Blog

  • A magyar tejvertikum diagnózisa

    Magyarország tejtermelése az EU-csatlakozást követően visszaesett. A többnyire alacsony átvételi árak és a szigorúbb minőségi követelmények miatt az elmúlt években sok tejtermelő kiszorult a piacról. A tej- és tejtermékek külkereskedelmében 2004 óta mind volumenben, mind értékben nettó importőri pozícióba kerültünk.
    A tejkvóta-rendszer fokozatos kivezetése (a hazai kvóta kihasználtsága alig éri el a 85%-ot) a hazai tejágazatot közvetetten érintheti: a hatékonyabban termelő tagállamok kerülhetnek előnybe a számunkra fontos olaszországi piacon, így értékesítési lehetőségeink szűkülhetnek, a hazai árakra még nagyobb nyomás nehezedhet.
    Magyarországon a tejfeldolgozás koncentráltsága a vállalatok nagy száma ellenére viszonylag erős. A tejipar kettős prés alatt áll: a kereskedelem a fogyasztók megnyeréséért leszorítja az átvételi árakat, míg a feldolgozók egymással és az exportpiaccal is versenyeznek az alapanyagért és kapacitásaik jobb kihasználásáért. A magyarországi gyártók a technológiában, a hatékonyságban és a termék-innovációban lemaradtak a versenytársaktól.
    A tejtermékek értékesítésében az üzletláncok a domináns szereplők, piaci stratégiájuk egyoldalúan fogyasztó-centrikus, árkövető magatartást folytatnak, kereskedelmi márkás termékeikkel gyengítik a feldolgozók pozícióit. A tej és tejtermékek növekvő behozatala miatt tovább csökkenhet a hazai feldolgozók belpiaci részesedése, ami elkerülhetetlenné teszi a cégek közötti szelekciót és valószínűsíti a külföldi tőke térnyerését.
    Magyarországon a fehérjére és zsírra vonatkoztatva viszonylag drágán termelnek tejet. A termelés költségszerkezetében a leggyengébb pont a takarmányköltség, de meghatározóak az állomány-egészségügyi kiadások és a különféle veszteségek is. A szervezettségben és munkatermelékenységben egyértelmű a versenyhátrány, márpedig a versenyképességet már középtávon a relatív költséghatékonyság határozza meg.
    Magyarországon a társas gazdaságok a saját földterület hiánya miatt a földtulajdonosoknak kiszolgáltatottak. A fejlesztési támogatások iránt igen csekély az érdeklődés, ugyanis az akut tőkehiány, a drága hitelek, a piaci körülmények és gazdasági kilátások, továbbá a támogatások feltételeként előírt termelési kötelezettség a szereplők jelentős hányadát nem serkenti modernizációra.

  • Alternatív energiaforrások lakossági megítélésében bekövetkezett változások

    Jelen tanulmányban alapvető célkitűzésünk, hogy két primer kutatás eredményeinek tükrében bemutassuk, miként változott három év elteltével az alternatív energiaforrások megítélése a hazai lakosság körében. A 2006-ban és 2009-ben folytatott szóbeli megkérdezések eredményeit leíró statisztikák, két- és többváltozós összefüggés-vizsgálatok segítségével elemeztük. Összességében elmondható, hogy pozitív változás tanúi lehetünk: valamennyi energiaforrás esetében mind a tájékozottság, mind az ismeret, valamint a hozzáállás, vélekedés tekintetében kedvezőbb eredmények születtek 2009-ben 2006-hoz képest. Az alternatív energiaforrások lakossági megítéléséhez tervezett kommunikációs politikában – a pozitív változások ellenére is – a tájékoztatásra célszerű fókuszálni, a széles publicitást nyújtó információs eszközökön keresztül, továbbá a korrekt, hiteles és meggyőző érvek kommunikálása is szükséges, megfelelő fórumokon, az ahhoz jól illeszkedő kommunikációs forrás, véleményvezető bevonásával.

