Blog

  • Szőlővenyige felhasználásának lehetséges szerepe a lokális közösségi hőenergia-ellátásban beruházásgazdaságossági vizsgálat alapján

    Magyarország azon szőlőtermesztéssel foglalkozó településein, ahol nem hasznosítják a metszési nyesedéket, ugyanakkor az önkormányzatok intézményi gázkazánjai elavultak, valamint nem állt módjukban sem a nyílászárók cseréje, sem az épületek szigetelése, jó lehetőség a szőlővenyige fűtési célra történő felhasználása. Ilyen paraméterekkel rendelkező település Gyöngyöstarján is, ahol az összes önkormányzati intézmény éves földgázszükséglete közel 64 ezer m3, ami közel 9 millió Ft éves kiadást jelent.
    A tanulmány eredménye rámutat arra, hogy a szőlővenyige intézményfűtés céljára történő felhasználásával a vizsgált településhez hasonló paraméterekkel rendelkező önkormányzatoknak mindenképpen érdemes foglalkozni. Dinamikus beruházáselemzési számításaim szerint akár 6 éven belül megtérülhet a földgáz kiváltásán alapuló beruházás, majd a működés során közel 86 millió Ft megtakarítást is eredményezhet az alternatív költségek megtérülésén felül azáltal, hogy a földgázt nem kell megfizetni.
    A beruházás megtérülését veszélyeztetheti, ha a jelenleg hasznosítatlan alapanyagért a jövőben fizetni kell, valamint egy költségesebb begyűjtési technológia is növeli a megtérülés kockázatát. Amennyiben a földgáz árának évenkénti növekedése nem éri el a 8%-ot, akkor a beruházás a tervezett 15 éven belül nem térül meg.

  • Az agrárstatisztikai rendszer adatbázisának felhasználási lehetőségei a hatékonyságvizsgálatokban

    A hatékonyság és versenyképesség vizsgálata napjainkban az agráriummal foglalkozók egyik legaktuálisabb kérdése. Különösen igaz ez akkor, amikor hazánkban csökken a mezőgazdaság részaránya a bruttó hozzáadott érték előállításában, a foglalkoztatásban, de hasonló tendenciát mutatnak más statisztikai mutatók is. A mezőgazdaság kibocsátásának növelése, a magasabb hozzáadott értéket biztosító termelési szerkezet kialakításának, a foglalkoztatás bővítésének feltétele – többek között – a jól képzett, szakirányú tudással rendelkező munkaerő rendelkezésre állása, a mezőgazdasági tevékenység vonzóvá tétele. A helyzet értékelése, a javaslatok kidolgozása komplex – gazdasági, társadalmi, környezeti szempontokra is kitérő – elemzéseket igényel, melyekhez fel kell használni valamennyi rendelkezésre álló információt, adatbázist.
    A statisztikai és más információs rendszerek fejlődésének eredményeként ma már nem szenvedünk információhiányban, ugyanakkor az információs rendszerek sokszínűsége a korábbiaknál nehezebb feladat elé állítja az elemzőket, a felhasználókat. A felhasználóknak a korábbiaknál gondosabban szükséges tanulmányozni az információs rendszerekben használt koncepciókat, definíciókat, de át kell tekinteni azt is, hogy az egyes információs rendszerek, alrendszerek adatai az agrárium mely szereplőire, azok mely csoportjára vonatkoznak. Mindezt tovább cizellálja a magyar mezőgazdaságban a két nagy gazdálkodási forma – a gazdasági szervezetek és az egyéni gazdaságok – tradicionálisan eltérő működése, szerkezete, eltérő jellemzőik. A sajátosságok és az információs rendszerek nemzetközi standardjai miatt a gazdasági szervezetekre és az egyéni gazdaságokra más-más fogalmakat indokolt meghatározni, de az egyes adatgyűjtések esetében is eltérő megoldásokat kell kialakítani.
    A fentiek miatt a cikk célja, hogy felhívja a figyelmet a vonatkozó információk, adatbázisok felhasználhatóságának lehetőségeire, esetenként azok korlátaira, hogy milyen „lefedettségi” és fogalmi eltérésekkel ajánlatos számolni. Javasolja, hogy a hatékonyság, termelékenység vizsgálata a mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdasági szervezetekre és a piacorientált egyéni gazdaságokra vonatkozzon. Felhívja a figyelmet a fent említett gazdaságok tevékenységtípusonkénti (növénytermelő, állattartó, vegyes gazdálkodású) vizsgálatára is, ami – további – érdekes eredményekre vezethet. Noha a cikk javasolja, hogy a kizárólag saját fogyasztásra termelő, illetve felesleget értékesítő egyéni gazdaságok ne legyenek alanyai a hatékonysági, versenyképességi vizsgálatoknak, megfontolandónak tartja, hogy az említett gazdaságkör esetében a vizsgálatok alapvetően szociális, társadalmi kérdések vizsgálatára koncentráljanak.

