Blog

  • A cseh, a magyar és a szlovák tejtermelők gazdálkodásának vizsgálata

    A nemzetközi összehasonlító elemzés alapvető célkitűzése, hogy megvizsgálja a nemzetközi publikációkban a termelés szempontjából egy klaszterbe sorolt, hasonló termelési jellemzőkkel bíró három ország – Magyarország, Csehország és Szlovákia – tejtermelését. A tanulmány a Tesztüzemi Információs Rendszer (Farm Accountancy Data Network, FADN) adatbázisa alapján választ keres arra a kérdésre, hogy milyen különbségek és hasonlóságok jellemzik ezen országok tejtermelőinek gazdálkodását, vagyonuk nagyságát és szerkezetét, a termelésük jellemzőit, hatékonyságát, annak tendenciáit.
    Közös jellemzőjük, hogy az összes eszközre jutó termelési érték mindhárom országban magas, közel duplája az európai uniós átlagnak. Az épületek aránya a meghatározó a befektetett eszközökön belül, azonban markáns eltérést mutat az Uniót jellemző szerkezethez képest, ahol a földterület értéke dominál. A munkaerő relatíve magas szintje miatt az éves munkaerőegységre jutó befektetett eszközérték az uniós érték 20-30%-a. A forgóeszközök összetétele hasonló, továbbá a saját vagyon nagyobb mértékű növekedést jelez, mint az idegen tőke.
    Csehországban a fejlesztések támogatása jóval nagyobb mértékű volt, mint akár Magyarországon, akár Szlovákiában. Az állóeszközökbe történő nettó beruházások értéke a vizsgált időszakban csak ebben az országban volt folyamatosan pozitív. A szlovák munkaerő-felhasználás a vizsgált időszakban jelentősen csökkent, de még mindig a legmagasabb az EU-ban. Magyarországon a legalacsonyabb a gazdaságok nem fizetett munkaegysége, és itt alkalmazzák állategységre vetítve a legkevesebb munkaerőt.

  • HÁZTARTÁSI ÉLELMISZER-HULLADÉKOK MENNYISÉGE MAGYARORSZÁGON

    Az élelmiszer-hulladék az élelmiszerlánc legfontosabb fenntarthatósági problémái közé tartozik. Az ENSZ becslése szerint az emberi eredetű üvegházhatásúgáz-kibocsátás 8-10%-a ezen okra vezethető vissza, így az ENSZ 12.3. fenntartható fejlődési céljában 2030-ig az élelmiszer-pazarlás megfelezését írja elő. E tanulmány célja, hogy a témakör releváns szakirodalmának és szabályozási kérdéseinek áttekintésén túl bemutassa a magyarországi háztartási élelmiszer-hulladékok mennyiségének elemzését, feltárja az egyes mérési módszertani megközelítések korlátait, és következtetést vonjon le az EU élelmiszer-hulladékot csökkentő célkitűzésének teljesíthetőségére vonatkozóan.
    Az élelmiszer-hulladékok nagyobb része, az EU-ban az 55%-a a háztartásokban keletkezik (72 kg/fő/év). A Magyarországon 2016, vagyis a Maradék nélkül program indulása óta folytatunk élelmiszerhulladék-mérést. A 2023. év végi magyar adat 62 kg/fő/év, aminek több mint 40%-a (26 kg/fő/év) megelőzhető lenne. Ez 250 ezer tonna feleslegesen megtermelt, s túlnyomórészt környezetterhelő módon ártalmatlanított biohulladéknak felel meg. Az elpazarolt étel 450 ezer ember egész éves élelmiszer-ellátását fedezhetné. Magyarország teljes karbonlábnyomából a háztartások élelmiszer-hulladéka 2,8%-os részt képvisel, az elkerülhető rész pedig 1,1%-ot tesz ki. Ez a háztartási szektor karbonlábnyomának 7%-át jelenti.
    A háztartási élelmiszerhulladék-adatok alakulásában jól érezhetők a Covid–19-járvány és a 2022-2023-ban megugró élelmiszer-infláció hatásai. Sokéves javulást követően a 2023. év végi adatok „visszapattanást” mutattak. Okai a Covid–19-járvány utáni visszarendeződésben, és a robbanásszerű élelmiszerár-inflációt egyre jobban ellensúlyozó lakossági jövedelmekben (vagyis az élelmiszerek reálértékének újbóli csökkenésében) kereshetők. Az is valószínűsíthető, hogy a témára fogékony fogyasztókat már elérte a lakossági kampány, a kevésbé fogékonyak bevonása azonban lassan halad (ez más országokban is érzékelhető). A 2017-ben indított, az élelmiszer-pazarlás megelőzésének gyakorlati kérdéseit lefedő oktatási program hatásai is később jelentkeznek majd a várakozások szerint, hiszen az első, képzésben részt vevő gyerekek még csak most válnak nagykorú, önálló vásárlóvá.
    Bár hazánk az elsők közt indította el a nemzeti szintű háztartási élelmiszer-hulladékot csökkentő programját, a jelenlegi ütemben haladva mégis képtelen elérni az ENSZ 12.3 fenntartható fejlődési cél vonatkozó kitűzését, hasonlóan az EU 2024-2025-ös jogalkotási tervezetében foglalt csökkentési célértékhez. Az EU-tagállamok egy része javított tartalmú mutatóra tett javaslatot, ami az elkerülhető élelmiszer-hulladékokra épül, s aminek teljesíthetősége reális.

