Éppen tíz éve annak, hogy a „Gazdálkodás” 2000. évi 5. számában beszámoltunk a mintagazdasági hálózat alakításának első lépéseiről. A mintagazdasági szabályzatunk alapján a gazdaságok pályázhattak a mintagazdasági cím elnyerésére, majd az NYME mezőgazdaság- és élelmiszertudományi kar tanácsa döntött a felvételről. alapvető kritérium, hogy a gazdálkodási eredményeik tartósan (több éven át) haladják meg a hasonló tevékenységet folytató gazdaságokét, és egyben legyenek alkalmasak szakmai bemutatók tartására, valamint látogatók fogadására.
Menet közben újabb funkciókkal is bővült az együttműködés: egyre jelentősebb az az anyagi és erkölcsi támogatás, amit a mintagazdaságok innovációs járulék, illetve szakképzési hozzájárulás formájában adnak a kar számára. Erre is alapozva nagyon jelentős kutatási együttműködésekre és innovációs fejlesztésekre került sor az utóbbi években mindkét fél hasznára. 2010 végén már 50 mintagazdaság tartozik a rendszerhez.
A Kar és a mintagazdaságok együttműködése felöleli pályázatok készítését, szaktanácsadást, kiállításokat, bemutatókat, tapasztalatcseréket, konferenciákat, de a fejlődés az együttműködés bővítését igényli.
Blog
-
Tízéves az óvári mintagazdasági hálózat
-
Az erdők éve 2011! – Nemzetközi összefogás az erdőkért
„Kísértet járja be Európát és Észak-Amerikát: az erdőpusztulás kísértete.” Ezzel a drámai hangvételű mondattal kezdődik a World Resources 1986. évi kötetének erdőkkel foglalkozó része, ami a 70-es években kezdődött nagyarányú erdőpusztulás világméretű „jajkiáltása” volt, melynek visszhangja: „Mentsétek meg a Föld erdeit – amíg nem késő, amíg van mit megmenteni és megőrizni!” Nemzetközi tudományos, világméretű társadalmi fórumok témájává vált az erdő. Az emberiség egyre jobban ráébredt arra, hogy az erdő az emberiség létfeltételeinek elengedhetetlen része. Ebben nagy jelentősége volt a Római Club állásfoglalásának a növekedés határairól. A Stockholmban rendezett első környezetvédelmi világértekezlet, majd a Brundtland Bizottság közös jövőnkről készített jelentését követően az 1992. évi riói Föld csúcson fogadták el a fenntartható (tartamos) erdőgazdálkodás alapelveit (Forest Principles), miután nem sikerült egyetértést elérni az erdők védelméről szóló egyezmény elfogadását illetően! Előrelépést jelentett, hogy az ENSZ keretében megalakult az Erdőkkel Foglalkozó Kormányközi Testület, amely később ENSZ Fórumként foglalkozott a fenntartható erdőgazdálkodás témájával. A FAO 1985-ben hirdette meg először az erdők évét, majd az erdők, az erdőgazdálkodás fontossága miatt 2011-et ismét az erdők évének szentelte. A „Gazdálkodás” nemcsak az agrárszakemberek tájékozottsága, általános műveltsége miatt foglalkozik a témakörrel, hanem azért is, mert az erdők léte és „szolgáltatásai” szorosan összefüggenek az emberi lét minőségével, a természeti környezettel, az élővilággal, a mezőgazdálkodással.
-
Magyarországi eredetű élelmiszerek részesedése a hazai kiskereskedelemben
A kutatás célja az, hogy áttekintést adjunk a magyarországi eredetű élelmiszertermékek piaci részesedéséről a hazai kiskereskedelemben. A Magyarországon tevékenykedő legnagyobb – három hazai és kilenc nemzetközi tulajdonú – kiskereskedelmi lánc egy-egy véletlenszerűen kiválasztott kereskedelmi egységében 2010 októberében lefolytatott, egyszeri állapotfelvételben 10 termékcsoport (húskészítmény, tálcás baromfihús, tálcás sertéshús, tojás, joghurt-kefir-tejföl, sajt-sajtkészítmény-túró, tej, zöldség-gyümölcs – szezonális minta –, méz, lekvár) magyarországi beszállítói részarányát mértük fel. A termékcsoportok kiválasztásánál meghatározó szempont volt, hogy az idetartozó élelmiszerek Magyarországon előállíthatók legyenek.
