Blog

  • Kísérlet egy automatizált komplex földértékelési rendszer kidolgozására

    A jelenlegi cikk egy komplex földértékelési rendszer elvi felépítését foglalja össze. A szántóföldek közgazdasági értékelését szolgáló rendszer kidolgozásának egyik fontos célja volt az elavult aranykorona-rendszer felváltása. A rendszer komplex jellegét a földértéket befolyásoló ökológiai (a talaj tulajdonságai, a domborzati viszonyok, az éghajlat) és az ökonómiai tényezők egységes, zárt rendszerben történő értékelése biztosítja. A közgazdasági értékelés a D-e-Meter földminősítési rendszer struktúrájához igazodóan rendszerezi a közgazdasági tényezők hatását. A kidolgozott földértékelési módszer gyakorlati alkalmazásának előfeltétele az egyes D-e-Meter kategóriák közgazdasági tartalommal való feltöltése, ami azt jelenti, hogy a D-e-Meter pontkategóriákhoz egy súlyozott – úgynevezett standard – fedezetihozzájárulás-érték (SFH) kerül hozzárendelésre. A fedezeti hozzájárulás értékeinek számítása mintavételezéssel történik. A korrekciós tényezők (öntözési lehetőség, infrastruktúra, megközelíthetőség, externáliák) lehetővé teszik a földterület közgazdasági értékének pontosabb becslését. Minden fontosabb földértéket befolyásoló tényezőt és a hozzá tartozó információkat a kifejlesztett értékelési rendszer a digitális térképekről olvas le, ezzel biztosítva az értékelési rendszer automatikus jellegét. Az új komplex földértékelési rendszer alkalmas a földek közgazdasági értékeinek és piaci árainak pontos becslésére. A szántóterületek közgazdasági értékének meghatározása a potenciális standard fedezeti hozzájárulás értékéből indul ki, amely magában foglalja a földrészlet összes gazdasági és társadalmi hozadékát. A kidolgozott földértékelési algoritmus az alternatív földhasználati lehetőségek közötti választásban is alkalmazható.

  • A fehérjetakarmány helyettesítése alternatív fehérjeforrásokkal az EU-ban

    Az EU önellátottsága szójából 4-5%, egyéb full-fat magvak és olajipari melléktermékek, valamint extrahált darákból 60% körül alakul. Az EU a szója világkereskedelmének 10%-ával a világ második számú importőre, a globális extrahált szójadaraimport 30%-os részesedésével pedig a legjelentősebb importőr. Az EU középtávon szerény mértékben képes csökkenteni függőségét az importált mezőgazdasági nyersanyagoktól. A szójatermék nagyobb arányú kiváltásához egyrészt nincs elégséges egyéb fehérjeforrás a világpiacon, másrészt az EU-ban a fehérjetakarmányok belső termelése sem mutat számottevő változást. Ennek oka, hogy az olajnövények már elérték felső határukat a vetésforgóban, ráadásul a biodízelgyártás piaca sem mutat növekvő keresletet a növényolaj iránt, továbbá a fehérjenövények többlettámogatása ellenére a vetésterület és termelés csak szerény mértékben nő. Ezért a szójadara felhasználásának növekedésével párhuzamosan az EU importja is nő. A szójadara évi termelése mintegy 210 millió tonna világszerte, ehhez képest a bioüzemanyag-termelés melléktermékei is egyre fontosabb szerepet játszanak fehérjeforrásként, mert szójafehérje-egyenértékben ez megfelel mintegy 65-70 millió tonna szójadarának, vagyis a globális szójadara-termelés csaknem 30%-ának. Az EU-ban a keveréktakarmány-gyártás repce-, napraforgó- és szójapogácsa felhasználásához a biodízelipar 30%-ban járul hozzá, az etanolgyártás mellékterméke pedig az EU szója- és szójadaraimportjának 10%-át váltja ki volumenben kifejezve. Az állati eredetű fehérjék összesen mintegy 18 millió tonna (állati fehérje 13 millió tonna, halliszt 5 millió tonna) szójadarát váltanak ki szójafehérje-egyenértékben kifejezve, azaz az évi globális szójadara-felhasználás csaknem 10%-át, de az állati fehérje felhasználása számos országban korlátozott, a hallisztet pedig magas ára miatt főleg az akvakultúra hasznosítja. Hosszú távon a szójaimporttal szemben az EU-ban is a hazai szójatermelés tűnik a legjobb alternatívának, ennek feltétele a hektáronkénti 4 tonna körüli terméshozam elérése, amire rövid távon nincs esély. Hosszabb távon azonban komoly potenciált jelent a fűből és lucernából kivont levélfehérje, de az akvakultúra eredetű fehérjeforrás is szóba jöhet alternatívaként. A rovarfehérje felhasználását a takarmányozásban a magas ár mellett az EU jelenlegi szabályozása is akadályozza. A bakteriális élesztő, a szintetikus úton és fermentációs eljárással készített aminosavak felhasználásának egyelőre a magas ár szab korlátot (a kristályos aminosavak kivételével).

