Blog

  • A hazai mezőgazdaság finanszírozásának főbb elemei a pénzügyi válságban

    Kutatásunk eredményeként megállapítottuk, hogy a mezőgazdasági finanszírozás fontosabb csatornái a közvetlen banki finanszírozás és a közvetett banki finanszírozás. Ez utóbbinál a bank nem közvetlenül a termelőt, hanem egy köztes szervezetet, leggyakoribb esetben lízingcéget, faktoringcéget vagy integrátort finanszíroz, valamint a nem-banki finanszírozás, melynek legfontosabb szereplői a mezőgazdasági inputanyag-gyártók, a szállítók.
    A pénzügyi válság, amely 2008 őszén érte utol Magyarországot, jelentősen eltérő hatást gyakorolt az egyes mezőgazdasági finanszírozási csatornákra. Míg a jellemzően külföldi tulajdonosi körrel rendelkező hazai bankok közvetlen ügyfélkörüket (bár szigorúbb feltételekkel) hajlandóak voltak folyamatosan finanszírozni (sok esetben a kieső külföldi forrásokat MFB-s refinanszírozással felcserélve), addig a közvetett finanszírozásban részt vevő cégek (faktoring, lízing, integrátorok) finanszírozását jobban beszűkítették. Különösen igaz volt ez a devizában denominált finanszírozásra. Ezzel szemben a nem-banki finanszírozók, elsősorban a szállítók piaci részesedésük megőrzése érdekében jellemzően hajlandóak voltak engedményeket adni.
    A válság leginkább a kis egyéni vállalkozásokat érintette, mivel ezek méretük, valamint cégformájuk miatt már a válság előtt is a kevésbé hitelképes cégek közé tartoztak, és amelyek ezért csak azon közvetítőkön (lízingcég, integrátor) keresztül voltak képesek forrásokhoz jutni, amelyeket az átlagnál jobban sújtott a válság, míg a kevésbé érintett szereplők (bankok, szállítók) nem szerepeltek ezen cégek finanszírozói között.

  • A forgótőke és elemeinek értelmezése, valamint a forgótőke-menedzsment

    Többéves kutatómunkánk eredményei alapján – jelen tanulmányban – az elméleti összefüggések tisztázásával definiáljuk a forgótőke, az idényszerűen jelentkező forgóeszközök, a forgóbefektetés, a nettó forgótőke, működő tőke és ezekkel összefüggésben a forgótőke-menedzsment fogalmakat. A forgótőke-menedzsment tehát nem egyéb, mint a termelési folyamat gazdaságtana. Mint diszciplína, a termelési folyamat gazdasági vetületét veszi alapul, a körforgás elemeivel és a forgótőkével való gazdálkodás – készletgazdálkodás, a vállalat kereskedelmi, hitelezési politikája, a pénzeszközökkel való gazdálkodás –, valamint a kapcsolódó finanszírozási döntések állnak vizsgálódásának középpontjában.

  • Az eredménykategóriák alkalmassága a vállalkozás gazdasági teljesítményének értékeléséhez

    Nyolc mezőgazdasági vállalkozás utóbbi hat évben közzétett éves beszámolója, valamint a jogi szabályozás vizsgálata alapján megállapítható, hogy elméleti és gyakorlati szempontból is van különbség a számviteli és a pénzügyi eredménykategóriák között. A számítások elvégzéséhez szükséges információkat, adatokat pedig az éves, és az egyszerűsített éves beszámoló is tartalmazza. Az adatok összegyűjtéséhez, csoportosításához az agrárközgazdászoknak nincsen szüksége számviteli alapismeretekre, elég ha tudják az éves beszámolókat olvasni, ami minden gazdasági területen dolgozó vezetőtől, kutatótól jogosan elvárható.

  • A takarmányárak hatása a pulykahús-előállításra

    A tanulmányban bemutatott takarmányárak és a pulykahús-előállítás jövedelme közötti rendkívül szoros kapcsolat elgondolkodtató, mert a takarmány – mint a legfontosabb inputtényező – árának változása vállalatcsoportok átrendeződését eredményezheti.
    A takarmányárak fokozatos és lassú ütemű emelkedése ugyan különböző költséggazdálkodási eszközökkel egy bizonyos pontig ellensúlyozható, de a jelen tanulmányban vizsgált időtartam alatt két ízben is tapasztalt rendkívül drasztikus mértékű takarmányár-emelkedés által okozott hatások kivédésére az ágazat szereplőinek nincsen eszköze. Amennyiben a jövőben is előfordulnak hasonló mértékű takarmányár-emelkedések, akkor azok vállalati csődökkel kísért szerkezeti átrendeződést is okozhatnak az ágazatban.

