Az agrobiznisz a nemzetgazdaság stratégiai jelentőségű szektora. E stratégiai jelentőség megnyilvánul egyfelől a makrogazdasági teljesítményhez való hozzájárulásban, számításaink szerint ugyanis az agrárgazdaság és a hozzá szorosan kapcsolódó ágazatok együttes súlya a kibocsátásból 15,5-15,8 százalékkal, a GDP-ből 11,2-11,6 százalékkal, a foglalkoztatásból 14,0-14,4 százalékkal részesedik. Másrészt megnyilvánul a mezőgazdaság és az élelmiszeripar többi ágazattal való kölcsönkapcsolataiban, amelyet mindkét ágazat kiemelkedő termelési érték multiplikátora igazol. A mutató értéke olyan ágazatokét is meghaladta, mint például az építőipar, a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártása vagy a hazai gazdaság motorjának tekinthető közúti járműgyártás. Harmadrészt pedig megnyilvánul az agrobiznisz stabilizáló szerepében. Az élelmiszer-fogyasztás volumene és az arra fordított öszszegek állandó jellege nem teszi lehetővé a szektor dinamikus növekedését. Megvédi ugyanakkor a nagyobb visszaesésektől, és biztosít egy többé-kevésbé változatlan teljesítményt, amely válság idején a gazdaság egészét tekintve meghatározó jelentőségű, mint az a 2011-es évben is igazolást nyert.
Blog
-
Fenntarthatósági irányzatok összehasonlítása
A különböző fenntarthatósági irányzatok összehasonlításakor feltűnt bizonyos tényezők hiánya vagy kezelésük háttérbe szorulása. Ezekből kiindulva megállapítható, hogy:
Egyik irányzat sem foglalkozik behatóan a népesség számával, az emberi populáció globális méretével. Pedig az IPAT-formula logikájából kérlelhetetlenül következik az az összefüggés, hogy a földi környezetre gyakorolt emberi hatás nagysága a népesség számától is függ. Ezért a fenntarthatósággal kapcsolatos eddigi tudományos munkákból hiányolható a népesedéssel való összefüggések kimunkálása és figyelembevétele. Megfelelő intézkedések nélkül ezért elképzelhető, hogy a jövőben a környezeti hatást legjobban a népesedés határozza meg.
A fenntartható fejlődés eredeti irányzatának a jövő generációkra vonatkozó tétele nincs eléggé kidolgozva. Ebből a tételből ugyanis logikailag levezethető az a pénzügyi mutató, amely az egyes országok eladósodásának maximálisan megengedhető mértékét fejezi ki. E mutató talán hasznos lehetett volna a jelenlegi gazdasági világválság megelőzésében, de még mindig segíthet a jövőbeni esetleges krízisek elkerülésében.
Ugyancsak megszívlelendő a jövőre nézve a jelenlegi generáción belüli társadalmi-gazdasági különbségek szabályozásának és részleges kiegyenlítésének kérdése, amely probléma országonként és nemzetközi viszonylatban is felmerül. A hatféle irányzat közül a nemnövekedési paradigma foglalkozik kiemelten ezzel a kérdéssel. A probléma az Európai Unión belül is aktuális, mivel a tagállamok közötti óriási gazdasági különbségek fenntarthatatlanok és gátjává válhatnak a további integrációnak. A probléma enyhítését a magyar Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia is előirányozza.
A különböző irányzatok mögött nemcsak a diszciplínák eltérő felfogásai, hanem egymással ellentétes vélemények és gazdasági érdekek feszülnek. Emiatt fontos, hogy a gyakorlati cselekvés kerüljön előtérbe, s ilyen helyzetben a kis lépések taktikájának alkalmazása célszerű, a kis hatósugarú eredményeknek is örülni kell. Érthető és megfontolandó ezért Láng István állásfoglalása: „akinek nem tetszik ez a szó, hogy fenntartható fejlődés … használjon más kifejezést, de értsen egyet azzal, hogy cselekedni szükséges…”. -
A piacok szerepe és lehetőségei a hazai élelmiszer-ellátási láncban
A rövid ellátási láncok egyik speciális esete a piaci értékesítés, amely a magyar kiskereskedelem területén folytatott kutatások egy méltánytalanul „elhanyagolt” szegmense. Az elmúlt két évtizedben a piacok jelentősége és szerepe a kiskereskedelmen belül a hiper-, szupermarketek és élelmiszerláncok térnyerése mellett, illetve részben ennek következtében csökkent. Ezen a folyamaton nem változtatott, hogy a piacok által közvetíthető értékek egyszerre lehetnek gazdaságiak, társadalmiak, valamint környezetiek.
