Blog

  • Gazdaságszerkezet alakulása az EU-ban, különös tekintettel Magyarországra

    Magyarország az EU-27 tagországai közül a kedvezőnek mondható ökológiai adottságú országok körébe sorolható. Az ország teljes területének mintegy 60%-a (5,3 millió hektár) áll mezőgazdasági művelés alatt, az EU-ban ennél csak Dániában és Nagy-Britanniában magasabb a mezőgazdasági terület aránya. Az EU-27 tagállamok összes mezőgazdasági területéből mindössze 3%-kal részesedik Magyarország, ennek ellenére egyes termékek előállításában jelentős a szerepe. Az EU-27 tagországok gazdaságait vizsgálva kiderül, hogy a gazdaságok 80%-a 10 hektárnál kisebb mezőgazdasági területen, 14%-uk 10–50 hektár közötti, illetve 3%-uk 50–100 hektár közötti mezőgazdasági területen gazdálkodik. A 100 hektár feletti mérettel rendelkező üzemek aránya csupán 3%, ugyanakkor a mezőgazdasági terület 50%-át művelik. A magyar gazdaságszerkezet egyedinek mondható az EU-ban (bár fontos megjegyezni, hogy Lengyelországban és Romániában is elaprózódott a birtokszerkezet). A gazdaságok 87%-a 5 hektárnál kisebb területen gazdálkodik, míg az 50 hektár feletti gazdaságok aránya csekély. Magyarországon elaprózódott a birtokstruktúra, amihez hozzájárul, hogy a gazdaságok számbavételénél a gazdasági küszöb mértéke igen alacsony. Ennek köszönhetően a gazdaság fogalma jelentősen eltér az üzemgazdaságban használt definícióktól. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a gazdaság fogalmába a vidéki háztartásokat is beleérti, így az agrárpolitika által megcélzott mezőgazdasági üzemek (árutermelő gazdaságok) összemosódnak a számokban.

  • A V4-es országok marhahústermelőinek versenyesélyei az Európai Unió piacain

    A tanulmány a V4-es országokban a szarvasmarha-külkereskedelem versenyelőnyeit és hátrányait vizsgálja az EU-27 keretein belül. A vizsgálat az élő és fagyasztott-hűtött szarvasmarha-külkereskedelemre is kiterjed.
    Azon mutatók alapján, amelyek az export- és importoldalt is vizsgálják (Relatív kereskedelmi előny index – RTA, Relatív versenyképesség – RC), a vizsgált országoknak 2009-ig versenyelőnye volt, majd 2010-től Magyarország, 2011-től pedig Szlovákia kimutatható versenyhátrányba került a vizsgált piacokon. A csak az exportot figyelembe vevő mutatók (Balassa-index, Relatív exportelőny logaritmusa – lnRXA) szerint viszont csak Lengyelországnak volt versenyelőnye az EU-csatlakozás után.
    A kutatásban meghatározásra került a módosított egységnyi érték mutató (MUVD), ami a 2004-es csatlakozás utáni évben a vizsgált országokban negatív értékeket vett fel, tehát az import átlagára egyre magasabbá vált az exporthoz képest ezekben az országokban. Mind a négy vizsgált országban megállapítható a negatív tendencia az MUVD-mutatót tekintve, különösen a 2008-as válság utáni időszakban.
    A 2008-ban kezdődő válság mind a négy vizsgált országot érintette, legnagyobb negatív hatása Magyarország esetében volt megfigyelhető. Azonban az MUVD-mutató 2011-es jelentős mértékű javulása reményt keltő lehet a magyar szarvasmarhahús külpiacán.

  • Közös lónak valóban túros a háta?! – avagy a magyar géphasználati együttműködések vizsgálatának néhány tapasztalata

