A közölt tanulmány célja a kisgazdaságok jelen helyzetének vizsgálata az Európai Unió országaiban néhány jellemző mutató alapján. A kisgazdaságokkal, illetve családi gazdaságokkal hosszú évtizedek óta foglalkozik a közgazdasági és szociológiai irodalom. A tanulmány néhány fontosabb közgazdasági és szociológiai irodalmi forrás alapján igyekszik meghatározni fogalmukat és elméleti tartalmukat. A vizsgálat során megállapítja, hogy a kisgazdaságok – bár egyre fogyóban vannak a nagyobb gazdaságok javára – nagy számban találhatók valamennyi EU-országban, különösen a dél-európai és az újonnan belépett volt szocialista országokban. Ugyanakkor az általuk elfoglalt mezőgazdasági terület csak csekély része az országok összes mező-gazdasági területének. A fejlett nyugat-európai országokban a nagyszámú és kis értéket termelő gazdaságok területaránya többnyire tört része az összes területnek, a dél-európai és a volt szocialista országokban – különösen a legszegényebbekben – ugyan nagyobb, de az összeshez viszonyítva még mindig kicsiny. A kisgazdaságok nagy számához hasonlóan nagy a munkaerőlétszámuk is, de évi teljes munkaerőre átszámítva csekély az arányuk az összes foglalkoztatottak között. Magasabb értékeket erre vonatkozóan is a legszegényebb volt szocialista országokban és egyes déli országokban találunk. A vizsgálatból kiderül, hogy a legtöbb országban a 100 ha-nál nagyobb és nagy termelési értékű gazdaságok foglalják el a mezőgazdasági terület tetemes részét. Ezekben van a legtöbb főfoglalkozású gazdálkodó is. A kisgazdaság-ok bár nagyszámúak, de többnyire csekély a termelékenységük.
A cikk a kis családi gazdaságok elméleti kérdéseivel, általános helyzetével az Európai Unióban, az EU-beli kisgazdaságok számának, területének és értékarányának országonkénti ismertetésével és elemzésével, munkaerő-helyzetével és értékesítésével foglalkozik.
Blog
-
A kis (családi) gazdaságok helyzete az Európai Unióban
-
A világ hústermelésének, kereskedelmének és fogyasztásának tendenciái
A világ népessége fél évszázad (1960–2010) alatt több mint kétszeresére nőtt. Az alapvető élelmiszerek többsége, így a hús termelése is ennél gyorsabb ütemben emelkedett. A termelés dinamikájában átmenetileg törést okoztak a válságjelenségek és az állatjárványok fellépése. A járványok piaci zavarokhoz vezettek és kihatottak a nemzetközi húskereskedelemre és a fogyasztásra is. A termelés növelésével és a húspiac globalizációjával kedvezőbb lett a hústermékekhez való hozzáférés. A gazdasági helyzet javulásával – bizonyos határokon belül – a népesség élelmiszer-fogyasztásában átrendeződés tapasztalható a hústermékek javára, globális szinten azonban az egyes régiók között jelentős különbségek vannak a húsfogyasztásban is. A fejlett régiók lakosai évente átlagosan 80 kg, a fejlődő országoké 32 kg húst fogyasztanak. A világ népességének növekedése és az egy főre jutó GDP emelkedése
– az egyéb befolyásoló tényezők mellett – különösen a fejlődő országokban a hústermelés növelése irányába hatnak. Az elmúlt időszakban valamennyi állatfaj hústermelése növekedett, de egyre csökkenő ütemben. Az összhústermelés növekedési dinamikáját leginkább a baromfihús és a sertéshús előállítása múlta felül. Ez a hústermelésben változásokat idézett elő az abrakfogyasztók előnyére. Az abrakfogyasztó állatok expanziója az emberi fogyasztásra is alkalmas gabonafélék takarmányozási célú felhasználásával nagy kihívást jelent az élelmezésbiztonságra. Ugyanakkor a baromfi erőteljes térhódítása – a kedvező fajlagos takarmányhasznosítása miatt – az olcsóbb állati eredetű fehérjeellátást segíti elő. Az állati eredetű táplálékok emelkedése a humán étrendben mégis aggodalomra ad okot, mert ezek nagyobb erőforrás-felhasználással (takarmány, víz, föld) járnak, mint azoké az élelmiszereké, amelyeket kiváltanának. A hústermelés növelését ezért olyan módon kell alakítani, hogy annak erőforrásigénye és környezeti terhelése egységnyi termékre a legkedvezőbb legyen, mert a termelésbővítést csak ezáltal lehet gazdasági és környezeti szempontból is hosszú távon fenntartani. A húsfélék étrendben elfoglalt helyét ugyancsak újra kellene gondolni, különösen ott, ahol már magas szintű a húsfogyasztás. De leginkább az etikai szempontok, az élelmezésbiztonsági kihívások miatt – kiváltképpen a gabonafelhasználás területén – felvetődik, hogy a növekvő húsfogyasztás vajon indokolt-e. -
Az uniós intervenciós árszabályozás vizsgálata a hazai gabonapiacon
Tanulmányomban arra kerestem a választ, hogy a különböző agrárpolitikai célok hogyan viszonyulnak az árszabályozásra vonatkozó piacszabályozási eszközökhöz, illetve szükséges-e egyáltalán az árakat kormányzati szinten stabilizálni. Ebben a kérdésben jelentősen megoszlott a szakértők véleménye.