  • Munkaerőkérdések a dél-dunántúli régió mezőgazdasági szervezeteiben a Covid–19 árnyékában

    A Covid–19-járvány és az ezzel párhuzamosan kialakult gazdasági világválság a magyar gazdaság működését is jelentős mértékben átalakította, beleértve a dolgozók helyzetét és a tőke-munka viszony alakulását. Általánosan elfogadott, hogy az emberi erőforrások (HR), más néven a munkaerő, kulcsszerepet játszanak a vállalatok és vállalkozások működésében. A munkaerő megszerzése és megtartása alapvető fontosságú a szervezetek zavartalan és folyamatos működéséhez. A tanulmány a mezőgazdaság munkaerőpiaci helyzetét vizsgálja, különös figyelmet fordítva a pandémia alatt és után bekövetkezett változásokra. Egy online felmérés keretében 144, a dél-dunántúli régióban működő mezőgazdasági vállalkozást vontunk vizsgálat alá annak érdekében, hogy képet kapjunk a járványhelyzet által előidézett HR-stratégiák átalakulásáról. A kutatás kiemelten foglalkozott a munkaerőhiány kezelésével és a munkaerő-megtartó intézkedések alkalmazásával. A statisztikai elemzés eredményei azt mutatták, hogy a vállalkozások szervezeti méretük függvényében különböző eszközöket és programokat alkalmaznak a munkaerőhiány és a munkaerő-megtartás kezelésére. Megállapítást nyert, hogy a gazdaságok fenntartható működésének biztosítása érdekében elengedhetetlen egy válsághelyzetekre kidolgozott intézkedési terv elkészítése, amelybe a HR-menedzsment (HRM) stratégia integrálása is szükséges. A kutatás rávilágított a duális képzési programok és a vezetőképző kezdeményezések jelentőségére és szerepére.

  • Egyszerű számítások és megjegyzések a magyarországi öntözővízzel kapcsolatban

    2024-ben felmerült Magyarországon az az igény, hogy tartsuk vissza azt a 4 köbkilométer vizet, amennyivel a folyók többet visznek ki az országból, mint amennyit behoznak. A cikk első része egyszerű számításokat tartalmaz annak érzékeltetésére, hogy ez mekkora műszaki feladatot jelent. Fontos annak megértése, hogy ez a víz folyamatos kivételét és ugyancsak folyamatos továbbítását jelenti. A visszatartott víz minősége fontos kérdés, idetartozik a benne lévő kórokozók, gyógyszermaradványok és mérgek, például cián, esetleges jelenléte is. Ugyancsak vigyázni kell a káros mellékhatások, például a malária terjedésének megakadályozására. Gyakran hangoztatják, hogy a probléma teljes körű megoldása igen nagy költséggel járna. Ezzel kapcsolatban fontos rámutatni, hogy a problémát egyetlen év alatt nem lehet megoldani, mert nincs ekkora építési kapacitás az országban, ezért évenként csak a teljes költség töredéke terhelné az állami költségvetést. Ugyancsak fontos megjegyezni, hogy a probléma teljes megoldása nem csupán a mezőgazdaságot támogatja, hanem fenntarthatóvá teszi az életet az érintett területeken. Olyan rendszert kell kiépíteni, amely egy nagy hálózat, illetve hálózatok formájában lefedi Magyarország érintett részét, de ugyanakkor lehetővé teszi az elérhető helyi lehetőségek integrálását. Csak olyan elemeket szabad fejleszteni, amelyek elkészültük után azonnal üzembe helyezhetők. Érdemes továbbá átgondolni, hogy nem szükséges-e az öntözés filozófiáját és ezen keresztül annak szabályozását is alapvetően megváltoztatni. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a körülmények – vagyis a klíma, a víz szennyezettsége, a települések elhelyezkedése, a világpiac, és benne a hazai piac, a gazdaságossági követelmények, továbbá a káros hatások, mint a kórokozók terjedése és a mérgező anyagok megjelenése – a 19. századhoz képest alapvetően megváltoztak, melyekhez visszatérni nem lehet.