A felmérés eredménye szerint minden vizsgált termékcsoportban 50%-nál nagyobb hazai beszállítói részarány állapítható meg. Egyes termékcsoportoknál – például a tálcás húsoknál, illetve tojásnál – ez az arány 90% feletti. Ugyanakkor a tejtermékek – a folyadéktej kivételével –, valamint a gyümölcsdzsemeknél a hazai eredetű termékek aránya alig haladta meg az 50%-ot. Az összes, általunk vizsgált áruféleségben 76,4% volt a magyarországi termékek aránya. A hazai tulajdonú láncoknál ez az arány magasabb, 82%-os, míg a nemzetközi láncoknál 72,8%-os volt. -
A megújuló és a fosszilis energiahordozók szerepe Magyarországon
A magyar gazdaság energiaszükségletében meghatározóak a fosszilis eredetű tüzelőanyagok – kőolaj, földgáz, kőszén, illetve ezek származékai –, amelyek kimerülőben vannak, így növelik függőségünket, károsítják környezetünket. Ezért fokozott figyelmet kell fordítani az alternatív energiaforrásokra, amelyekről ma még az a véleményünk, hogy kimeríthetetlenek, kevésbé károsítják Földünket.
A kutatók számára ma az jelent feladatot, hogy ezen erőforrások felhasználásának korlátait felkutassák, feltárják. Az előrelépés egyik tényezője a finanszírozásban keresendő, mert annak ellenére, hogy mintegy évtizede az aktuális kormányok folyamatosan hirdetik részarányuk növelésének szükségességét, a megfelelő – a társadalom nagy többsége számára elérhető – támogatási rendszert a mai napig nem sikerült kialakítani. Az újonnan csatlakozó tizenkettek problémáit látva az Európai Uniónak cselekednie kellene. Azt várjuk, hogy ne csak meghatározza az elvárásait, hanem konkrétan nevesítse meg és rendelje hozzá azokat a forrásokat, amelyek valós alapot jelentenek a megvalósításhoz.
Ugyancsak fontos annak megválaszolása is, hogy miként, hasznosíthatók azok a mezőgazdasági területek, amelyek kevésbé jó minőségűek. A jelenlegi támogatási rendszer ugyanis az átlagtól jobb minőségű területek ilyen irányú hasznosítására ösztönöz, így a gyenge minőségű területek hasznosítás nélkül (parlagon) maradnak. Ez elfogadhatatlan, hiszen ez hazánk esetében is mintegy 600 ezer hektár területet jelent (17 AK alatti szántó mintegy 200 ezer ha, míg 400 ezer ha a jó minőségű legelő). Ezek a területek – magas ráfordítási igényük, az időjárási kitettségük miatt – a mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmasak, ugyanakkor energianövények hasznosítását kiválóan szolgálhatják. Ezt figyelembe véve célszerű átgondolni a mezőgazdaság szerkezetváltásának szükségszerűségét, amely képes igazodni a kialakult helyzethez, lehetőséget teremtve ezzel a kevésbé jó minőségű területek hasznosítására, a foglalkoztatás növelésére, a vidék megtartó képességének fokozására. -
Szarvasmarhafajták tejtermelésének gazdasági értékelése
Azt vizsgáltuk, hogy a különböző mennyiségű, zsír- és fehérjetartalmú tejet termelő szarvasmarhafajták (holstein-fríz, magyar tarka, jersey) esetében miképpen alakulnak a tejtermelés bevételei és költségei, valamint azt, hogy a koncentráltabb tejért fizetett felárak és a feldolgozásukban jelentkező költségmegtakarítás milyen arányban állnak egymással. Megállapítható volt, hogy a tehenészetek mindhárom fajtánál, a jelenlegi árviszonyok mellett, némi jövedelmet csak a költségvetési támogatásoknak köszönhetően érnek el. A tejtermelésben a fajták versenyképessége legpontosabban a termelési érték és a takarmányköltség különbözete alapján ítélhető meg, az egyéb