Kutatásunk célja fényt deríteni arra, hogy a vállalkozások környezeti teljesítménye befolyásolja-e pénzügyi teljesítményüket, továbbá az, hogy milyen szerepet játszik ebben a média, hogyan változott az elmúlt időszakban a vállalkozások zöld erőfeszítéseinek megítélése?
Megállapítható, hogy azokban a vállalkozásokban, amelyekben a média és a befektetők környezeti teljesítményüket kedvezően ítélik meg, magasabbak a megtérülési (ROE) mutatók, mint azokban, amelyeknek környezeti teljesítményét nem ítélik meg pozitívan.
A magyarországi társadalomban a nem anyagi értékek iránti érzékenység és a környezettudatosság alacsony szintű. A társadalmi értékrendben alárendelt szerepet játszó környezetvédelmi gondolkozásra – reklámérték híján – a média mérsékelten hat. Ez a tendencia azonban, ha lassan is, de változik.
Blog
-
Az élelmiszer-ipari vállalkozások környezeti teljesítménye és a pénzügyi eredmények
-
Válaszúton a kormányzati agrárpolitika
A magyar mezőgazdaság jelene, de még inkább a hosszú távú jövője szempontjából meghatározóak a Nemzeti Vidékstratégia – 2020-ban (NVS – 2020) vázlatosan megfogalmazott intézkedéstervezetek, amelyek a mezőgazdaság birtok- és üzemi viszonyainak az átalakítására irányulnak. Mindezek természetesen automatikusan hatnak a földtulajdon alakulására is.
Napjainkban a hazai mezőgazdaságra a bérleti alapú földhasználat túlsúlya jellemző. Az érvényes földtörvény alapján a termőföldre vonatkozó moratórium lejártáig – tehát 2014. április 30-ig – a társas gazdaságok csak az államtól, illetve természetes személyektől bérelt területen gazdálkodhatnak. Az elaprózódott tulajdon/birtokszerkezetet ők – de vonatkozik ez a nagyobb területen gazdálkodó egyéni termelőkre is – a földhasználatukon keresztül de facto a maguk számára „rendezik”. (Magyarországon 2009-ben a 100 hektár feletti gazdaságok a támogatásban részesülő agrárvállalkozásoknak számszerűen a 4,5%-át képezték, az általuk használt földterület a mezőgazdasági területnek a 61,7%-a volt.) Így ők – érthető okokból – inkább ellenérdekeltek a birtokrendezés megvalósításában. A jelen helyzet fennmaradása mellett viszont a kisebb – zömében családi – gazdaságok termőföld hiányában nem tudnak megerősödni, illetve új családi gazdaságok sem jöhetnek létre. A földjeiket bérbe adó tulajdonosoknak pedig a földbérbeadási és a földértékesítési pozíciójuk romlik ez által. Sőt, az osztatlan közös, illetve a részarány-tulajdonosok esetében a kiméretlen földjeiket nagyobbrészt csak bérbe tudják adni.
