Blog

  • Megteremthető-e a globális élelmezésbiztonság?

    Nem állt meg a negatív tendencia, a legfrissebb adatok szerint a világon az éhezők száma tovább növekszik. Egybehangzó vélemények szerint a fő élelmezésbiztonsági probléma nem a megtermelt élelmiszer hiánya, hanem annak nem megfelelő elosztása. Ivóvíz, valamint elegendő mennyiségű, biztonságos, megfelelő minőségű és tápanyag-összetételű élelmiszer biztosítása alapvető emberi jog a Föld minden lakója számára. Ennek megteremtése a jelen és jövő generációk számára napjaink egyik legnagyobb kihívása, amelyre megoldást találni nemcsak erkölcsi kötelesség, hanem elengedhetetlenül fontos a világ békéjének és biztonságának a megteremtéséhez is.
    A Világbank, az ENSZ szervezetek (FAO, IFAD, IFPRI, WFP) és az IFPRI helyzetértékelésében sok a hasonló vonás, mind az okokat, mind a megoldás lehetőségeit illetően. A fejlődő országokban az élelmezés biztonságát és a mezőgazdaságot szükséges a fejlesztési erőfeszítések középpontjába helyezni, meg kell szüntetni az ágazat több évtizedes alulfinanszírozottságát. A nemzetközi szervezetek által ajánlott ún. kétpályás megközelítésben egy biztonsági háló megteremtése mellett a mezőgazdasági termelés és termelékenység növelése az alapvető célkitűzés. A világon a szegények és éhezők 75%-a mezőgazdasági kistermelő. Ez a paradoxon egyben a megoldás lehetőségét is jelenti, mivel a kistermelők és családi gazdaságok – külső forrásokra támaszkodva – képesek lennének az önellátáson túl a gazdaság motorjaként funkcionálni.
    Bolygónk lakossága 2050-re meghaladja a 9 milliárdot. A megnövekedett népesség ellátására a Föld véges természeti erőforrásai csak kis részben biztosítanak fedezetet. A többlettermelés 80%-ban a hozamok, valamint a termelés hatékonyságának, intenzitásának a növelésével érhető el. Ebben az innováció és a technológiai fejlesztések eredményeihez való hozzáférés, a betakarítás utáni termésveszteség csökkentése (utak, raktározás, elsődleges feldolgozás, piaci infrastruktúra stb. révén) és a mezőgazdasági biotechnológia jut szerephez. Az alapkérdés azonban a mezőgazdasági fejlesztés finanszírozása, részben a magán-, részben a közszféra befektetése révén. A finanszírozás viszont nem egyszerűen pénzügyi kérdés, hanem politikai szándékot, elhatározást igényel.

  • Precíziós növénytermelés növényvédőszer-használatának gazdasági hatásai

    A mezőgazdaság műszaki fejlesztése lehetőséget nyújt a korszerű technológiák széles körű alkalmazására. Ilyen a precíziós növényvédelem, amely egyben a fenntarthatóság kritériumai érvényesítését is szolgálja. Gyakorlati alkalmazása érdemi vegyszermegtakarítást eredményez. Modellszámítás segítségével vizsgáltam a lehetséges megtakarítás közgazdasági összefüggéseit makrogazdasági szinten. A precíziós növénytermelésre történő átállás utáni kemikália-felhasználásban az EU-25-ökben – optimista szcenáriót feltételezve – változatlan hozamszint 340 ezer tonnával kevesebb műtrágya hatóanyaggal, míg növényvédő szerből – jelenlegi dózisszinten – 30 ezer tonnával kevesebb kijuttatásával érhető el. Amennyiben az átálló gazdaságok aránya 30–60% között alakul, a teljes felületkezeléses intenzív technológiában felhasznált mennyiséghez képest az üzemenkénti átlagos megtakarítás 30–60% közöttire becsülhető növényvédő szerek hatóanyagaiból. Ha a 10–35%-os hatóanyag-csökkentés változatlan hozam mellett valósul meg, nemzetgazdasági szinten 10–35%-kal csökken a környezet terhelése. Ebben az esetben az egyéni és a társadalmi hasznosság egybeesik, ami a fenntarthatóságot szolgálja. A mezőgazdaságban üzemi szinten minden olyan technológiai eljárás széles körű elterjedése, amely pozitív hatást gyakorol a természeti erőforrások megőrzésére, „újratermelésére” és üzemi szinten jövedelmezően a technológiához szükséges fejlesztések megtérülésével (gazdasági hatékonyság) valósítható meg, a fenntarthatóság irányába hat. E mellett a precíziós növénytermelés elterjedése előmozdítja a társadalmi fenntarthatóságot is a környezetterhelés csökkentésével és az élelmiszerek és ipari nyersanyagok, illetve energetikai célú alapanyagok előállításával.