  • Gondolatok a „Hatékonyság és foglalkoztatás a magyar mezőgazdaságban” című vitacikkhez

    A hatékonyság és a foglalkoztatás viszonya (ellentmondása) tulajdonképpen évezredes vita témája: mi az ember alapvető természete, mi hajtja tetteiben? Nem tökéletes homo oeconomicus; döntéseit lelki, etikai és filozófiai motívumok is befolyásolják. Az agrárpolitika is erre a tapasztalatra épít.
    A hatékonyság növelése a mezőgazdaságban (világszerte!) valóban csökkentheti a foglalkoztatási lehetőségeket. Ennek az ellentmondásnak azonban a keletkezési körében igen korlátozott az értelmes megoldása. A magyar agrárpolitika alapvető dilemmája úgy fogalmazható meg, hogy „tudja, mit szeretne”, jövőképében vannak vonzó értékek, amelyeket fokozatosan meg is lehetne valósítani, amennyiben az ország zárt gazdasági-politikai rendszerben létezne. Ám nem vagyunk egyedül! Nemcsak az exportpiacokért, hanem még a hazai fogyasztók bizalmáért (pénzéért!) is meg kell küzdeni. Amíg a világot a határokon átnyúló egyre élesebb globális verseny uralja, addig ez alól a magyar mezőgazdaság is csak részben tudja kivonni magát. Különleges (utánozhatatlan) termékek előállításával, a helyi gazdaság ösztönzésével, a termékjelölési rendszerrel ez a törekvés reális és támogatandó! Az ilyen „hungarikumok” kiskereskedelmi forgalomból való részesedése évtizedek alatt megközelítheti a 20%-ot is. A maradék 80%-kal azonban versenyre vagyunk ítélve. Ennek során pedig tovább szükséges javítani a hatékonysági mutatókat, de ennél is fontosabb teendő a feldolgozottság növelése, az értékesítés és az együttműködés szervezettségének javítása, vagyis a teljes vertikum, a teljes agrobiznisz versenyképességének megteremtése. A mezőgazdasági foglalkoztatottak száma ebben a kívánatos esetben is alig növelhető, de a vertikum egészének eltartóképessége jelentősen javítható!
    A mai folyamatokban nem a gazdaságméret és a foglalkoztatás kerül szembe egymással, hanem a termelési-tevékenységi szerkezet és a foglalkoztatási esélyek. Nem az a baj, hogy a hatékonyság növelése csökkenti az élő munka iránti fajlagos igényeket a mezőgazdaságban, hanem az, hogy az élelmiszer-gazdaság, a teljes agrobiznisz erősítése, versenyképességének tudatos javítása eddig ezt nem ellensúlyozta!
    Az élelmiszer-gazdaság, az agrobiznisz fejlesztésével nemcsak a hatékonyság és a versenyképesség növelhető, hanem a kibocsátás és a foglalkoztatás is.
    Amennyiben tehát a magyar agrárgazdaság stabil, kiszámítható működési keretek között kap néhány évtizedes alkalmazkodási időt, nemcsak a hatékonysági mutatóiban, hanem a nemzetközi versenyben is megállja majd a helyét. Képes lesz intelligens növekedésre. Sőt, a foglalkoztatás bővítésére is!

