A talaj – mint feltételesen megújuló multifunkcionális természeti erőforrás – képes a fenntarthatóság (fenntartható fejlődés) érdekében elvárt funkcióit hosszú távon is teljesíteni, ha rezilienciájának (természetes megújuló képességének) feltét-eleit biztosítják. Ezek közül legfontosabbak a következők:
• Ésszerű földhasználat: A termőhelyi adottságok és a termeszteni kívánt növények termőhelyi igényeinek eddiginél sokkal jobb összehangolása (racionális művelési ág, vetésszerkezet és agrotechnika).
• Talajdegradációs folyamatok megelőzése, mérséklése.
• A felhasználásra nem kerülő biomassza minél teljesebb körű visszacsatolása a természetes anyagforgalom körfolyamatába (recycling).
• A talaj felszínére jutó víz talajba szivárgásának és talajban történő hasznos tározásának elősegítése, ezáltal a szélsőséges vízháztartási helyzetek (árvíz, belvíz, túlnedvesedés, aszály) kialakulásának megelőzése, kivédése, mérséklése.
• Ésszerű növényi tápanyag-ellátási rendszer.
• Talajszennyez(őd)és megelőzése, kezelése, „hatástalanítása”.
A természeti erőforrásokkal történő fenntartható gazdálkodás alapvető célja a „geológiai alapkőzet–víz–talaj–bióta–növényzet–felszín közeli atmoszféra” kontinuumban végbemenő anyag- és energiaforgalmi folyamatok szabályozása. Ennek el-maradása (meghiúsulása, elhanyagolása, csorbítása, „lealkudása”) esetén azonban a talaj „elfogyása”, multifunkcionalitásának zavarai, termékenységének/termőképességének csökkenése következhetnek be. Ilyenkor derül ki igazán, hogy mi van, ha nincs! Ezért kell biztosítani a fenntarthatóság feltételeit minden szférában, minden döntési szinten, minden szakterületen, minden erővel. Mégpedig prioritást érdemlő össztársadalmi célkitűzésként!
Blog
-
A természeti erőforrások fenntarthatósága: mi van, ha nincs?
-
A jóllét magyarországi indikátorrendszerének elméleti alapjai
A jóllét multidimenzionális jelenség, amelyet nehezen lehet diszciplináris keretek közé szorítani. Az emberek jóllétét objektív és szubjektív tényezők egyaránt alakítják, melyek között azonosíthatók egyéni és társadalmi összetevők is. A jóllétnek nincsen általánosan elfogadott meghatározása. A jóllétet értékelésként, felfogásként, absztrakcióként, illetve dinamikus állapotként is kezeli a szakirodalom. Véleményünk szerint a jóllét az egyén azon meghatározó, saját maga, környezete és a társadalom által kölcsönösen befolyásolt komplex mentális és fizikai állapotát jelenti, mely az egyén saját életével való általános elégedettségét, a közösségi életben való részvételét, az élet objektív minőségét és annak szubjektív érzetét foglalja magában. A jóllét tehát időben változó állapot.
A szakirodalmi áttekintés során nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar indikátorrendszer kialakítása során nem lehet cél egy európai mutatószámrendszer átvétele, hanem saját, magyar jellegzetességeket is figyelembe vevő struktúra kialakítását szükséges szem előtt tartani.
A multidimenzionális objektív lista elmélet adja a koncepcionális keretét a magyar indikátorrendszernek. Véleményünk szerint az indikátorok kiválasztásakor a horizontális és a vertikális (egyénekre, társadalmi csoportokra, az egész társadalomra) tagozódásra vonatkozó objektív, szubjektív, önbevalláson és nem önbevalláson alapuló mutatókat is szerepeltetni szükséges a jóllét magyarországi indikátorrendszerében.
Az általunk bemutatott érvek alapján a fenti célokat az alábbi dimenziók elkülönítésével tudjuk a leginkább megragadni, s általuk összeállítani a hazai jólléti indikátorrendszert: Anyagi életkörülmények; Munkaidő és szabadidő; Oktatás, tudás, képzettség; Egészség; Mentális közérzet; Lakókörnyezet és infrastruktúra; Társadalmi tőke, társadalmi részvétel; Társadalmi megújulás. -
Innováció a szakképzésben, hatása az agrárszakképzésre
Tanulmányunkban áttekintést adunk az agrárszakképzés alakulásáról. Az 1965. évtől kezdődően vált törvényileg szabályozottá a szakképzés, amely hatással volt az agrárszakképzésre is. A társadalmi, gazdasági változások függvényében a szakképzési szerkezetet folyamatos innováció, megújulás jellemezte. A szakképző intézmények rugalmasan alkalmazkodtak a változásokhoz, azokban a szituációkban is, amikor az egyes évfolyamokban párhuzamosan eltérő szabályozás alapján, különböző szakképzési dokumentumok alkalmazásával folyt a képzés. A jövőben is kiemelt jelentőségű lesz az agrárszakképzés a mezőgazdaság jövedelemtermelő képességének megőrzésében és megerősítésében. Ehhez fontos új képzési irány lesz a duális szakképzési rendszer, de oda kell figyelni az agrárszakképzések specialitásaira is.