  • Szövetkezeti modellek a világban – Dánia és a Koreai Köztársaság példájának tanulságai

    A tanulmány az EU keretei között is a családi farmergazdaságok sikertörténetének tekintett dán, valamint a délkelet-ázsiai „tigrisek” egyike, a Koreai Köztársaság (Dél-Korea) mezőgazdasági szövetkezeti rendszerének bemutatását, illetve egymással való összehasonlítását célozta meg. A szerző választ keresett arra a kérdésre, hogy hogyan, milyen megoldásokkal képesek a farmerek eredményesen gazdálkodni két, egymástól igencsak eltérő történelmi, társadalmi és gazdasági környezettel rendelkező országban, ahol a farmertársadalom döntő hányada évtizedek óta szövetkezetekbe tömörült. A dán és a dél-koreai szövetkezeti modellek több lényeges tulajdonságban is hasonlítanak egymásra. Ezek közül a legfontosabbak a következők:
    – Mindkét országban a farmerek jelentős költségvetési támogatást élveznek, amely nélkül aligha tudnák megőrizni verseny-, vagy egyáltalán gazdasági életképességüket. (E támogatások azonban arányaiban jóval nagyobbak Dél-Koreában.)
    – A szövetkezetek mindkét országban a tagként csatlakozott farmerek közös tulajdonát képezik, és ezek alapvetően nonprofit jelleggel működnek tagjaik irányában.
    – A két ország farmerei a közvetlen mezőgazdasági termelési feladatokat (földművelés, állattenyésztés) saját maguk, elkülönülten végzik saját (vagy bérelt) földjeiken, a szövetkezetek szerepe leginkább az ellátási lánc más fázisaiban (terményfeldolgozás, marketing és logisztikai feladatok, termelési inputok biztosítása) fontos, illetve kizárólagos.
    A hasonlóságok mellett ugyanakkor lényeges különbségek is észlelhetők a két ország modelljei között, ezek közül a leginkább szembetűnők a következők:
    – Dánia esetében a gazdálkodó farmerek együttműködése, illetve a szövetkezetek kialakulása hosszabb időtávon, szinte természetes úton történt meg, nagyjából a 19. század utolsó harmadától kezdődően, és a folyamatot – komolyabb mértékben – nem zavarták meg politikai események, illetve háborús cselekmények. Dél-Koreában a japán gyarmati időszakban (1910–1945) alakultak ki a mezőgazdasági termelők közötti együttműködési formák, amelyek közül voltak szövetkezeti jellegűek is, ugyanakkor a ma is jellemző birtokszerkezetet a II. világháborút követő, jórészt politikai indíttatású földreform idézte elő. Ennek egyik következménye az, hogy a miniatűr családi farmokon gazdálkodók életképtelenek lennének a földreformot követő évtized során kialakuló, majd folyamatosan fejlődő, többszintű és sokrétű tevékenységet folytató szövetkezeti ernyőszervezet és védőháló nélkül.
    – A dán szövetkezetek szerveződésének fő alapja a termék- vagy terményspecifikusság, bár természetesen érvényesül a területi racionalitás. Dél-Korea mezőgazdasági szövetkezeteinek döntő része területi alapon szerveződött, általános mezőgazdasági profillal rendelkező szövetkezet, csupán kisebb hányaduk termék/termény specifikus szakszövetkezet.
    – Dánia esetében a főként állati termékekre alapozott mezőgazdasági export sokáig a nemzetgazdaság legfontosabb húzóágazata volt, és szerepe ma is jelentős. Dél-Korea esetében a mezőgazdaság fő ágazata a növénytermesztés (a rizs dominanciájával), és szerepe döntően a belföldi élelmiszer-ellátás – legalább részleges – biztosítása, az export szerepe másodlagos.
    – A két ország gazdái közül a koreai farmerek vannak kiszolgáltatottabb helyzetben, mert a gazdaságok 1-2 ha-os mérete még a dán farmok 65-70 ha-os átlagához képest is nagyon kicsi, ráadásul nagy részük leginkább csak egyetlen termény (rizs) előállításával foglalkozik.
    A téma vizsgálata korántsem öncélú, hiszen úgy a dán, mint a dél-koreai tapasztalatokból levonhatók tanulságok, illetve származhatnak Magyarországon is hasznosítható ötletek. Ezek a szerző reménye szerint segítséget vagy további szempontokat adhatnak a hazai szakmai-politikai döntéshozók számára, akik befolyást gyakorolnak arra, hogy Magyarországon hosszú távon milyen jövő vár a családi kisüzemekre, illetve a szövetkezeti típusú együttműködésre.