Az áttekintett irodalom alapján látható, hogy az agrárpolitikai célok általában tartalmaznak árstabilizációs törekvéseket. Az árinstabilitás legfőbb oka a mezőgazdasági termékek kereslet/kínálatában rövid távon jelentkező árrugalmatlanságában található. A kutatók véleménye megoszlik az állami beavatkozások szükségszerűségéről. Egyes szerzők szerint a kormányzat azért alkalmaz a mezőgazdasági termékek esetében árstabilizációs programokat, mert a szabadpiaci árak nem nyújtanak megfelelő szintű árstabilitást.
Az EU-csatlakozással Magyarországon is bevezették az EU gabonaintervenciós rendszerét, a garantált áras felvásárlást, ahol 101,31 EUR/tonna felvásárlási árat biztosít az EU. A rendszer ezáltal elméletileg nem engedi az árakat az intervenciós ár alá csökkenni. Az EU-s intervenciós rendszer bevezetésével feltételezhető a hazai piaci árak volatilitásának csökkenése.
A búza és kukorica piaci árterjedelme alakulásának vizsgálata alapján az eredmények azt mutatták, hogy a csatlakozást követően azokban az években, amikor működött az intervenció, kisebb volt a búza és a kukorica piaci árterjedelme. Az eredmények szerint az EU-s intervenciós rendszer bevezetésével a hazai piaci árak volatilitása csökkent.
Azáltal, hogy az intervenciós minőséget elérő búza, illetve kukorica árát nem engedi a rendszer 101,31 EUR/tonna alá csökkenni, a minimumárak magasabban alakultak, mint az EU-s intervenció bevezetését megelőzően. A csatlakozást követő időszakban csak a kistermelők által a minimális átvételi mennyiséget, valamint az intervenciós minőséget el nem érő búza-, illetve kukoricamennyiség szorult ki az intervencióból. Összességében az átlagos piaci ár emelkedett az intervenciós beavatkozás hatására.