A birtokrendezést – amely törvényi szintű szabályozást igényel – az új földtörvény, valamint a mezőgazdasági üzemszabályozásról szóló törvény megalkotásával összefüggésben szükséges megvalósítani. Egyben hangsúlyozni indokolt a birtokrendezés önkéntes jellegét. Mindez azonban nem zárja ki adott körzetben egy rendezési terv több tulajdonos által történő támogatása esetén, a birtokrendezés kötelezővé tételét. -
A közvetlen termelői értékesítés szerepe, jellemzői
A magyar mezőgazdaság és ezzel a magyar vidék elhúzódó válsága szinte kikényszeríti, hogy az egyes kormányprogramokban, nemzeti fejlesztési tervekben, területi gazdasági stratégiákban megváltó megoldásokat vonultassanak fel. Így kapott kiemelt figyelmet a vidéki turizmus, a kézműipar, a hungarikumok kérdése, jelenleg pedig a közvetlen termelői értékesítés lehetősége. Ezek közös jellemzője, hogy a kialakult állapotokat nem kérdőjelezik meg, csak annak életképességének javításához egy eddig is ismert megoldást tolnak előtérbe, elkerülve ezzel, hogy az alapvető gondokkal szembenézzenek. Nem esik szó a gazdasági versenyképességről, holott a folyamatosan végbemenő leépülési folyamat a versenyképesség elvesztésének egyenes következménye. Ez pedig az agrárágazat tulajdonosi szétaprózódására, a mezőgazdaságból és egyben az egész vidékről történő folyamatos jövedelemelszívás mértékére (földbérlet), az agrárvertikum felső szakaszainak, a feldolgozásnak és kereskedelemnek kizárólag profitérdekelt külföldi érdekeltségbe adására vezethető vissza. A mezőgazdasági alapanyag-termelésben alapvető feladatot jelent a földkoncentráció elősegítése, a további felaprózódás megállítása, a jövedelemkivonás mérséklése és a gazdasági társulások létrehozása, ezzel az ágazat szervezettségének a javítása. Ez önmagában is nehéz feladat, mert kialakult érdekrendszereket érint, hiszen a város sikeresen megoldotta a vidék gyarmatosítását a jövedelemelvonás „polgári formáján”, a földbérleten keresztül. A termelői társulások pedig a jövő érdekében végrehajtott termelői önkorlátozást, közös szabályrendszerhez történő igazodást jelentik, ami átmenetileg gazdasági áldozattal is jár, s csak bizalmi alapon működik. A jelenlegi zavaros helyzetben a bizalmi légkör kialakítása az egyik legnehezebb feladat. Bármilyen eretnekségnek hangzik, szükséges lenne az állami tulajdonban lévő kincstári birtok újraszervezése, amelyek a fejlesztés és integráció központjai, továbbá a gazdálkodási folyamatok közvetlen állami kontrollálásának a bázisai lehetnének.
Nagyon fontos, hogy a külföldi kézbe átjátszott élelmiszeripar és kereskedelem határozott állami szabályozásával és ellenőrzésével biztosítsák a nemzeti érdekek érvényesítését, és minden eszközzel elősegítsék (beleértve az állami hozzájárulást és tulajdonlást is) a versenyképes méretű feldolgozó kapacitások létrejöttét. Ez lényegesen több, mint amit a helyi ellátást biztosító kisvállalkozások támogatása jelenthet. Végül pedig le kell számolni azokkal a hazug sztereotípiákkal, hogy a kistermelés hatékony, az önálló gazdálkodás a példakép, a nagy rendszer környezetromboló, egészségtelen élelmiszert termelő, a kicsi környezetkímélő és egészségre biztonságot nyújtó, vagy a ténylegesen már szinte nem létező hungarikumok jelentik a mezőgazdaság jövőjét. A kettő helyes arányát egy ágazati példán keresztül is szemléltetni tudjuk: Magyarország reális vágósertés-termelő kapacitása kb. 8 millió darab, és ha ebben levágnak 100 ezer mangalicát (eddigi maximum kb. 50 ezer volt), akkor az kb. 1%-ot jelent.