költségek többségének alakulása ugyanis nem a fajtától függő. A magyar tarka a tejtermelésben nem versenyképes az egyhasznú tejelő fajtákkal. A több tejet termelő holstein-fríz és a koncentráltabb tejet adó jersey gazdasági mutatóiban lényeges különbségek nincsenek, a jersey kevesebb, de drágább takarmányt igényel. A tej feldolgozásakor a tejipar a jersey egységnyi mennyiségű koncentráltabb tejéből több vajat és sajtot tud előállítani, azonban az egy tehénre jutó termékmennyiség vonatkozásában a fajtának kisebb az előnye. A holstein-fríz tejéből készülő vaj és sajt gyártásakor több értékes melléktermék keletkezik. A magasabb zsírszázalék után a tejipar által fizetett felár általában nagyobb, a fehérjetartalom utáni felár viszont kisebb, mint a feldolgozásban jelentkező költségmegtakarítás összege. A koncentráltabb tejet termelő fajták nagyobb mértékű elterjesztése a jelenlegi körülmények között nem jelent számottevő előnyt a hazai tejtermelésben.
-
Ikertermékek kalkulációja a tehenészetben
A számviteli alapelvek között szereplő összemérés és a valódiság elve, valamint a költségokozati elv gyakorlati megvalósítása a mezőgazdasági termelés sajátosságai miatt bonyolult. Különösen igaz ez az olyan állattenyésztési ágazatokban, ahol ikertermékek keletkeznek. Arra keressük a választ, hogy a kapcsolódó vizsgálati eredményeket felhasználva milyen lehetőségek adódnak a tehenészetben az egyenértékszámos osztókalkuláció helyett más önköltség-számítási mód alkalmazására. A dolgozatban ismertetjük konkrét gazdasági tényadatok alapján, modellszámítások segítségével kidolgozott módszerre való áttérés hatását.
-
A helyi akciócsoportok működése egy országos felmérés tükrében
A tanulmányban kérdőíves felmérésünk eredményeire támaszkodva bemutatjuk a 2007-ben megalakult LEADER HACS-ok fontosabb működési jellemzőit. Országos felmérésünkből kiderül, hogy nincsen hagyománya, gyakorlata a fejlesztésekben való együttműködésnek, holott a helyi program végrehajtása nagymértékben múlik a helyi társadalom felkészültségén, az emberek és szervezetek együttműködésén. A HACS-ok által lefedett térségek fejlődését több vonatkozásban a humán erőforrások, a vidéki emberek és közösségeik (az ún. szoft tényezők) hiányosságai gátolják, következésképpen sürgető a humán erőforrások fejlesztése is. A HACS-ok feladatuknak a támogatási források odaítélését tartják, ami fontos, de korántsem elégséges ahhoz, hogy a tőlük elvárt, a helyi vidékfejlesztési stratégiák végrehajtásában betöltendő katalizátor szerepüket ellássák. Ehhez elengedhetetlen az akciócsoportok társadalomszervező szerepvállalása, a helyi közösségek cselekvőképessége érdekében. A szubszidiaritással összhangban a vidékfejlesztést a helyi közösségek által irányítottan szükséges eldönteni és megvalósítani. A felmérés szerint a HACS-ok erős kormányzati befolyás és kontroll mellett decentralizáltan, de a szubszidiaritás híján működnek. A jelenlegi struktúrában a HACS-ok – az ellátott feladatokkal kapcsolatban felmerülő működési kiadásainak – finanszírozása nemzeti és uniós forrásokból történik, az elszámolható kiadások 100%-ának mértékéig. Az elszámolás adminisztrációja jelentős terhet ró a HACS-okra. Ahhoz, hogy az akciócsoportok betölthessék valós, helyi fejlődést katalizáló szerepüket, fel kell ismerniük küldetésüket, szabályozási és finanszírozási oldalról pedig segíteni szükséges, hogy a tőlük elvárt feladatokat ellássák.