Javasolható a piaci ár stabilizálása érdekében az intervenciós rendszer továbbműködtetése. A magyar álláspont kialakításakor, illetve a nemzeti szabályok megalkotásakor érdemes figyelembe venni, hogy az intervenciós intézkedés továbbra is jó eszköz lehet az árstabilizáció erősítésére. -
Hatékonyság és integráció a magyar mezőgazdaságban – Gondolatok Mészáros Sándor – Szabó Gábor vitaírásához
Cikkünkben csatlakozunk Popp azon megállapításához, hogy a hatékonyságorientált stratégia a nemzetközi versenyképesség alapja, és ehhez szükséges lenne elérni a munkatermelékenység javítását, előtérbe helyezni a magasabb hozzáadott értéket eredményező termelési szerkezetet. A hazai agrár- és élelmiszer-termelés jelenlegi helyzete kedvezőtlen. A mezőgazdaság termelési szerkezete a növénytermesztés és állattenyésztés tekintetében az állattenyésztés rovására megbomlott, napjainkra az állattenyésztés aránya 40% alá csökkent. A tulajdonosi szerkezet szétaprózódott. A mezőgazdaság problémáinak hátterében mélyen meghúzódó okok is állnak, mint az együttműködési készség hiánya, a vevő-szállító kapcsolatokban jelentkező bizalomhiány, a termelők alacsony alkuereje, alulinformáltsága, alulképzettsége. A magas adóterhek erősítik a feketegazdaságot, a kiszámíthatatlan gazdasági és jogi környezet pedig elriasztja a külföldi tőkét. Jelen cikkünkben a vállalatok közötti együttműködések közül az integrációval foglalkozunk, mivel véleményünk szerint a magyar mezőgazdaság jelenlegi versenyképességének helyreállításában az integrációnak lehet kiemelt, központi szerepe. Az általunk kidolgozott szempontrendszer szerint a magyar mezőgazdaság versenyképességét korlátozó akadályok megszüntetésének lehetséges megoldási módját, a hatékonyság növelését három lépcsőben képzeljük el. Első lépcsőként a mezőgazdasági termelők szakmai felkészültségét, ezt követően második lépésben az alkuerejüket kellene növelni, végül a termelők, feldolgozók, kereskedők közötti vertikális integrációs formák kialakítását kellene jobban ösztönöznie az új agrárpolitikának. Véleményünk szerint az integráció ugyanis a hatékonyság növelésének fontos eszköze, melyet az agrárstratégiának kiemelten kellene kezelnie. Az ily módon megvalósított hatékonyságnövelés véleményünk szerint mindenképpen kedvező hatást gyakorolhatna hosszú távon a magyar mezőgazdaság foglalkoztatottsági mutatóira, hiszen az integrációs együttműködésekre alapozott hatékonyságnövekedés által hosszabb távon emelkedhetne a mezőgazdasági termelők jövedelme. A termelők szakmai felkészültségének és alkuerejének növelése által egy igazságosabb jövedelemelosztás valósulhatna meg a termékpályán belül, mely hosszabb távon kedvező hatást gyakorolhatna a mezőgazdaságban foglalkoztatottak elöregedő korszerkezetére is, ugyanis a mezőgazdaság vonzóbb életpályát tes-tesíthetne meg a fiatalabb korosztály számára is. Az általunk kidolgozott elképzelés összhangban áll a KAP 2014–2020-as reformjában megfogalmazott életképes élelmiszer- termelés megvalósításának céljával, mely a mezőgazdasági jövedelmek és a szektor versenyképességének javítását tűzte ki céljául, valamint a fiatal gazdák induló támogatási programjával is.
-
Gondolatok a termőföldről
A föld a mezőgazdasági termelés alapja, annak legstabilabb tényezője. A vitathatatlan tényekből következik, hogy az általános vélekedés szerint a föld ügye elsősorban a mezőgazdaság számára fontos, érdekes téma. Ezzel együtt naponta tapasztalható, hogy a földügy a parlamenti – magyar és EU – csatározások gyakori témája (Ausztria – Magyarország – Európai Bizottság). Mindez azt bizonyítja, hogy a földügy korántsem csak a mezőgazdaság ügye, sokkal szélesebb, átfogóbb gazdasági, politikai, jogi kérdés.
A földdel kapcsolatos viták annak természetéből adódnak, ugyanis például amíg a föld a mezőgazdaság számára alapvető termelőeszköz, az ország számára annak területét, az országhatárt jelöli ki. Földre mindenkinek szüksége van, hiszen életében lakhelyet, életteret biztosít. Az ipari és sportlétesítmények, szolgáltatások ugyancsak a földhöz kötöttek. Megállapítható, hogy minden ember, minden nemzetgazdasági ágazat valamilyen formában kötődik a földhöz, annak rendezett vagy rendezetlen viszonyai mindenhol éreztetik kedvező vagy kedvezőtlen hatásukat.
A földdel kapcsolatban leginkább stabil tényezőnek nevezhető annak mérete, minősítése, minősége, míg a művelés módja, az elért hozamok, a föld feltételezett vagy valós értéke inkább függ a művelő embertől, a gazdától. A piac az árakon keresztül alapvetően befolyásolja az elérhető jövedelmet, ezzel együtt a földdel kapcsolatos döntéseket. Végezetül nem szabad elfelejteni a mindenkori társadalom szerepét, ahol a közgazdasági szabályzók és a jogszabályok lépnek elő determináló faktorként.