  • Az éghajlatváltozás növekvő szerepe a közösségi szakpolitikákban, különös tekintettel a közös agrárpolitikára

    Az éghajlatváltozás globális hatásainak Európa is kiszolgáltatott. Így megnövekedett annak az igénye, hogy az Európai Unió adaptációs és mitigációs intézkedéseket építsen be szakpolitikáiba. Hosszabb távra azonban összehangolt és megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkező EU-s klímastratégia szükséges. A megváltozó éghajlat kulcstényező az európai mezőgazdaság és vidék fejlődésében, ezért a közeljövő Közös Agrárpolitikáját (KAP) már ehhez javasolt igazítani.
    A fenntartható termelést elősegítik a 2007–2013-as EU-s vidékfejlesztési intézkedések, melyek nagy része a mitigációt is ösztönzi. Ezért az EU további vidékfejlesztési többletforrásokat csoportosított az éghajlatváltozás okozta hatások mérséklésére és az adaptáció növelésére. Véleményem szerint az EU azonnali cselekvése pozitívan értékelhető, azonban ezen intézkedések hasznosulása nehezen lesz kimutatható az EU–27 szintjén, mert az eredmények mérhetőségére nincsen egységes rendszer.
    Jelen tanulmány legfőbb célja, hogy rámutasson, a KAP fokozott jelentőségére a klímaváltozás tekintetében.

  • Energianövények szántóföldi termelésének optimalizálása

    Az általunk kidolgozott Biomassza Termelési Modell (BTM) lineáris programozáson alapul, és lehetővé teszi, hogy egy általunk kiválasztott mezőgazdasági területre vonatkozóan meghatározzuk az optimális vetésszerkezetet, különböző célfüggvények esetén. A különböző célfüggvények esetére vonatkozó optimalizálást a gazdasági környezet, különösen a szabályozó rendszer változása miatt tartottuk szükségesnek, amely adott körülmények között a legkedvezőbb gazdasági haszonnal jár. A döntés fő kérdése, hogy a rendelkezésre álló földterület és erőforrás-kapacitás mellett élelmiszercélú, vagy inkább energetikai célú hasznosítás irányában célszerű-e elmozdulni.

  • A magyar, német, lengyel és szlovák tejtermékek fázisárainak összehasonlítása

    A 2006–2009 közötti időszakban a tej fogyasztói ára Magyarországon volt a legmagasabb. A fogyasztói árak közötti árkülönbségek mögött számos tényező húzódik meg: az áfatartalom, a kereskedelmi láncok árpolitikája, a feldolgozói ár és végül a termelőknek fizetett felvásárlási ár. Az áfa mértéke alapvetően makrogazdasági adottság, egy adott ország gazdaságpolitikájának függvénye. Az EU régi tagállamaiban a kiskereskedelmi láncokkal kialakult kapcsolatrendszer és a piaci kultúra évtizedes fejlődés eredménye. Ezzel szemben a kelet-európai élelmiszerpiac szereplőire valósággal rászakadt az új típusú, tőkeintenzív kiskereskedelem, ami a korábban megszokotthoz képest alárendelt helyzetbe hozta az értékesítési láncban a beszállítókat, a termelőket. A tejtermékeket terhelő magas hazai feldolgozói árak mögött elsősorban a kedvezőtlen makrogazdasági, míg másodsorban az ágazati versenyhátrányok húzódnak meg.

  • Álvita a tagállam földre fennálló önrendelkezésének közösségi jogalapjáról

    A földpiac kötelező közösségi jogalapot a Csatlakozási Szerződés (CsSz) a Római Szerződés (RSZ) 56. cikkében rögzíti. Az EB által ehhez fűzött jogértelmezés megvilágítja a tőke kivételes korlátozhatóságát, tehát azt is, amivel a közösségi jog a földügyben lehetővé teszi a tagállami érdeknek a közösségi értékrenddel egyeztethető érvényesíthetőségét. Történetileg és tulajdoni rendjüket tekintve, az EU 15 tagállama az RSZ 295. (ma 345.) cikkével kizárja, hogy az EU beavatkozzék az államterületüket érintő földtulajdoni önrendelkezésükbe. E jogintézmény a keleti belépőknél – így esetünkben is – az RSZ 56. cikkének kötelező érvénye és tartalma miatt elesik. Nem cáfolható, hogy az EU-15, másfelől az EU-12 tagjainak földjogi státusát ma két, lényegesen eltérő közösségi jogalap szabályozza, amely az előbbieknek korlátozott szuverenitást enged, míg az utóbbiaktól a szuverenitást egészében elvonja.
    Az EKB (Európai Közösségek Bírósága) – a CsSz-től eltérően – nem ad(hat) más jogalapot a földre fennálló tagállami önrendelkezésre, mint ahogy a tőke kivételesen megengedett korlátozhatóságát sem rendel(het)i a CsSz megkötésekor, a szerződés keretében meghatározott feltételrendszertől eltérő jogi támpontok alá. Ezért – és a miatt, mert az EKB birtokpolitikai döntései mindmáig csak a Tizenötök földviszonyaiból eredő jogvitákra vonatkoznak – a Korom Ágoston által hivatkozott gyakorlat a hazai földügyben irreleváns. Az EKB ítélkezését jól hasznosíthatjuk a mezőgazdasági üzemszabályozásról szóló törvény megalkotásakor.