  • Mezővédő fásításokból származó karbonkredit-bevétel becslése

    A földhasználati szektor a klímamitigációs erőfeszítések kiemelt területe, hiszen az ökoszisztémák szénmegkötő képessége révén itt nemcsak a kibocsátások csökkentésére van lehetőség, hanem szénmegkötő gazdálkodásra is. Az EU Carbon Removals and Carbon Farming (CRCF) rendelete által szabályozott önkéntes karbonpiac új bevételi lehetőséget kínál a mezőgazdálkodóknak és az erdőgazdálkodóknak. A mezővédő fásítások létesítése a CRCF-rendelet szerint az agrárerdészeti tevékenységek közé tartozik, és a fásítások biomasszájában, valamint a talajban megkötött szén is forgalmazható a rendelet által szabályozott önkéntes karbonpiacon. Tanulmányunkban négy helyszínen tervezett mezővédő fásítások szénmegkötését prognosztizáltuk 2050-ig. Emellett számszerűsítettük a fásítások telepítése és ápolása során keletkező üvegházhatásúgáz- (ÜHG-) kibocsátásokat is a CRCF-rendelet protokollja szerint. Ezek ismeretében meghatároztuk az elszámolható szénmegkötést, illetve a várható karbonkredit-bevételeket. Eredményeink szerint a fásítások telepítése és ápolása során üzemelő gépek ÜHG-emissziói elenyészően kicsik (mindössze 0,6–0,8 százalék értékűek) a biomasszában és a talajban megvalósuló szénmegkötéshez képest. Így a fásítások telepítése viszonylag széles termőhelyi spektrumon jövedelmező befektetés lehet az erdőgazdálkodók és a mezőgazdasági termelők számára. Tekintettel arra, hogy a fásítások telepítését a közös agrárpolitika (KAP) finanszírozza, a CRCF-rendelet által szabályozott önkéntes karbonpiacról származó bevételek többletbevételi forrást jelentenek.

  • A termőföldek és a környezet kárai

    A tanulmány a 2010-es devecseri vörösiszap-katasztrófa környezeti, gazdasági és társadalmi hatásait vizsgálja, különös tekintettel a „szennyező fizet” elv gyakorlati érvényesülésére. A katasztrófa példáján keresztül bemutatja a magyarországi jogi és intézményi keretek hiányosságait, valamint a környezeti károk helyreállításának nehézségeit. A mezőgazdasági területek esetében a hosszú távú talajdegradáció jelentette a legnagyobb kihívást. Az érintett régiókban több mint tíz év után is tapasztalható, hogy a talaj termőképessége nem tért vissza a katasztrófa előtti szintre, ami különösen érzékenyen érintette a kisgazdaságokat és a családi gazdaságokat. Emellett kitér a mezőgazdaságot érintő hatásokra, különös hangsúlyt fektetve a talajkárosodás és a termőföld-rekultiváció kérdéseire. Az esettanulmány a nemzetközi példákkal való összehasonlítás révén feltárja azokat a lehetőségeket, amelyekkel a környezetvédelmi szabályozás és a katasztrófakezelés hatékonyabbá tehető. A helyi gazdálkodók közreműködése kulcsfontosságúnak bizonyult a helyreállítási munkálatokban. Az állami támogatások mellett a gazdálkodók saját erőforrásaikat is mozgósították, például alternatív növénykultúrák tesztelésével és a talaj revitalizációjához szükséges innovatív megoldások bevezetésével. A tanulmány célja, hogy javaslatokat tegyen a mezőgazdasági területeket is érintő katasztrófák kezelésére és a jogi, valamint gazdasági felelősség hatékonyabb érvényesítésére. Fontos lenne egy átfogó oktatási program kidolgozása a mezőgazdasági termelők számára, amely a katasztrófák utáni talajrehabilitáció gyakorlati lépéseire, a növénykultúrák kiválasztására és a környezetvédelmi jogi ismeretekre koncentrálna. Ez hosszú távon megerősítené a gazdálkodók szerepét a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok alkalmazásában.

