A szövetkezés létjogosultságát – a változatosabb intézményi struktúra előnyei mellett – számos gazdasági ok, például koordinációs-integrációs előnyök (hosszú távú értékesítési csatorna biztosítása, tranzakciós költségek és kockázat csökkentése, valamint a gazdálkodók megélhetésének, jövedelmének növelése) mellett a bizalom és az informális kapcsolatok, végső soron pedig a társadalmi tőke erősítése egyaránt aláhúzza. A tanulmány célja – Ihrig Károly elméletének segítségével – a (mezőgazdasági) szövetkezés gazdasági lényegének megvilágítása, másrészt az ún. előmozdító típusú szövetkezés integrációs jelentőségének és létrejötte feltételeinek vázlatos elemzése. Követve Ihrig Károly „tanácsát”, aki a szövetkezet és a tag közötti kapcsolat (dinamikus) elemzésében látta a szövetkezés gazdasági lényege megfejtésének kulcsát, elsősorban maga a folyamat, az egyes (potenciális) szövetkezők közötti gazdasági (és társadalmi) interakciók állnak az elemzés középpontjában. Összefoglalva megállapítható, hogy a termelők nagyobb alkuerejének és magasabb piaci részesedésének az egész marketingcsatorna számára pozitív üzenete van, beleértve a fogyasztókat is, akik szövetkezeteken és más termelői tulajdonú szervezeteken keresztül megbízhatóbb és gyakran jobb minőségű termékekhez jutnak hozzá. Elterjedésüket azonban hátráltatja, hogy a magyar társadalomban még mindig alacsony szintű a bizalom és a fogyasztói közösségtudat, ezért szükséges a szemléletformálás, az együttműködési formák megismertetése, illetve ösztönzési rendszer kiépítése. A szövetkezés: alulról építkező, társadalmi önszerveződő folyamat, melynek távlati célja akár a fogyasztási és értékesítő szervezetek (szövetkezetek) tevékenységének (akár informális) összekapcsolása is lehet. Külföldi tapasztalatok gondos adaptálásával figyelmet kell fordítani a gazdák és a fogyasztók felkészítésére; kedvezményes rövid távú hitelek biztosítására a szövetkezetek számára forgóeszköz-finanszírozásra, valamint (például áfacsökkentéssel) a feketegazdaság visszaszorítására.
Blog
-
Az agrártermelés értékesítési láncai Magyarországon és Erdélyben 1945 előtt
A nyugat-európai szövetkezeti modellek sajátos módon adoptált és adaptált formákban, típusokban honosíttattak meg Kelet-Közép-Európa államaiban, így Magyarországon, majd Erdélyben is, mely 1918-20 között Románia részévé vált. Tanulmányunk néhány kutatás-módszertani kérdés mentén a magyar országos szövetkezeti intézmények kialakulását és modernizációban betöltött szerepét vázolja föl, kitérve olyan regionális szervezetekre is, amelyek központi szövetkezeti, valamint közigazgatási- minisztériumi kezdeményezésre alakultak meg egy gazdaságilag fejletlenebb régió modernizálása céljából, az ún. erdélyrészi (székelyföldi) régiófejlesztési akció keretében 100 évvel ezelőtt. Javaslatunk, hogy a gazdag múltú és sikeresnek bizonyult, ám sajnos 1945 után elsorvasztott polgári szövetkezeti mozgalmunk jelentőségét a mai szempontok, prioritások szerint inter- és multidiszciplinárisan közelítse meg a gazdaságtörténet, hiszen számos tanulság és máig hasznosítható következtetés vonható le a szövetkezeti mozgalom (intézmény- és ideológiatörténetének) megismeréséből. Elsősorban a szövetkezeti mozgalom gazdasági funkcióját tekintve az országos kiterjedésű szövetkezeti agrárértékesítő láncok, hálózatok versenyképessége, exportképessége, többletjövedelmeket generáló képessége figyelemreméltó. Másodsorban pedig társadalmi funkcióját tekintve az államháztartási bevételeket növelő, közjavakat és szolgáltatásokat, munkahelyeket létrehozó funkciója miatt tekinthető jelentősnek és fontosnak az 1885-1945 között működött polgári szövetkezeti intézményrendszer, mely ezáltal a mezőgazdaság- és vidékfejlesztés, illetve a szociálpolitika fontos pillérévé vált.
-
Közjavak, szövetkezet
A 2014–2020 közötti közösségi agrárpolitika tervezetének szemléletmódjában jelentős mértékben előtérbe került a „zöldítés”, mint a társadalom által az agrártevékenységtől elvárt, a társadalom egésze számára szabadon hozzáférhető közjó megteremtése, védelme. A „zöldítés” követelményei a tervezetben azon közjavak megóvását, illetve védelmét szolgálják, amelyek a termelés biológiai, fizikai környezetében jelennek meg, illetve azzal összefüggésben jellemezhetők.