  • Precíziós növénytermelés növényvédőszer-használatának gazdasági hatásai

    A mezőgazdaság műszaki fejlesztése lehetőséget nyújt a korszerű technológiák széles körű alkalmazására. Ilyen a precíziós növényvédelem, amely egyben a fenntarthatóság kritériumai érvényesítését is szolgálja. Gyakorlati alkalmazása érdemi vegyszermegtakarítást eredményez. Modellszámítás segítségével vizsgáltam a lehetséges megtakarítás közgazdasági összefüggéseit makrogazdasági szinten. A precíziós növénytermelésre történő átállás utáni kemikália-felhasználásban az EU-25-ökben – optimista szcenáriót feltételezve – változatlan hozamszint 340 ezer tonnával kevesebb műtrágya hatóanyaggal, míg növényvédő szerből – jelenlegi dózisszinten – 30 ezer tonnával kevesebb kijuttatásával érhető el. Amennyiben az átálló gazdaságok aránya 30–60% között alakul, a teljes felületkezeléses intenzív technológiában felhasznált mennyiséghez képest az üzemenkénti átlagos megtakarítás 30–60% közöttire becsülhető növényvédő szerek hatóanyagaiból. Ha a 10–35%-os hatóanyag-csökkentés változatlan hozam mellett valósul meg, nemzetgazdasági szinten 10–35%-kal csökken a környezet terhelése. Ebben az esetben az egyéni és a társadalmi hasznosság egybeesik, ami a fenntarthatóságot szolgálja. A mezőgazdaságban üzemi szinten minden olyan technológiai eljárás széles körű elterjedése, amely pozitív hatást gyakorol a természeti erőforrások megőrzésére, „újratermelésére” és üzemi szinten jövedelmezően a technológiához szükséges fejlesztések megtérülésével (gazdasági hatékonyság) valósítható meg, a fenntarthatóság irányába hat. E mellett a precíziós növénytermelés elterjedése előmozdítja a társadalmi fenntarthatóságot is a környezetterhelés csökkentésével és az élelmiszerek és ipari nyersanyagok, illetve energetikai célú alapanyagok előállításával.

  • Az éghajlatváltozás növekvő szerepe a közösségi szakpolitikákban, különös tekintettel a közös agrárpolitikára

    Az éghajlatváltozás globális hatásainak Európa is kiszolgáltatott. Így megnövekedett annak az igénye, hogy az Európai Unió adaptációs és mitigációs intézkedéseket építsen be szakpolitikáiba. Hosszabb távra azonban összehangolt és megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkező EU-s klímastratégia szükséges. A megváltozó éghajlat kulcstényező az európai mezőgazdaság és vidék fejlődésében, ezért a közeljövő Közös Agrárpolitikáját (KAP) már ehhez javasolt igazítani.
    A fenntartható termelést elősegítik a 2007–2013-as EU-s vidékfejlesztési intézkedések, melyek nagy része a mitigációt is ösztönzi. Ezért az EU további vidékfejlesztési többletforrásokat csoportosított az éghajlatváltozás okozta hatások mérséklésére és az adaptáció növelésére. Véleményem szerint az EU azonnali cselekvése pozitívan értékelhető, azonban ezen intézkedések hasznosulása nehezen lesz kimutatható az EU–27 szintjén, mert az eredmények mérhetőségére nincsen egységes rendszer.
    Jelen tanulmány legfőbb célja, hogy rámutasson, a KAP fokozott jelentőségére a klímaváltozás tekintetében.

  • Energianövények szántóföldi termelésének optimalizálása

    Az általunk kidolgozott Biomassza Termelési Modell (BTM) lineáris programozáson alapul, és lehetővé teszi, hogy egy általunk kiválasztott mezőgazdasági területre vonatkozóan meghatározzuk az optimális vetésszerkezetet, különböző célfüggvények esetén. A különböző célfüggvények esetére vonatkozó optimalizálást a gazdasági környezet, különösen a szabályozó rendszer változása miatt tartottuk szükségesnek, amely adott körülmények között a legkedvezőbb gazdasági haszonnal jár. A döntés fő kérdése, hogy a rendelkezésre álló földterület és erőforrás-kapacitás mellett élelmiszercélú, vagy inkább energetikai célú hasznosítás irányában célszerű-e elmozdulni.

