamint a részes gazdálkodást csupán 3-3 százaléka részesíti előnyben. Ez részint az ismertség hiányából, részint a gazdálkodási forma speciális jellegéből adódik. Célszerűnek tartjuk a közösség által támogatott mezőgazdasági rendszer népszerűsítését, illetve a termelők kapacitásának bővítését.

  • Helyi termékek fogyasztói megítélése

    Munkánkban a helyi termékek értékesítésének lehetőségeit vizsgáljuk az előállítók és a termék fogyasztóinak szemszögéből. Kecskeméten rendszeressé váltak a helyi termékeket kínáló vásárok a főtéren, ahol a helyi gazdálkodók mellett kézműves- és kulturális hagyományok is teret kapnak. Egy olyan komplex programról van szó, amely a vásárláson túl élményeket ad a résztvevőknek, ami egyfajta közösségszervező erővel is bír. A vásárok szervezésekor fontos szempont az is, hogy fórumot biztosítsanak az összefogásra, ösztönözzék a termelés, a feldolgozás, a kutatás és az értékesítés szektorának helyi képviselőit a helyi mezőgazdaság fejlesztésére és a tradíciók megőrzésére. A tanulmány elkészítéséhez kézművesek, gazdálkodók, látogatók és vásárlók által kitöltött kérdőívek feldolgozásából kapott eredményeket használtunk fel. A megkérdezettek nagyobb arányban látják a hagyományőrző vásárt sikeres értékesítési csatornának, egyesek azonban korlátozó tényezőnek tekintik a vásárlók anyagi helyzetét. Felméréseink szerint egyre többen keresik a minőségi, kézműves termékeket, ugyanakkor magas arányt képviselnek azok, akik alacsony jövedelmük miatt nem képesek megvásárolni ezeket. A hazai termékeket a vásárlóknak csupán a fele keresi, továbbra is jellemző a magyar fogyasztó árérzékenysége, holott a magyar termékek előnyben részesítése által fejlődik a helyi gazdaság, a vidék. Felmérésünkből kiderül, hogy az internetnek van a legnagyobb információszolgáltató szerepe még a tradicionális vásárok tekintetében is. A megkérdezettek közül legtöbben a helyben fogyasztott élelmiszerek vásárlását jelölték meg, a minőség és a megbízható forrás igénye jelenik meg a vásárlók véleményében. A vásár ezen túlmenően önszerveződési lehetőséget is jelent azonos értékek mentén a helyi gazdaság szereplői számára. A kapcsolati háló, amire a vásár szervezése épül, alapot teremthet a magasabb szintű együttműködéseknek.

  • Pálinka: fogyasztói ismeretek, preferenciák, fogyasztási szokások, marketinglehetőségek

    A pálinkaágazat az elmúlt évtizedekben dinamikus fejlődésen ment keresztül, amit a hazai és az uniós jogszabályi környezet változtatásai is támogattak. Számos szakpolitikai kérdés vetődött fel, amelyek megválaszolásához a pálinkafogyasztási szokásokat felmérő átfogó elemzés elkészítése vált szükségessé.
    Vizsgálatunk a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrárgazdasági Kutató Intézet és a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának közös, országos fogyasztói felmérésén alapul. A kutatás során egy nagy elemszámú (n=1014) személyes megkérdezéses kérdőíves vizsgálatot hajtottunk végre.
    Az elsődleges vizsgálati szempont a válaszadók pálinkával kapcsolatos tudásszintjének felmérése, az alkoholfogyasztási szokások és az ezeket meghatározó tényezők megismerése volt.
    Felmérésünk eredményei bizonyítják, hogy a pálinka előállításának és fogyasztásának is komoly hagyományai vannak. A pálinka fogyasztása a többség számára különleges, ritka alkalmakhoz köthető. Mindezekkel szemben áll azonban az a tény, hogy a pálinka kereskedelmi forgalma elenyésző mértékű más alkoholos italokhoz képest. Az eredmények alapján elmondható az is, hogy a válaszadók jelentős hányada minimális ismeretekkel sem rendelkezik a pálinka előállításával és forgalmazásával kapcsolatos követelményekről és szabályokról. Fontos kiemelni, hogy sokak számára még mindig a „házi pálinka” jelenti a minőségi etalont. Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy a többség jellemzően nem kereskedelmi forgalomban szerzi be ezt a terméket, hanem az ismerőseitől kapja ajándékba vagy tőlük vásárolja.
    Klaszteranalízis segítségével négy fogyasztói csoportot sikerült elkülönítenünk egymástól: Érdeklődők, Passzív elfogadók, Pálinkakerülők és Mindenivók. A klaszterek között jellemzően a fogyasztási gyakoriság és a pálinkához fűződő viszony mentén tapasztaltunk eltérést, mintsem demográfiai paraméterek tekintetében. Az elemzés által sikerült körülírni a potenciális vásárlói rétegeket életmód és általános személyiségjegyek alapján is.
    A tapasztalatokat összegezve olyan célzott marketingtevékenységet tartunk szükségesnek, amely a minőséget állítja középpontba, és a pálinkához a komoly szakértelmet igénylő kézműves kereskedelmi termék imázsát kapcsolja. Fontosnak tartjuk, hogy átfogó edukációs tevékenység által a fogyasztó számára is érthető módon, de mégis pontosan rávilágítsunk mindarra a szakmai tudásra, elkötelezettségre és technológiai kihívásra, amely az érzékszervileg tökéletes gyümölcs aromáinak megőrzését, kiteljesítését lehetővé teszi.