Fentiekből következik, hogy a politika és a mezőgazdaság, azon belül a földkérdés mindig is szerves kapcsolatban állt egymással, csupán a hangsúlyok változtak, tolódtak el a társadalom történelmi igényei szerint. -
Tíz évvel a csatlakozás után: az új tagországok agrárteljesítményei
Tíz év telt el az Európai Unió 2004-es bővítési köre óta. A tizedik évforduló jó alkalmat ad arra, hogy értékeljük az új tagországok agrárszektorának fejleményeit a legfrissebb adatok tükrében. A cikk célja az új tagországok agrárteljesítményeinek számszerűsítése és az elért eredmények összehasonlítása, valamint egyfajta teljesítménysorrend felállítása. A cél eléréséhez a tanulmány egy innovatív elemzési eszközt, az agrárteljesítmény-indexet számítja, amely 15 mezőgazdasági, agrárkörnyezeti és vidéki mutató átlagából adódik. Habár minden ország nyert a csatlakozással, Lengyelország, Észtország és Litvánia az egyértelmű nyertes az agrárgazdaság tekintetében, míg Szlovákia, Lettország és Magyarország tudta a legkevésbé kihasználni az uniós tagság által az agráriumban kínált lehetőségeket.
A szektoronkénti teljesítmények azonban meglehetősen eltérők. A balti államok és Lengyelország mutatták a legjobb mezőgazdasági teljesítményeket, míg Szlovákia állt ebben a tekintetben az utolsó helyen, kissé Magyarország mögött. Ugyanakkor Szlovénia, Csehország és Szlovákia használta ki agrárkörnyezeti szempontból a legjobban a csatlakozás nyújtotta előnyöket, míg a mezőgazdasági teljesítményekkel éles ellentétben a balti országok itt egyértelműen sereghajtónak tekinthetők. Ami a vidéki gazdasági teljesítményeket illeti, Lengyelország, Szlovákia és Csehország állnak a képzeletbeli dobogón, míg Litvániában, Lettországban és Magyarországon javult a legkevésbé a vidék állapota az elmúlt tíz évben.
Az egyes országok agrárgazdaságának csatlakozás utáni teljesítményben meglévő különbségei számos okra vezethetők vissza, melyek közül a cikk a kiindulási állapot különbségeit, az eltérő gazdasági szerkezeteket, a föld- és farmpolitikák eltéréseit, a mezőgazdasági privatizációs folyamatot, a külföldi tőke nagyságát, az előcsatlakozási programok kihasználtságát, a makrokörnyezet és a nemzeti agrárpolitikák változékonyságát és átláthatóságát azonosította. -
Versenyhelyzet-elemzés a magyarországi tejfeldolgozó szektorban
Elemzésünkben a vezető magyarországi tejfeldolgozó vállalatok pénzügyi pozíción alapuló versenyhelyzetének idősoros alakulását vizsgáltuk. A szakterület szakirodalmának és a legfrissebb statisztikai számadatoknak a felhasználásával bemutatjuk az iparág nemzetgazdasági jelentőségét, majd – a korábbi tanulmányok eredményeit megerősítve – igazoljuk a szektorra jelenleg is jellemző magas fokú koncentrációt, ami a viszonylag kevés számú, meghatározó szereplő erőteljes piaci versenyét indukálta. Az elemzési mintába azokat a társaságokat vontuk be, amelyek magas alaptőkével, magas árbevételszinttel és diverzifikált termékszerkezettel rendelkeznek, következésképpen versenytársaknak tekinthetők. A pénzügyi pozíción alapuló versenyhelyzet vizsgálatához a vállalati versenyképesség szakirodalmi eredményeit használtuk fel. Tanulmányunkban először a versenyképesség definíciójához rendeltünk pénzügyi mérési paramétereket, és ezek alapján valósítottuk meg a versenytársak összehasonlító elemzését. Ezután a releváns hazai és nemzetközi kutatásokkal összhangban, pénzügyi mutatószámrendszerrel teszteltük a társaságok mérleg- és cash flow-alapú likviditását, a forgótőke-menedzsment folyamatainak hatékonyságát, valamint a hagyományos és a készpénzalapú jövedelmezőséget, vállalati és szegmens szinten egyaránt. Kutatásunk legfontosabb eredményeként megállapítható, hogy a mintavállalatok közös gazdálkodási jellemzője a forgótőke¬menedzsment-folyamatok hatékonyságának folyamatos javítása. Továbbá igazolni tudtuk, hogy a hazai versenykörnyezetben létezik magyar tulajdonú, a vizsgált átfogó pénzügyi paraméterek alapján kiemelkedően versenyképesnek tekinthető társaság, amely kutatási eredményeink szerint képes piaci pozíciójának további javítására. Végül a tanulmányban kialakított pénzügyi indikátorrendszer alkalmazásával fontos iparági gazdálkodási jellegzetességként kimutattuk, hogy a vállalkozások és a szegmens tőkeszerkezetében a szállítói kötelezettségek és a kapcsolt vállalkozással szembeni kötelezettségek dominálnak, a technológiai fejlesztések volumene rendkívül alacsony, és a jövedelmezőségi folyamatok – egy társaság adatainak kivételével – kedvezőtlenül alakulnak.