A megváltozott kiskereskedelmi környezet miatt a piacok működtetésének eddigi stratégiái már nem garantálják azok sikeres fennmaradását, ezért az üzemeltetés innovatív módszereinek alkalmazása szükséges a már meglévő, valamint az újonnan létesítendő piacok tervezéséhez is.
A kutatás eredményei szerint összességében a termelők és a fogyasztók nagyon hasonlóan ítélik meg a piacok jellemzőit, azonban a termelők minden területen jobbnak értékelték a piaci értékesítést, mint a fogyasztók. Ebből arra következtethetünk, hogy a piac eladói túlértékelik saját helyzetüket, a közvetlen kapcsolat ellenére sem teljesen reális a képük a fogyasztói igényekről, ami a vásárlóerő további apadásával járhat. Emellett az üzemeltetők zöme semmiféle eszközt nem alkalmaz azon célból, hogy megfelelően tájékoztassa a vásárlókat a piac árusairól és termékeiről, illetve a piac egészéről, ami elengedhetetlen a piacok iránti fogyasztói bizalom és a forgalom növeléséhez. -
A műtrágya és a növényvédő szerek felhasználásának üzemszintű vizsgálata néhány fontosabb növénytermesztési ágazatban
Tanulmányunkban elemezzük a műtrágya és növényvédő szerek piacának működését, és megvizsgáljuk az adott inputok forgalmának árakra, illetve jövedelemváltozásra adott reakcióit.
A közvetlenül mezőgazdasági termelők részére történő műtrágya- és növényvédőszer-értékesítés erősen koncentrált, mind a műtrágya-, mind a növényvédőszerpiacot néhány nagy cég uralja.
Az összefüggés erősnek bizonyult a terményárak alakulása és a vizsgált inputok egy hektárra eső költsége között. Vagyis magasabb terményárak esetén a gazdálkodók fokozzák inputvásárlásaikat. Még erősebb összefüggés mutatkozott a termelési érték és a műtrágya-, növényvédőszer-vásárlások között.
Az egy hektárra eső műtrágya- és növényvédőszer-költség alapján kategorizálva az üzemeket azt találtuk, hogy a hektáronkénti műtrágya- és növényvédőszer-költség növekedésével csak lassan csökken az üzemek száma.
Növekvő műtrágya-felhasználás növekvő hozamokat eredményez, egészen az utolsó kategóriáig. Növényvédő szernél azonban egy bizonyos felhasználás felett már romló hozamok adódnak. Lassú, de egyértelmű növekedést mutat az önköltség az inputfelhasználás növelésével. A főtermék önköltségére vonatkozóan nem találunk optimális pontot az inputfelhasználásban. -
Támogatási lehetőségek kihasználása vidéken, zalai példákon
Írásunk célja a fejlesztési lehetőségek, a pénzügyi források, a falvak és a vidékfejlesztési támogatások összefüggéseinek vizsgálata. Ennek megfelelően az agrár- és vidékfejlesztési támogatások felhasználásának Zala megyei tapasztalatait elemezzük az első és a második Nemzeti Fejlesztési Terv vidékfejlesztési programjának célkitűzései és teljesítési adatai alapján. A vizsgálat dimenzióit a nemzeti fejlesztési tervek zalai pályázatainak értékelése képezi a települési, kistérségi, megyei és országos adatok felhasználásával.