    Empíriák sora azt mutatja, hogy a magyar mezőgazdaságban a gazdálkodók közötti együttműködési aktivitás meglehetősen alacsony, ugyanakkor az ágazat jelenlegi helyzetét értékelve, arra rendkívül nagy szükség lenne. E problémához kapcsolódva, a tanulmány a morális kockázat hatását elemzi a szántóföldi növénytermelő gazdaságok géphasználati együttműködéseiben. Az új intézményi közgazdaságtan, s azon belül főként az ügynökelmélet biztosította elméleti hátteret felhasználva, abba a Sholtes-féle bizalommegközelítést integrálva, statisztikai „útmodellek” felhasználásával végeztük kutatásunkat. A vizsgálatok adatbázisát egy, a békés megyei gazdálkodók körében végzett felmérés adta.
    Az empirikus kutatás eredményei azt mutatják, hogy a gazdálkodók közötti együttműködési kapcsolatokban a morális kockázat jelen van, vagyis a gazdálkodók rendelkeznek kooperációból származó negatív tapasztalatokkal, de ennek nagysága relatíve nem jelentős. A statisztikai vizsgálatok igazolták, hogy a morális kockázat negatívan hat az együttműködési aktivitásra, amely hatás két részre bontható: a direkt hatás mellett kimutatható egy indirekt hatás is, azaz a morális kockázat a bizalom rombolásán keresztül is képes csökkenteni a gazdálkodók együttműködési hajlandóságát. Az eredmények továbbá arra is rámutattak, hogy a napjainkban tapasztalható alacsony kooperációs aktivitás csak kis mértékben magyarázható a morális kockázat jelenlétével, vagyis a „közös ló háta nem feltétlen túros”!
    Kiegészítő vizsgálatok során elvégeztük a Sholtes-féle bizalommodell empirikus tesztelését is. A tapasztalatok szerint az elméleti modell, amely a bizalmat a partner lojalitásába és képességébe vetett hitre vezeti vissza, alapvetően helytálló. Megerősítést nyert az a tétel, mely szerint a partnerek között akkor alakul ki magas szintű bizalom, amennyiben mind a lojalitásba, mind pedig a képességbe vetett hit magas értékeket vesz fel. A kutatás feltárta ugyanakkor, hogy a partnerek közötti bizalom szintjét az említett két tényező eltérő mértékben determinálja: a lojalitásba vetett hit hatása statisztikailag igazolhatóan nagyobb.

  • Különböző súlyban vágott charolais növendék bikák hizlalási, vágási és csontozási eredményei

    Vizsgálataink során az egyik meghatározó nagytestű húsmarhafajta – a charolais – három különböző súlyban vágott növendék bikáinak hizlalási, vágási és csontozási eredményeit hasonlítottuk össze. A kitűzött vágási súly 500, 600 és 700 kg (kis, közepes és nagy súlycsoport) volt. A bikákat a hízóba állítás után azonos tartási és takarmányozási körülmények között tartottuk a kitűzött vágósúly eléréséig. Csoportonként hét egyed vágására került sor 508 kg; 603 kg és 691 kg-os vágási átlagsúllyal. Megállapítottuk az állatok hizlalás alatti súlygyarapodását, a vágási kihozatalukat, az EUROP-rendszer szerinti minőségüket. A féltestek hússzéki bontása és csontozása után meghatároztuk a különböző szövetek és a kinyerhető I., II., illetve III. osztályú húsok mennyiségét és arányát. Nagy súlyra történő hizlaláskor is a kisebb súlyú csoportokhoz hasonló magas napi súlygyarapodást értek el az egyedek. A kis súlyú csoport által elért 57,6%-os vágási kihozatal (I.) jelentősen elmaradt a két nagyobb súlyban (59,7%; 60,6%) vágott csoportétól (P < 0,01). Az egyedek vágása során meghatároztuk az emésztőrendszer tartalmának összsúlyát és ennek a vágási súlyból történő levonása után kalkuláltuk a vágási kihozatalt (II.). A kis súlyú csoport ebben az esetben is (61,9%) elmaradt a közepes és nagy súlyú csoportok (64,8%, illetve 65,7%) eredményétől (P < 0,01). A EUROP-rendszer szerint átlagosan „U0” izmoltsági kategóriába kerültek besorolásra a vágott testek. A nagy súlyú csoport „2+”-os minősítésével faggyúsabbnak bizonyult a két kisebb súlycsoportnál (P < 0,05). A közepes és nagy súlyú bikák kedvezőbb színhúsarányt mutattak a kis súlyú csoportnál (P < 0,05). A csontozás során kivágott faggyú arányában nem találtunk szignifikáns eltérést. A hús:csont arányban a kis súlyban vágott csoport eredménye alatta maradt a közepes és nagy súlyú csoportokénak (P < 0,01). Az I. osztályú húsrészek arányát tekintve a súlykategóriák között nem tudtunk statisztikailag igazolható eltérést kimutatni.