  • Generációváltás a családi tulajdonú vállalkozásokban – Problémák, konfliktusok, kihívások, elméleti és gyakorlati megközelítés

    A tanulmány a családi tulajdonú mezőgazdasági vállalkozások generációváltásának kérdéseivel összefüggésben jelentkező problémákkal, konfliktusokkal, kihívásokkal és a lehetséges megoldásokkal foglalkozik, fókuszba állítva az utódlás kérdéseit. Világviszonylatban is tényként kezelendő, hogy a családi tulajdonon alapuló vállalkozások többsége nem éli túl az első generációt, s ezért az utódlás a legjelentősebb gonddá nőtte ki magát. Ezzel is magyarázható, hogy a generációváltás problémaköre számos kutatás témájává és napjainkban hazánkban is – a rendszerváltást követően létrehozott családi tulajdonon alapuló vállalkozások esetében a nyugdíjkorhatár elérése, az öregedés miatt – aktuálissá vált.
    Különös aktualitást ad a kérdéskör vizsgálatának az is, hogy hazánkban – a rendszerváltás előtti időszak ismert okai miatt – nem áll rendelkezésre elegendő ismeret. Ezért e tanulmány – alapvetően a nemzetközi és a meglehetősen szerény hazai szakirodalmi forrásokat is felhasználva – célja elsődlegesen módszertanilag, de ugyanakkor a gyakorlati szempontokat előtérbe helyezve feltárni a kérdéskör súlyponti elemeit.
    A munka problémafeltáró szakaszában szekunder adatok – a mérvadó kapcsolódó forrásmunkák – felhasználásával, aktuális kutatási eredmények, módszertani megközelítések alkalmazásával kerülnek bemutatásra a generációváltás fázisai, az utódlási folyamatok és azok módozatai, valamint kifejezetten az agrárgazdaságra jellemző folyamat lehetőségei. A tárgykör feldolgozása során egy generációváltáson már keresztülment magyar családi vállalkozó gyakorlati tapasztalata, véleménye is bemutatásra kerül.
    Kutatómunkánk feltáró szakaszának összegző véleménye az, hogy több elméleti – gyakorlati tapasztalatokkal alátámasztott – külföldi modell, esettanulmány áll rendelkezésre, melyeket indokolt lenne hazai viszonyokra adaptálni. Erre azért is szükség lenne, mivel nincs számottevő magyar tapasztalat, alkalmazható eljárás, felhasználható adatbázis. Megítélésünk szerint a tanulmányban bemutatásra kerülő modellek és eljárások hasznosíthatók lennének hazánkban is.