  • Területi különbségek kialakulásának főbb összefüggései

    Napjainkban a világ, illetve az Európai Unió legtöbb tagországára is igaz, hogy jelentős fejlettségbeli különbségek vannak az országhatárokon belül és kívül egyaránt. Jelentős fejlettségbeli eltérést mutatnak a városi, illetve a vidéki területek. A területi egyenlőtlenségek kialakulásának legfőbb oka, hogy a gazdasági-társadalmi folyamatok térben és időben szüntelenül újrarendeződnek, és e tényezők a világ globalizálódásával csak tovább fokozódnak. A hátrányos helyzetből való kitörésre az időben és térben lejátszódott, illetve folyamatosan működő területi egyenlőtlenségi folyamatoknak és azok térszerkezeti változásokra gyakorolt hatásainak átfogó ismerete adhat lehetőséget. Ebben a sokváltozós viszonyrendszerben az újabb és újabb fejlesztési stratégiák kidolgozását meggyőződésem szerint elsősorban a régiókon belüli lehetőségekre, az endogén potenciálok kiaknázására, a saját erők megújítására és fejlesztésére kell alapozni az adott térségekben. De felmerül a kérdés: mi várható az alulról induló, az endogén forrásokra épülő fejlesztésektől, hiszen az endogén forrásokra alapozott fejlesztésnek nyilvánvalóan mások és mások a lehetőségei a térségek területi különbségeit is figyelembe véve. Mindezek alapján is jól látható, hogy nincs egységes megoldási séma a területi különbségek mérséklésére, így fontos a hátrányos helyzet kialakulásának ismerete, elemzése, ami nem nélkülözheti a természeti és a gazdasági tényezők mellett a társadalmi folyamatok részletes vizsgálatát.

  • A magyar mezőgazdasági gépgyártás helyzete és kilátásai

    A magyar mezőgazdasági gépgyártás mintegy 150 éves múltra tekint vissza. Ebben az időszakban voltak dinamikus fellendülések és időnkénti visszaesések is. Az ágazat legújabb kori fejlődésében az 1980-as évek végétől végbement rendszerváltás hozta a legnagyobb változást. A korábbi évek főként állami tulajdonú, nagyobb méretű szervezetei helyére számos, elsősorban kis- és közepes méretű vállalkozás lépett. Ma, a statisztikai besorolás alapján, 168 olyan vállalkozás működik hazánkban, amely mezőgazdasági gépgyártással (is) foglalkozik. Az ágazatra leginkább jellemző: a kkv-k túlsúlya (85%), a külföldi tulajdon nagysága (56,4%), az összes foglalkoztatotti létszám (8000 fő feletti), az exportorientáció (80% feletti, mely elsősorban a nagyobb gyártók exportteljesítményének köszönhető), az export-import egyenleg (+100 millió euró/év).
    A jövőre vonatkozó kilátások megismerése végett megvizsgáltuk – elsősorban innovációs aktivitásuk szempontjából – azokat a gyártókat, ahol az árbevétel 50%-nál nagyobb hányada a mezőgazdasági gépgyártásból származik. Azt tapasztaltuk, hogy a jövőjüket alapjaiban érintő K+F-re a teljes árbevételük mintegy 2%-át, marketingre 1-1,5%-át fordítják. A vizsgált vállalatok 71%-a hajtott végre termék- és 66%-a technológiai innovációt. A termékinnovációknál a minőség javítás áll vezető helyen, míg a technológiai innovációknál a minőség mellett a gyártási költségek csökkentésének törekvése érzékelhető. Ezek megfelelnek a nemzetközi trendeknek.
    Az innovációt gátló tényezők (a nagy kockázat és a magas költség, a tudás hiánya, az alacsony innovációs potenciál, elégtelen infrastruktúra és a jogi, szabályozási, valamint adózási nehézségek) mellett vizsgálatunk megmutatta az innovációt segítő tényezőket is. Ezek sorában a szakmai kiállításokon való részvétel lehetősége emelhető ki, amelyre a hazai vállalatok többsége egyre nagyobb figyelmet fordít.