  • Várható szerkezeti átalakulás a magyar mezőgazdaságban

    vMagyarország állattenyésztése az 1980-as évek közepére elvesztette dinamizmusát, a rendszerváltástól kezdődően pedig válságba került. A kedvezőtlen folyamatok az uniós csatlakozás után tovább erősödtek. Mindezek következtében megbomlott a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlya, tovább egyszerűsödött a hazai mezőgazdaság termelési szerkezete. Egyes vélemények szerint ugyanakkor az elmúlt években a legsikeresebb beruházási támogatási pályázatok az állattenyésztést érintették, ami az ágazat fellendülését eredményezheti. A tanulmány célja ennek bizonyítása vagy megcáfolása. A megfogalmazott hipotézisek arra vonatkoznak, hogy a magyar mezőgazdaságban megállt és akár meg is fordulhat a növénytermesztés arányának növekedése az állattenyésztés rovására, illetve, mivel az állattenyésztés a nagyobb gazdaságokban maradt meg az elmúlt évtizedekben tapasztalt átalakulások következtében, ezért a sikeres állattenyésztési beruházások ezeknek a nagyobb üzemeknek a megerősödését mozdítják elő, ami az üzemszerkezetben is változást okoz.
    A tanulmány a következő, a vizsgált kérdéskört érintő tématerületeket elemzi: az állattenyésztés súlya és szerepe; költség, ár, jövedelem; támogatások; beruházások; üzemméret, termelési és üzemszerkezet. A kutatás eredményei azt bizonyítják, hogy a megfogalmazott hipotézisek helytállóak. A vizsgált kérdéskört érintő tématerületek elemzése közül egyik sem cáfolja, inkább erősíti azt a két feltételezésünket, hogy az elmúlt néhány évben megfigyelhető folyamat, az állattenyésztés térnyerése a mezőgazdasági termék-előállításban és az üzemszerkezet átalakulása az elkövetkező években is folytatódni fog. Mindennek az is következménye lesz, hogy az állattenyésztésben meghatározó szereppel bíró nagyobb gazdaságok pozíciója erősödni fog az üzemszerkezetben. A kutatás eredményei alapján megállapítható, hogy a beruházási támogatások felhasználása a Vidékfejlesztési Program időszakában hatékonyabbá vált. Ezt a folyamatot kell erősíteni a megkezdett közös agrárpolitika (KAP) Stratégiai terv keretében zajló beruházások esetében is. A felvázolt változások segítik annak a kívánatos célnak az elérését, hogy az ágazatokban növekedjen a koncentráció. Új – korszerű – állattartó telepek építését kell a fókuszba helyezni, az elmaradott technológiákat felújítások támogatásával nem szabad konzerválni.

  • Mezőgazdasági drónok alkalmazásának lehetőségei magyar szakértők véleményének feltérképezésével

    Napjainkban igen aktuális a mezőgazdasági drónok használatából fakadó gazdasági és környezeti előnyök témaköre, illetve azok korlátai. Jelen tanulmány az erre épülő szakirodalmakból kiindulva összegezi a mezőgazdaságban általában súlyos problémákat okozó kockázati tényezőket és azok hátterét. Egyúttal feltérképezi, hogy ezen tényezők miképpen jelentkeznek a szántóföldi növénytermesztési technológia megválasztásának függvényében. A szakirodalmi források alapján egyes kockázati faktorok orvosolhatónak bizonyultak a pilóta nélküli légi járművek (drónok) alkalmazása révén, mások pedig hatványozottan jelentkeztek. A szakirodalom feldolgozása alapján levont eredmények alátámasztása érdekében szakértői interjúk készültek három különböző szakértői csoport megkérdezésével. Jelen tanulmány fő kutatási kérdése, hogy az agrárszektor képviselői milyen korlátokat látnak a drónok mezőgazdasági alkalmazhatóságában, illetve mit gondolnak, milyen körülmények között és milyen feladatok esetén alkalmazható eredményesen egy mezőgazdasági drón, és hogy milyen változásokra számítanak a technológia jövője kapcsán. További fontos szempont volt annak meghatározása, hogy a hozzáértők véleménye alapján megtérül-e a drónok beszerzését érintő beruházás. Ezen kérdések meghatározása érdekében három szakértői csoport került bevonásra jelen kutatásba annak érdekében, hogy heterogén, más-más megközelítésű véleményeket ismerjünk meg. Ezen megkérdezett szakértői csoportok a növényvédő vagy növényorvos szakemberek, a drónpilóták, illetve a tapasztalt gazdálkodók voltak. Szakértői csoportonként négy-négy fővel készült el az interjú. A kapott válaszok kiértékelése kvalitatív statisztikai módszerekkel történt. A szakértők számos esetben alátámasztották a szakirodalom alapján feltárt, a technológia függvényében eltérő módon jelentkező kockázati tényezők szerepét. Valamennyi interjúalany tisztában van a mezőgazdasági drónok korlátaival, ettől függetlenül mégis pozitívan állnak hozzá a mezőgazdasági drónok használhatóságához és jövőjükhöz. A legtöbb megkérdezett szakértő nyitott a permetező drónok alkalmazására is a jövőre nézve.