Blog

  • A készletgazdálkodás optimalizálási módszereinek gyakorlati alkalmazása

    A készletgazdálkodás színvonala a forgóeszköz-gazdálkodáson belül kiemelt szerepű és folyamatosan napirenden lévő a vállalatok életében, ami a készletgazdálkodás gazdasági hatásaival magyarázható. A kapcsolódó forrásmunkákban közölt eredmények, a fogalmak értelmezése, az összefüggések gyakorlati alkalmazásának feltételrendszere stb. több ellentmondást is takar, sok esetben hiányos vagy rosszul értelmezett. Jelen tanulmányban a készletgazdálkodással összefüggésben azon ismert módszerek és algoritmusok képezik a kutatás tárgyát, melyeknek elméleti megalapozottsága nem vitatható, de gyakorlati alkalmazásuk több problémát is felvet, melyek az egyes készletgazdálkodási modellek gyakorlati alkalmazásakor, az összefüggésekben szereplő változók gazdasági tartalmának értelmezésekor és számszerűsítésekor jelentkeznek. A tanulmány keretében feltárjuk az összefüggésekben szereplő változók számszerűsítésének fontosságát, értelmezzük gazdasági tartalmukat, meghatározzuk gyakorlati alkalmazásuk esetén jelentkező problémákat, és javaslatot teszünk a változók számszerűsítésének és gyakorlati alkalmazásuk algoritmusára.

  • Üszőellések elkülönített elszámolásának hatása az eredményre és a vagyonra

    A tanulmány alapvető célja, hogy megvizsgálja: a borjak számviteli törvénynek megfelelő elszámolása hogyan hat az önköltségre, az eredményre és a vállalkozás vagyonára. Az előhasi üszőktől született borjak növendék állományon belül történő elszámolásának hatása vagyont és eredményt csökkentő tételként jelentkezik. Azt, hogy az elszámolás során keletkező különbözet milyen arányban jelenik meg vagyont és eredményt csökkentő tételként, a korosbítás gyakorlata is jelentősen befolyásolja. Ha az állományt az első korcsoport után választják szét, nagyobb hányad kompenzálja a tejre jutó költségnövekedést és kisebb lesz a vagyoncsökkenés. Minél magasabb korcsoportban sorolják át a húshasznosítású állatokat, annál nagyobb arányban csökkenti a vagyont és az eredményt az elszámolásnál jelentkező különbözet.

  • Az élelmiszer-ipari vállalkozások környezeti teljesítménye és a pénzügyi eredmények

    Kutatásunk célja fényt deríteni arra, hogy a vállalkozások környezeti teljesítménye befolyásolja-e pénzügyi teljesítményüket, továbbá az, hogy milyen szerepet játszik ebben a média, hogyan változott az elmúlt időszakban a vállalkozások zöld erőfeszítéseinek megítélése?
    Megállapítható, hogy azokban a vállalkozásokban, amelyekben a média és a befektetők környezeti teljesítményüket kedvezően ítélik meg, magasabbak a megtérülési (ROE) mutatók, mint azokban, amelyeknek környezeti teljesítményét nem ítélik meg pozitívan.
    A magyarországi társadalomban a nem anyagi értékek iránti érzékenység és a környezettudatosság alacsony szintű. A társadalmi értékrendben alárendelt szerepet játszó környezetvédelmi gondolkozásra – reklámérték híján – a média mérsékelten hat. Ez a tendencia azonban, ha lassan is, de változik.