  • A magyar, német, lengyel és szlovák tejtermékek fázisárainak összehasonlítása

    A 2006–2009 közötti időszakban a tej fogyasztói ára Magyarországon volt a legmagasabb. A fogyasztói árak közötti árkülönbségek mögött számos tényező húzódik meg: az áfatartalom, a kereskedelmi láncok árpolitikája, a feldolgozói ár és végül a termelőknek fizetett felvásárlási ár. Az áfa mértéke alapvetően makrogazdasági adottság, egy adott ország gazdaságpolitikájának függvénye. Az EU régi tagállamaiban a kiskereskedelmi láncokkal kialakult kapcsolatrendszer és a piaci kultúra évtizedes fejlődés eredménye. Ezzel szemben a kelet-európai élelmiszerpiac szereplőire valósággal rászakadt az új típusú, tőkeintenzív kiskereskedelem, ami a korábban megszokotthoz képest alárendelt helyzetbe hozta az értékesítési láncban a beszállítókat, a termelőket. A tejtermékeket terhelő magas hazai feldolgozói árak mögött elsősorban a kedvezőtlen makrogazdasági, míg másodsorban az ágazati versenyhátrányok húzódnak meg.

  • Álvita a tagállam földre fennálló önrendelkezésének közösségi jogalapjáról

    A földpiac kötelező közösségi jogalapot a Csatlakozási Szerződés (CsSz) a Római Szerződés (RSZ) 56. cikkében rögzíti. Az EB által ehhez fűzött jogértelmezés megvilágítja a tőke kivételes korlátozhatóságát, tehát azt is, amivel a közösségi jog a földügyben lehetővé teszi a tagállami érdeknek a közösségi értékrenddel egyeztethető érvényesíthetőségét. Történetileg és tulajdoni rendjüket tekintve, az EU 15 tagállama az RSZ 295. (ma 345.) cikkével kizárja, hogy az EU beavatkozzék az államterületüket érintő földtulajdoni önrendelkezésükbe. E jogintézmény a keleti belépőknél – így esetünkben is – az RSZ 56. cikkének kötelező érvénye és tartalma miatt elesik. Nem cáfolható, hogy az EU-15, másfelől az EU-12 tagjainak földjogi státusát ma két, lényegesen eltérő közösségi jogalap szabályozza, amely az előbbieknek korlátozott szuverenitást enged, míg az utóbbiaktól a szuverenitást egészében elvonja.
    Az EKB (Európai Közösségek Bírósága) – a CsSz-től eltérően – nem ad(hat) más jogalapot a földre fennálló tagállami önrendelkezésre, mint ahogy a tőke kivételesen megengedett korlátozhatóságát sem rendel(het)i a CsSz megkötésekor, a szerződés keretében meghatározott feltételrendszertől eltérő jogi támpontok alá. Ezért – és a miatt, mert az EKB birtokpolitikai döntései mindmáig csak a Tizenötök földviszonyaiból eredő jogvitákra vonatkoznak – a Korom Ágoston által hivatkozott gyakorlat a hazai földügyben irreleváns. Az EKB ítélkezését jól hasznosíthatjuk a mezőgazdasági üzemszabályozásról szóló törvény megalkotásakor.

  • A földbirtok-politika intézményeinek lehetséges változásai

    Az üzemszabályozás magyarországi bevezetése olyan modellváltást eredményezne, mely a termőföld-tulajdonlás helyett a birtoklás és használat kérdéseire helyezné a szabályozás hangsúlyait. Ezzel párhuzamosan olyan hatósági ellenőrzési rendszer kiépítésére is lehetőség nyílna, melyen keresztül hazánk a Római Szerződésben rögzített alapelvek (állampolgárságon alapuló diszkrimináció tilalma, tőkeáramlás és letelepedés szabadsága) megsértése nélkül is képes lehet fenntartani birtokpolitikájának nemzeti karakterét.
    Az új szabályozási modellen keresztül a birtokaprózódás mérséklődése is elérhető az agrárüzem mint dologösszesség egy egységben történő öröklésével anélkül, hogy csorbulna az örökhagyó tulajdonos üzeme feletti szabad rendelkezési joga.
    Az osztatlan közös tulajdonban maradó földrészletek feletti rendelkezés, illetve művelése tárgyában a tulajdonostársak döntéshozatala – a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályainak alkalmazása helyett – intézményesített formát igényelne.
    Ha a termőföldre kötött haszonbérleti szerződések előzetes hatósági kontroll alá kerülnének, és – egy korlátozottan köthető éves bérleti konstrukció bevezetése mellett – a haszonbérlet minimális időtartamát 7-9 évben rögzítenék a bérlő egyszeri szerződéshosszabbítási jogának biztosításával, megszüntethető volna az előhaszonbérleti jog jelenlegi rendszere, valamint a földtulajdonos bérleti díjban realizálódó jövedelme utáni adómentesség is.
    A gazdasági társaságok számára olyan speciális agrártársasági formák törvényi szintű megalkotása szükséges, melyekkel – megfelelő átmenetet biztosítva – a mezőgazdasági tevékenységet végző társas vállalkozások üzemszabályozáshoz igazodó, kötelező átalakulása is rendezhető.