-
„Ízlések és borok” – a csongrádi borok pozícionálása
Egy átlagos tájékozottságú embertől manapság már elvárják, hogy tudja, mely borok jók és melyek nem, illetve az egyes borok mikor, mihez és hogyan fogyasztandók.
A tanulmány, ahogy azt a cím is érzékelteti, a csongrádi borok pozícionálására vonatkozó primer felmérés eredményeit mutatja be, valamint az eredményekre építve javaslatot tesz egy lehetséges marketingtervre. A kutatás módszerei kérdőívezés, vakteszt (a legobjektívebb módszer az egyedi ízlés tekintetében), laborvizsgálat és mélyinterjú voltak. A csongrádi borok pozícionálása azért fontos, mert az itteni gazdasági feltételek kedvezőtlenek, és sajnos az integráció sem történt meg a vertikumban. Ezen okoknál fogva a Csongrádi borvidék elmaradott a többi borvidékhez képest. A terület versenyképessége azért is alacsony, mert az itt megtermelt szőlőt a gazdák kiviszik a területről (az alacsony árak miatt), így a csongrádi boroknak csak minimális része jelenik meg a piacon. A borok megismertetése és tudatosítása azért élvez prioritást, mert lehetőséget teremt a térségi ágazati szereplők fejlődésére, a csongrádi bor nagyobb mennyiségének megjelenésére a piacon. A standard kérdőív eredményeiből készített attitűdelemzés alapján a lakosság és a borfogyasztó közönség ezt a borvidéket alig ismeri és a borait is alulpozícionálja, tehát ez a hipotézis beigazolódott, ahogy az is – ahogy a vaktesztből és a laborvizsgálatból kiderült –, hogy felveszi a versenyt az olyan borvidékek boraival is, mint a szekszárdi, villányi, egri vagy a kunsági. Ez jelenti az újdonságot a nagyközönség számára. A laikus külföldiek kifejezetten szeretik a csongrádi borok ízvilágát. A csongrádi borok minőségi borok, mind a borbírálók, mind a laikusok úgy gondolják, hogy ezek a borok érnek annyit, mint a nevesebb borvidékek borai. Mindezt a borvidékre vonatkozó egységes marketingterv során tovább kell hangsúlyozni, hogy a fogyasztók megismerjék és elfogadják a csongrádi borokat minőségi borként. Érdemes a borok imázsát megteremteni – derül ki a kérdőívezésből –, mert hosszú távon a vásárlók azokat a borokat választják és értékelik jobban, amelyeket ismernek, és ebben az esetben kevésbé árérzékenyek. Azonban ehhez paradigmaváltás szükséges a feldolgozók mellett a szőlő-bor vertikum valamennyi szereplője részéről. Ez hosszú távon csak akkor lehet rentábilis, ha megvalósul a tényleges együttműködés. Ehhez a legjobb vállalati forma a klaszter, ugyanis ez adja a legjobb jogi, pénzügyi és gazdasági keretet a térség ezen ágazatának, emellett pedig biztosítja a menedzsmentvállalat útmutatását és növeli a borvidék versenyképességet. Ez a forma már Kaliforniában is bevált.