  • Válaszúton a kormányzati agrárpolitika

    A magyar mezőgazdaság jelene, de még inkább a hosszú távú jövője szempontjából meghatározóak a Nemzeti Vidékstratégia – 2020-ban (NVS – 2020) vázlatosan megfogalmazott intézkedéstervezetek, amelyek a mezőgazdaság birtok- és üzemi viszonyainak az átalakítására irányulnak. Mindezek természetesen automatikusan hatnak a földtulajdon alakulására is.
    Napjainkban a hazai mezőgazdaságra a bérleti alapú földhasználat túlsúlya jellemző. Az érvényes földtörvény alapján a termőföldre vonatkozó moratórium lejártáig – tehát 2014. április 30-ig – a társas gazdaságok csak az államtól, illetve természetes személyektől bérelt területen gazdálkodhatnak. Az elaprózódott tulajdon/birtokszerkezetet ők – de vonatkozik ez a nagyobb területen gazdálkodó egyéni termelőkre is – a földhasználatukon keresztül de facto a maguk számára „rendezik”. (Magyarországon 2009-ben a 100 hektár feletti gazdaságok a támogatásban részesülő agrárvállalkozásoknak számszerűen a 4,5%-át képezték, az általuk használt földterület a mezőgazdasági területnek a 61,7%-a volt.) Így ők – érthető okokból – inkább ellenérdekeltek a birtokrendezés megvalósításában. A jelen helyzet fennmaradása mellett viszont a kisebb – zömében családi – gazdaságok termőföld hiányában nem tudnak megerősödni, illetve új családi gazdaságok sem jöhetnek létre. A földjeiket bérbe adó tulajdonosoknak pedig a földbérbeadási és a földértékesítési pozíciójuk romlik ez által. Sőt, az osztatlan közös, illetve a részarány-tulajdonosok esetében a kiméretlen földjeiket nagyobbrészt csak bérbe tudják adni.
    A birtokrendezést – amely törvényi szintű szabályozást igényel – az új földtörvény, valamint a mezőgazdasági üzemszabályozásról szóló törvény megalkotásával összefüggésben szükséges megvalósítani. Egyben hangsúlyozni indokolt a birtokrendezés önkéntes jellegét. Mindez azonban nem zárja ki adott körzetben egy rendezési terv több tulajdonos által történő támogatása esetén, a birtokrendezés kötelezővé tételét.