A jövő számára rendkívül veszélyes az önellátó, a hobbi és az árutermelő tevékenységek összemosása is, amellyel rendszeresen találkozunk. Az önellátó termelő, a gazdasági kényszertől is hajtva, költségkímélő módon, elsősorban a saját fizikai erejére támaszkodva termel, mert így kiadásait minimalizálhatja, a saját munkáját nem számítja fel a költségek között, így látszólag olcsó termékhez jut. Mivel ennek hatékonysága alacsony, ezért a fejlett országokban és hazánkban is gyorsan visszaszorul. A hobbitermelő a költségekre nem érzékeny, elsődleges célja nem gazdasági jellegű. A saját termék felett érzett öröm, büszkeség (pl. a kis területű borosgazdaságok), a szabadidő hasznos eltöltése, egészségmegőrzés stb. a tevékenységének oka. Erre a célra szolgálnak például a német nyelvterület városlakóinak szobányi méretű kertjei is. Mindkét típus társadalmilag nagyon hasznos. Nálunk ezeknek a formáknak a radikális méretű visszaszorulása (lásd országszerte az elhanyagolt kerteket), az ezeket a tevékenységeket az életmód részének tekintők kiöregedésének, a közbiztonság romlásának (ha ellopják a termést, akkor nem érdemes vele vesződni), a termelőeszközárak növekedésének és ehhez képest nyomott áraknak, valamint a fiatalok idegenkedésének a következménye. Az utóbbi nem meglepő, mert a fiatalok egyetlen tőlünk nyugatra lévő országban sem az önálló kistermelésben látják a jövőjüket, mert így a tisztes szegénység állapota is nehezen érhető el. A vidéki élet szerves részét jelentő kertkultúra jelentős visszaszorulása viszont már egyértelműen negatív jelenség.
Az állami szabályozásnak a folyamatos piaci megmérettetésnek kitett és a termelés 80-90%-át adó árutermelők helyzetére kell a hangsúlyt helyezni, mert ezek határozzák meg az egy térségben megteremthető jövedelmet és a foglalkoztatás színvonalát is. Egyáltalán nem lebecsülve az önellátás és az esetenként piacra termelés egyes társadalmi rétegek megélhetésében betöltött szerepét, a mezőgazdaság fejlesztését nem lehet erre leszűkíteni, hiszen a mezőgazdaság fejlesztése sokkal szélesebb körű intézkedéseket igényel. A témához kapcsolódóan ezek a következők lehetnek:
– Más, érintett országokkal közösen ki kell kényszeríteni az EU-ból, hogy ha alapellátást szolgáló hagyományos termékek esetén a termelés az ellátás 70%-a alá csökken, akkor az országnak rendkívüli beavatkozásra legyen lehetősége.
– Az üzletláncokat arra kell kényszeríteni, hogy a központi beszerzés helyett a regionális beszerzéssel oldják meg az áruutánpótlásukat, és többségében nemzeti termékeket forgalmazzanak, míg a nagy távolságról szállított áruk csak a választék bővítését szolgálják.
– Okulva a termelők rendkívül kismértékű társulási hajlandóságából és a felvásárlás áttekinthetetlenségéből, az államnak nagyobb szerepet kellene játszania a termékfelvásárlásban.
– A termelés fejlesztése érdekében az államnak kiemelten kellene támogatnia a fajtanemesítéssel és az agrártechnológia fejlesztésével foglalkozó kutatóintézeteket és azok marketingtevékenységét. -
Az Agrárgazdasági Tanács állásfoglalása az agrárgazdaság 2010 évi helyzetéről
Összefoglalóan megállapítható, hogy 2010-ben kedvező fejlemény a gazdálkodók jövedelemhelyzetének javulása, valamint a növekvő mezőgazdasági és élelmiszer-ipari külkereskedelmi mérleg. Ugyanakkor továbbra is aggodalomra ad okot a kivitel és behozatal termékszerkezetének alakulása (feldolgozott termékek importhányada magas, exporthányada alacsony), a foglalkoztatás csökkenése, a növénytermelés és az állattenyésztés aránya, valamint a csökkenő támogatások hatására negatív jelenség volt a beruházások visszaesése. A jelentés pontos képet ad az élelmiszer-gazdaságról, azaz a termékpályáról, a dezintegráció és a nemzetközi versenyképesség problémáiról. A termékpálya szereplői mindaddig ki lesznek téve a hektikus ármozgásoknak, amíg nem jön létre közöttük bizalmi viszony. Ennek kiépítésére szükséges törekedni a beszállítók, a feldolgozók és kereskedők között, egyébként nem leszünk képesek csillapítani az egyes termékek nagy árkilengéseit.