  • Termelői heterogenitás a rövid ellátási láncokban: a piacokon értékesítő gazdák jellemző különbségei

    A jogszabályok változása eredményeképpen 2012 júniusában nagymértékben le-egyszerűsödött a termelői piacok nyitása, ami ahhoz vezetett, hogy e piactípusok száma gyors emelkedésnek indult. Kérdőíves vizsgálatot végeztünk 2013 tavaszán olyan őstermelők körében, akik a következő piactípusok valamelyikén árultak: „ha-gyományos” piac (önkormányzati fenntartású, földrajzi távolságtól függetlenül bármely őstermelő számára nyitott), termelői piac (jogszabály alapján korlátozott beszállítói vonzáskörzettel jellemezhető) és biopiac (ahol az árusítás tanúsítványhoz kötött). Eredményeink alapján e három eltérő piactípuson áruló termelői csoport jól elkülöníthető termelő- és gazdaságspecifikus jellemzők, motivációk, értékesítési csatornahasználati szokások alapján. Leginkább a hagyományos piaci termelők kü-lönülnek el, a másik két csoport (a biomódszerek alkalmazásán túl) elsősorban csa-tornahasználati szokásaiban tér el egymástól. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a három piactípus megkülönböztetésének elsősorban nagyvárosi környezetben van értelme, ugyanakkor ez az a környezet, amely leginkább fogékony a rövid ellátási láncokra.
    Szakirodalmi adatok alapján a fogyasztók a közvetlenül értékesített árunak jó minőséget tulajdonítanak. A termelői piacok árfekvése ugyanakkor jóval alacso-nyabb a biopiacinál, ezért e piacok termelői a biogazdák komoly versenytársai le-hetnek. Mivel a csoportok közötti átfedés korlátozott mértékű, ezért célzott támoga-tásokra, illetve nem anyagi jellegű segítségre (pl.: tanácsadásra, marketingismere-tek bővítésére) is feltétlenül szükség lenne annak érdekében, hogy a hagyományos piacok őstermelői is részesülhessenek a közvetlen értékesítés előnyeiből, így a rövid ellátási láncok betölthessék vidékfejlesztő funkciójukat.

  • A mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékekre vonatkozó áfamértékek csökkentésének lehetősége és hatásai

    Magyarországon a mezőgazdasági termékekre és az élelmiszerekre vonatkozó 27%-os normál áfamérték, valamint a 18%-os kedvezményes áfakulcs nem csak az EU-tagállamokat tekintve, de nemzetközi összehasonlításban is rendkívül magas.
    A magas áfakulcs többek között ösztönzőleg hat az áfacsalásra és a feketekereskedelemre, rontja a transzparenciát, ellehetetleníti a piacot és rombolja a gazdasági-társadalmi morált.
    A nemzetközi tapasztalatok és hazai lehetőségek figyelembevételével megvizsgáltuk az élelmiszeráfa-csökkentés lehetőségét és hatásait. Az alapvető élelmiszerek esetében – amelyek a teljes élelmiszer-fogyasztás több mint 50%-át jelentik – az áfa csökkentése lenne indokolt. A kedvezményes kulcs mértékét illetően az uniós áfaszabályozást, a hazai költségvetés szempontjait, valamint a célzott gazdasági hatásokat egyaránt figyelembe véve a meglévő 27%-os standard kulcs mellett reális alternatívának tűnik a kedvezményes áfakulcs 9-14%-ra történő csökkentése. A vázolt intézkedések eredményeként 128,8-209,6 milliárd forint költségvetési bevételkiesés keletkezne. Ez az összeg az áfacsökkentés pozitív hatásainak eredőjeként számításaink szerint 68,5-130,3 milliárd forintra mérséklődne.

  • Makroszintű nemzeti stratégiák konzisztenciavizsgálata a biodiverzitás tükrében