  • A magyar agrárgazdaság helyzete

    A 2008. év második felében kirobbant és fokozatosan elmélyülő pénzügyi-gazdasági válság súlyos piacvesztést hozott a magyar nemzetgazdaság számára, ipari termékeink külpiaca beszűkült, az építőipar pedig a fizetőképes kereslet csökkenése folytán válságba került. Ezekben az ágazatokban drasztikusan emelkedett a munkanélküliség. Ugyanakkor a válság kisebb mértékben érintette az élelmiszergazdaságot, mely elsősorban annak tulajdonítható, hogy a válság okozta kereslet csökkenés a legkevésbé éppen az élelmiszergazdaság termékeinél jelentkezik.
    Ennek alapján az a következtetés vonható le, hogy az élelmiszergazdaság stabilizáló tényező lehet a válságkezelésben. Ezt igazolja, hogy az agrárgazdaság termékkibocsátása 2008-ban is jelentősen növekedett, lényegében ez tette lehetővé nemzetgazdasági szinten a 2008-ban bekövetkezett – igaz kevesebb, mint 1%-os – GDP növekedést. Emellett a minden korábbit meghaladó 2008. évi, közel 2 milliárd eurós aktív élelmiszer deviza egyenleg is jelentős mértékben hozzájárult az ország devizamérlegéhez. Bevezetett agrár- és élelmiszerpiacainkon még az év utolsó hónapjaiban, sőt azt követően sem csökkent a vásárlási hajlandóság. Piaci oldalról tehát egyáltalán nem szükségszerű az agrárágazat csökkenő tendenciája. Ezen túlmenően egy növekvő agrárágazat jelentős mértékben hozzájárulhat a beruházások növekedéséhez, a vidéki lakosság foglalkoztatásához és megélhetéséhez, de nem utolsó sorban az Európai Unió által felkínált jelentős források lehívásához is, ami fontos nemzetgazdasági érdek.
    A lehetőségek kihasználásának ugyanakkor akadálya lehet, hogy az egész élelmiszervertikumra vonatkozóan jellemző a távlatos gondolkodás hiánya, a kockázatos jövőképből adódó bizonytalanság.

  • Közösségi versus nemzeti finanszírozás – Hogyan tehető fenntarthatóvá az agrárpolitika?

    Fenntarthatatlan a Közös Agrárpolitika? Torzítják a mezőgazdasági kiadások az EU gazdaságának fejlődését, gátolják a Lisszaboni stratégia végrehajtását? Ezekre a bonyolult kérdésekre a következő pontok részletes elemzésével adhatjuk meg a választ:
    1.A közösségi szintű beavatkozást igazoló tényezők feltárása, rendszerezése. – Alkalmazható a „decentralizációs elmélet” a költségvetési kérdések, illetve a közös agrárpolitika vonatkozásában? Hipotézisünk szerint: igen.
    2.A KAP értékelése – figyelembe véve az EU-szintű közjavak (a multifunkcionális elemek valóban határokon átnyúló externalitások) és EU-szintű hozzáadott érték előállítására vonatkozó képességet.
    3.Kísérlet az EU agrárpolitikájának átalakítására annak segítségével, hogy felmérjük, mely célkitűzések valósíthatóak meg eredményesebben szupranacionális szinten, és nem pedig másodlagos döntési szintek bevonásával. – Kísérlet a Közös Vidékpolitika körvonalazására, amely új politika célzott és szétválasztott szakpolitikai intézkedések segítségével járul hozzá a társadalom által megkívánt közjavak előállításához.
    Az új politika koncepciója – annak az új politikának a koncepciója, amely mind nemzeti mind Közösségi szintű finanszírozást is igényel – összhangban van a fenntartható fejlődés – azaz a fenntartható mezőgazdasági tevékenységek: fenntartható földhasználat, élelmiszer- és takarmány-előállítás, bioüzemanyag, erdészet és halászat – követelményeivel. Továbbá az általunk felvázolt új politika megfelelően kezelheti a globalizációval, kereskedelem-liberalizációval, klímaváltozással és strukturális reformmal kapcsolatos kihívásokat.