Kimutatjuk, hogy a zalai térségek forrásszerző képességét a pályázati aktivitás, az önerő biztosításának lehetősége, a településnagyság és a sikeres pályázatok számának alakulása befolyásolja. Az AVOP időszakában e kistérségek és településeik körében a vidékfejlesztési programok voltak népszerűek, ám a támogatásokra leginkább rászoruló hátrányos helyzetű kistérségek az alacsony tőkeerejük és pályázati aktivitásuk révén jóval a megyei és az országos kistérségi átlag alatt teljesítettek, így ez nem segítette kellőképpen a felzárkózásukat. A kisebb települések jórészében pedig ördögi kör alakult ki: kellő gazdasági aktivitás, elfogadható fejlesztések híján nem képződött elegendő saját forrás, amelyek nélkül pedig nincsen lehetőség külső pénzügyi források elnyerésére, vagyis a gazdaság és a humánerőforrás fejlesztésére.
Az ÚMVP időszakában Zala megyében a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari pályázatok kerültek előtérbe a vidékfejlesztési programokkal szemben. A pályázati aktivitás 2004–2006-hoz képest mind megyei, mind hátrányos helyzetű kistérségi szinten javult. A támogatások több mint háromszorosára emelkedtek. A hátrányos helyzetű kistérségek a megyei és az országos kistérségi átlagot meghaladó támogatásban részesültek. Mérséklődött a támogatások elaprózottsága és megnőtt a települési koncentrációja. Láthatóan a pályázati célokkal egyezően pozitív irányú fordulat bontakozik ki a fejletlenebb térségek és települések támogatásában. Ennek ellenére a hazai támogatások uniós forrásokkal való kiváltása a jövőre nézve gondot jelenthet a kisebb települések fejlesztési finanszírozásában, mivel az önerő előteremtése és a nagyobb projektméretek ennek a települési körnek nem kedveznek. -
Főbb hazai növénytermesztési ágazatok gazdasági értékelése a 2011-es termelési év adatai alapján
Jelen tanulmányban, primer adatgyűjtés alapján öt, hazánkban kiemelt jelentőségűnek tartott növénytermesztési ágazat – őszi búza, kukorica, őszi káposztarepce, őszi árpa és napraforgó – modellezését és a modell eredményeinek üzemtani elemzését végeztem el. A modellezés során átfogó képet kaptam az ágazatok 2011. évi ökonómiai helyzetéről, különös tekintettel a közvetlen költségekre, a költségek szerkezetére, árbevételre, termelési értékre, fedezeti összegekre, támogatásokra. A támogatások szerepének jelentőségét bizonyítja az a tény, hogy a támogatásokat is tartalmazó fedezeti összegen belül azok 33-49%-os arányt képviselnek az egyes növények vonatkozásában. A termésátlagok – ceteris paribus elv mentén történő – szcenárióelemzése révén megállapítható, hogy a fajlagos hozamok szélsőséges ingadozása meghatározó hatással van a növénytermesztés eredményességére. A peszszimista termésátlagok esetén veszteséget termel a legtöbb ágazat, míg optimista változatnál már extraprofittal számolhatnak. A pesszimista változat megvalósulásakor a támogatások veszteségminimalizáló szerepet töltenek be.
-
A klímaváltozás eddigi és várható következményei Afrika mezőgazdaságában
Afrika jövőbeni élelmiszer-ellátása nyitott kérdés. Az eddigi, korunkbeli és prognosztizált népességnövekedés ütemével a kontinens mezőgazdasági termelése még klímaváltozás nélkül sem képes lépést tartani. A klímaváltozás csupán súlyosbító tényező. Bár a természetes szaporodás üteme hosszabb távon némileg lassuló irányzatú, még a minimális élelmiszerigény kielégítéséhez sem járható út az import nagyságrendekkel való növelése. A belső forrásokból való ellátás érdemi javítására elvileg három mód kínálkozik: a termésátlagok lényeges növelése (intenzív mód), a termelőterület növelése (extenzív mód), valamint a szinte kizárólag exportcélokat szolgáló (élvezeti cikkek, trópusi gyümölcsök, virágok stb.) ültetvények igénybevétele élelmiszer-termelésre (termelésiszerkezet-váltás). A gyakorlatban azonban e módszerek alkalmazására csak meglehetősen korlátozott mértékben van lehetőség. Az intenzifikációs törekvések eddig (részben a tőkehiány miatt) csupán meglehetősen szerény terméstöbbletet eredményeztek. A tömeges éhínség következtében a „klímamigránsok” milliói okozhatnak súlyos gondot a kényszerbefogadó Európának.