  • A zöld növények napsugárzás-hasznosítása és az élelmiszer-termelés

    A Föld biomassza-termelése – és így a mezőgazdaság teljesítőképessége is – alapvetően függ a zöld növények azon képességétől, hogy a Nap sugárzását képesek hasznosítani. A napsugárzás jelentős veszteségekkel érkezik le a földfelszínre, a kisugárzott mennyiség mindössze kb. nyolcmilliárdod részét tudnák a növények szerves anyaggá alakítani. Valójában azonban a tényleges sugárzáshasznosítás értéke messze van a 100%-tól. Ennek elméleti maximuma 22-24%, a Föld felszínének átlagos hasznosítása pedig 0,23% körüli érték lehet.
    A magyarországi szántóterületek nagyobbik részét elfoglaló négy fontos gazdasági növény (őszi búza, őszi árpa, kukorica, burgonya) sugárzáshasznosítása alapvetően befolyásolja a termelőtevékenység gazdaságosságát. A növények sugárzáshasznosulásának javítása nagyjából hasonló arányú termésnövekedést indukál. Figyelembe véve, hogy a ténylegesen elért átlagos hasznosulási értékek (0,8-2,6%) csupán 5-10%-át jelentik a potenciális sugárzáshasznosulásnak, az mondható, hogy ez a komplex növényi jellemző még bőven fejleszthető, s viszonylag csekély, pár tized százalékos sugárzáshasznosulás-növekedéssel a terméshozamok hektáronkénti akár több 100 kg-os javulása érhető el.
    A maximális hatékonyság érdekében szükséges a sugárzáshasznosulás javulását eredményező különböző gyakorlati (nemesítési vagy agrotechnológiai) eljárásokat együttesen, komplex módon alkalmazni. A négy vizsgált növény sugárzáshasznosulása alakulásának időbeli trendjei is azt mutatják, hogy az utóbbi években az agrotechnológia komplex alkalmazása nem volt kielégítő, mert nem segítette elő a korábbiakhoz hasonló mértékben a sugárzási energia megfelelő mértékű hasznosítását.

  • A fenntarthatóság és a versenyképesség közös pontjai, kölcsönhatásai

    A fenntarthatóság, a fenntartható fejlődés, a versenyképesség fogalmakhoz kapcsolódó kérdésekre tudományos igénnyel megadott válaszok nem tekinthetők egyértelműnek, különböző iskolákkal, nézetekkel lehet találkozni a kérdéskör kapcsán. Ez több okkal is magyarázható, de fontos szempontként indokolt kezelni az egyes tudományágak bizonyos fokú elkülönültségét is. Ezzel és a gazdálkodás gyakorlati feltételrendszerének változásával stb. is magyarázható, hogy számos kapcsolódó kérdés megválaszolása még napjainkban sem veszített aktualitásából. A cikk a fenntarthatóság és a versenyképesség közös elemeire, kölcsönhatásainak feltárására keresi a választ. A szakirodalom részletes áttekintésén keresztül levonható az a következtetés, hogy a fenntarthatóság és fenntartható fejlődés két, egymástól elkülönülő fogalom: míg az első az elvet, addig a második a megvalósítás eszközét jelenti. Megállapítható továbbá, hogy a fenntarthatóság és versenyképesség elve, illetve követelménye a jövőt illetően még inkább közelebb kerül egymáshoz, a gazdálkodás gyakorlatában érvényesítésük egyidejűleg kell, hogy történjen, annak ellenére, hogy több évtizeden keresztül egymástól eltérő módon érvényesültek. Már jelenleg is tapasztalható, de a jövőt illetően még inkább prognosztizálható, hogy a társadalom követelményei a termékek előállításának módját illetően megváltoztak. Ez az új követelmény a fenntartható tevékenységből származó termékek iránti igény növekedését jelenti, aminek a termék versenyképességével is párosulnia kell. Erre csak akkor kerülhet sor, ha a fogyasztói társadalom által gerjesztett kereslet e termékek iránt szükségszerűen teremt versenyhelyzetet az azokat termelő gazdasági szereplők között. A hosszú távú versenyképesség tényezői közé tartozónak tekintik a fenntarthatósági szempontokat, de ez jelenleg még nem társul a kívánt szintű társadalmi szemléletváltással, ami számos példával is bizonyítható.

  • A magyar vidékfejlesztés mozgástere 2013 után

    A Közös Agrárpolitika (KAP) II. pillérét képező vidékfejlesztés, illetve az annak mozgásterét érintő változások alapvetően meghatározzák Magyarország vidéki térségeinek fejlődési esélyeit. Az eddigi vidékfejlesztési beavatkozások az elemzők szerint elsősorban az elérhető források egyszerű lehívásán alapuló fejlesztéseket generáltak, innovatív, a hozzáadott értéket és a foglalkoztatást egyszerre növelő megoldásokat azonban kevéssé ösztönöztek. Gazdasági, társadalmi tekintetben egyaránt elmaradott vidéki térségek és a versenyhátrányokkal küzdő agrárgazdaság fejlesztésében a 2014–2020 közötti uniós költségvetési ciklusban is jelentős szerepet játszanak a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérének beavatkozásai. A KAP-reform iránya a korábbinál célirányosabb és „zöldebb” támogatásokkal erősíti a mezőgazdaság és a vidék fejlődését. A tagállamok által felhasználható pontos forráskeret egyelőre nem ismert, a vitára bocsátott szcenáriók alapján azonban a forráselosztás mechanizmusának javasolt átalakítása szerint a Magyarország által felhasználható EMVA-források akár jelentősen is csökkenhetnek. A 2014–2020-as vidékfejlesztési program kidolgozása során elsődleges szempont a magyar agrárágazat és a vidéki térségek felzárkóztatása, amelyhez a rendelkezésre álló forrásokat leginkább az innovatív megoldásokon alapuló hozzáadott érték növelésére, a piacra jutásra, az együttműködésekre, valamint a szakmai hozzáértés javítására szükséges koncentrálni.