A közjavak fogalma általános szinten ugyanakkor nem szűkíthető le az anyagi természetű javakra. A közjószág mint közgazdaságtani fogalom csak annyit jelent, hogy olyan hasznos dologról van szó, amelynek a fogyasztásából senki sem rekeszthető ki. Ilyen értelemben egyes társadalmi szolgáltatások mint immateriális javak maguk is közjavakként jelenhetnek meg, ha az az általános jellemzőjük, hogy a szolgáltatásokhoz való hozzáférés versengés és kirekesztés nélkül valósul meg.
A 2014-2020 közötti KAP tervezett vidékfejlesztési intézkedései között ilyen jellegűnek tekinthetők a termelői együttműködések ösztönzésére és a LEADER közösségekre irányuló elképzelések. Az intézkedésekben megvalósítható szolgáltatások versengés- és kirekesztésmentes hozzáférése e tevékenységek esetén leginkább abban az esetben teremthető meg, ha megvalósításuk során a szövetkezetek nemzetközi alapelveiben rögzített szempontok érvényesülnek. Ezért EU-s források lehívása érdekében lényeges, hogy a 2014-2020 közötti magyar agrár- és vidékfejlesztési tervek kialakításának időszakában a hazai jogalkotás a szövetkezeteknek a közjavak megteremtéséhez való viszonyát felismerve alakítsa a szövetkezeti törvényt, amely jelenleg ezen elveket nem érvényesíti teljes körűen. -
Magyar szövetkezeti hitelintézetek szerepe az agrárfinanszírozásban
A szövetkezeti hitelintézetek 160 éve vannak jelen Magyarországon, és az 1950-es évek elején végrehajtott állami felszámolásukat követően újraélesztett takarékszövetkezetek is már közel 60 éve bizonyítják életképességüket, de a hazai gazdaságot a válság kirobbanása óta jellemző alulfinanszírozottság új feladatok elé állítja ezeket. Míg az ezredfordulón alig több mint 4%-os piaci részesedéssel rendelkeztek a mezőgazdaság finanszírozásában, addig napjainkban ez az arány már 15 és 20% között mozog. Az írás a szövetkezeti hitelintézetek agrárfinanszírozással összefüggő kérdéseit vizsgálja, és arra igyekszik rámutatni, hogy egyrészről hagyományaiknál, lehetőségeiknél és sajátosságaiknál fogva kifejezetten alkalmasak a magyar agrárgazdaság finanszírozására, másrészről ennek érdekében meg kell szüntetni az akadályokat, amik gátolják szerepvállalásukat e területen. Ezek közül a két legjelentősebb a hálózatszerű működés kialakítása, másrészről a szolgáltatási színvonal egységesítése, melyek nélkül a szövetkezeti szektor nem lesz képes jelentős mértékben növelni piaci részesedését. Emellett a leírtak alapján a hazai szövetkezeti hitelintézeteknél is igazolva látjuk, hogy a szektor és szereplőinek gazdasági kiegyenlítő erejét is figyelembe véve a takarékszövetkezetek szerepének újragondolása, aktivitásuk, részesedésük növelése pártolandó.
-
Változások néhány növénytermelési ágazat hatékonysági tartalékaiban Magyarország uniós tagsága idején
A tanulmány egy kevéssé ismert eljárással vizsgálja a gazdálkodó egységek hatékonyságában bekövetkezett, általánosítható változásokat az uniós csatlakozást követő hosszabb időszakban, öt fontosabb szántóföldi növénytermelési ágazatban, valamint gazdaságméret és vállalkozási forma szerinti csoportosításukban. Az eljárás az egyes csoportokra átlagos relatív hatékonysági lemaradást (tartalékot) számít, ami az egyes gazdaságok és az élvonalbeli hatékonyságú gazdaságok hatékonyságkülönbségeiből adódik. A módszer a kialakított gazdaságcsoportokban számszerűsített lemaradás okainak feltárásához további információkat is szolgáltat azzal, hogy annak értékét összetevőkre bontja, amelyeket magyarázó jelentéstartalmakkal lát el.
A számítások alapján megállapítható, hogy a költséghatékonyságban lényegesen nagyobbak a hatékonyságbeli tartalékok (83-93%), mint a naturális hatékonyságban (42-68%). Ennek okát – tekintettel a műtrágya- és növényvédőszer-beszerzési árak viszonylag homogén voltára – legfőképpen az értékesítési árak erős gazdaságonkénti differenciálódásában indokolt keresni. További részeredmények alapján egyértelmű, hogy a technológia és a ráfordítások optimalizálásában vannak a legkisebb tartalékok, 10-15% közöttiek, viszont a menedzseri munka még tartalmaz 40-50%-ban felzárkózási lehetőséget.
Összességében, az ágazat, a méret és a vállalkozási forma szerinti megvilágításban a szántóföldi növénytermelés relatív hatékonyságáról egy egyensúlyi állapotú folyamat képe rajzolódik ki, amelyben az erősen lemaradt gazdaságok megközelítik az élvonalbelieket, majd ezt követően visszacsúsznak, és másokkal folytatódik ugyanez. Mindez egy fix értékhatárú hatékonyságintervallumon belül zajlik, amelyből a gazdaságok mintha képtelenek lennének kitörni.