-
Az ökológiai gazdálkodás költség-jövedelem viszonyai
Az ökológiai gazdálkodás költség-jövedelem viszonyait a hagyományos termeléssel összehasonlítva, modellszámítások alapján vizsgáltuk. A modellépítéshez szükséges adatokat Hortobágy térségében működő egyéni gazdálkodók körében gyűjtöttünk. Az egy hektárra jutó költségek összegében a két gazdálkodási mód között jelentőseltérések nem voltak, a költségek szerkezete azonban markáns különbségeket mutatott, amely a technológiák eltéréseivel magyarázható. Az ökológiai növénytermelésben a hozamok jellemzően alacsonyabbak voltak, az önköltség és az értékesítési árak viszont magasabbak. Egyik termelési mód sem bizonyult életképesnek támogatások nélkül, a bruttó jövedelem különbségeit azonban nem a támogatások, hanem elsősorban az eltérő hozamok és értékesítési árak magyarázták. A modellváltozatok többségében az ökológiai gazdálkodás jövedelmezőbb, de az ezt biztosító „ökofelár” – a szakirodalomból ismert tendenciáknak megfelelően – már nem minden évben elegendő a magasabb jövedelem eléréséhez. Mivel az ökológiai gazdálkodás árelőnye csökken, e termelési mód jövedelemhelyzetét egyre inkább a kiegyensúlyozott hozamok, a hagyományos gazdálkodáshoz viszonyított hozamhátrány mérséklése határozza meg a közeljövőben.
-
Európai uniós országcsoportok mezőgazdasági teljesítményének összehasonlító vizsgálata
Tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy az elmúlt 10 év adatai igazolják-e azt, hogy a kelet-európai országok csak az alultőkésítettség miatt nem teljesítettek a potenciáljuknak megfelelő mértékben. Az Európai Unió tagországai közül kiragadtunk 6 nyugati és 6 keleti országot, vagyis két országcsoportot képeztünk, ezt követően pedig megvizsgáltuk a kiválasztott 6-6 ország teljesítményét.
Megállapítható, hogy az elmúlt évtizedben a keleti térség országainak kibocsátási szintje a potenciális pálya közelében mozgott, miközben a hat nyugati ország teljesítménye észrevehetően elmaradt saját potenciális értékétől. (Hollandia magas pozitívértéke egyedinek tekinthető.)
Amennyiben a nyugati országokhoz illesztett, lineáris modell alapján becsült potenciális kibocsátási értékekhez viszonyítjuk a tényleges kibocsátást, a keleti országokra átlagosan kevesebb mint 40%-os értéket kapunk. Ezen belül Románia, Lengyelország és Szlovénia egyharmados értéken áll, Magyarország és Szlovákia kicsivel meghaladja a 40%-ot, Csehország a 62%-ot. A FAO és az EBRD megállapításával összhangban ez azt a feltételezést erősíti, hogy például a lengyelek, a románok és a szlovének tőkebevonással (elsősorban gépesítéssel, fejlett technológia alkalmazásával és az ahhoz szükséges szaktudással) nagyarányú, akár háromszoros értéket lennének képesek elérni.
Továbbá megállapítható, hogy – egyetértve Harvey-vel – a közösségi támogatások inkoherensek és illegitimek. Bárhogyan vizsgáltuk a KAP-pénzek elosztását, akár az output részarányhoz viszonyítva, akár az egy főre jutó GDP-hez viszonyítva, akár egy hektárra vetítve, a keleti országok és a hollandok a legkevesebb támogatást kapták, ezzel szemben az osztrákok, a dánok, a franciák a támogatásokból nagyobb mértékben részesültek, holott a teljesítményük ezt nem indokolja. Más szavakkal, az erősen támogatott nyugati országok jelentős szubvencióval együtt sem tudtak a többiekhez képest kimagasló teljesítményt nyújtani, miközben az alultámogatott, újonnan csatlakozott országok rejtett potenciáljának kihasználását jelentősen elősegíthetné a közösségi forrásokból való magasabb részesedés.