    A biológiai sokféleség megőrzésére számos kezdeményezés irányult az elmúlt évek, évtizedek során nemzeti és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Az Európai Uniót tekintve például kiemelkedő szerepet játszhat a biodiverzitással kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő közös stratégia, amely a problémák megoldási lehetőségeit hat fő célban fogalmazza meg, a biológiai sokféleség megőrzésén túl kiemelve az ökoszisztéma-szolgáltatások fenntartásának fontosságát is. Jelen tanulmány a biodiverzitásra vonatkozó fő uniós célkitűzéseket veti össze öt hazai makroszintű stratégiával, konkrétan a Nemzeti Turizmusfejlesztési (2005–2013), a 2007-ben megjelent Nemzeti Fenntartható Fejlődési, a Nemzeti Éghajlatváltozási (2008–2025), a 2012-ben megjelent Nemzeti Energia- és a Nemzeti Vidékstratégiával (2012–2020), melyek a leginkább érintettek a biológiai sokféleség szempontjából. Az elemzés középpontjába a biodiverzitás került, ezzel meghatározva a fő vizsgálati szempontot a konzisztenciavizsgálatok során. Az eredmények alapján fejlesztési javaslatokat fogalmaztunk meg az érintett stratégiák esetében, mindezt a hazai biológiai sokféleség hosszú távú érdekeire alapozva, összhangban a fenntartható fejlődéssel. A tanulmány fő megállapítása, hogy a vizsgált stratégiák releváns célkitűzései nagyrészt semleges, illetve konzisztens kapcsolatokat mutattak az európai uniós közös célokkal, amely önmagában pozitív eredményt jelent a biológiai sokféleség fenntartásának szempontjából. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a vizsgált stratégiák a biodiverzitás szempontjából tovább fejleszthetők, az egyes célok megvalósulása pedig nagymértékben függ a végrehajtás eredményeitől.

  • A biogáztermelés növényi alapanyagainak összehasonlító elemzése

    Magyarországon a növekvő energiaárak és az ország energiafüggősége arra ösztönöz, hogy az adottságokat kihasználva biomasszából állítsanak elő megújuló energiaforrást. Jelen tanulmány a biomasszából előállítható biogáz lehetséges alternatív alapanyagára koncentrál.
    A legtöbb biogázüzem állati trágyára és silókukoricára alapozza tevékenységét, azonban Magyarországon a csökkenő állatállomány következtében csökkenő trágyamennyiséget többlet-silókukorica felhasználásával pótolják a biogázüzemek, ami a növény további térnyerését eredményezi más kultúrnövények rovására. Ez az anomália speciálisan energetikai célra nemesített növények felhasználásával oldható fel. Az energianövények közül kiemelendő a „Szarvasi-1” energiafű, amelynek betakarítható zöldszéna-mennyisége (metán tonnában számolva) ma a piacon elérhető növények közül a legmagasabb, ezért szalma- és hígtrágyákkal keverve jó hatásfokkal hasznosítható biogáztermelésre.
    A triesdorfi Landwirtschaftlichen Lehranstalten intézet által 2009–2011 között végzett „Szarvasi-1” energiafűre és silókukoricára vonatkozó összehasonlítás eredményeképpen igazolt, hogy a „Szarvasi-1” energetikai hasznosíthatóság szempontjából a legmagasabb értékekkel rendelkezik. Az eredmények közül kiemelendő: a hektáronkénti 19,3 tonnás (2009), illetve 18,5 tonnás (2010) száraztömeg-hozamával a „Szarvasi-1” egyértelműen túlszárnyalta a referenciaként használt kukoricát. Egy száraztömeg kilogrammra jutó 350 l körüli, magas metánkihozatalával az energiafű 2009-ben 6 757 köbméter metánt termelt hektáronként, ezzel 2009-ben a legmagasabb értéket érte el valamennyi vizsgált lágyszárú közül, és 38%-kal magasabb hozamot szolgáltatott a kukoricához képest. Így a biogáz-előállításban a kukoricát helyettesítheti az élelmezés- és takarmánybiztonság javítása mellett.
    A termesztésre vonatkozó CBA-számítás alapján megállapítható, hogy a „Szarvasi- 1” energiafű biogázcélú termelésének 10 évre vetített nettó jelenértéke 1 055 232 euró, míg a silókukorica esetén ez 753 993 euró. A fajlagos önköltségi árakat vizsgálva látszik, hogy a „Szarvasi-1” energiafű termesztési költsége mintegy fele a silókukoricáénak. Ezek alapján kijelenthető, hogy a „Szarvasi-1” energiafűből rosszabb minőségű talajon, kisebb ráfordítással több és nagyobb gázhozamot produkáló biogáz-alapanyag állítható elő, mint a jelenleg használt silókukoricából.