  • A versenyképesség és szociális kohézió kapcsolata az Európai Unióban (2007–2013)

    A tanulmány célja annak bemutatása, hogy az Európai Unió a pénzügyi és gazdasági válság, valamint az egyre erősödő globális versenykényszer hatására megváltoztatta gaz-daságpolitikai stratégiáját. A hangsúly a versenyképesség fokozására került, a kohézió, vala-mint az újonnan csatlakozott kelet-közép-európai tagállamok gazdasági és szociális felzárkóz-tatásának rovására. A versenyképesség a növekedésért és foglalkoztatásért célkitűzésre szánt források évről évre 6-7%-kal emelkednek a 2007–2013-ig terjedő pénzügyi perspektíva során, míg a mezőgazdasági és vidékfejlesztési (természeti erőforrások megőrzése, kezelése) for-rások 3%-kal csökkennek évente. A paradigmaváltás a kétsebességű Európa kontúrjait, vala-mint a magrégiók és a perifériarégiók közti feszültségeket vetíti előre.
    A tanulmány megítélése szerint helyes az Európa 2020 stratégia versenyképesség- köz-pontúsága – még akkor is, ha a kezdetekben sérül a szociális kohézió –, mivel a tudásgaz-daság létrehozása biztosítja hosszú távon Európa jövőjét. A stratégia megvalósításakor azon-ban megkülönböztetett figyelmet indokolt fordítani arra, hogy a kelet-közép-európai államok innováció befogadására alkalmas abszorpciós képességei javuljanak. A kelet-európai tagál-lamoknak mindent meg kell tenniük, hogy az egyetemi oktatásuk és szakmai képzéseik meg-feleljenek a piac diktálta követelményeknek.

  • Osztalékfizetési politika a különböző méretű mezőgazdasági vállalkozásoknál

    A magyar mezőgazdaság duális jellegű. Egyszerre vannak jelen az ágazatban a nagyüzemek, amelyek a termelés zömét adják, és a kisüzemek, amelyek a vidéki foglalkoz-tatás és a szociális szempontok miatt fontosak. A mezőgazdasági vállalkozások esetében az osztalékfizetés mértékét és arányát a gazdaság mérete és működési formája is befolyásolja. A kisebb méretű gazdaságok az elért eredményt szinte teljes egészében kifizetik osztalékként, mivel – a kisebb adóteher miatt – bérfizetés helyett osztalék formájában veszik ki a jöve-delmüket a vállalkozásból. Minél nagyobb az üzemméret, annál alacsonyabb az egy hektárra jutó osztalék. A vizsgált évek alatt (2001–2010) minden üzemméret esetében nőtt az egy hek-tárra jutó fizetett osztalék mértéke. Az EU-hoz való csatlakozás előtti években jelentős in-gadozások figyelhetők meg az osztalékfizetés mértékében és arányában. Az EU-csatlakozás után kezd kialakulni egy szint az osztalékfizetés arányát tekintve, ami az utolsó vizsgált négy évben (2007–2010) állandósulni látszik, kivéve a 15 ha alatti gazdaságokat, ahol 100% feletti ez az arány. Ebből az következik, hogy a 15 ha alatti gazdaságok nem forgatnak vissza a vál-lalkozás működésébe, ezáltal nincsen meg bennük az önerős fejlesztés lehetősége, hosszú távon nem életképesek. A 15–40 hektár közötti gazdaságokban 80–84% közötti, a 40–100 ha közöttiekben 60–64% között, a 100 ha felettiek esetében 50% alatt marad az osztalékfizetési arány. Minél nagyobb méretű a gazdaság, annál nagyobb az eredményből visszaforgatott hán-yad, azaz annál inkább képes az önerős fejlesztés megvalósítására. A különböző méret-kategóriák esetében jelentős különbség tapasztalható az egyéni és a társas gazdaságok által ki-fizetett osztalék arányában. Az egyéni gazdaságok esetében minden vizsgált méret-kategóriában állandósulni látszik az osztalékfizetési arány, míg ez a társas gazdaságoknál csak a 100 ha feletti gazdaságokra érvényes. A kisebb méretű társas gazdaságok esetében nem található szoros kapcsolat az elért eredmény és a kifizetett osztalék között, a tulajdonosi szem-lélet rövid távú, ami nem szolgálja az ágazat érdekeit.