  • A közvetlen termelői értékesítés szerepe, jellemzői

    A magyar mezőgazdaság és ezzel a magyar vidék elhúzódó válsága szinte kikényszeríti, hogy az egyes kormányprogramokban, nemzeti fejlesztési tervekben, területi gazdasági stratégiákban megváltó megoldásokat vonultassanak fel. Így kapott kiemelt figyelmet a vidéki turizmus, a kézműipar, a hungarikumok kérdése, jelenleg pedig a közvetlen termelői értékesítés lehetősége. Ezek közös jellemzője, hogy a kialakult állapotokat nem kérdőjelezik meg, csak annak életképességének javításához egy eddig is ismert megoldást tolnak előtérbe, elkerülve ezzel, hogy az alapvető gondokkal szembenézzenek. Nem esik szó a gazdasági versenyképességről, holott a folyamatosan végbemenő leépülési folyamat a versenyképesség elvesztésének egyenes következménye. Ez pedig az agrárágazat tulajdonosi szétaprózódására, a mezőgazdaságból és egyben az egész vidékről történő folyamatos jövedelemelszívás mértékére (földbérlet), az agrárvertikum felső szakaszainak, a feldolgozásnak és kereskedelemnek kizárólag profitérdekelt külföldi érdekeltségbe adására vezethető vissza. A mezőgazdasági alapanyag-termelésben alapvető feladatot jelent a földkoncentráció elősegítése, a további felaprózódás megállítása, a jövedelemkivonás mérséklése és a gazdasági társulások létrehozása, ezzel az ágazat szervezettségének a javítása. Ez önmagában is nehéz feladat, mert kialakult érdekrendszereket érint, hiszen a város sikeresen megoldotta a vidék gyarmatosítását a jövedelemelvonás „polgári formáján”, a földbérleten keresztül. A termelői társulások pedig a jövő érdekében végrehajtott termelői önkorlátozást, közös szabályrendszerhez történő igazodást jelentik, ami átmenetileg gazdasági áldozattal is jár, s csak bizalmi alapon működik. A jelenlegi zavaros helyzetben a bizalmi légkör kialakítása az egyik legnehezebb feladat. Bármilyen eretnekségnek hangzik, szükséges lenne az állami tulajdonban lévő kincstári birtok újraszervezése, amelyek a fejlesztés és integráció központjai, továbbá a gazdálkodási folyamatok közvetlen állami kontrollálásának a bázisai lehetnének.
    Nagyon fontos, hogy a külföldi kézbe átjátszott élelmiszeripar és kereskedelem határozott állami szabályozásával és ellenőrzésével biztosítsák a nemzeti érdekek érvényesítését, és minden eszközzel elősegítsék (beleértve az állami hozzájárulást és tulajdonlást is) a versenyképes méretű feldolgozó kapacitások létrejöttét. Ez lényegesen több, mint amit a helyi ellátást biztosító kisvállalkozások támogatása jelenthet. Végül pedig le kell számolni azokkal a hazug sztereotípiákkal, hogy a kistermelés hatékony, az önálló gazdálkodás a példakép, a nagy rendszer környezetromboló, egészségtelen élelmiszert termelő, a kicsi környezetkímélő és egészségre biztonságot nyújtó, vagy a ténylegesen már szinte nem létező hungarikumok jelentik a mezőgazdaság jövőjét. A kettő helyes arányát egy ágazati példán keresztül is szemléltetni tudjuk: Magyarország reális vágósertés-termelő kapacitása kb. 8 millió darab, és ha ebben levágnak 100 ezer mangalicát (eddigi maximum kb. 50 ezer volt), akkor az kb. 1%-ot jelent.
    A jövő számára rendkívül veszélyes az önellátó, a hobbi és az árutermelő tevékenységek összemosása is, amellyel rendszeresen találkozunk. Az önellátó termelő, a gazdasági kényszertől is hajtva, költségkímélő módon, elsősorban a saját fizikai erejére támaszkodva termel, mert így kiadásait minimalizálhatja, a saját munkáját nem számítja fel a költségek között, így látszólag olcsó termékhez jut. Mivel ennek hatékonysága alacsony, ezért a fejlett országokban és hazánkban is gyorsan visszaszorul. A hobbitermelő a költségekre nem érzékeny, elsődleges célja nem gazdasági jellegű. A saját termék felett érzett öröm, büszkeség (pl. a kis területű borosgazdaságok), a szabadidő hasznos eltöltése, egészségmegőrzés stb. a tevékenységének oka. Erre a célra szolgálnak például a német nyelvterület városlakóinak szobányi méretű kertjei is. Mindkét típus társadalmilag nagyon hasznos. Nálunk ezeknek a formáknak a radikális méretű visszaszorulása (lásd országszerte az elhanyagolt kerteket), az ezeket a tevékenységeket az életmód részének tekintők kiöregedésének, a közbiztonság romlásának (ha ellopják a termést, akkor nem érdemes vele vesződni), a termelőeszközárak növekedésének és ehhez képest nyomott áraknak, valamint a fiatalok idegenkedésének a következménye. Az utóbbi nem meglepő, mert a fiatalok egyetlen tőlünk nyugatra lévő országban sem az önálló kistermelésben látják a jövőjüket, mert így a tisztes szegénység állapota is nehezen érhető el. A vidéki élet szerves részét jelentő kertkultúra jelentős visszaszorulása viszont már egyértelműen negatív jelenség.
    Az állami szabályozásnak a folyamatos piaci megmérettetésnek kitett és a termelés 80-90%-át adó árutermelők helyzetére kell a hangsúlyt helyezni, mert ezek határozzák meg az egy térségben megteremthető jövedelmet és a foglalkoztatás színvonalát is. Egyáltalán nem lebecsülve az önellátás és az esetenként piacra termelés egyes társadalmi rétegek megélhetésében betöltött szerepét, a mezőgazdaság fejlesztését nem lehet erre leszűkíteni, hiszen a mezőgazdaság fejlesztése sokkal szélesebb körű intézkedéseket igényel. A témához kapcsolódóan ezek a következők lehetnek:
    – Más, érintett országokkal közösen ki kell kényszeríteni az EU-ból, hogy ha alapellátást szolgáló hagyományos termékek esetén a termelés az ellátás 70%-a alá csökken, akkor az országnak rendkívüli beavatkozásra legyen lehetősége.
    – Az üzletláncokat arra kell kényszeríteni, hogy a központi beszerzés helyett a regionális beszerzéssel oldják meg az áruutánpótlásukat, és többségében nemzeti termékeket forgalmazzanak, míg a nagy távolságról szállított áruk csak a választék bővítését szolgálják.
    – Okulva a termelők rendkívül kismértékű társulási hajlandóságából és a felvásárlás áttekinthetetlenségéből, az államnak nagyobb szerepet kellene játszania a termékfelvásárlásban.
    – A termelés fejlesztése érdekében az államnak kiemelten kellene támogatnia a fajtanemesítéssel és az agrártechnológia fejlesztésével foglalkozó kutatóintézeteket és azok marketingtevékenységét.